24 óra, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-02 / 79. szám

2020. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK Több mint négy kilométernyi útszakasz újul meg Másik íven fut majd a veszélyes kanyar Régi álom valósul meg az­zal, hogy elkezdődött a Baj­­nát Szomorral összekötő 1105-ös út 4,1 kilométer hosszúságú szakaszának felújítása. Többek között ív­korrekciót hajtanak végre a volt juhhodály melletti ka­nyarban, mely így biztonsá­gosabbá válik. Walczer Patrik patrik.walczer@mediaworks.hu SAM­A Mint arról beszámol­tunk egy két évvel ezelőtti ha­lálos baleset után, Ábrahám Zoltán bajnai önkormányzati képviselő aláírásgyűjtést kez­deményezett az út és különö­sen a veszélyes kanyar felújí­tása kapcsán. Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képvi­selője is felkarolta a kezdemé­nyezést, és mindent megtett annak érdekében, hogy mi­nél hamarabb megvalósuljon a projekt. Erre végül idén márciusig kellett várni: a Magyar Falu Program keretében, mintegy 560 millió forint hazai finan­szírozásból valósul meg a fej­lesztés. A munka jelenleg 40 kilométer/órás sebességkorlá­tozás és jelzőőrös forgalomirá­nyítás mellett zajlik: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékozta­tása szerint a bajnai Ugrató-pa­­tak hídjának felújításán túl a kötőréteg lokális javítását már elvégezték, ezután rázópad­ka-építés és a teljes szakaszon kopóréteg-építés következik. Mint ismert, csapadékos időben gyakran történnek balesetek a volt juhhodály melletti kanyarban, melyek csak részben írhatók a kopott útburkolat rovására, azon túl ugyanis a kanyar vezetése, a sofőrök tapasztalatlansága és a meteorológiai helyzet is sze­repet játszik.­­ Úgy gondolom, hogy so­kak számára biztonságot je­lent ez a kiemelt jelentőségű beruházás. Anyagi érték és emberélet szempontjából is rendkívül fontos, hogy meg­újul ez az útszakasz is és az, hogy elvégzik a kanyar szük­séges ívkorrekcióját - vála­szolta megkeresésünkre dr. Völner Pál. Az országgyűlési képviselő megjegyezte: Fon­tos kiemelni, hogy az útfelújí­tásoknak a térségben még ko­ránt sincs vége, hiszen a Te­rület- és Településfejleszté­si Operatív Program forrása­inak köszönhetően Bajna bel­területi útjainak felújítása is megvalósul a közeljövőben. A LEGJOBB HÚSVÉTI RECEPTEK : ■ [UNK]C­: A gyakori balesetek miatt tavaly a rendőrség figyelmeztető táblát helyezett ki az út mellett Fotó: W. P. MEGYEI KORKÉP Szuperhősök Sugár Gabi gabriella.sugar@mediaworks.hu Á prilis 2.: autizmus világnapja. Tatabánya felett ismét kékben ragyog a Turul Emlékmű. Az autista gyerekek szüleit összefogó Kék Madár Szülőklub programjai azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradnak. Az idei világnap üzenete mégis mindenkihez eljut. A járvány miatt nem csak a különlegességgel élők tapasztalhatják meg a ma­gányt. A #maradjotthon mozgalom mindenkit bezár. Ottho­nokba és belső világokba. Március közepéig beszélhettünk átlagemberekről és kü­lönlegességgel élőkről. S bár érzékenyítő programokon hangsúlyozták a szervezők, hogy a társadalomnak minden­ki ugyanolyan értékes tag-az autizmussal élőknek egész életük bezárva, csendben zajlik jó, a legtöbben nehezen hit­ték ezt el. Pedig a hátrányuk mellett valamilyen szuperké­pességgel is bírnak. Sok au­­tista „fénykép agya” észre­vesz minden apróságot, vagy képes egészen hosszú szöve­geket rövid idő alatt megtanulni. Szuperképességükért cse­rébe a viselkedésük tér el az átlagtól. De mit nevezünk átlagosnak? Ma azt, ami eddig főként a különlegességgel élőket jellemezte: tanulást és munkavég­zést otthon. Magányosan. Most át tudjuk érezni azt az elszigeteltséget, amely szin­te mindig körülveszi őket. Ebből az érzésből tán a vírusve­szély után is megmarad valami. Ez segítheti a megértésüket. Gondoljunk hát a különlegességgel élőkre, az autistákra, amikor kék színben ragyognak a középületek. Meghosszabbítva a Suzuki leállása ESZTERGOM­ MEGYEI INFORMÁ­CIÓ Munkatársai egészségé­nek védelme érdekében a Ma­gyar Suzuki Zrt. az eredeti­leg április 3-ig tervezett le­állást további két héttel meg­hosszabbítja - tudtuk meg a közleményből, amelyet Bon­­nár-Csonka Zsuzsanna vál­lalati kommunikációs vezető adott ki. Az esztergomi autó­gyártó mintegy 3200 munka­­vállalójának továbbra is biz­tosítják a bérek kifizetését. A munkaidő-áthelyezés, az otthoni munkavégzés, illet­ve a fizetett szabadság lehe­tőségeit vegyesen alkalmaz­zák. A kommunikációs veze­tő kiemelte: a Magyar Suzu­ki Zrt. a következő két hétben azon dolgozik, hogy a jelenle­gi helyzetben az újraindulás­hoz megteremtse a biztonsá­gos munkavégzés feltételeit. Megyeszerte érezhető az au­tóipar válságának hatása. Be­számolt a 24 Óra a tatabányai Bridgestone, AGC­, Aptiv, Otto Fuchs és az oroszlányi Borg- Warner leállásáról. Informáci­óink szerint még nyolc-tíz na­gyobb gyárban terveznek leál­lást. Mórocz K. HÍRES SZTÁROK, NEVES SZAKEMBEREK AJÁNLÁSÁVAL MEGJELENT A HOT! PLASZTIKA A tartalomból: Hol szépülnek a hazai és külföldi hírességek? Intim plasztika hölgyeknek és uraknak Mellplasztika! Minden, amit tudni érdemes Keresse az újságárusoknál, és digitális formában a digitalstand.hu oldalon, vagy fizessen elő a lapcentrum.hu oldalon! OLVASSA DIGITÁLISAN IS! RÉSZLETEK: digitalstand.hu/lakaskultura HIRDETÉS HIRDETÉS A magazin elérhető a digitalstand.hu/automotor oldalon is!

Next