24 óra, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-20 / 246. szám

2020. OKTÓBER 20., KEDD Megyeszerte rengeteget fotózták az M61-es dízelt Itt keringett a Nohab A hétvégén megyénk több vasútállomásán is renge­tegen vártak arra, hogy fel­bukkanjon a Közép-dunán­túli Keringő nosztalgiavo­nat. Komáromban például már jóval a menetrendben jelzett időpont előtt sokan toporogtak fényképezőgép­pel, telefonnal a kezükben az ötödik vágány mellett. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ Szeptem­­ber után az elmúlt hétvégén ismét nosztalgiavonat buk­kant fel megyénkben. Másfél hónappal ezelőtt a kilencven­hat éves, 424 009-es pálya­számú Nurmi gőzmozdony vontatta szerelvénnyel láto­gathattak Esztergomba a Gőz­felhős kirándulás résztvevői, most pedig szűkebb hazánk több vonalán is keringett a Közép-dunántúli Keringő vo­nat. Ezúttal a legtöbbet a Ba­­laton-parti vonalakon „foglal­koztatott” M61-es, szépen fel­újított Nohab dízelmozdony húzta maga után a kocsikat. A szerelvény a mozdony mel­lett egy villamos fűtő-, egy ét­kező-, két első osztályú-, vala­mint négy másodosztályú ko­csiból állt. A vonat a keringőt a buda­pesti Nyugati pályaudvaron kezdte, majd a 2-es vonalon előbb átkelt a Dunán, majd a Pilisen, közben áthaladt a Ko­pár-hágói alagúton, mely 780 méteres hosszával a h­azánk leghosszabb vasúti alagútja cím viselője. A Nohab Dorog­nál balra vette az irányt, és a 4-es vonalon, a Duna men­tén gurult végig Almásfüzi­tőig. Innen, az 1-es vonalra áttérve Komáromba tartott, ahol a mozdony „körbejárt”, majd fél órás pihenő után dél­re vette az irányt, és az idén 160 éves, Komáromot Székes­­fehérvárral összekötő 5-ös vo­nalon zakatolt tovább Mórig. Itt az utasok szabad program keretében fedezhették fel az Ezerjó városát. Innen Székes­­fehérvár, Pusztaszabolcs, Ke­lenföld, majd a Nyugati pá­lyaudvar voltak a következő megállók. Az egész napos kirándu­lás során az utasoknak me­gyénkben Lábatlanon, Sü­­ttőn, Almásfüzitőn, Komá­romban, Nagyigmánd-Bá­­bolnán és Bakonysárkányon volt lehetőségük leszállni a vonatról, és tíz perc alatt ké­szíteni néhány fotót. Ezekre a pillanatokra nem csak az utasok vártak, a fenn emlí­tett településeken élők közül is sokan mentek ki az állo­másra és örökítették meg ké­peken a mozdonyt, illetve a napjainkban már ritkán lát­ható kocsikat. Komáromban is rengetegen vártak arra, hogy láthassák és fotózhassák a Nohabot, illetve a nosztalgiavonatot Fotó: K. L. Decemberben gőzös is érkezik A MÁV Nosztalgia Kft. tervei szerint az idén még egy alka­lommal indítanak olyan nosz­talgiavonatot, amely áthalad megyénken is. Amennyiben Győrben megtartják a kará­csonyi vásárt, akkor december 6-án elindítják az Arrabona Advent Expresszt. Ekkor való­színűleg ismét Nurmi dolgozik meg, az utasok pedig muze­ális fapados vagy párnás ko­csikban utazhatnak majd. Az útnak eddig egy biztos részt­vevője van: a Mikulás. A vonat Budapest és Győr között Bu­­dapest-Kelenföld és Komárom állomásokon áll meg. MEGYEI KORKÉP Kettős félelem Petrik József Jozsef,petrik@mediaworks.hu N­incs olyan ember, aki rajong az injekcióért, az oltáso­kért vagy csak egy vérvételért is. Legtöbbünkben ez az ellenérzés egészen gyermekkorunkig eredeztethe­tő vissza, amikor fityulával a fején, fehér köpenyét állig gom­bolva fölénk tornyosult az a bizonyos, általában dúskeblű, ápolónő. Majd vasmarkába fogta, akkor még csenevész ka­runkat, esetleg a félelemtől citerázó, pucér combunkat, és már döfött is... Ennek többnyire sivalkodás lett a vége, meg a fiúknál egy kis hüppögés. A hosszú copfúaknál, rakott szok­nyásoknál ellenben ilyenkor „teljesen” eltört a mécses... Egy kicsit változott azonban a helyzet, ha az egészségünk védelme, illetve megőrzése, a baj megelőzése volt az indo­ka az egyébként indokolatlan, fájó vagy többnyire kellemet­len, rossz érzéseket kiváltó beavatkozásnak. Akkor - ma­radjunk annyiban - tűrtünk. Most más, a koronavírus mi­att árnyaltabb ez a kép. Hiszen pontosan tudjuk, nyakunkon az influenzaveszély, amelynek leküzdésére, sőt sokkal inkább megelőzésére, szerencsére már van megbízható vakcina. És az­zal is tisztában vagyunk, hogy a jelenlegi pandémiás helyzet­ben, amennyiben még influenzajárvánnyal is párosul, a lehe­tő legnagyobb veszélynek leszünk kitéve. Nem lehet kérdéses, hogy a két félelem közül melyiknek kell legyőznie a másikat. Magyarán, vegyünk bátorságot magunkon, menjünk el a házi­orvosunkhoz, és oltassuk be magunkat influenza ellen, még ha félünk is a tűtől. A többit meg majd meglátjuk... Vegyünk bátor­ságot magunkon, menjünk el a házi­orvosunkhoz! U] fürdőigazgatóval készülnek a nyitásra BÁBOLNA Munkába állt Vojtkó Tibor, a Bábolna Strand- és Ter­málfürdő új igazgatója. A fürdő szeptember 3-án zárta be kapu­it, alig több mint két hónap mű­ködés után. Ennek az volt az oka, hogy az előző fürdővezető munkaviszonyát augusztusban a fürdőt üzemeltető Bábolna Vá­rosgazda Kft. felmondta. Eközben jelentkezett egy für­dőüzemeltetésben jártas cég, amely egy éves, határozott ide­jű szerződéssel átvette volna a bábolnai termál üzemeltetését. Az önkormányzat így az üze­meltetésbe adás lehetőségét és a fürdővezetői pályázatra érke­zett jelentkezéseket is megvizs­gálta. Rendkívüli testületi ülé­sen arról határoztak, Vojtkó Ti­bort nevezik ki a fürdő vezető­jének, aki 2018. január és 2019. november vége között a Sárvá­ri Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója volt. Emellett műsza­ki vezetőt is találtak, aki koráb­ban a kormányhivatalban ható­sági vízmintavétellel foglalko­zott. Az üzemeltetésre jelent­kező céggel tanácsadói szerző­dést kötnének. A fürdő nyitásá­nak időpontját még nem tették közzé. K. D. ELŐFIZETÉSÉT MEGRENDELHETI Akciónk a 2020. október 20. és 2021. február 15. között a Vitorlázás maszinra, egyéves időtartamra előfizetőkre vonatkozik. Az előfizetési díj 4900 Ft egy évre. A Vitorlázás sajtótermékre vonatkozó ajánlat kizárólag a fent megfieltSt időpontok között történő előfizetésekre érvényes. Az előfizetési díj az előfizetés időtartama alatt nem tartalmazza a laphoz csomagolt terméket. Minden előfizető garantált ajándékot kap, melyet az akció lezárultát követő héten küldünk meg. Ajánlatunk csak belföldi kézfiesítésre érvényes, jelen akció nem í mható össze a kiadó egyéb meghirdetett akcióival A megrendelésért keresse munkatársainkat a +36-46/998-800-as telefonszámon, az elofizetesö medi­aworks hu e-mail-cím­en, vagy fizessen elő bankkártyával a www.tepcentn»m.hu Aiitoria2as okfction. Az ad­atvédelmi táj^oztató és az ÁSZF a www.lapcentrum.hu oldalon olvasható HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS KERESS LEGJOBB GAMEREITf­ilmbl ■ ■ JELEN­TKEZÉ^ | WWW.MiBYEKCSATAM.HU­­ i VMfevel­­ . 1 ^ # 1 %H 1 MILLIÓ FT ÖSSZDÍJAZÁS! ifiTAMncAiá

Next