24 óra, 2021. március (32. évfolyam, 50-75. szám)
2021-03-22 / 67. szám
2021. MÁRCIUS 22., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP - OLVASÓSZOLGALAT Észreveszik a környezetükben, hogy kik szorulnak segítségre A nemzeti ünnepünkön kapott díjat az Aurora Nemzeti ünnepünk alkalmából Pro Urbe Győr-díjat kapott az Aurora zenekar. Az együttes tagjai az elmúlt egy évet sem töltötték tétlenül, ahol tudtak segítettek, és egy tucat dalt készítettek május végén megjelenő új lemezükhöz. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu OYŐR/TATABÁNYA Az indoklás szerint az Aurora zenekar több évtizedes hazai, stílusteremtő munkássága, a fiatal generáció egészségügyi prevenciós ellátásának megsegítése és jövőképük formálásának támogatása érdekében, karitatív területen végzett, áldozatos munkája elismeréseként kapta a Pro Urbe Győr-díjat. Amikor ezt a szép hosszú mondatot elismételtem Víg Lászlónak, és hozzátettem, rácáfoltak arra, hogy saját hazájában senki nem lehet próféta, a zenekarvezető így reagált: - Láthatja, nem csak arról szól ez a történet, hogy milyen szép a hangunk, vagy éppen milyen jól pengetjük a húrokat. A zenekart harmincnyolc éve alapítottuk, és akik a csaknem négy évtized alatt megfordultak ebben a bandában, azok mindig egyszerű, őszinte, szókimondó emberek voltak. Úgy gondolom, mindig bebizonyítottuk azt is, hogy nekünk is van szívünk, szociálisan érzékenyek vagyunk, észrevesszük a környezetünkben azokat, akik segítségre szorulnak. Víg László elmondta azt is, sokan csak arra emlékeznek, hogy éveken át támogatták a tavaly májusban tragikus körülmények között elhunyt Szilágyi István színművészt. - Pityi bácsival munkakapcsolatunk alakult át barátsággá. Láthattuk, milyen körülmények között él gyermekkorunk kedvenc színésze, ezért döntöttünk úgy, hogy nem engedjük el a kezét, és a zenekar, illetve a művész szimpatizánsai is mellénk, illetve rajtunk keresztül mellé álltak. Mivel Szilágyi István ismert színész volt, ezért ez az akciónk nagyobb figyelmet kapott a médiától. De korábban segítettük kórházak gyermekosztályait, a koronavírus-járvány idején a magyarországi sürgősségi és intenzív ellátásban dolgozó nővérek támogatására hirdettünk pólóvásárt, hogy csak néhányat említsek. Tatabányai basszusgitárosunk, trombitásunk, Goreczki Szabolcs nyilatkozta egyszer a 24 Órának, hogy a zenekar nem csak akkor segít, ha kamera vagy mikrofon van az orrunk előtt. Úgy tűnik, mások is felfigyeltek „csendesebb” tevékenységünkre, és ezt ismerték el a Pro Urbe Győr-díjjal. A zenekarvezető elmondta azt is, hogy az elmúlt egy évet nem töltötték tétlenül az együttes tagjai, várhatóan májusban jelenik meg az új lemezük. - Mi volt a zenész első dolga, amikor egy évvel ezelőtt arra kértek mindenkit, hogy maradjon otthon? Kialakítottam odahaza egy stúdiót, elsajátítottam a technikát, ha egyszer-egyszer elakadtam, segítséget kértem a barátaimtól. Készítettünk egy új lemezt, azt terveztük, hogy márciusban piacra dobjuk. De a járványügyi helyzet sem úgy alakult, hogy ez most kijöjjön. Nem akartuk megerőszakolni a rendszert, és rendben lesz úgy is, ha május végén jelenik meg. Még Szolnokon vár ránk egy hangkeverés, ahol nagyon KEMMA.ha jól tudják, mit szeretnénk hallani. Akkorra talán a klipek is elkészülnek. Látszik, hogy egy év alatt nem volt nálunk üresjárat, alig érjük utol magunkat, szinte mindig van mit tennünk. A zenekar tagjai bíznak abban, hogy hamarosan már személyesen is találkozhatnak szimpatizánsaikkal. - Nagyon hiányoznak már a koncertek, a színpadok és a barátok - sóhajtott Víg László. - A zenekar történetében soha nem volt olyan, hogy egy évet otthon kellett volna töltenünk. Nagyon várjuk, hogy végre ismét járhassuk az országot, Európát, és találkozhassunk például az esztergomi, a tatabányai, a komáromi és észak-komáromi barátainkkal is. Előtérben Víg László, azaz Vigi, a zenekarvezető, mögötte, balra Víg Norbert, jobbra pedig a tatabányai Goreczki Szabolcs Fotó: MW Punkrobbanás A zenekart Galacs (bőgős), Pólyák (dobos) és Vigi (gitáros) alapította 1983-ban, a magyar punkrobbanás csúcspontján. Jelenleg is hárman alkotják a csapatot, ma Vigi (ének, gitár) mellett a tatabányai Goreczki Szabolcs (basszusgitár, trombita) és Víg Norbert (dobok) játszik a bandában. A csapat eddig tizenkilenc kazettát, illetve lemezt készített. A zenekarnak évente körülbelül nyolcvan fellépése van, és számos európai országban turnézott már. Rendeztek önerőből fesztivált, rendszeresen részt vettek, részt vesznek az ország legismertebb rockzenei találkozóin. VÉRADÁS MEGYEI INFORMÁCIÓ A következő helyszíneken és időpontokban várják azokat, akik vérükkel segítenének embertársaikon. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök 8-15 óra, péntek 8-12 óra: Tatabányai Területi Vérellátó (Semmelweis u. 2.). Hétfő 12-16 óra: Tatabánya, Civil Közösségi Szolgáltató (Semmelweis utca 2.). 15-18 óra: Tát, Művelődési Ház (Móricz Zsigmond út 2/C.). Kedd 13-15 óra: Tatabánya, Reckitt Benckiser Kft. (Fatelepi út 15.), 16-18 óra: Kömlőd, Művelődési Központ (Komáromi u. 16.). Szerda 14-18 óra: Bábolna, Közösségi ház (Toldi u. 26.). Péntek 15-18 óra: Vértesszőlős, Művelődési ház (Templom u. 75.). VASÚT MEGYEI INFORMÁCIÓ A Szárliget és Tatabánya közötti, illetve az osztrák vasút pályakarbantartási munkálatai miatt több vonat megváltozott menetrend szerint közlekedik. Részletek a vasúttársaság honlapján. : ÜGYELET ORVOSI Tatabánya: Győri út 24. (telefon: 34/316-800); Dorog: Kossuth L. utca 6. (33/441-008); Esztergom: Petőfi Sándor utca 26-28. (33/313-063); Kisbér: Iskola u. 11. (34/354-000); Komárom: Széchenyi u. 1. (34/344- 770); Oroszlány: Alkotmány út 2., Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet (34/361-761); Tata: Fürdő utca 19. (34/381-440) alatti rendelőintézet. GYÓGYSZERTÁRI Dorog: Hársfa Gyógyszertár, Hám K. Itp. 1. (telefon: 33/503-105) 18.00- 24.00; Szent Margit, Rákóczi u. 9. (33/431-191) 00.00-08.00. Esztergom: Szent Imre Gyógyszertár, Körösi u. 7. (33/416- 502) 19.00-07.30. Komárom: Mentha Patika, Jedlik Á. u. 12. (34/345-925) 19.00-24.00. Vásártér Gyógyszertár, Széchenyi u. 81. (34/343-063) 00.00-08.00. Oroszlány: Borbála Gyógyszertár, Móricz Zs. u. 4/a (34/362-859) 19.00-22.00. Tata: Capricornus Patika, Fazekas u. 3. (34/586- 008) 20.00-22.00. Tatabánya: Levendula Gyógyszertár, Győri út 28. (34/510-433) 22.00-08.00. ÁLLATORVOS Haszonállatos és kedvtelésből tartott állatos (munkaidőn túl, hétköznapokon): dr. Nagy Imre - Naszály, Táncsics u. 29. (20/938-2776). Dr. Keleti Zoltán - Vértesszőlős, Szabadság telep 1974. (30/555-3145). Dr. Ozvald István - Esztergom, Kossuth u. 54. (33/311-741 vagy 30/960- 9825). Csak kedvtelésből tartott állatos: dr. Lakatos Tibor - Úny, Templom u. 5/B (20/494-7202). Dr. Hegyi Alexandra - Esztergom, Bánomi u. 16. (30/313-0109). Izgalmas előadásokat hallhattak a Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskolában Legendás sportolóktól tanulhattak a diákok BÁBOLNA Magyar sportlegendák tartottak online előadásokat a bábolnai Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola diákjainak. Körmendi Csaba igazgató lapunknak elmondta, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete szervezésében jött létre az élményekben gazdag program. - A digitális oktatás árnyoldalairól már nagyon sokat lehetett hallani, olvasni - mondta Körmendi Csaba." Ez a személytelenség próbára teszi mind a pedagógus, mind a diák idegrendszerét, figyelmét. Könnyen fásulttá válhatunk ennek következtében. Időnként ki kell lépni a mindennapi rutinból, valami mást kell csinálnunk. Ennek szellemében éltek egy számukra felkínált lehetőséggel, két előadást hallgathattak meg tanulóik. Az előadók és a moderátori feladatokat ellátó Mezei Dániel sportújságíró a Testnevelési Egyetem stúdiójában beszélgettek, a hallgatóság pedig otthonról kapcsolódhatott be a programba. Az első előadáson dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és Európa-bajnok tornász, a Nemzet Sportolója és dr. Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója, sportvezető, sportdiplomata beszélgetett Mezei Dániellel. A második előadáson pedig Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok, kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező mesélt a sikereikhez vezető útról. Arról, hogy a sport mit jelentett régen és mit jelent a mai életükben. Természetesen, az iskola szellemiségével összhangban szóba került a lovakkal való kapcsolatuk is. K. V. Jónyer Istvántól is sok érdekességet tudhattak meg a bábolnai iskolában tanuló diákok Fotó: MTI