Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1996. május (1. évfolyam, 26-50. szám)

1996-05-02 / 26. szám

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI________ I. évfolyam 26. szám KÖZÉLETI NAPILAP 1996. május 2., csütörtök Hajózni szükséges! A Révalmási Tutajos Vízisport Egylet május 1-jén 14 órakor tartotta hagyományteremtő dunai évadnyitóját Dunaalmáson az Altal-ér torkolatában lévő törökkori malom épüle­tében. A rendezvény védnöke dr. Kovács György Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke volt, aki Ta­ta-Tóvárosi Vízisport Egyesület elnöke is, kö­szöntő beszédében elmondta, hogy a Duna szeretete, a civil szervezetek életre hívása nagyszerű településfejlesztési lehetőségeket rejt magában. A képen balról jobbra Dr. Ko­vács György Zoltán, a megyei közgyűlés elnö­ke, Zatykó János, országgyűlési képviselő, Dr. Partali László, a megyei sporthivatal igazgató­ja, Baranyai Péter, az esztergomi hajósegylet vezetője, Ercsey Áron a Révalmási Tutajos Ví­zisport Egylet vezetője. Fotó: Mónos Isten áldásával A Révalmási Tutajosok első hajóját Solymosi munka nagyságát tekintve, hiszen Komoly Mihály római katolikus plébános, a munkás anyagi- és fizikai erő befektetésével érkezik Szent József napján szentelte fel, a régi-új el újra azt — ahogy az a 30-as, 40-es években csónakház előtt. Az épület állapotát tekintve kiválóan működött­­, hogy a csónakház az az egylet tagjainak az áldás mellé anyagi sz­­rvezni vágyók rendelkezésére álljon bérelte­­gítség is nagyon jól jönne az előttük álló fő szolgáltatásként. Fotó: Mónos RADÍR radio FM 97,8 MHz CSAK S2000M, HOQV S2ÓLHASSIm ! # # # Tatabánya, Fő tér 36. Tel.: 34/310-536 Alapítvány az erődért Újabb fázisába érkezett a komá­romi erődrendszer, ezen belül pedig a Monostori erőd haszno­sításának ügye. Április 30-án is­mét összeült az erődhasznosí­tással foglalkozó operatív bizott­ság a komáromi Városházán. Dr. Krajczár Gyula polgármes­ter köszöntötte a bizottság tagja­it. A Honvédelmi Minisztérium, a Hadtörténeti Múzeum, a Ma­gyar Honvédség, a Kincstári Va­gyonkezelő Igazgatóság, az Or­szágos Műemlékvédelmi Hiva­tal, a Pannónia Regia KHT kép­viselői jelentek meg. Balog Barna, a Kincstári Va­gyonkezelő Igazgatóság osztály­­vezető helyettese arról számolt be, hogy kidolgozták működési szabályzatukat A cél az, hogy alapítványt hozzanak létre a Monostori erőd hasznosítására, és ez az alapítvány dolgozza ki a várhatóan csak 1997 elején a kormány elé kendő kormány­­előterjesztést Az alapítvány lét­rehozását Komárom város ön­­kormányzata szorgalmazta, 600 ezer forintban jelölték meg az alaptőkét A Kincstári Vagyon­kezelő kidolgozott egy alapító okirat-tervezetet, amelyet már az érdekeltek rendelkezésére bocsátott A Honvédelmi Mi­nisztérium egyetértéséről bizto­sított, alapító tag kíván lenni, és a Hadtörténeti Múzeummal kö­zösen százezer forinttal járul hozzá az előterjesztés költségei­hez éppúgy, mint a többi opera­tív bizottságba delegált szerve­zet A helyi önkormányzat is 100 ezer forinttal támogatná az alapítványt, ami nyílt lenne. Majális a Jubileumban A tatabányai Jubileum Sport­parkban 19 csapat részvéte­lével kispályás labdarúgó­bajnokságot rendezett a Pe­tőfi Tömegsport Egyesület. Az igazán nehéz, embert próbáló körülmények között vívott csatákból a szárligeti Sör Shop csapata került ki győztesen. A vizes pálya nem kedvezett a foci szerelmesei­nek sem. A dobogó második fokára a McDonalds Many csapata állhatott fel, míg a harmadik helyezett a Patyomkin lett. A negyedik helyen a BDSZ Fla­­mengó végzett. Ha könyv és CD-ROM, akkor B&QSSOTN­ »MWISSMILT Ajánlatuk a 13. oldalon található Komáromi imanap Nem lesz magyar püspök Szlovákiában Jópásztor vasárnapján immár hetedik alkalommal zarándo­koltak a szlovákiai magyar katolikus hívők­­ a Jópásztor Ala­pítvány által rendezett — észak-komáromi imanapra, hogy együtt imádkozzanak a magyar papi és szerzetesi hivatáso­kért, valamint az évek óta kért magyar püspök kinevezéséért. Idén végre ellátogatott a ma­gyar hívők közé mons­ Ján So­kol pozsony-nagyszombati érsek is, aki a Szent András templom­beli szentmise, a szentségimá­­dás és a keresztúti ájtatosság után főpapi szentmisét celeb­rált (az imanapok történetében először!) a Klapka téren. Továbbá bejelentette: fonto­lóra veszi, hogy két segédpüspö­ke közül az egyiket megbízza a magyar katolikus hívők ügyei­nek intézésével, azonban konk­rét időpont nem hangzott el e megbízatás kezdetét illetően... Az érsek javarészt magyarul szólt a hívőkhöz, akiket több gyermek­ isteni ajándék vállalá­sára buzdított. Továbbá hang­súlyozta: a papi utánpótlás biz­tosításának alapfeltétele a gyer­mekek vallásos szellemben való nevelése, az isteni jelenlét be­­költöztetése a családokba. Saj­nos, Szlovákiában napjainkban 133 egyházközségnek nincs sa­ját papja, s ez a helyzet egyre tarthatatlanabb a javarészt ma­gyarlakta vidéken. Majd Her­­dics György alsószemerédi plé­bános megbékélésre, kölcsönös szeretetre buzdította a magyar és szlovák lakosokat is: „...Urunk, Jó Pásztorunk! Te édesanyádtól az ő nyelvét tanul­tad meg, és ezen a nyelven imádkoztál a kereszten is. Ne engedd, hogy elvegyék tőlünk édes anyanyelvünket, hiszen mi így tudunk igazán megszólítani, s add, hogy egyház anyánktól ta­nult közös nyelvünket, a szere­tet nyelvét mindjobban megta­nuljuk. Mi, magyarok és szlová­kok. Amen.” A magyar hívők kissé csaló­dottan távoztak az imanapról, hiszen csak pótmegoldásnak te­kintenék Tóth Domonkos vagy Vladimír Filo segédpüspök egyikének megbízatását. Csak az évek óta hiába kért magyar püspök (komáromi vagy más­javarészt magyarok által lakott városban működő hivatalában) tudná megfelelően összefogni a magyar katolikus szellemi erő­ket, felvállalni a nemzettudat őrzését és ápolását is. Vajon mi­kor talál meghallgatásra a közös imádságuk? - Miskó - Tegnap rendezték meg a II. Dogland Kupát, a komáromi sport­pályán. A Caramell Dorza emlékverseny selejtezője után fajta­­bemutató következett. Bár a szavazatok alapján a közönségdí­jat Újhelyi Ferenc László Rottweiler kutyája nyerte, sokaknak tetszett a képen látható Malamut kutya is. A versenyről hama­rosan bővebben tájékoztatjuk olvasóinkat. Fotó: Mónos Hagyományőrző gálaműsor Tatán A Magyary Zoltán Művelődési Házban rendezték meg teg­nap a Szlovák Kultúra Hetének hagyományőrző gálaműso­rát. A látványos és kedves műsorban szerepelt a Vértessző­­lősi Asszonykórus Urbanics Vilmos karvezető irányításával, majd a szőlősiek gyermektáncegyüttesének produkciójá­ban gyönyörködhettek az érdeklődők. A gálán a kesztölci szlovák hagyományőrző együttes, a Pávakör is színpadra lépett, (vezetőjük Gaálné Kara Valé­ria). A kellemes műsort az Észak-Komáromi Dunai Tánc­együttes zárta.

Next