Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1996. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1996-09-02 / 128. szám
2 1996. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ Az első diplomaosztás Tatabányán Tatabánya első és máig egyetlen felsőfokú tanintézetének, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának első, - a város és a főiskola életében egyaránt mérföldkövet jelentő - diplomaosztó ünnepségét a Jászai Mari Színház, Népházban tartották augusztus 31-én, szombaton délelőtt. A zsúfolásig megtelt színházban a főszereplők a végzős hallgatók voltak, negyvenöten. A ünnepi eseményt Szikora Henrikné, a főiskola főtitkára, főigazgató-helyettese, levezető elnök kedves köszöntője után dr. Kandikó József főigazgató múltba és jövőbe tekintő beszéde következett. Az alapítványi főiskola kuratóriumának alapító elnöke, Kósa László és a megalakulás szakmai jó szelleme, dr. Törzsök Éva a főiskola életében meghatározó munkájukért emlékplakettet kaptak. Majd Schalkhammer Antal országgyűlési képviselő szólt a hallgatókhoz, aki egyike volt azoknak, akiknek a főiskola létrejöttét köszönheti. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium képviseletében Dinya László felsőoktatási helyettes államtitkár köszöntötte a végzősöket. Bencsik János, Tatabánya polgármestere a friss diplomás közgazdászokat mint a város leendő gazdasági szakembereit, későbbi szponzorait üdvözölte. Az Amszterdami Közgazdasági Egyetem rektora nagy elismeréssel szólt a főiskoláról és hallgatóiról. Végül Bársony László, Tatabánya alpolgármestere, az alapítványi kuratórium tagja adta át a végzősök közös ajándékát, M. Nagy József, veszprémi szobrász alkotását, aki művének magyarázataként mondta: „A tudomány szegény, ha nincs vele a boldogság és bölcsesség. Ez a szép hölgy kezében a tudás almájával, homlokán a belső látást jelképező harmadik szemmel azt sugallja: Legyetek boldog bölcsek!” Szikora Henrikné és Kandikó József ezután átadta a 45 diplomát az arra érdemeseknek, akik nevében Mayer Petra mondott köszönetet és búcsút. Köszönetet tanáraiknak, szüleiknek. Búcsút a főiskolának és társainak. Kívánjuk, hogy valamennyien sikeresen alkalmazzák életükben Dinya László útravalóját: „Legyen erőtök megváltoztatni, ami megváltoztatható. Legyen türelmetek elviselni, ami megváltoztathatatlan. Legyetek elég bölcsek, hogy el tudjatok igazodni a kettő között. ” M. Nagy József műve, a végzősök közös ajándéka Fotó: Mónos Nyílt nap a tatai Klapka György laktema--------Aiíffi Nyílt napot tartottak szombaton 9 órától 17 óráig a tatai 25. Klapka György Önálló Gépesített Dandárnál a Klapka György laktanyában. Az alakulat életében ünnepet jelentett ez a nap, amikor a szülők, hozzátartozók meglátogathatták sorkatonai szolgálatot teljesítő szeretteiket, betekintést nyerhettek a laktanya múltjába, jelenébe és megtapasztalhatták, hogyan zajlanak a dandár mindennapjai. A komplexum személyzete az alakuló téren technikai bemutatót is tartott, s bárki megtekinthette a kiképzésben fontos szerepet játszó harctéri szimulátorokat és egyéb technikai csodákat. A laktanyaparancsnokság délelőtt 11 órától nyílt fórumra invitálta a látogatókat a Kupolaterembe. A találkozón jelen volt dr. Koncz István, az ifjúság ügyeivel foglalkozó címzetes államtitkár, Baranyai Lőrinc országgyűlési képviselő, a parlament honvédelmi bizottságának tagja, Tóth András, az MSZP országgyűlési képviselője, Sárközi Ferenc tatai önkormányzati képviselő, Ács József, a megyei rendőrkapitányság személyügyi osztályvezetője és a Komárom-Esztergom Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság részéről Pozsgay László. A fórum Nagy Tibor ezredes, laktanyaparancsnok rövid beszédével kezdődött, amelyben ismertette a dandár történetét, betekintést adott a laktanya életébe, és felhívta a figyelmet a szeptembertől megváltozó emberi körülményekre (pl. a civil öltözet viselésének joga a laktanyán kívül). Ezután dr. Koncz István emelkedett szólásra. Biztosította a szülőket, a katonákat és a hozzátartozókat arról, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy a leszerelő fiatalok ne a munkanélküliek táborát gyarapítsák. Elmondta, hogy erre a problémára éppen most van születőben a megoldás, csakúgy, mint a leszerelő családosok lakásproblémájának megoldására. Zárásként dr. Koncz István tolmácsolta Horn Gyula miniszterelnök üdvözletét. Baranyai Lőrinc, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tagja szólt a Magyar Hadsereg fokozatos átalakításáról. Elmondta, hogy reményeik szerint egy-két éven belül kilenc hónapra csökkentik a sorkatonai szolgálat idejét, s a 2000. év után kialakulhat Magyarországon szinte kizárólag hivatásosokból álló hadsereg, miután bekerült az alkotmányba a sorkötelezettség eltörlése. Ezek után a fórum közönsége kérdéseket intézhetett a szakértőkhöz. A laktanya 17 óráig állt nyitva a látogatók előtt. A fórum résztvevői a tájékoztatókat hallgatják A harckocsi-szimulátorban is kötelező a fejvédő, amitől azonban nem is olyan könnyű megszabadulni Fotó: Mónos Fotó: Mónos Vadásznapok Tardoson Ötödik alkalommal rendeztek vadásznapot Tardoson. A megyei rendezvényt ebben az évben a Tardos Bérkilövő Vadásztársaság szervezte és szponzorként, illetve vendégként szerepelt a megyei vadásztársaságok és vadgazdálkodó szervezetek szövetsége és a bérkilövő és független vadásztársaságok országos, valamint megyei szövetsége. Szombaton elsősorban a gyerekeknek kedveskedtek a szervezők. Az eső miatt az aszfalt helyett papírokat rajzoltak tele a gyerekek. A „művészpalánták” közül az első öt legjobbat jutalmazta a zsűri elnöke, Vízvári Árpád, a Tardos Bérkilövő Vadásztársaság vezetője. Első Konta Laura lett, őt Árendás Gábor követte, a harmadik Vitéz Veronika lett, a negyedik díjat Kovács Ildikó nyerte el és az ötödik versenyző - művésznevén - „ÉVI” mindössze ötéves kislány volt. A művelődési házban a hagyományokhoz híven trófeákban, csontfaragásokban és festményekben gyönyörködhettek a vendégek. A bálban Miss Dianát is megválasztották, a legtöbb szavazatot a tardosi Krupánszkiné Horváth Noémi kapta. (Folytatás a 9. oldalon) Traffipax A megyei rfk. hétfőn az alábbi helyekre tervez ellenőrzést Kisbér, Dorog, Tatabánya, valamint Tata területén, illetve az M1-es autópálya 56-os kilométerszelvényénél. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap Alapítva 1991-ban. Mb. főszerkesztő: Albert Zsuzsa Kiadja a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: az ügyvezető A kiadó és a szerkesztőség postacíme: 2901, Komárom, Igmándi u. 1., Pf.: 21 Telefon: 34/343-970, 34/344-244, 34/344-185. Fax: 34/342-301 Előfizethető a postahivatalokban, a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: augusztus 1-jétől 1 hónapra 483 Ft, országos napi- és hetilapok előfizetőinek 343 Ft, nyugdíjasoknak 293 Ft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusítja a HUVINÍR Rt., alternatív terjesztők. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk, kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. tatabányai lapnyomdájában. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ISSN: 1219 — 8277. HÍRLAP Karambol Szeptember 1-jén, vasárnap délelőtt negyed 10-kor az M1-es autópályán történt baleset. A Győr felé haladó német személygépkocsi előzni kezdte az előtte szabályosan közlekedő teherautót. A német állampolgár által vezetett autó nekiütközött a tehergépjárműnek. A baleset következtében a két német utas könnyebb sérülést szenvedett. Pályakezdők! A Munkaügyi Központ a pályakezdők elhelyezkedését elősegítő képzések beindítása érdekében pályakezdő képzési börzét szervez az alábbi időpontban és helyen: szeptember 4., 8-12 óráig, Esztergom, Kossuth L. u. 40. Egyben lehetőség lesz a kívánt tanfolyamokra történő jelentkezésre is. Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ Megyei krónika Tatabánya ünnepelt Igazán tartalmas műsor nézőivé válhattak az idei bányásznapi programok iránt érdeklődők a megyeszékhelyen is. Ugyan az időjárás nem volt túl kegyes a szervezőkhöz, ám minden, előzetesen meghirdetett műsorszám rendben lezajlott a Május 1. park szabadtéri színpadán. Az ünnepi kultúrprogram pénteken este kezdődött a tatabányai Jászai Mari Színház, Népházban a Bányásznapi Gálaműsorral. Szombaton délelőtt a Bányász Fúvószenekar nyitotta meg a XIX. Országos Vásárt és Termékbemutatót, ami a korábbi évekhez hasonlóan hatalmas tömegeket mozgatott meg. A zenei műsorszámok teljes repertoárja minden korosztálynak lehetőséget kínált a kikapcsolódásra. Fellépett a tarjáni Minisramli, a 100 Folk Celsius, az ácsteszéri citerazenekar, az alsógallai Német Nemzetiségi Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Bányász Néptáncegyüttes, a Bokály Banda, a Cinege Gyermek Néptáncegyüttes. Szombaton este a nyár végi kabaréban Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Harsányi Gábor, Szentirmai Ákos dolgoztatta meg a nagyérdemű rekeszizmait. Később az Elektron Band zenéjére rophatta a táncot mindenki az utcabálon. Szükség is volt a gyors ritmusokra, hiszen a hideg sör csak méginkább hűtötte a mulatozókat. (Folytatás a 9. oldalon)