Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1997. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01 / 27. szám
2 1997. FEBRUÁR 1., SZOMBAT Szakmai múlttal, jövőre már társaságként Munkatársunk a Komturisttal utazik Amikor legutóbb írtunk a Komturistról, nem szolgálhattunk jó hírrel, hiszen a megyei önkormányzat idegenforgalmi hivatala megszűnik és társaságként működik majd tovább. A jövő esztendőben nagyon sok feladata lesz a vezetőségnek, hiszen újra kell kötni a szerződéseket, a valutaváltási engedélyt stb. Az idén viszont rendben lebonyolítják az utazásokat, az ügyfelek semmit sem fognak észrevenni a változásokról. Továbbra is biztonságos úton vehet részt, aki a Komturisttal üdül, nem kell attól félnie, hogy esetleg szállás hiányában a tengerparton kell éjszakáznia vagy a kellemes nyaralás után nem tudja, miként kerül majd haza. Négy megye együttműködési megállapodásából reprezentatív, színes utazási katalógust adott ki a Komturist. A füzetet, melyben a világ minden tájára, 180 országba kínálnak utakat, üdüléseket, az éves beszámolón mutatták be a megjelent vendégeknek. Tízezertől kétszázezer forintig, mindenki a saját pénztárcája szerint válogathat az ajánlatokból. Indiától Libanonig, Skóciától az Egyesült Arab Emirátusokig, Horvátországtól Szíriáig széles a skála. Fotósunk, Dallas István Görögországban üdülhet egy hétig, hiszen az összejövetelen az ő névjegykártyáját húzta ki a sorsoláson Csábor Zsuzsa (Radír Rádió) szerencsés keze. A községi önkormányzat képviselő-testülete soron következő ülését tartotta délután a polgármesteri hivatalban, melyet a falutelevízió élőben közvetített. Elsőként a testület tagjai meghallgatták Horváth Dmesnek, a község polgármesterének beszámolóját a két ülés közötti fontosabb eseményekről és a lejárt határozatok végrehajtásáról. Ezt követően az ez évi költségvetés megtárgyalására került sor. Elhangzott, az idei költségvetése a községnek 40 millió forint. Ebből 31 milliót kaptak meg normatív támogatásként. A hiányzó összeget ki kell gazdálkodni - emelte ki a polgármester és vázolta ezirányú elképzeléseit. Ezután a szemétszállítási díjak emelését fogadták el. Az önkormányzati ingatlanok bérleti díjának emelésére Horváth Péter, testületi tag tett javaslatot, melynek elfogadása után Mánomicsné Takács Erzsébet a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását ismertette. A továbbiakban az 1997. évi munkaterv részletes megtárgyalásával fejezte be ülését a képviselő-testület. Crisan TRAFFIPAX - A megyei rfk. február 1 jén, szombaton az alábbi helyeken tart ellenőrzést: Komárom, Dorog, Tata és Esztergom területén valamint az M1-es autópálya 84-es kilométerszelvényénél. Február 2-án, vasárnap Komárom, Dorog, Tata, és Esztergom területén, valamint az M1-es autópálya 64-es kilométerszelvényéi. Tovább izgulhatunk Pénteki számunkban megírtuk, hogy a miskolci önkormányzat csütörtökön zárt ülésen akart dönteni arról, ki legyen a város Nemzeti Színházának igazgatója. A négy pályázó között van a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház igazgatója, Zubornyák Zoltán is, akit már az önkormányzat kulturális bizottsága meghallgatott. A miskolci önkormányzat polgármestere, Kobold Tamás csütörtökön váratlanul visszavonta előterjesztését. A testület február 15-ére halasztotta a színidirektori kinevezés döntését. Addig tovább vizsgálódnak. A fejleményről később hírt adunk. T.J. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap Alapítva 199>-ban. Ml), főszerkesztő: Albert Zsuzsa Lapterjesztésvezető: Vámosi László Kiadja a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: az ügyvezető A kiadó és a szerkesztőség postacíme: 2901, Komárom, Igmándi u. 1., Pf.: 21 Telefon: 34/343-970, 34/344-244, 34/344-185. Fax: 34/342-301 Előfizethető a postahivatalokban, a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 1997. január 1 jétől 1 hónapra 573 Ft, országos napi- és hetilapok előfizetőinek 433 Ft, nyugdíjasoknak 383 Ft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusítja a BUVI1NÍR Rt., alternatív terjesztők. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk, kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. tatabányai lapnyomdájában. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ISSN: 1219 — 8277. HÍRLAP Híd-bizottsági ülés Esztergomban (Folytatás az 1. oldalról) Elkészültek olyan felmérések is, amelyek arra vonatkoznak, hogy közlekedési szempontból milyen forgalmi megterhelés érheti Esztergom belvárosát. Dr. Haller Zoltán képviselő hangsúlyozta, hogy az országgyűlés elfogadta az Esztergom-Párkány közti híd megépítésének a tervét és ebben az ügyben a magyar állam minden kötelezettségének eleget tett. A költségvetésben biztosítva van a szükséges pénz a híd építéséhez. Dr. Könözsy László polgármester hangsúlyozta, hogy a műszaki tervezéseknek mielőbb kivitelezési szintre kell jutni, hiszen a PHARE által megajánlott pénz elveszik, ha előre láthatóan 1997. július végéig nem kezdődik meg a beruházás. Homor Kálmán a HÍD-bizottság ügyvezető elnöke kérte a tervezőket, hogy a dokumentációt betekintésre megkapja a bizottság. Dr. Könözsy László azzal zárta le a HIEÍ-bizottság ülését, hogy április közepén térnek vissza a Mária Valéria híd építésének ügyére, a remélhetőleg addig elkészült dokumentáció megvitatásával. Egyúttal kérte Jan Oravecz urat, hogy a párkányi Híd-bizottsággal a szlovákiai oldalra vonatkozó munkát tekintsék át. muzslai Megyei krónika A Megyei Munkaügyi Tanács döntött a pénzekről A munkaügyi tanács - Kovács Gáborné elnökletével - pénteki ülésén döntött az ügyrendről, a bizottsági tagok jelölésének módjáról és megvitatták a tavalyi foglalkoztatási alap felhasználásáról szóló beszámolót. Abban egyetértettek a munkaadói, az önkormányzati és munkavállalói oldal képviselői, hogy jól sáfárkodtak a 406 millió forinttal. A múlt évben sikerült csökkenteni a munkanélküliség mértékét is. Az idén 597 millió forintból csupán 385 millió forint a felhasználható keret. Vági Róbertné dr., a Munkaügyi Központ igazgatója szerint a jogszabályok bizonytalanságai miatt módosulhatnak a felhasználás tervezett arányai. Áprilisig képzési terv készül, amely tartalmazza majd, milyen megyei képzőszervekkel kell megoldani a képzést. Szeretnék, ha a szakképző iskolákkal hatékonyabban kapcsolódnánk be a képzési folyamatba, mivel a gazdálkodó szervezetek munkaerőigényét csupán a hagyományos képzésre alapozva egyre nehezebb kielégíteni. A képzéshez a már bevált pályázati rendszer szerint keresnek majd partnereket. Az önkormányzati oldal kifogásolta, hogy a pályázatok csúszása miatt az önkormányzatok nehezen tervezhetők a közhasznú munkák. A fórumon elhangzott: a gazdasági kamarák állandó meghívottként vesznek majd részt a testület munkájában, a szakképzési alapok szétosztásakor pedig a képzési bizottság tanácskozásán is számíthatnak a kamarák szakembereinek véleményére, javaslataira. A munkaügyi tanács döntéseiről február 5-én sajtótájékoztatót tartanak a Munkaügyi Központban. Mogyorósbánya Hírlap-párti Elkötelezettje vagyok egy, a világ szinte minden pontján sikeresen működő üzletnek. Ezzel kapcsolatban kerestem fel Nagy Miklós vállalkozó-menedzsert is, aki külön lehetőségként megemlítette a Hírlap terjesztését, pontosabban azt, hogy erre a Komáromban készülő új megyei lapra is gyűjthetek előfizetőket - meséli Urbanics Ferencné, Katóka, akit azért kerestünk fel, mert rövid idő alatt rekordot ért el Mogyorósbányán. Falujának lélekszámához viszonyítva ugyanis ezen a hangulatos településen fizettek elő a legtöbben a „legfrissebb” megyei napilapra. Tudtam, hogy Mogyorósbányán nagyon sok a nyugdíjas, s hogy közülük kevesen ismerik az éppen nekik kedvezményes előfizetést kínáló lapot. Mindenkit ismerek, így hát könnyen megkérdezhettem, hogy járatnak-e valamilyen újságot, s hogy tudnak-e arról az előfizetési kedvezményről, amit a Hírlap nyújt... Ennyi az egész! Csak tudatosítani kell a lehetőséget. Úgyhogy ezt a módszert javaslom a többi terjesztőnek is. A legidősebb előfizető Szálkai Miska bácsi, hetvennyolc esztendős. De a többiek is, akiket én szerveztem be: Balogh József, Huszár János, Szőke Istvánné, Váradi Sándor, Heintz Mártonné, Havrancsik Gábor, Rozsnyó Józsefné, Papp Vendelné, Koselák Sándor, Nagy János, Varga László, Szachán Jánosné, Kovács Gábor, Csákvári Imre, Zsambik Istvánné, Tisch Józsefné, Krecz Gyuláné, Szaller István, Kecskovszki János, Dániel Jánosné, Haladin Lászlóné, Babocsai Andrásné, Murnyák János, id. Kovács Ferenc, id. Pálinkás Ferenc, Pásztor Lajos, Pásztor András, Fórizs János, Schiller János, Adamcsik Istvánné, Haladin Mihály, Barina József, Dániel Mihály, Szabó Ferenc, Dániel Imréné, Dániel Mihály, Rozsnyó Bertalan is minden bizonnyal hűségesek maradnak, ha megkapják az előfizetői kedvezményt, ha a nyugdíjasok érdekében írt cikkeket olvashatnak a Hírlapban... - Az új előfizetők ezek szerint nyugdíjasok? - A legtöbbjük bizony az! - Kató! Megérte ennyit fáradoznia? - Megérte, mert már akkor örültem, amikor elmondhattam, milyen jól járnak a nyugdíjasok..., hiszen sok emberen segíthettem. Nekem a legszebb fizetség, hogy rekordot értünk el. Igazi elkötelezettséget persze továbbra is a sikeres marketingüzlet iránt érzek. Kedves régi és új előfizetőink! Köszönjük gyarapodó bizalmukat! Igyekszünk rászolgálni! -mi- Immár hatodik éve, hogy a tatabányai Bolyai Általános Iskola megrendezte a városi és városkörnyéki iskolások matematika versenyét. Szeptembertől folyt a háromfordulós levelező versengés, melyre 4323 feladatlap érkezett be. A harmadiktól nyolcadik osztályos diákokig mindenki megmozgatta az eszét, csiszolta tudását. A múlt heti döntőben 161-en vettek részt és számoltak, rajzoltak, bizonyítottak. A matematika verseny eredményhirdetésére a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban került sor tegnap délután. Évfolyamonként az első három helyezettet díjazták. Hely hiányában mi csupán az elsőket tudjuk közölni, de így névtelenül is gratulálunk a többi résztvevőnek, a felkészítő tanáruknak, iskolájuknak. Kovács András (Sárberki Á. I.) a harmadikosok, Kópházi Dániel (Kodály Z. Á. I.) a negyedikesek, Szilágyi Gergely (Bárdos L. G.) az ötödikesek, Fekete Dóra (Bárdos L. G.) és Zsoldos Gábor (Kodály Z. Á. I.) azonos pontszámmal a hatodikosok, Frigyes Tamás (Árpád G.) a hetedikesek, míg Csordás Gábor (Bárdos L. G.) a nyolcadik osztályosok közül érdemelte ki a legjobbnak járó könyvjutalmat, oklevelet. alice Sípos Gábor Bolyai Általános Iskola 7. osztály Fotó: Dallos