Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1999. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-01 / 50. szám
1999. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ Három alpolgármestere van Esztergomnak (Folytatás az 1. oldalról) Az ülésen a Fidesz-MPP esztergomi elnökeként listáról az önkormányzati képviselő-testületbe került és alpolgármesterré választott Meggyes Tamás tevékenységével kapcsolatban dr. Takács Márta jegyző szignalizációt (szabálytalanságot feltáró hivatalos jelzést) nyújtott be Meggyes Tamás alpolgármester január 28-án, a városi televízióban elhangzott nyilatkozatával kapcsolatban. Ezután került sor a dr. Könözsy László polgármester előterjesztése alapján február 26-án a rendkívüli testületi ülés megtartására, az SZMSZ módosítására és a társadalmi megbízatású alpolgármesterek választására. A képviselő-testület elfogadta a beterjesztett módosítást, és Lengyel Károly és Juhász Albin képviselőket társadalmi megbízatású alpolgármesterekké választotta meg. A társadalmi megbízatású alpolgármesterek tiszteletdíját a Pttv. rendelkezése alapján a miniszteri illetmény 35 százalékában állapítja meg. A miniszteri illetmény 1999-ben 228150 forint, ennek 35 százaléka 79853 forint. A testület elfogadta, hogy a társadalmi megbízatású alpolgármesterek a miniszteri illetmény 35 százalékának megfelelő tiszteletdíjban részesüljenek. Lengyel Károly mérnök és Juhász Albin vállalkozó, a kisebbségi albizottság vezetője a korábbi ciklusban is a testület tagjai voltak, és a legutóbbi választáson egyéni jelöltként kerültek be a testületbe. muzslai Táncvizsga a KPVDSZ-ben Újabb tanfolyam indul hamarosan A tatabányai KPVDSZ Művelődési Házban szombaton délután gyermekek és felnőttek egyaránt izgatottan készülődtek. A tánciskola tartotta ugyanis záróvizsgáját ezen a napon. Kovácsné Hetényi Mária igazgató örömmel mondta: a tizennégy éve működő tánciskola egy-egy kurzusát hagyományosan záróvizsgával fejezik be. Ezúttal száz növendék négy osztályban mutatta be azt, amit az elmúlt hónapok során sajátított el. A záróvizsgán természetesen jelen voltak a fiatalabb korosztály szülei, míg az idősebbeket a barátok, az ismerősök és a családtagok kísérték el. Az első osztályba járók tíz alapvető táncot tanultak meg. A későbbiekben pedig elmélyíthetik és bővíthetik táncismereteiket. A művelődési ház igazgatója büszkén mondta el: még nem volt olyan kezdő kezdő tanuló, aki ne tanulta volna meg az alapvető lépéseket. A táncolni tanulókat kétéves kortól fogadják, és felső korhatár nincs. A szombati záróvizsga után elmondható, hogy Földházi Péter táncpedagógus munkája nyomán tovább nőtt azoknak a száma, akik megismerkedtek a tánc különböző fajtáival. A folytatásra ismét van lehetőség, hiszen egy hét múlva újabb társastánc tanfolyam indul kezdők számára a KPVDSZ-ben. - tz - Traffipaxos ellenőrzés A megyei rendőr-főkapitányság ma az alábbi helyeken tart traffipaxos ellenőrzést: Reggel 8 és délután 1 óra között: Esztergom belterületén, Tatabánya belterületén és az M1-es autópálya 43-as kilométerszelvényének „B” oldalán Délután 1 és este 6 óra között: Esztergom külterületén, Tatabányán, a Környei úti vasúti átjárónál és az M1-es autópálya 62-as kilométer-szelvényének „B” oldalán Testületi Bábolnán Elsőként a lejárt határidejű határozatokról esik szó Bábolna önkormányzati képviselőtestületének mai ülésén, mely délután öt órakor kezdődik a községházán. Ezt követően a költségvetési és szociális rendeletet módosítják, majd a Bábolna Televízió Kht. eddigi munkájáról hallhatnak beszámolót a képviselők. A tervek szerint módosítják majd a könyvtár alapító okiratát is. A gyermekönkormányzat vezetői is beszámolnak tevékenységükről, végül pedig az Építésügyi Hatósági Igazgatás Társulás megállapodás-tervezetét vitatják meg. Rendszeresen szemléli lapunkat az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Vill., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI HÍRLAP Alapítva 1996-ban. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság Szerkesztőség vezetője: Vámosi László Marketingvezető: Józsáné S. Zsuzsa Kiadja a Komáromi Syomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: az ügyvezető A kiadó és a szerkesztőség postacíme: 2901, Komárom, Igmándi u. 1., Pf.: 21 Telefon: 34/343-970, 34/344-244, 34/344-185. Fax: 34/342-361 Előfizethető a postahivatalokban, a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 1998. január 1-jétől 1 hónapra 573 Ft, országos napi- és hetilapok előfizetőinek 433 Ft, nyugdíjasoknak 383 Ft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusítja a BUVIHÍR Rt., alternatív terjesztők. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk, kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. nyomdájában. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ISSN: 1219 — 8277. Közéleti napilap HÍRLAP Tíz éve város Nyergesújfalu Nyergesújfalu éppen tíz éve kapta meg a városi címet, rangot. Ebből az alkalomból ma délután három órakor jubileumi ünnepséget tartanak a nemrégiben felavatott és a város polgárainak átadott új városházán. A rendezvényen számos megyei közéleti személyiség jelen lesz majd. A mai városi ünnepet a későbbiekben továbbiak követik, hiszen a tízéves várossá nyilvánítás egész évben „érvényes”... Megyei krónika Környezetbarát technológiával a XXI. századba Újabb munkahelyek Tatán Tatán nagy hagyományokkal rendelkezik a hűtőgépek és hűtőrendszerek gyártása. A városban található, száz százalékban finn tulajdonú Helkama Forste Kft. korszerű kis- és középméretű hűtőket, fagyasztókat, továbbá a kereskedelem számára igényes kivitelű üveges vitrineket, minibárokat gyárt. Az erre az évre tervezett 36-38 ezer darab hűtőgép mintegy 75 százalékát tervezik külföldi piacokon értékesíteni. Néhány hónap alatt fejeződött be az a 35 millió forintos beruházás, amelynek nyomán egy korszerű gyárcsarnokban, a meglévő 65 mellé további 15 szak- és betanított munkás felvételére nyílt lehetőség. A hűtőgépeket már nem a korábbi freongázos szigetelőhabbal, hanem a legkorszerűbb ciklopentátos habosítórendszerrel látják el. Erre a technológiára kell 2001-től minden hűtőgépgyártónak átállnia. A 15 dolgozó munkába állásával a termékek iránti kereslet eredményeként a mai naptól már a kétműszakos munkarendre tértek át - tájékoztatta lapunkat Hörömpöli László gyárigazgató. Kép és szöveg: Crisan A hűtőszekrények már korszerűbb technológiával készülnek Kérdések a dorogi égetőmű körül A polgármester részletes szakmai vizsgálatot kért A dorogi égetőmű körüli viták időről időre fellángolnak, majd pedig elcsendesednek. Különböző vélemények kereszttüzébe kerülnek a város vezetői. Legutóbb Illés Zoltán államtitkár minősítette negatívan az égetőmű működését. Dr. Tittmann János dorogi polgármestert kérdeztük arról, mit kívánnak tenni e kérdéskörben. - Igen, értesültem az államtitkár nyilatkozatáról. Ebben félre nem érthető módon negatívan minősítette az égetőművet. Ennek tükrében mint dorogi polgár, aki itt él három gyermekével, ráadásul polgármester is, nem tehettem mást, mint azt, hogy azonnal hivatalos levelet írtam az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyeletnek és a Komárom-Esztergom megyei tisztifőorvosnak, kértem minden részletre kiterjedő vizsgálatokat. Ha a rendkívül negatív minősítő véleményt a vizsgálatok bármilyen mértékben is alátámasztják, akkor azonnal kezdeményezem az égetőmű felfüggesztését. Magunkat, dorogiakat nem fogom veszélyeztetni, nem fogjuk tétlenül nézni ezt a helyzetet. Még egyszer hangsúlyozom, minden részletre kitérő, alapos és minden szakmai fórumon helytálló értelmezést kértem a két szakhatóságtól. Nekem az ügyben jogköröm nincs. 1995 végén már foglalkoztam az égetőmű porleválasztásával kapcsolatos kéményfilterrel, valamint a mérőműszerek fejlesztésének témakörével. Akkor még volt hatásköröm záros határidő kijelölésére, a problémák megoldására. Azok nem teljesítése esetén felfüggeszthettem volna a tevékenységet. Időközben ezt a hatáskört elvették az önkormányzatoktól, és tisztán szakhatósági alapokra helyezték a problémák megítélését. Maradt tehát a kezdeményező szerep, amelyet meg is tettünk. Remélem, rövid idő alatt megkapom majd a választ. Azt követően tájékoztatjuk Dorog lakóit arról, mi is a helyzet az égetőművel. Az égetőmű a foglalkoztatás, az iparűzési adó befizetése és a városnak adott egyéb támogatások révén Dorog számára nem előnytelen. Ám egyáltalán nem mindegy, hogy ezekért az előnyökért milyen árat fizet a város. Ezentúl a probléma nem csupán a városé, hanem a környező településeké is. Dr. Tittmann János dorogi polgármester lépését az önkormányzat legutóbbi ülésén megerősítette. - tátrai - Megújul a királyi vár Esztergomban Az időjárás kedvezőbbre fordultával javában folytatódnak az esztergomi királyi vár rekonstrukciós munkálatai. A Nemzeti Múzeum megrendelésére az Architekton Műemlékfelújító Rt. az Állami Műemlékhelyreállítási Központ tervei alapján végzi a felújítást. Kép és szöveg: Crisan Arany hét Oroszlányban Ma délután két órakor az oroszlányi Arany iskola alkotó pedagógusainak munkáiból nyílik kiállítás az iskolában, majd délután négy órakor városi táncbemutatót rendeznek a művelődési központ és könyvtárban. Másnap, vagyis holnap 14 órakor kezdődik a városi mesevetélkedő a második, harmadik és negyedik osztályosok számára, de ekkor versengenek majd a felsős diákok is. Március 3-án, szerdán délután kettőkor tartják a város Arany János szavalóversenyt amit sportdélután követ majd. Csütörtökön délelőtt fél tizenegykor az Arany domborműnél helyezik el az emlékezés, a tisztelet virágait amit a városi művelődési központban ünnepélyes megrendezendő megemlékező követ délután három órakor Az oroszlányi Arany-hét utolsó napján, pénteken délután három és este nyolc óra között különféle vetélkedőket játszóházat és természetesen diszkót rendez az iskolai diák önkormányzat. „Elvetemült őrültek” (Folytatás az 1. oldalról) A kiállításon és börzén is vonultatták a különböző akatrészparkot is, a kilátottóknak lehetőségük volt próbálni néhány járgányt Itt volt Komáromban a kisbri Willisits Vilmos veteránauti gyűjtő is számos ezen „szamában” neves társával együt A szervezők tervezik, hogy tegnapihoz hasonló kiállítsal és börzével „lepik ma meg” a Komáromi Napok kzönségét. Ismeretes, hogy rendezvénysorozata már hgyományos motorostalálkozval kezdődik. Ez így lesz idén is, április 23-ától 25-é ismét motorzajtól lesz hang a határváros. Kiss László mondta: ezt a remek alkalm használják ki arra, hogy ápris 24-én ismét megrendezze a most is nagy sikert arató veteránautó- és motorkiáltást. - times