Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2005. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-26 / 225. szám

^ 2005. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ Tatán ülésezik az Által-ér Szövetség Szeptember 30-án, pén­teken Tata polgármesteri hivatalának földszinti tár­gyalójában tartja soron következő ülését az Által­­ér Szövetség elnöksége. A 9 órakor kezdődő ülésen ismertetik a LEADER+ 1 programban történt előre­lépéseket, szó lesz az Ál­tal-ér Völgye akciócso­portban betöltendő gesz­tori szereppel járó felada­tokról is. Tájékoztató­­ hangzik el a 2005. évben benyújtott pályázatokról, az Öreg-tó rehabilitációs és turisztikai fejlesztésé­­­­nek tervezéséről.­ ­ A továbbiakban megvi­­t­tatják a tavalyi KÖVICE­­I pályázat eredményeit, s foglalkoznak a „Fogadj­­ örökbe egy patakot!” el­­­­nevezésű akcióprogram­­j­­al, az Által-ér Völgyéért | Dy ez évi jelöltjeiről is­­ ; szó esik, napirenden sze­­­­­­repel a halpusztulás az­­­­ Által-ér tatai és tatabá­­­­­­nyai szakaszán is. A júniusi, elsősorban a | LEADER+ program meg­­­­vitatásáról szóló elnöksé­ | | gi ülés óta eltelt időszak­­­­­ ban elkészítették és be­ i­s nyújtották az Által-ér j | Völgye akciócsoport pá­­­­­­lyázatát a vidékfejleszté­­­ | si programra; újabb pá­­­­­­lyázatot nyújtottak be ; | rendezvényeik támogatá­­­­sához, kihelyezésre ke­­r­ültek az Által-ér és Gal­­­­la-patak folyónév táblák, s amelyekre 2004-ben kap­ j­­­tak támogatást, a holland­­­­ testvérváros, Alkmaar j képviselőit, valamint az­­ Öreg-tó munkacsoport­­ holland tagjait tájékoz­tatták az Öreg-tó projekt­­j­ben történt lépésekről, és megvitatták a jövőre­­ vonatkozó terveket, el­­­­képzeléseket. HÍRLAP EU-oktatás és -képzés­­ Tatabányán EU-oktatás és -képzés 2010 címmel a Komárom-Eszter­­gom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete ingyenes tájékoztató előadást szervez megyénk érdeklődő pedagó­gusai számára szeptember 28-án, szerdán 14 órakor Tata­bányán, a megyeházán. A témáról Reiner Zsolt tart elő­adást. 2000-ben az Európa Tanács stratégiai tervet fogadott el Lisszabonban, amelynek értelmében az Európai Unió­nak 2010-re a világ legversenyképesebb, tudásalapú társa­dalmává kell válnia Ebben a folyamatban az oktatásra és a képzésre kulcsszerep hárul. Az ismertető e cél megvalósí­tásának munkaprogramját vázolja fel. Minden nevelési-ok­tatási intézmény vezetője számára értékes információkat, jövőt alakító koncepciókat hallhatnak a résztvevők. „Kerektó-parti Party” Esztergomban A Komárom-Esztergom Me­gyei Esélyegyenlőségi Koor­dinációs Iroda (Esélyek Háza Esztergom) kiemelt felada­tának tekinti az idősek szo­ciális, mentálhigiénés problé­máira megoldások keresését, társas kapcsolataik erősíté­sét. Az Országos Esélyegyen­lőségi Hálózat részeként fejti ki tevékenységét. Feladata országos szinten a diszkriminációt elszenve­dett, vagy azzal fenyegetett társadalmi rétegek (nők, fo­gyatékossággal élők, ro­mák, gyermekek, idősek, hátrányos helyzetű térség­ben élők) közvetlen és köz­vetett támogatása. Célja a megye területén működő önkormányzatok­kal, munkaadói, munkavál­lalói szervezetek vezetőivel, egészségügyi, szociális terü­letek szakmai irányítóival, rendőrséggel és egyéb ható­ságokkal olyan együttmű­ködés kialakítása, amely az esélyegyenlőségi intéz­ményrendszer működésé­nek megismertetését, folya­matos kapcsolattartását se­gíti elő. Az esztergomi Esélyek Háza „Kerektó-parti Party” elnevezésű rendezvényére a megye minden idősek klubjából 5-5 fős csapato­kat hívunk meg. A program célja kettős: erősíteni kí­vánják a klubok egymás közti együttműködését, kap­csolattartását, illetve kí­váncsiak arra, hogy milyen problémákkal küszködnek, milyen pozitívumokat tud­nak kiemelni, a klubok tag­jainak szeretnének élmé­nyeket szerezni, hasznos információkat átadni, is­merkedési lehetőséget biz­tosítani - tudatta lapunkkal Mikulás Franciska intéz­ményvezető. Veszélyhelyzet-kezelési gyakorlatot tartanak Tatabányán A Tatabánya Székhelyű Polgári Védelmi Kirendeltség és Tatabánya polgármesteri hivatala szervezésében szeptember 29-én, csütörtökön délelőtt tíz órakor ve­szélyhelyzet-kezelési gyakorlatra kerül majd sor Tatabá­­nya-Felsőgallán. Közel 15 résztvevő megyénkből • • az Önkormányzati Napon A 2005. év kiemelkedő eseményét, a magyar önkormányzati rendszer 15 éves fennállá­sát ünnepli október 1-jén az ország. Az or­szágos Önkormányzati Napon Komárom- Esztergom megyéből várhatóan mintegy 100-150 fő utazik Budapestre a rendszert váltó magyar társadalom demokratikus be­rendezkedésének egyik alappillérét jelentő önkormányzati rendszer méltó megünnep­lésére. A szervező Belügyminisztérium a felnövekvő nemzedékre is gondolva, a jeles ünnephez kapcsolódóan rajz- és esszépályá­zatot hirdetett, amelyre megyénkből is vár­ják a jelentkezőket. Október 1-jén több ezer résztvevőt vár­nak a rendezők vidékről és a fővárosból Budapestre, hogy az országos Önkormány­zati Nap keretén belül méltó módon ünne­peljék meg az önkormányzati rendszer 15 éves fennállását. A rendezvénysorozat lét­rejöttében a Belügyminisztérium kitünte­tett szerepet szán a térségi, szolgáltató fel­adatokat is ellátó, a politikai arculatot kép­viselő megyei és helyi önkormányzatoknak, amelyek a gyakran nehéz körülmények el­lenére is összefogják a helyi közösségeket, s célkitűzéseikre alapozva, a helyi társadal­mat mozgósítva fejlesztik az ország közel 3200 települését. A rendezvényre megyénk­ből több autóbusz indul, így várhatóan mintegy száz-százötvenen képviselhetik szűkebb hazánkat az egész napos program­­sorozaton, amelynek keretében a többi kö­zött sportversenyek, gyermekprogramok, valamint színpadi műsorok is várják az ér­deklődőket. Az Önkormányzatok Napja kiemelkedő eseményeként kerül sor a Parlament előtt, a Kossuth téren, az ország közjogi méltósá­gainak és a fővárosi és vidéki önkormány­zatok képviselőinek jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett, a Magyar Nemzeti Lo­bogó felvonására. A zászlófelvonási ünnepség után 17 óráig tartó gazdag program várja a résztvevőket a BM kiképző bázisán, ahol bemutatkoznak a megyék, a közelmúltban városi rangot ka­pott települések. Az esti órákban kerül sor a Belügyminisz­térium által az általános iskolák alsó tago­zatos diákjai számára Az én városom és Az én falum címmel meghirdetett rajzpályá­zatának eredményhirdetésére. A rajzpályá­zat legjobbjait a képzőművész polgármeste­rek alkotásaival együtt szintén október 1-jén tekinthetik meg Budapesten, a Művészetek Palotájában az érdeklődők. Itt kerül sor a tíz legszínvonalasabb rajz alkotójának járó díj átadására. A belügyi tárca a rajzpályázat mellett az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára az ünnep alkalmából Mit tennék, ha én lennék a polgármester? címmel hirde­tett esszépályázatot. Az esszépályázatra be­érkező alkotások közül a három legsikerül­tebb dolgozat írója szintén a Művészetek Palotájában vehet át elismerést. A gazdag program az esti órákban a BM Duna Szim­fonikusok és a Magyar Rádió Gyermekkó­rusa hangversenyével zárul. A Művészetek Palotájába meghívott önkormányzati kép­viselők és vezetők legjobbjai számára ki­tüntetéseket adnak át a koncert előtt. | | Megyei krónika Felvonultak és hálóztak Esztergom-Kertvárosban is A Féja Géza Közösségi Ház szervezésében rendezték meg Esztergom-Kertváros­ban a hagyományos szüreti felvonulást szombaton, amelyet a Kertvárosért Baráti Kör is segít minden évben megvalósítani. A menet a közösségi ház­nál készülődött, onnan in­dultak a fogatok, a kocsik, a hintók, de még a városi kisvonat is csatasorba állt. A kisvonat vagonjait a nyugdíjas klub tagjai és családtagjaik foglalták el, majd a roma táncegyüttes tagjai is felsorakoztak a menethez mikrobuszukkal, ahonnan vidáman integet­tek az utcákon álló nézők­nek. A menetet az Eszter­gomi Lovas Klub ifjú hölgy­ és úrlovasai zárták. Tóth Tamás, a közösségi ház igazgatója az élen haladó kocsin ülve vigyázta a me­netet. A városrész utcáinak bejárása után a kiindulási állomásukra tértek vissza a kocsik, ahol már terített asztalok várta a felvonuló­kat a közösségi ház kert­jében. Némi pihenés, a fris­sítők elfogyasztása után már a hagyományos szüreti bálra készültek a közösségi házban, ahol szőlővel, virá­gokkal dekorált terem vár­ta a vigadni vágyókat. A bál hajnalig tartott, ahol min­denki jól érezte magát. Kép és szöveg: A TEK A menet a közösségi háznál készülődött, onnan indultak a fogatok, a kocsik, a hintók Jókedv, vidámság, pompás idő Súron Lehet valami igazság abban, amit Reményi Imre polgármester mondott a XIII. Súri Szüreti Felvonulás előtti megnyitó beszé­dében. Meglehet, tényleg személyesen ren­delte meg a csodálatos időjárást a meteo­rológusoktól. A polgármesteri hivatal előt­ti téren ünneplők sokasága várta, hogy megkezdődjön a jókedv és a vidámság dél­utánja, immár tizenharmadik alkalommal. Nemcsak a kíváncsiskodók, akik tudták, s ezúttal is, mint minden évben, jól szórakoz­­­­hatnak a fellépő együttesek műsorán. Sor­ban érkeztek a felvonulás főszereplői is. A pompásan felszerszámozott lovak, a foga­tok, a hintók előtt, vagy a hátasok, nyer­­­­gükben elegáns lovasaikkal. Pattogott az­­ ostor is szorgalmasan: hangja betöltötte a­­ teret. A Táncsics-túra résztvevői, akik az ünnepség idején érkeztek vissza a faluba, örömmel álltak be a nézgelődők közé. Nem kellett különösebben bizonygatni a­­ polgármesternek, hogy a súriak igényt tar­tanak erre a szüreti mulatságra. Szívesen­­ tettek eleget annak a felszólításnak, hogy­­ feledjék el minden bajukat ezen a délutá­non, kóstolják meg a súri Szőlőhegy finom borait, s fogadják szeretettel a felvonulás állomásain kínált finomságokat. Hagyo­mány ugyanis, hogy a felvonulás résztve­vői a falu öt pontján (a pékségnél és ven­déglőknél) megállnak, és köszöntik a gaz­dákat, akik étellel-itallal vendégelik meg az ünneplőket. A helyi nyugdíjasklub tagjai a tőlük meg­szokott kedvességgel és vidámsággal ad­ták elő új műsorukat, a súri néptánccso­port tagjai is nagy sikert arattak. A vastaps most is a kisbéri mazsoretteknek járt. Hí­res kánkánjukat, polgármesteri kívánság­ra, s a közönség nagy örömére ismét két­szer táncolták el. A műsort követően elindult a fogatok, hintók vidám menete falukerülő útjára. A pacik, hogy jobb kedvvel húzzák jókedvű utasaikat, kockacukrot kaptak ösztönzés­ként a polgármestertől. A Táncsics vadásztársaság vadpörkölttel várta az ünneplőket a művelődési házban. Jókedv, vidámság, pompás idő - egy szép őszi nap Súron, a Bakonyalján. Gáspár Mária A felvonulás résztvevői a falu öt pontján köszöntötték a súri gazdákat Fotó: Szép Csaba

Next