Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2010. május (15. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-04 / 102. szám

2 MEGYEI KRÓNIKA HÍRLAP A105 jelenti Leégett egy volt építőanyag áruház Tatabányán Tatabánya Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság híradó­s ügyeletére április 28-án 13 óra 37 perckor futott be egy­­ jelzés, miszerint a tatabányai Csaba utcában található volt építőanyag áruházból lángokat látnak felcsapni, és erős füst tör elő az épületből. A szolgálatparancsnok a jelzés alapján egyes riasztási fokozatot határozott meg, amelyben két tűzoltójármű vonult a káresethez. A helyszínre kiérkezett szolgálatparancsnok azt tapasztalta, hogy a 30 méterszer 8 méteres alapterületű, palatetős, faszerkezetű építmény tel­jes terjedelmében ég. Ezután a fokozatot második kiemelt fokozatra módosította, amelyben a kárhelyre riasztottak még egy tűzoltójárművet és egy nagyon modern vízszállítót is. Az egységek a káresetet öt vízsugárral számolták fel. Mivel az épület tetőszerkezete teljesen megsemmisült, a tűz eloltását követően a fokozat visszaminősítése után a kár­helyre risztotta a szolgálatparancsnok a műszaki mentőjár­művet A műszaki mentőszer csörlőjének az alkalmazásával a még meglévő tetőszerkezet-maradványokat is lebontot­ták, mert veszélyeztette a közeli játszótér használóinak biz­tonságát. Az épület két éve használaton kívül állt. Az esetet vizsgálják, személyi sérülés nem történt - tudatta lapunkkal Benedek Ferenc a tatabányai tűzoltóságról. Traffipaxos ellenőrzés megyénk útjain A megyei rendőrkapitányságok az alábbi helyeken tar­tanak traffipaxos ellenőrzést:: Tatabányán, az 1-es számú főúton és a Környei úton; Környe belterületén; Vértessző­lősön, a Valasek úton; Tát, Dömös, Esztergom és Eszter­­gom-Kertváros területén, a 11-es számú főúton; Bábol­nán, az Ácsi és a Mészáros úton; Tatán, a Táncsics és az Ady úton; Sárisápon, a Fő úton; Dágon, a Fő úton; Oroszlányon, a Bokodi úton; Bokodon, a Fő és a Kiss utcában Rendszeresen szemlézi lapunkat az » OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Vill., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu Komárom-Esztergom Megyei HÍRLAP Közéleti napilap Alapítva 1996-ban. Főszerkesztő: Tímár Ágnes Kiadja a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: az ügyvezető A kiadó és a szerkesztőség postacíme: 2901 Komárom, Igmándi út 1., Pf.: 21 Telefon: 34/540-521, 34/343-970, 34/344-244, 34/344-185. Fax: 34/540-520 E-mail: h­irlap@komarominyomda.hu Internet: www.komarominyomda.hu/hirlap Előfizethető a kiadó kézbesítőinél. Előfizetési díj: 2009. június 1-jétől 1 hónapra 1200 Ft. Közületeknek 1260 Ft/hó. Előfizetésben terjeszti a kiadó terjesztőhálózata. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk, kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapunkban a cikkek végén található fekete négyszög fizetett hirdetést jelent, a fekete kör pedig sajtóközleményeket jelöl. Nyomtatás: a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. nyomdájában. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ISSN: 1219 — 8277. 2010. május 4., kedd r Óvodás anyák napja Súron A bakonyalji település művelődési há­zában köszöntötték a falu legifjabb lakói az édesanyákat, nagymamákat, de a kö­zönség soraiban néhány meghatódott apuka, nagypapa is helyet foglalt. Só­gorka Miklós polgármester köszöntő be­szédével kezdődött a program. Arról be­szélt, hogy az anya-gyermek kapcsolat­nál mi sem egyszerűbb, ugyanakkor sza­vakkal a legnehezebben kifejezhető do­log a világon. Az anyák feltétel és kétel­kedés nélküli szeretete semmihez sem hasonlítható, s ez a szeretet az, amely úgy tart meg magának, hogy közben el is tud engedni. Örkény István, Anyu című verséből idézett: „így csak ők tudnak nézni, az anyák./Szeretetük átlát a hegye­ken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük/S egy léghajót elkormányoz­nak a szeretet erejével,/Ha rajta utazik a gyerekük...” Ezután, ahogy a polgármester nevezte, az igazán hiteles megszólalók, a gyere­kek mondták el versek, dalok, körjáté­­kok és tánc közvetítésével, mit is jelent számukra az anya féltő-óvó szeretete. A kiscsoportosok verseltek, körjátékokat játszottak, majd a nagycsoportosok ad­tak műsort, ami egy polkával zárult Az ovisok nagyon profin járták a táncot. Produkciójukért és az egész műsorért az óvónőknek mondtak köszönetet a szülők. Az ünnepi alkalmat kihasználva, Só­gorka Miklós polgármester tájékoztatta a szülőket az óvoda felújítási munkála­tairól, amelyek már el is kezdődtek. A felújításról részletesen is beszámolunk. Munkatársunktól A gyerekek mondták el versek, dalok, közjátékok és tánc közvetítésével, mit is jelent számukra az anya féltő-óvó szeretete „Látóút" Tatáról Gorsiumba A tatai Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság hadtörténeti sorozatá­nak résztvevői részére szervezett „Látóutat” a népfőiskola a Tác mel­letti római kori Gorsium városba május 1-jén. A népfőiskolai csoport tagjai megismerkedhet­tek Pannónia jelentős városának történetével és emlékeivel, amelyet élővé varázsoltak a csá­szár bevonulásával, hadi bemutatókkal, valamint színházi előadással is a Szent István Múzeum munkatársai

Next