Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)

1924-07-08 / 82. szám

1924. julius 8 «.Komárom­i Lapok“_______ gi­ga legalább elő azt, hog­y a nyomorba jutott magyar színészet el tudjon utazni ebb­ől a magyar városból, amelynek csak nagy szín­­háztervei vannak, ha színpártolása nincs. Nagyon jó előadásban láttuk szombaton este a Három a kislány bájos Schubert ope­rettet. Kiválóan bájos volt Papp Manci (Médi), Kram­mer Miéi (Grisi), 0­áh Gyula pompásan adta Schubert, Léktíi Schobertet, Somogyi Károly Thcbölt, Sándor Aranka Tschöinét. Schuber bájos melódiái (Tavaszi f«b5k az égen, Puszta a ház, Rád várok én, Oa drága muzsika­szó stb.) és az egész előadás végtelenül tet­szett a gyér közönségnek. Fél ház tapsolt vasárnap este Lehár, Komárom város nagynevű zeneszerző szülöttje kedves zenéjű op rétijének, A 3 gráciának, amilyet olyan ügyes, ötletes rendességben mu­tatott be a társulat, hogy valóságos meglepee­tés számba ment. A hinta-, az apacs-, a rokokó-, az eleven vacsora jelenet csak növelte a meg­lepetést. Papp Manci, Fenyő Irma, Parányi Piri a­­ grácia ének-, táncszámukkal, játé­kukkal nagy sikert arattak éppe n úgy, mint Oláh, Bakuffi, Faludi mint detektív, pompás ötleteivel szintén nagy sikert ért el. Pénteken a Nebántvirág ment üres ház előtt. Fenyő Irma a címszerepben, Békeffy­­ (C­les­tin), Faludi (őrmester), Várt,di (Fanácd) S arattak jelentős sikert. Szombat d. u. a Mágnás Miska üres, s vasárnap d. u. Pompadin márkiné negyed ház­­ előtt ment. (Szép Heléna). Offenbachnak egyik leg­ 1 bájossibb zt nejű operettje ma kedden este ka­ f­tűi azink­ Papp Manóival a cimízm pben. Part­ 5­neve Paris Olah Gyula lesz. Mmelaust Faludi, s Agameanont pedig Bákeffy adja. Pompás estre­­ van kilátás. (Tangó királyné), Lehár Ferenc népszerű­­ operettje holnap szerdán kerül saiura, a tár­­­­sulat népszerű szubrett praoadonnája Fenyő­­ Trmával a főszerepben. (A „Süt a nap“ sikere.) Tegnap, hétfőn 5 este került sjilre Zilahy Lajos nagysikerű­­ szinmaga, a „Süt a nap“. Hétfő da­cára, a­­ nézőtér egészen megtelt és tüntető, meleg­­ tapsokkal adózott az igazán jól sikerült elő­ I­avasnak, amelyre még visszatérünk. A zajos ? sík ®” arra juuította az igazgatóságot, hogy ] Zilahy e szenzációs darabját pénteken megismét­­e­lik­. Mindenki siessen megnézni. (Színházi műsor.) A komáromi színház­i műsor» a kururpalotában a következő: Julius 8 kedd: Szép Heléna (Offenbach világhírű operettje)­­ Julius 9 szerda: Tangókirályné (operett)­­ Julius 10 csütörtök: Babavásár (operett) ; Julius 11 péntek: Süt a nap. (Zilahy szenzációs szín- ís műve, másodszor.) Julius 12 szombat: Diadalmas asszony (operett) Julius 13 vasárnap: délután: Ah grácia. (Lehár operett). I este: A kék postakocsi, (operett Papp­­ Manci és Fenyő Irmával.) (Az Unió Jókai Centennáriuma.) A buda­­­­pesti ünió javában k­észül a következő szinhélyi j ev programjának előkészítésére. A következő t­évhü­ki maiitdő eseménye lesz Jókai Mór S­centen­tariumának megünneplése. A nagy ma­­­­gyar lángér­me emlékének tiszteletére a B­e­­­l­városi Színházban felújítják Hevesi Sándor­­ színpadi átdolgozásában az Uj földesurat, mely j. évekkel ezelőtt a Magyar Színház legvonzóbb­­ műsor darabja, volt­ a Magyar Színház, ugyan­ ? csak Huverci Sándor átdolgozásában, a nagy­­ költő egyik leghatásosabb regényét, az Eppur sí inuová­t mutatja be. A Király Színház nagyarányú opiírevlel emlékezik meg Jókai aaaradiis. KzüietéBni,pjárö). Faludi Jenő tárgya­­lást kezdett Kálmán Imrével, felkérte egy ■bimonyi óbesterről szóló szövegkönyv meg­­z­enésilésére. Kálm­án Imre is részt kér Jókai ünnepléséből, értesülésünk szerint vállalkozott a regényes mű megkomponálására-az esküdtek összeírását egy külön választott községi bizottság végrehajtani tartozik. A hiv. törv. ez. 4. § értelmében jogosultak az esküdt­ tisztséget maguktól elhárítani: 1. azok, kik a 60 életévet betöltötték, egyszer s min­denkorra, «ők egyszer s mindenkorra; azon­ban jogosultak fiugusztus hón pban­ a lakhelyük kösségi hivatalánál bejelenteni, hogy a követ­kező évtől kezdve az esküdti tisztséget el akarják látni, 3. a törvényhozó testületek tagjai az ülésszak tartamára, 4. a községek és magasabb helyi önkományzati testületek elöljárói, 5. A nyilvános tanárok és tanítók, orvosok és gyógyszerészek, amennyiben a foglalkozásukban va­n nélkülözhetetlenségüket a hivatali falebbvalójuk vagy a községi elöl­járó igazolja, a következő évre, 6. oly szemé­lyik, kik a büntetőügy­i védők névjegyzékébe be vannak vezetve, 7. mindenki, ki e.§ esküdti kötelezettségét egy eskü­dtszéki időszakban teljesítette, a következő naptári év végéig. — E­. közhírré tétetik azzal a megjegyzéssel, hogy azon személyek, amelyek ezen joggal kivánnak élni, az erre vonatkozó jelentéseket legkésőbb 1924. augusztus végéig, vagy írásban, vagy pedig szóbelileg (jegyzőkönyvbe való bemon­dás u­tán) a községi hivatalnál adják be. (§) A magyar himnusz éneklése a kávé­­házban nem izgatás. A komáromi törvényszék az államügyészség vádirata alapján a magyar himnusz éneklése miatt izgatás vétségével vádolt egyén ügyében B. 885—5—1924. szám alatt a napokban felmentő ítéletet hozott. A törvény­szék a megokolásban megállapítja, hogy a vád­lott tagadta, hogy a magyar himnu­zt énekelte volna. Tagadásával szemben eskü alatt kihallga­tott tanúk vallomásai alapján a törvényszék megállapította, hogy a vádlott a magyar him­nuszt énekelte a kávéházban, mintegy 25—30 egyén jelenlétében. A megokolás ezek után szó szerint azt mondja , minthogy azonban a magyar himnusznak közismert tartalma semmiféle izgató kitételt nem tartalmaz, sem a csehszlovák, sem más nemzet ellen, az a puszta tény pedig, hogy a vádlott által énekelt szöveg egy nemzeti kisebbséget alkotó népnek a humomza, önmagá­ban az izgatás fogalmát nem valósíthatja meg, főleg akkor, amikor annak éneklése kávéházban történik, ahol különféle tartalmú dalokat is szo­kás énekelni és zenéltetni s így ez éneklés he­lyénél és körülményeinél fogva még a tüntetési szándék sem mutatható ki. Ezért a vádlottat az ellene emelt vád alól, bűncselekmény hiányában, fel kellett menteni. TÖRVÉNYKEZÉS (§) Törvényszünet. A komáromi törvény­széknél a hat hatós törvényszünetet a f. évben julius 15 től augusztus 20 ig terjedő időben állapították meg. Ezen időben a bírósági tár­gyalások szünetelnek. (§) Az esküdtek összeírása. Az 1919. évi­­ 278. sz törv. értelmében szeptember hó elején 5. oldal. KÖZGAZDASÁG. Oroszország szene. Dr. S. von Bud­­noff értékes tanulmányokat végzett Oroszor­szág szénállományáról s tanulmányának ered­ményeit a németországi „Keleteurópai Intézet“ kiadásában megjelentette. Megállapítja, hogy ma Oroszországnak van 480 milliárd tonna szene, ebből 430 a kőszén, 38 az antkrazit és 12 a barnaszén. Ezek a számok csak provizó­rikusak s Orosz-Ázsiában uj telepek feltárására van kilátás. Oroszország a szénmennyiség te­kintetében a 4-ik helyen áll. Még­pedig: Egye­sült Államok 3,838 657, Kanada 1.234.269, Khina 995 587, Oroszország 179.920, Német­ország 423.356, Anglia 189 533 milllió tonna. Ezek az abszolút számok azonban csak keve­set mondanak. Sokkal szemléltetőbbek a kö­vetkező adatok: Egy négyzetkm. területre Oroszországban jut cca 10,000 tonna, Német­országban 782,000. Egy lakosra jut Oroszor­szágban 1170 tonna, Németországban 6500, Kanadában 137.000. Az orosz szénipar azon­ban még nem kifejlett. 1913-ban a teljes hasz­nálat volt 29 millió tonna, míg az Egyesült Államokban 519, Angliában 297, Németország­ban 278 , Franciaországban 40 A forradalom után ez a csekély szám is 7,5 milli tonnára csökkent s jelentékenyebb mértékben azóta sem emelkedett. Budnoff végső konklúziója az, hogy az orosz szénipar fejlődőképes, de ex­portja sohasem lesz, mert kevés jószenével ta­karékoskodnia kell. A gazdag ázsiai telepek csak egy Szibériában kifejlesztendő nehézipar révén értékesíthetők, de akkor azonban világ­­jelentőségre emelkedhetnek s az európai tőké­nek ezt a lehetőséget szem előtt kell tartania. íttenetrend kivonat. Érvényes 1924 junius 1-től a Budapest—Hegyeshalmi (Magyarom.) vonaton. Va*uti menetrend 1924. junius 1 tőt. Komárom—­Érsekújvár. Indul Komáromból Érkezik Érsekújvárra személy­von­t 6.45 h 7-28 h 10.10 » 10.63 » 12.36 » 13.19 » 14.50 » 15.34 » 19.27 » 20.10­­ gyorsvonat 23.29 » 06:O! » Indul Érsekújvárról Érkezik Komáromba személyvonat 4 29 5.13 gyorsvonat* 5.53 *6.25 személyvonat 7.55 8.38 11.33 12.16 13.40 1424 17.31 18.49 vegyesvonat 20.40 21.26 Indul Komáromból Közvetlen összeköttetés Magyarország felé. Uj-Komárom (Komárno)—Komárom, Magy. orsz. Érkezik Komárom-Ujváros- Indul Magyar-Komáromba ból személyvonat 12.31 személyvonat 8.45 17.01 15.54 gyorsvonat 23 27 gyorsvonat 606 Komárom— Gúta. Érkezik Gutára 10 h 14.45 20.19 Érkezik Komáromba 6.40 12.19 17.30­­ Pozsony. Érkezik Pozsonyba 8.58 13.42 17.07 21.28 Érkezik Komáromba 7.39 10.50 15.50 19.04: Indul Gutáról 8.50 1335 19.20 5.35 11.— 16.10 Komárom-Indul Komáromból 5.20 9.15 13.30 17.85 3.30 7.12 11.30 15.20 Indul Pozsonyból személy Bpest— Győr—Szentgotthárd 0.05 15 0.20­­ Győr—Budapest 1.40 15 1.55 gyors Budapest—Wien 2.01 14 2.15 személy Komáro­m—Bicske— — 3 36 gyors Wien—Budapest 3.44 12 356 személy Szentgotthárd— Győr—Bpest 4.40 15 4.56 2> Komárom—Székesfehérvár— — 5.00 » Felsőgalla—Győr 5.55 22 6.17 esd. gyorsUl Komárom—Komárom 6.35— — gyors (Prága) Győr—Budapest 7.15 15 7.30 személy Bicske Komárom 7.45— —­­ Székesfehérvár—Komárom 8.20— —­­ Szombathely— Győr—Budapest 8.348 8.42 esd. szv. Ujkomárom—Komárom 8.56— — gyors Budapest—Győr—Grácz 9.178 9.25 személy B­u­dapest—W­ien 11.40 3B 12.13 gyors Budapest —Wien 12.008 12.08 személy Komárom—Felsőgalla— — 12.15 esd szv.­Komárom—Ujkomárom— — 12.20 személy K­omárom—Székesfehérvár— — 12.30 gyors Wien—Budapest 12.448 12.52 személy Székesfehérvár—Komárom 14.15— — Ú­jpest— Győr—Szombathely 15.19 13 15.32 — Komárom­­ S­­zékesfehérvár— — 15.55 Felsőgalla—Komárom 15.29— — esd. szv. Újkomárom — Komárom 16.05— — gyors Wien—Budapest 16149 16.23 — Budapest—Wien 16.228 16.30 esd. szv. Komárom— Újkomárom— — 16.50 gyor3 Budapest—Wien 17.04 10 17.14 személy Komárom—Bicske (Bpest)— — 17.12 gyors Wien—Budapest 19 048 19.12 személy Székesfehérvár—Komárom 19.20— — gyors Grácz—Győr—Budapest 19.328 19.40 személy Budapest—Győr 19.58 10 20.08­­ Győr —Felsőgalla 20.30 10 20.40 gyors Budapest—Győr (Prága) 22.10 15 22.25 esd. gyors Komárom—Újkomárom— — 23.18 személy Bicske — Komárom 23.30— — Vonat Komárom állomás M. Á. V. neme Honnan — Hová Érkezik Tart. Ind, SPORT, (Szombat) (KFC)Sapeurök 2 : 2 (1 :1) barátságos. Rekkenő hőségben folyt le a két csapat találkozása, mely revans jelleggel bírt. A nagy hőség erősen befolyásolta a csapatok játékere­jét s a mérkőzés bizony meglehetősen lanyha tempóban folyt le. A katonacsapat mindkét goalját tizenegyes­ből érte el (mindkettő Adler hibájából). A KFC. Netolicky illetőleg Lengyel révén érte el a ki­egyenlítést. A katona csapat legjobb embere a center, aki rend­kvül gyors, agilis és céltudatos játéká­val sokszor zavarba hozta a KFC. védelmet. A KFC.-nál Biráth és Netoliczky játéka emelke­dett ki. Biró : Lovász (KFC.) (Vasárnap) KFC. I/B.-Gútai S. E. 5:1 (4:0) barátságos. Az első félidőben a gútaiak nagyon gyön-

Next