Könyvvilág, 1975 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

1975 JANUÁR o .­z­ázad utolsó negyedé­be léptünk. Mit, a század? A második évezred végé­hez érkeztünk — s noha „időszámításunk” kezde­tét egy mitikus betlehemi esemény elképzelt időpont­ja adta —, már a középkor „sötét” századaiban ezzel számolt az emberiség, az első évezred fordulóját meg éppenséggel annyira komolyan vette, hogy a szép kerek számtól a vi­lágvége beköszöntését vár­ta. De még a mi Jókaink is üstökössel súlyosbított világmegrázkódtatást jó­solt 2000-re A jövő század regényé­ben. Számunkra ez a kerek évforduló aligha mond sokat, mégis elgon­dolkoztat­ó és negyedszá­zaddal elébb az ember nagy csodáit várjuk 2000 körülre. 30 esztendő Ez persze csak remény­ség — noha nem üres kép­zelgés, sőt, mondhatni: tu­dományosan megalapozott várakozás. De akárhogyan is — a jövő negyedszázad ígérete. Csakhogy vannak már megélt „csodák" is: a helytállás, küzdelem,­­hő­­siesség csodái, amik — most lesz harminc éve — a mi hazánknak is meghoz­ták a felszabadulást. És ez olyan évforduló, amely — noha szinte legendás hő­siesség szülte — szilárd, va­lós időponthoz kapcsoló­dik. 1945 tavasza már tör­ténelem, amiről tanulunk, amit megünneplünk. De az idősebbek jól emlékeznek — mit jelentett a számuk­ra akkor? Rengeteg szen­vedés véget: véget ért az ország s az egyes ember életének, javainak pusztu­lása, az életveszély, a bom­bázás, a kiszolgáltatottság , a fasiszta terror, a há­ború. A német katonák végképp kitakarodtak ha­zánkból s ezzel visszatért a béke, szabaddá lett Magyar­­ország. Április 4-e nem­csak a II. világháború és a náci megszállás végét hozta­, hanem az első, igazi győzelmes forra­dalom kezdetét, a sza­badságot, függetlenséget, a lehetőséget arra, ami már egészen új: a szocia­lizmusra. Személyes emlé­ken, élményeken, a háború és fasizmus végén túl te­hát a történelmi fordulatot, a régi rendszer, régi ura­lom végét is ünnepeljük ezen a tavaszon. 20 év Ezek után pedig akad­hat, aki fejét csóválja, hogy a nagy évforduló kap­csán saját kis jubileumunk­ról is megemlékezünk. A huszadik évfolyamába lépő Könyvvilág­ról van szó — s nem szólnánk vagy nem itt szólnánk erről a két év­tizedről, ha e könyvtájé­koztató (annak idején a cí­me is ez volt) léte és mos­tani ünnepe nem kapcso­lódnék a felszabadulás nagy eseményéhez: ez tette le­hetővé a művelődésnek azt a forradalmát is, amely százezrekhez juttatta el a könyvet, sok tízezer ember számára tette létszükség­letté az olvasást. A Könyv­világ 75 000 példánya mö­gött legalább ugyanannyi állandó olvasó áll, akik hó­napról hónapra kíváncsiak, mi jelenik meg, mit érde­mes előjegyezni, megvenni, elolvasni. Karácsonyi szá­munkban nyolc pontban foglaltuk össze a Könyv­világ „értelmét”. Hadd is­mételjük m­eg itt is: Nyolc pont 1. A Könyvvilág az egyet­len lap, amely az állami kiadók összes új kiadvá­nyáról megjelenés előtt hírt ad („Kiadóink jelentik”); 2. leghamarabb közöl ér­tékelő ismertetést a leg­fontosabb művekről; 3. versszemelvényei egész költészetünk áttekintését adják; 4. rendszeresen bemutat­ja az új szerzőket; 5. a szépirodalom mellett mind többet foglalkozik is­meretterjesztő, társada­lomtudományi, természet­­tudományi, művészeti ki­adványokkal és ifjúsági könyvekkel; 6. pályázatokat, rejtvé­nyeket tesz közzé; 7. válaszol az olvasók kérdéseire, cíji­­entesen közvetíti könyveser élüket; 8. közzéteszi a könyv­szakma és az „Olvasó Né­pért” mozgalom híreit. Lapunk növekvő népsze­rűsége nem a szerkesztők, hanem a magyar könyv si­kere — s ezen is túl a ma­gyar művelődésé, amely ma már nem kevesek kiváltsá­ga, nem osztálymonopó­lium. A felszabaduláshoz a művelődés szabadsága, a szellemiek birtoklása, a ta­nulás, az olvasás jó mulat­sága is hozzátartozik. Olva­sóinktól most is azt kérjük, továbbra is figyeljék la­punkon keresztül az egész szellemi életet — és ne csak a szépirodalmat! —, vegyenek részt vitáinkban, sőt külön „vitaalkalom” nélkül is szóljanak hozzá mind a lap, mind a könyv­kiadás, könyvterjesztés, vagy általában az iroda­lom, tudomány, ismeret­­terjesztés dolgaihoz, nyil­vánítsanak véleményt és közöljék kívánságaikat. Mi is igyekszünk minél élőbb kapcsolatot létrehoz­ni az olvasók és a szellemi élet műhelyei között, sőt közvetlenül írók és olva­sók között is. Megértést ké­rünk — a helyünk kevés; tavaly már elhatározott terj­edelemn­övelésünkre nincs lehetőség — inkább megmaradunk a jelenlegi keretek között, hogy ne kelljen drágább lapot csi­nálnunk (így is nagy a rá­fizetés). Kérjük minél több olva­sónkat az előfizetésre, mert a lap könyvesboltokban egyre kevésbé lesz meg­kapható és az utcai árusí­tás példányai is hamar el­fogynak. Mindez talán nem való egy ilyen „évfordu­lós” vagy „ünnepi” cikk­be — de az ünnep értelme éppen a hétköznapok fo­lyamatossága, mint ahogy — bár örömmel jár — a művelődés sem „ünnepi” tevékenység, hanem mind­inkább része mind többek életének, ünnepen és hét­köznapon egyaránt. Fellapozom a gyűjtemény első darabját: „Egy ifjú el­mélkedése a pályaválasz­tásról”. A rövid kis dolgo­zat komoly és lelkesült. Mondandója is, stílusa is magán viseli a kamasz ko­molyságát és sutaságát. Már az első sorok nagy, filozo­fikus alapokat építenek a tárgyalt kérdés alá: „Az állatnak maga a természet szabta meg azt a működé­si kört, amelyben mozog­nia kell, s ő nyugodtan be is tölti azt, nem vágyva ki belőle, nem is gyanítva va­lami más lehetőség léte­zését. Az embernek is meg­adott az istenség egy ál­talános célt, az emberiség és önmaga tökéletesítését, de reá magára bízta azok­nak az eszközöknek felku­tatását, amelyekkel ezt el­érheti; reá bízta, hogy megválassza magának a társadalomban azt a pozí­ciót, amelyből a legjob­ban szolgálhatja önmaga és a társadalom felemelkedé­sét". A vitathatatlanul ide­alista, sőt, vallásos expozí­ció után a veszélyek felso­rolása következik, amelyek innen is, onnan is fenyege­tik a pályakezdő ifjút: a csalóka képzelet, •­ túlzót becsvágy, önnön képessé­geinek félreismerése stb. Mindezek felett győzelmet kell aratnia, hogy önmaga és a társadalom javára választhasson hivatást fia­talemberünk. I­tt-ott mo­solyoghatunk is és nem is kell mindennel egyetérte­­nünk, hogy megállapítsuk: aki e sorokat írta, nem ad­ta olcsón a témát. És akár­milyen fiatal volt, nem az önmagába zárkózó kamasz­gőg irányította, hanem a többi emberekkel való kö­zös érdekeltség. A fejtegetés befejező so­rai: „Ha azt a pályát vá­lasztottuk, amelyben a leg­többet tehetünk az embe­riségért, akkor a terhek nem roppanthatnak össze bennünket, mert ezek csu­pán a közért hozott áldo­zatok, akkor nem szegé­nyes, korlátozott, önző örö­möket élvezünk, hanem boldogságunk millióké lesz, tetteink csendben, de örök­ké élni fognak, s hamvain­kat nemes gondolkodású emberek forró könnyei áz­tatják”. Egy ifjú ember, akit saját lelkesültsége el­ragad — gondoljuk e soro­kat olvasva. De csak addig, míg az aláírásra nem té­ved pillantásunk. Az ifjú ugyanis, aki 1835 augusz­tusában, 17 évesen e soro­kat papírra vetette, Marx Károly volt. És ez a név, a hozzátartozó pályaívvel, életművel, és a mű utóéle­tével, s folytonos gazdago­dásával az időben — külö­nös próféciává avatják e sorokat. Az ifjúságról­ ezt a cí­met viseli a gyűjtemény, melynek első darabját fel­vi­lántolták. Szerzői : Marx, Engels, Lenin, a marxiz­mus klasszikusai. Egyike ez a Kossuth Kiadó által köz­rebocsátott tematikus szö­vegválogatásoknak, ame­lyek fontos elméleti tám­pontokat nyújtanak a for­radalmi propagandamunka számára. A r­ókérdésről és a család .. . ez a második kötet címe,­­­ a Tiarrradiké: A sajtóról. . A meghatáro­zott témacsoportokon be­lül különösen tanulságos az alapvető azonosságok fel­fedezése a változó idők dokumentumaiban. Hisz végtére is mintegy 80 esz­tendő a válogatás interval­luma (ha le is számítjuk a kamaszkori írásokat). És micsoda 80 év! 1848, 1871, 1905, 1914, 1917, 1920—22 a fontosabb jelzőszámai en­nek az időszaknak. Közben felnőtt az európai munkás­ság, létrehozta szerveze­teit, forradalmi harcokba fogott és rettenetes áldo­zatok árán, de győzött. E válogatott dokumentumok visszatükrözik e roppant küzdelmet, s tanulságok­kal szolgálnak mai mun­kánkhoz. Gondos Ernő Kézhez álló válogatások RÓNAY GYÖRGY Hiába Messzebb vagy, mint a túlnani hegy, pedig az messze van. Szebb voltál, mint a tavalyi május, pedig az szép volt. Frissebb, mint a hegy derekán a forrás, pedig az hogy üdített! Ülök az őszben, hallgatom csobogását. Már szomjas se vagyok. Vándor jön az úton, kezében mogyoróbot, hátán tarisznya, musttal. Korán esteledik. De az ég most is csupa csillag. Hiába szöktél el, fiatalság. (Rónay György: Mérleg. Magvető. 445 oldal, kötve 34 Ft.)

Next