Könyvvilág, 1979 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
• A KONYVVILAG 1979. JANUAR ÁRA. 80 FILLER XXIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A MAGYAR KÖNYVKIADÓK ÉS KÖNYVTERJESZTŐK EGYESÜLÉSÉNEK LAPJA Széchenyi István naplója Divatban a tudománytörténet Naplóját Széchenyi István 1814-ben kezdte el vezetni, amikor a napóleoni háborúk után fiatal huszártisztként visszatért, Bécsbe. A Napló 1820-ig nem folyamatos, hosszabb-rövidebb szünetek szakítják meg, 1820-tól 1848 szeptemberéig folyamatosan halad, majd szellemi összeomlása idején újra szünetel, ekkor hosszú évekre, hogy aztán, 1859 őszétől 1860 tavaszáig már csak alig félév eseményei kerüljenek a lapokra. Az utolsó mondatot hat nappal az öngyilkossága előtt vetette papírra: „Nem tudom megmenteni magam!” A kétségbeesett jajkiáltás hátborzongatóan áramlik felénk száz év távolából. A Naplóról teljes képünk nincs. Széchenyi végrendelete szerint hűséges titkára, Tasner Antal gondosan átfésülte a szöveget és könyörtelenül megsemmisítette azokat a részeket — néhol mondatokat, néhol egész lapokat —, amelyek felfogása és ízlése szerint nem kerülhettek az utókor elé. A történelem kaján grimasza, hogy csonkítatlanul csak azokat a részeket ismerjük, amelyeket egy házkutatás során lefoglalt és visszatartott az osztrák titkosrendőrség. Ezek később magyar kézbe kerültek, és Károlyi Árpád adta közre őket 1921-ben. A Tassner által cenzúrázott anyagot, a Napló zömét Viszeta Gyula rendezte sajtó alá 1925 és 1939 között. A Napló alapnyelve német, ezt kisebb-nagyobb francia, angol és magyar részletek, főleg idézetek szakítják meg. Teljes fönnmaradt anyagának mindmáig nincsen magyar nyelvű kiadása. A Gondolat Könyvkiadó gondozásában most megjelent másfél ezer oldalas hatalmas kötet sem teljes, hanem mintegy harmadát közli az egésznek. Eddig legtöbbet. S az így is impozáns könyv büszkesége lehet mai könyvkiadásunknak, s biztos közönségsikere alighanem fölveti majd egy hiánytalan magyar kiadás gondolatát. Emelkedjünk tehát felül a keserűségen, hogy ezúttal még mindig csak kétszeresen megrostált munkát vehetünk kézbe, és a derék Tasner Antal cenzúráját túlélő részletek tallózó válogatását olvashatjuk. El kell ismerni, hogy a terjedelem lehetőségéhez szabott válogatás kitűnő: az egyik legkiválóbb filológus szakember, Oltványi Ambrus végezte. Ő készítette a csaknem kétszáz lapot kitevő, rendkívül alapos jegyzetanyagot, amely jelentékenyen segíti a szövegben való helyes tájékozódást és ő írta a Napló keletkezését és sorsát elbeszélő utószót. A nagy munkával, féltő gonddal összeállított kötet élén Sőtér István ihletett, átforrósodott értékelő tanulmánya áll, mely gazdag, szép gondolataival örvendetes módon járul hozzá az elmúlt években megújuló Széchenyi-szakirodalomhoz. A Napló szövegét Jékely Zoltán és Györffy Miklós fordította. Az 1829-ig terjedő és irodalmilag értékesebb, szebb, gazdagabb fejezetek Jékely átültetésében szólalnak meg, az 1829 utániak pedig Györffy keze alatt készültek. Kettőjük munkájáról érdemes részletesebben megemlékeznünk. Fordítási irodalmunk, kiváltképp a prózafordítás jól működő szakiparrá változott az elmúlt időkben. Évente mintegy háromnégyszáz kötetet fordítanak nálunk le, s ennek a hatalmas mennyiségnek az átlagszínvonala jónak mondható: a legtöbb ugyan kicsit szürke és gépies, de megbízható, pontos és hasznavehető könyv. Jékely Zoltán és Györffy Miklós munkája magasan kiemelkedik ebből a tisztes átlagból, és a magyar műfordítás-irodalom csúcsteljesítményei közé tartozik. Széchenyi Naplója tolmácsolásukban olyan tiszta, szép nyelven csendül fel, ami csak az egészen kivételes és nagy művek sajátszerűsége. Talán már nem is fordítás ez a tolmácsolás, hanem interpretálás, előadás, mint amikor egy nagy előadóművész úgy játszik el egy zeneművet, hogy a fölhangzó dallamokban ott hullámzik az ő lelke, az ő egész egyénisége is. Minden hang kottaszerűen pontos és mégis más: a mű ilyenkor fölemelkedik és élni kezd. Széchenyi Naplója is fölemelkedik és élni kezd ebben a tolmácsolásban. Széchenyi kezdettől nagy romantikus író volt — Németh László vette ezt elsőnek észre —, de olyan író, akinek a stílus, a nyelvi kifejezés volt a legnehezebb gondja. Alkatilag hiányzott belőle a természetes, könynyed szárnyalás, mégis fölküzdötte magát a reformkori irodalom színvonalára. Magyar nyelven írt művei bonyolult gondolatvezetésük ellenére tele vannak érzékletes, eleven, nagyszerűen láttató részletekkel és a magyar értekezőpróza legjobb kezdeményezései közé tartoznak. A fordítás most a bécsi iköznyelven írt és írásművészetileg kevésbé értékes Napló-t ezeknek a legjobb részeknek a fényébe vonja. A varázslat eszközei annyira finomak, hogy szinte nem is érhetők tetten, pedig a könyv lapjain a szemünk előtt teremtődik meg egy olyan reformkori magyar nyelv, amely a valóságban soha nem létezett, de talán létezhetett volna, ha a körülmények szerencsésebben alakulnak. A Napló-fordításban végbemenő stílusbravúr csak Weöres Sándor Psyché-jéhez hasonlítható. Hogy ez eredeti műben megengedhető, de fordításban hamisítás? Aligha. Az író Széchenyi, igaz, a késői nagy műben, a Döblingben keletkezett Nagy Szatírában, bontakozott ki teljes jelentőségében, de oroszlánkörmei a Napló korai fejezeteiben is megmutatkoznak, ha nem is a nyelvi kifejezés külső rétegében, hanem lejjebb, az elmélkedő gondolatok és az önmegfigyelés mélyebb köreiben.. A kivételes értékű magyar nyelvű tolmácsolás most ezek színvonalára hozza a stílust, egyeztetve Széchenyi értekezőprózájának legjobb lapjaival. Kenyeres Zoltán (Széchenyi István: Napló. Gondolat. 1409 oldal + 48 oldal melléklet, kötve 85 Ft.) Az érdeklődés fénycsóvája időnként a szellemi horizont más és más részére vetül. Az űrhajózás, a biológiai pokolgép, a Földön kívüli civilizációkkal való kapcsolatteremtés után a tudománytörténet került az érdeklődés középpontjába. Szerepet játszik ebben, hogy az alkotók (pl. Heisenberg, Weisskopff) önéletírásai nyomán lehetőség nyílt a fejlődésvonalak kirajzolására. A fizika történetében is felváltja a primitív biográfiai vagy krónikaszerű leírást az oknyomozó szemléletmód, amely meglátja a tudományfejlődés összefüggéseit a kor szellemi,társadalmi és technikai-gazdasági környezetével. Ezenkívül az elmúlt 15 esztendőben mintha megtört volna a XX. század kutatási lendülete, és a lélegzetvételnyi szünet időt ad a fejlődés történeti felmérésére. Más kérdés, hasznos-e a tudománynak a történeti szemléletmód? A fizika aktív művelőinek véleménye megoszlik ezen a téren; vannak, akik azt állítják, hogy a régi tudósok elképzeléseiből vont analógiák hasznos kutatási ösztönzéseket adhatnak, míg mások szerint a tudomány fejlődése csak gyökeresen új gondolatokkal történhet és semmit sem ér az idejétmúlt elméleteken való rágódás. Egyértelmű viszont a pedagógia álláspontja: a történetiség minden tudomány legtermészetesebb rendszere. A történeti megközelítés a maga buktatóival és tévútjaival a megismerés legemberibb útját kínálja. A természettudományi és irodalom-művészeti kultúra elemei egy új, általánosabb világszemléletté ötvöződhetnek a történelmi megközelítésben. Nem véletlen, hogy a matematikai gondolkodás mechanizmusát bemutató kis könyvét (Játék a végtelennel) Péter Rózsa cserébe ajánlotta fel művészbarátainak azért a sok szépségért, amit a művészettől kapott. Tudománytörténeti érdeklődésű olvasók részére állította össze kis munkáját Szabó Árpád debreceni klasszika filológusunk. Azt mutatja be, hogyan jött létre a hellenisztikus kor nagy vívmánya, az euklidészi geometria. A történeti háttér, az ókori Kelet és az Euklideszt megelőző kor matematikájának vázlata után megismerkedünk a görög matematika fogalomrendszerével, azokkal a tételekkel és bizonyításokkal, amelyek mai matematikai tudományunknak is sarkkövei. Az összemérhetetlenség fogalma és a görög matematikai szigor vezetett az irracionalitás felfedezéséhez, a görög gondolkodás egyik csúcsához. A részletproblémák bőséges bemutatása csak fokozza a könyv érdekességét. Elolvasása után lesz teljes és megbízható képünk a hellenisztikus görög kultúráról. (Szabó Árpád: A görög matematika kibontakozása. Magvető. Gyorsuló idő. 250 oldal, fűzve 9 Ft.) Jefremov: A világegyetem, mélységeiben című asztronómiai könyve a magasabb csillagrendszerek szerkezetét mutatja be. Ez a téma, úgy látszik, szívügye a magyar csillagászati könyvkiadásnak, mert néhány év alatt négy kötet foglalkozott vele. Az olvasó szerencséjére Jefremov sok újat tud mondani, méghozzá érdekesen. Sorain átsüt a személyes élmény izzása, hisz nem egy kérdésben saját vizsgálatával is hozzájárult a problémák tisztázásához. Könnyed, személyes hangja történeti szemlélettel párosul, mert a század elejétől kezdve sorra veszi az asztrofizika kísérleti módszereit és elvi megállapításait a történeti fejlődés függvényében. Mindig az új megfigyelési módszerek felvetette problémák során vezet be a világegyetem és az emberi megismerés egyre távolibb tartományaiba. Könnyed stílusa átsegít a nehezebb részeken. A Hoyle-féle anyagkeletkezési elméletet is ismerteti, amely egyike a többféle eldöntetlen kozmológiai lehetőségeknek. Kár, hogy nincs tárgymutató és hogy sok a sajtóhiba. (J. Ny. Jefremov: A világegyetem mélységeiben. Gondolat. 188 oldal, kötve 22 Ft.) Müller Antal a marxista világkép és a mai fizika kapcsolatait tárja fel, bemutatva, hogyan igazolja a modern fizika a dialektikus materialista világképet. Megmagyarázza a mozgás, a mennyiségi és minőségivltozások mibenlétét, az ellentmondás és a fejlődés törvényeit, a világ tér- és időbeliségének tételét, a determináltság marxista értelmezését. Kitűnően használható a Világnézetünk alapjai című tantárgy tanításához. (Müller Antal: A mai fizika és a marxista világkép. Tankönyvkiadó, 17. oldal, fűzve 13 Ft.) Tudománytörténeti célból tervezte a Tankönyvkiadó ABC sorozatát, amelynek minden kötete egy-egy szaktudomány történetét dolgozza fel lexikális alakban. A Matematikatörténeti ABC rendkívül olvasmányosan, képekkel bőven illusztrálva közli a matematika nagy alakjainak életrajzát, nyomon követi az egyes matematikai fogalmak kialakulását. Az enciklopédikus címszavak bemutatják a matematika főbb fejlődési vonalait, függetlenül az életrajzi címszavakban mozaikszerűen szétszórt adatoktól. A könyv a középiskolai tananyagra épít, de nemcsak a tanulóknak készült: a humán beállítottságú felnőttek aligha találnak jobb kalauzt a matematika birodalmába. (Sain Márton: Matematikatörténeti ABC. Tankönyvkiadó, 253 oldal, fűzve 28 Ft.) ____ Nehezebb feladatuk volt a Fizikatörténeti ABC szerzőinek. A fizika jóval nagyobb és sokrétűbb anyagot ölel fel, ezért különösen fenyeget a veszély, hogy a lexikonszerű tárgyalás betűrendes szövevényében elvesznek a fizika fejlődésvonalai. A szerzők ezért a fizika főbb fejezeteinek fejlődéstörténetét enciklopédikus tanulmányokban előre köztik, és az alfabetikus adattár tovább pontosítja a részleteket. A szűkre szabott terjedelem miatt a nagy fizikusok életrajza zsugorodott (Folytatás a következő oldalon.) // *yl a« S!i, yl. •*** J__*' ALfy+s- / «*--- i * - /* y . ?■ -i-i, / * 4»+.' jNN* *** -yW*v° tuMßitfi ■» .4. -------_• _ , .- --- _^aT ,>■•-> ,2*?-'— >-' 4* 4y « / . *fm*r y y *^Wr* » i"' ' ' / ' - *' ~ »"«'«te r X /«- -yguüi • «-»■—'-** yi»» , •*<* ríit&yX m •ÄVwX« ■' ., -.*#,*4 H •iiT * i^‘ " * "~0 / '• T' " ».i-.i.-af/..... -'^ '..y.r...v .. •Yl ■V' ^ A.y X— -'~y~ . y / /. .iy» V... z.. .•'. z. • ga.. .'.... .....^*...a¡ Facsimile Széchenyi István naplójából. (Gondolat Kiadó ) GARAI GÁBOR Szabadság • Nélküled eltikkadok, lecsuklom, nem is vagyok, munkám, mint ólomsúlyt cipelem nélküled öntudatlan vánszorgok kábulatban, nélküled nincs szerelem. Nélküled csak magány van, mély űr az éjszakában, saját hamisukba hulló csillagok, és bénaság a testben, s a lélek, készületlen, mindennapos halállal társalog. Nélküled minden álom csak éheztet parázslón, és nem old föl se kin, se a kábulat; nélküled lassan összehúzódik nyöszörögve az elkínzott, szemérmes öntudat. De általad ha mélyet lélegzetű, újra élek, és szállok újra önmagam felett, s múlik tőlem a rontás — mások által vagyok más, és leszek a legtöbb, az egészben egy. 1976 (Garai Gábor: Szélcsönd és újra szél. Szépirodalmi, 90 oldal, kötve 18 Ft.)