Könyvvilág, 1981 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Szintézis a mai magyar társadalomról Beszélgetés Kulcsár Kálmán akadémikussal Pár hete jelent meg Kulcsár Kálmánnak, az MTA Szociológiai Kutató Intézete igazgatójának A mai magyar társadalom című nagy jelentőségű könyve, s máris az érdeklődés, a viták középpontjában áll. Ennek nemcsak az az oka, hogy Weis István 1930-ban azonos címen megírt könyve óta hasonló szintézisre senki nem vállalkozott, hanem a tükörkép fontossága, amit ez az új könyv a mai magyar társadalom szerkezetéről, funkcióiról, a fejlődés üteméről, a társadalomirányítás lehetséges feltételeiről, változatlanul meg nem oldott problémáiról, deviáns jelenségeiről nyújt. A két könyv persze sokban különbözik egymástól, de abban megegyezik, hogy mindkettő fontosnak tartja a társadalom innovációs, megújulásra törekvő készségének és fejlődést gátló tényezőinek az elemzését s ezen belül pl. a felbukkanó dzsentri-vonások leleplezését. Kulcsár Kálmán sokoldalúságában, látásmódjának és értékeléseinek élességében, a megfogalmazás szokatlan világosságában nemzedékek szociológiai választékossága és etikája halmozódik fe. Különbözik szociológus pályatársai nagy részétől, mert a történelmi elemzést is szükségesnek tartja, ennek következtében a társadalmi jelenségeket természetes folyamatokban szemléli. Mindezt szociológiai és jogi műveltségének kettőssége eredményezi: szociológusként gyűjti, elemzi és értékeli a feltárt adatokat, jogászként pedig egyúttal logikai rendszerbe foglalja és szintetizálja az eredményeket. — Mi volt a célja ezzel a könyvvel? — A magyar társadalomról összefoglaló munka 50 évvel ezelőtt jelent meg. Azóta forradalmi jelentőségű társadalmi változások mentek végbe hazánkban, új társadalmat építünk, és legalábbis az utóbbi 20 évben az újra — és Magyarországon eddig nem tapasztalt mértékben — fellendülő szociológia és más társadalomtudományok segítségével egyre inkább megismerhetjük társadalmunkat, egyre világosabban láthatjuk problémáit. A változások mélysége és nagysága, a további fejlődés lehetőség szerinti, tudatos befolyásolása igényli, gyarapodó ismereteink pedig lehetővé tesznek egyfajta szintézist mai társadalmunkról. — Szintézist említett, ez azonban nem lehet cél, hanem inkább módszer egy folyamat vagy helyzetkép rögzítéséhez. — Milyen távolabbi célt szolgált a szintézis? — A szintézis persze sokféle lehet. Vállalkozhattam volna társadalmunk rendszeres leírására, problémáinak „leltározására”, esetleg mindkettőre. Azt hiszem azonban, hogy most elsősorban nem erre van szükség. Társadalmunk előtt a hogyan tovább problémája formálódik ki. Nem az a kérdés elsősorban, hogy „merre tartsunk” — hiszen szocialista társadalmat építünk —, hanem az, hogy hogyan. A szocialista társadalom építése lehetővé tette társadalmunk modernizálását. Sikerült túllépni ebben a folyamatban a magyar társadalom történeti korlátainak egy részén (a fejlődést visszatartó társadalmi struktúra forradalmi átalakításával), sikerült a gazdasági fejlődés szintjét jelentősen emelni, eddig elsősorban az extenzív gazdasági erőforrások kihasználásával. Most azonban a további fejlődésnek újabb és más feltételei is vannak, mint az eddigiek. • Valami kényszerít bennünket az új feltételek számbavételére? Ez nyilvánvalóan a társadalom részére egészen új feladatok vállalásával is jár? — Igen. Másutt ezt úgy fejeztem ki, hogy társadalmunkat „kihívás”, éspedig elsősorban gazdasági jellegű kihívás érte. Ezt a kihívást ugyan elsősorban a külgazdasági feltételek változásának szoktuk tulajdonítani és ez jórészt igaz is. Ám azt hiszem, a külső változások inkább megvilágították a belső fejlődésünkből következő kihívást, azt ugyanis, hogy saját gazdasági fejlődésünk jutott el oda, hogy új feladatot adjon számunkra. Erre a gazdasági kihívásra azonban társadalmunk egésze válaszolt, éspedig történeti múltjában elindult folyamataival, távolabbi és közelebbi múltunkhoz fűződő jelenségeivel, tulajdonságaival, beépült érdekviszonyaival stb. együtt. — Sikerült-e végül is a mai társadalom legfontosabb problémáit számba venni? — Az elmondottak után a cím kissé nagy igényű. Valójában nem mai társadalmunk problémáit kívántam elemezni, így nem is gondolok arra, hogy mennyi és milyen fontos problémát sikerült megragadni. Ha problémáinkról van szó, két dolgot hangsúlyoznék. Mindenekelőtt azt, hogy nem társadalmi problémáinkról van szó (még ha példázom is vagy példának is használom némelyiket), hanem társadalmunk problémájáról. Arról, hogy milyen történeti feltételek, körülmények között, hogyan felelhetünk meg az említett kihívásnak. Másodszor azt szerettem volna tisztázni, hogy mit értünk a társadalmi problémákon, hogyan közelíthetjük meg és kezeljük őket. Véleményem szerint ezen nagyon sok múlik. Pl. rendkívül lényeges változást jelent, ha az életmód jelenségeit nem tekintjük tudati problémának, ha látjuk azokat a tényezőket, összefüggéseket, amelyek a mi társadalmunkban, saját fejlődésünkből hoznak létre deviáns jelenségeket stb. — Könyve megírásakor pontos társadalomtörténeti, szociológiai, statisztikai stb. irodalmat vett igénybe, és köztük sűrűn hivatkozott a vezetése alá tartozó intézet publikációira is. Milyen fontosabb kutatások folynak az intézetben? — AZ MTA Szociológiai Kutató Intézetében folyó kutatásokban azt igyekszünk érvényesíteni, hogy a társadalmilag fontos problémák feltárásával segítsük megoldásukat. Egyúttal elméleti általánosításokhoz is jutunk, s így közreműködünk a szociológia fogalmi rendszerének kiépítésében, elméleti továbbfejlesztésében. Most kezdünk hozzá pl. a szociálpolitika eddigi gyakorlatának vizsgálata alapján egy szociálpolitikai koncepció kidolgozásához, eszközei hatékonyságának, következményeinek feltárásához. Hosszabb ideje tanulmányozzuk az életmód alakulását befolyásoló tényezőket, tudatos formálásának lehetőségeit, az egyes társadalmi osztályok és rétegek életmódjelenségeit, az urbanizációs folyamat hatását stb. Megkíséreljük feltárni az üzemek és termelőszövetkezetek, valamint a területfejlesztés és a közigazgatás viszonyában mutatkozó jelenségeket, a közigazgatás szervezetrendszerére ható tényezőket, és nagy figyelmet fordítunk a műszaki fejlesztés társadalmi összefüggéseinek vizsgálatára stb. Személy szerint most a jognak a konfliktusok, a viták megoldásában való közreműködését tanulmányozom egy nemzetközi kutatási program keretében, amelynek egyik irányítója is vagyok. — Az általános szociológiai kutatásokban — és így könyve megírásában is —, hogyan értékesíti jogászi gondolkodási módját? Ez a kettősség előny vagy hátrány? — A jogszociológia az elsődleges kutatási területem, mégis ebben a műben általában (bár nem mindig) a jogtól látszólag távol eső problémákról írtam. Meg kellett tehát kísérelnem mai társadalmunk folyamatainak, jelenségeinek, problémáinak feltárását, illetőleg a feltárt jelenségek egységes összefüggésrendszerbe való helyezését. És ebben a jogi gondolkodás sokat segített. Az igazi jogászi gondolkodásnak ugyanis két kikristályosodott sajátossága van. Éspedig egyrészt a releváns tények megkülönböztetése az irrelevánsaktól, másrészt az érvek és ellenérvek gondos, lehetőség szerinti objektív mérlegelése egy logikai folyamatban. Ennek hiányában ugyanis a következtetés nemcsak helytelen lesz, hanem következményeiben is negatív, a szándékot keresztező. Tudomásul kell tehát venni és megfelelően értékelni azokat a tényeket, amelyek nem igazolják elgondolásunkat, különben a valóság előbb-utóbb keményen figyelmeztet erre. Tulajdonképpen erre kell törekedni nem csupán a társadalomtudományi gondolkodásban általában, hanem a politikában is. Tárkány Szűcs Ernő (Kulcsár Kálmán: A mai magyar társadalom. Kossuth, 332 oldal, fűzve 28 Ft.) Salamon Konrád munkáját olvasva azon tűnődik az ember, milyen egyszerű is jó könyvet írni. Nem kell más hozzá, csak a tények feltétel nélküli tisztelete. Ha ezt és úgy írjuk meg, ami és ahogyan történt, a tény előbb-utóbb , jó barátként kézen fog és segít eligazodni az elvek labirintusában. Salamon Konrád érezhetően jó viszonyban volt könyve írása közben a tényekkel. (Aki valaha komolyan foglalkozott a történelemmel, jól tudja, milyen nagy dicséret ez.) Pedig a téma — a Márciusi Front — kezdetben nem sok jót ígérhetett a szerzőnek. Igaz ugyan, hogy az elmúlt két évtized magyar szellemi élete elvileg kedvezett minden olyan törekvésnek, amely a népfrontos gondolkodás fontosságát mutatta fel, de az is igaz, hogy amikor a magyarországi népfrontos mozgalom konkrét vizsgálatára került sor, ezek sajátosságaira — mondhatnánk úgy is: a struktúra konkrét vizsgálatára —, akkor már közel sem volt ilyen rózsás a helyzet. Salamon Konrád nagyon bölcsen nem abból indult ki, hogy milyen népfront-modellek vannak, és ezek közül a Márciusi Front melyikkel tárt leginkább rokonságot, hanem leírta azt, ami történt. Ezzel elkerülte az előzetes elvi állásfoglalásra kényszerülést, s az „eleve elkötelezettnek tűnést” abban a hol rejtetten, hol világosan folyó vitában: milyen is volt a progresszió szerkezete a két világháború között Magyarországon, s az egyes vonulatok milyen erővel és hatással rendelkeztek. Könyvében így az elv a történés függvényévé vált. És nem fordítva! Végül is a szerző egyetlen lényeges kérdésben sem maradt adós a válasszal. Nem didaktikusan — s ez újabb dicséretes tulajdonsága —, de elég egyértelműen és meggyőzően fejti ki mondandóját. S ennek lényege — legalábbis az én értelmezésem szerint —: Magyarországon a népfront létrejöttének feltétele a sajátos magyar fejlődés következtében népiek és kommunisták összefogása volt. Salamon jelzi azokat az okokat is, amelyek a teljesebb kibontakozás gátló tényezői voltak. Könyvében behatóan foglalkozik az utókort élénken foglalkoztató problémákkal is: a mozgalom jellegének kérdésével, a politikai és a szellemi mozgalom közötti különbözőségekkel és az ebből fakadó következményekkel. Ha hiányérzetünk van Salamon könyvével szemben — hozzátéve azt, hogy a szerző szuverén jogának tartjuk annak eldöntését, hogy mivel foglalkozik és mivel nem —, talán éppen az, hogy a mozgalom természetrajzáról elmondottakat nem érvényesíti elég konzekvensen könyvének egészében. Nagyon fontos és pontos (és tegyük hozzá: ez a disztinkció még a szakirodalomban is ritka), a népi írók mozgalma és a népi írók körül kialakult mozgalom közötti különbözőség. Ugyanakkor csak csíráiban találjuk meg azt a könyv szempontjából is fontos gondolatot, hogy nagy különbség van a szellemi áramlat — ezt Salamon helyesen, népi szemszögből, a népi irodalom összességeként fogja fel —, s az erre épülő mozgalom és szervezetiség között. Ha ez a gondolat több figyelmet kapott volna, akkor talán az is világosabbá válna, hogy a népfrontfogalom és -tevékenység értelmezésének még további, föl nem tárt lehetőségei vannak, s a Márciusi Front elvi és gyakorlati lényegét tekintve népi eredetű volt. Ez utóbbi megjegyzést fogadja a szerző baráti kötözködésnek, annál is inkább, mert e recenzió írója híve és tisztelője és erejéhez mérten propagátora is ennek a könyvnek. M. Kiss Sándor (Salamon Konrád: A Márciusi Front. Értekezések a történeti tudományok köréből. Akadémiai. Új sorozat 92. 180 oldal, fűzve 24 Ft.) Kommunisták és népiek Barcsay Jenő műve a 35 év 35 művész c. kötéiből (Corvina) Lukács György élete képekben és dokumentumokban c. kiadványból (Corvina) Fegyvere a líra volt Hernádi György pártos költő, nemcsak a szó társadalmi-politikai jelentésében, hanem költői eszköztárának tekintetében is: a szegénység és az igazság pártján áll, lírai kifejezésmódját ez a belső meggyőződés hevíti. Verseivel a kezdeti avantgarde-korszakától az utolsó költeményéig akart és tudott mozgósítani. Fiatal lírikusként a Tanácsköztársaság győzelméért vívott harcban, annak megdöntése után megőrizte és változatlan energiával hirdette a dolgozók igazába vetett hitét. Most megjelenő tizedik kötete, verseinek több mint fele első ízben került az olvasó elé, arcának új vonásait mutatja. Hű tükre egy letűnt borzalmas korszaknak, pontosabban : e korszakra való lelki és költői rezonálásnak. E verseiben nem egyhangú — noha lényegében ugyanazokat a momentumokat ismétli —, de nem is harsány. Költői eszközökkel rögzíti a puszta tényeket, a kiszolgáltatottság és megalázottság állapotát és azt a törekvést — a napról napra önmagával folytatott küzdelmet —, hogy embernek megmaradjunk egy embertelen világban. Szép gesztus a Szépirodalmi Kiadótól, hogy most megjelenteti az eddig noteszekben, fiókok mélyén rejtőző Hernádi-verseket. De túl e gesztuson, új életdarabokat is feltár e kötettel a mai olvasó előtt. A könyv nemcsak egy jelentékeny költő életművét gazdagítja, bepillantást nyújt abba a világba is, amelyben a galádság volt az úr, és amely ellen ki-ki a maga módján igyekezett védekezni, vagy azzal szembeszállni. Hernádi György ezt a maga lírai eszközeivel megtette. Még egy újdonsága van e kötet versei jó részének. Az egykor üldözött költő a felszabadulás után hidat kívánt verni a múlt kiszolgáltatottjai és a megtévesztett — nemegyszer az üldözőik jelszavait harsogó — tömegek közé. Nemcsak a megbocsátás krisztusi igéjét hirdette a maga lírai átköltésében, hanem az új Magyarország reális érdekeit józanul szemlélve alakította ki építésre koncentráló magatartását a bosszúállást hirdetőkkel szemben. Mindezt pedig a belső meggyőződés olyan erejével tette, hogy a költészete a mai olvasó számára is szó . emberi tanúságtétel. József Farkas (Hernádi György: Az idő tengerén. Szépirodalmi, Kb. 250 oldal, kötve kb. 30 Ft.)