Könyvvilág, 1993 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
KönyvVilág 4 Egy újra fölfedezett zeneszerző Lajtha László centenáriuma Azt hittem, születésének centenáriumán választ kapunk arra, miért annyira ismeretlen még ma is Lajtha László munkássága és művészete. Miért tudunk oly keveset róla, s miért nem hangzanak el művei a hangversenytermekben, templomokban? Hiszen feleannyi erénnyel, zenei teljesítménnyel is fenn lehet maradni a kollektív zenei emlékezetben! Lajtha László - egy évtizeddel lévén fiatalabb Bartóknál és Kodálynál - Bartók biztatására kapcsolódott be 1910-ben mint főiskolai hallgató a magyar népzene gyűjtőmunkálataiba. Ezt a tevékenységet lényegében élete végéig folytatta: közvetlen munkatársainak véleménye szerint ő tudta a legpontosabban lejegyezni a különlegesen bonyolult énekes díszítéseket. Nevéhez fűződik a székelyföldi dalok gyűjtése, melyek közül a széki gyűjtemény akaratlanul is bibliája lett a már a halála után kezdődő táncházmozgalomnak. Lajtha azon kevesek közé tartozott, aki a nyugat-dunántúli, határ menti aprófalvakban is gyűjtött. Amit a népzenei hagyományok, az egyetlen értékelhető magyar zenei hagyomány rögzítéséért tett, csak Bartók és Kodály tevékenységével említhető egy lapon. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy később - mint a Néprajzi Múzeum munkatársa, 1946-ban pedig megbízott igazgatója - az anyag rendszerezésében, feldolgozásában is szerepet vállalt, hagyományőrző tevékenységét kiemelkedő jelentőségűnek tarthatjuk (1951-ben népzenekutató munkájáért Kossuthdíjat kapott). Talán csalódás volt Lajtha László számára, hogy a díjat csak gyűjtőmunkájának elismeréséül kapta, hiszen addigra már tekintélyes zeneszerzői életművet is fel tudott mutatni. A budapesti főiskolán nevelkedett ifjú zeneszerző Párizsban folytatta tanulmányait, s életében később is sokszor tért vissza oda. Bizonyára sarkos és túlzó az a megállapítás, hogy a magyaroknak túl franciás ízű, a franciák számára pedig túl magyaros volt zenei stílusa. Tény, hogy nagyon jó kapcsolatai voltak a francia zenei élettel: Honeggerrel, Milhaudval együtt tanult, Messiaennal is barátságban volt. Francia kapcsolatai, franciás zenei világa azonban legföljebb néhány sötét évben rekeszthették volna ki a zenei közéletből, nem pedig négy évtizedre, hiszen bárhogy volt is, a két kultúra szintézise aligha járt kiábrándító eredménnyel. Végül is Lajtha László kilenc szimfóniát írt, hithű kálvinista létére misét is komponált, számos kamarazenei darabot és kórusművet alkotott, balett- és filmzenét is szerzett. 1929-ben Coolidge-díjat kapott, és ő volt az egyetlen magyar, akit a francia Szépművészeti Akadémia tagjává választott. Életének csúcsidőszaka az 1945-1948 közti szűk négy év volt, amikor a Rádió zeneigazgatójaként részt vett a zenei élet újjászervezésében, majd más fontos múzeumi és zenei vezető pozíciókat töltött be. Mindezeket kellő részletességgel megtudjuk Breuer Jánosnak az évfordulóra írott munkájából, a Fejezetek♦ Lajtha Lászlóról című könyvből. Breuer János nagyon sok forrást fölkutatott, hiszen a Lajtha Lászlóról publikált anyag meglehetősen kevés. Sok érdekes információt kapunk Lajtha írásaiból, közvetlen munkatársainak emlékezéseiből, egykorú forrásokból. A könyv mindenképpen közelebb hozza a mai zeneértőkhöz Lajtha László személyét és munkásságát. Ez nagyon fontos funkciója, hiszen alig lehetett róla valamit is tudni. Az is nyilvánvaló, hogy nem teszi fölöslegessé a további kutatásokat, mivel több életrajzi ponton is kénytelen átsiklani. Breuer János összességében mégis egyértelműen jelentősnek ítéli Lajtha László zenei munkásságát, de azt nem mondja meg - hacsak egy-egy fél mondat célzása mögött nem ez rejtőzik! -, hogy tulajdonképpen mi volt az oka háttérbe szorításának. Persze, ez talán nem is a centenáriumi megemlékezés feladata. Reviczky Béla Breuer János: Fejezetek Lajtha Lászlóról Zeneműkiadó, 242 oldal, fűzve 200 Ft. Lajtha László összegyűjtött írásai I. Sajtó alá rendezte: Berlász Melinda. Akadémiai. Kb. 350 oldal, kötve kb. 495 Ft. Lajtha László születésének 100. évfordulója igazán jó alkalom öszszegyűjtött írásai kiadásának elkezdésére. Az adósság ugyanis elég nagy, nemcsak azért, mert kissé megkésve indul ez a publikálás, hanem mivel egy különös módon elfeledett életművet elevenít fel, alapvetési funkciója is van (így remélhetően odafér a könyvespolcon a Bartók-dokumentumok és a Visszatekintés-kötetek mellé). Lajtha László írásait Berlász Melinda, életművének kutatója adja közre. Magyarul és idegen nyelven írt, különféle folyóiratokban és lapokban megjelent (illetve kis részben publikálatlan) cikkeit nem keletkezésük ideje szerint, hanem tematikusan csoportosította. Mivel különböző helyekre, más-más céllal írott cikkekről van szó, természetes, hogy információs anyaguk, érvelésük olykor ismétlődik, de végül ennek révén tudatosul az olvasóban az összkép. A cikkgyűjtemény első kötetében Lajtha Lászlónak a népzenéről, néptáncról, népzenekutatásról írott cikkeit találjuk döntő többségben. Munkásságát azért koncentrálta a népzenekutatásra, mert meg volt győződve arról, hogy a magyarság körében (s általában Kelet-Európában) a nemzedékeken átörökített népzene őrizte meg a zene századokkal korábbi állapotát, aminek párját például Nyugat-Európában annak idején le is jegyezték, bekerült a műzenébe, s most mindenki ismerheti. Magyarországon ez nem történt meg, ezért a gyökereket a legérintetlenebb kis falvak hagyományozott népénekeiben kell keresni. (Azt is figyelembe véve, hogy a századok alatt ez a dalkincs jelentős változásokon mehetett keresztül!) Nagyon fontosnak tartja Lajtha László a dallamanyagnak a szomszédos népek sajátosságaival való összevetését, bebizonyítandó, mennyire téves az a vélemény, hogy magyar zene nincs is, csak a környező szlávok zenéjét vették át a magyarok. (Tekintettel arra, hogy ő maga csak magyar dalokat gyűjtött, a Bartók által lejegyzett szlovák és román dallamok szolgálhatnak kontrasztanyag gyanánt.) Emellett a török zenei hatást is részletesen elemzi. Markáns álláspontot foglal el a népzene-cigányzene viszonyában. Eloszlatja azt a (főleg külföldön) máig élő tévhitet, hogy a magyar népzene a cigányok zenéje. Rámutat, hogy ebben az érvelésben felcserélődik az ok és az okozat. Különbséget tesz városi cigányzenész - aki magyaros, népies műzenét ad elő, - és falusi cigányzenész között, aki a nép igazi, saját zenéjét játssza. Nagyon sokat megtudunk Lajtha László népdalgyűjtő tevékenységéről is. Azon túl, hogy a gyűjtőmunka mindennapjainak érdekes epizódjairól is olvashatunk, viszszatérő problémája a fonográfhengerre, illetve a gramofonlemezre való rögzítés minőségi különbsége. Gondolatilag ide tartozik annak elemzése is, mennyire aprólékosan, a teljes díszítést lekottázva kell rögzíteni egy népi dallamot. Lajtha Lászlónak része volt abban, hogy a Kultuszminisztérium 1929-ben elhatározta: a népzenei kincset gramofonlemezeken minden iskolába eljuttatja. Nem a döntést hozók hibája volt, hogy a gazdasági válság miatt az akció még az elején kudarcot vallott. A lemezakció során vetődött fel a népzenei anyag feldolgozásának kérdése is. Nyilvánvaló volt, hogy az eredeti, a parasztemberektől gyűjtött változatot nem lehet lemezen közölni, ugyanakkor minden művészi, kíséret nélküli reprodukálás stílustörést eredményezett volna. A népi dallamokat tehát fel kell dolgozni, hogy a nagyközönség számára élvezhetők legyenek! (Ennek az elvnek érvényesítése döntőnek bizonyult a későbbi kórusirodalom szempontjából!) Több cikket szentel Lajtha a magyar népdalkincs osztályozásának, a főbb típusok jellegzetességei leírásának. Ugyancsak hosszan időzik a magyar néptáncok, a paraszttánc típusainak ismertetésénél, s részletesen mutat be olyan régi magyar hangszereket, mint a tárogató és a tekerőlant. Az írások befejező része meglehetősen különböző témákkal - Albert Schweitzerrel, Hubay Jenővel, a zene és a film kapcsolatával, Debussyvel, Vaughan Williamsszel - foglalkozik, majd egy-két rövid írásban saját műveivel kapcsolatban is megnyilatkozik. Ezek azonban csak töredékét teszik ki az egész anyagnak. Ami kerek egész, az a népzene a népdalgyűjtés témaköre. Pedig - Berlász Melinda ígérete szerint - a 2. kötetben még folytatása következik. (reviczky) A komponista írásai