Könyvtáros, 1966 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
ismerte korának közéleti, társadalmi, gazdasági, sőt: ipari és mezőgazdasági problémáit! (Bármilyen furcsán hangzik, Jókai 70 évvel ezelőtt körvonalazta lényegében a mai szőlőtermelő szakcsoportok tevékenységét...) Vagy ki gondolna arra, hogy még Herczeg Ferenc és Zilahy Lajos művei között is lelhetünk meglepő sorokat a faluról, a parasztságról! Bálint György publicisztikájából is nem egy helyen csendül ki a szegényparasztság iránti szeretet. Nagy Lajos némely írása mélyebbre ás a hajdani magyar faluban, mint egyes „hivatásos” falukutatók cikkei. És így, ama bizonyos körnek a tágítása közben, lépésről lépésre, szinte észrevétlenül ismertem fel, hogy hiszen itt valójában nincs megállás, — bár még mindig csak a parasztságnál tartok, de hol van még Zola, Reymont, Solohov, Sadoveanu és több más külföldi nagy író ... Ők sem hiányozhatnak annak a könyvtárából, aki szívén viseli a magyar parasztok sorsát. S így jutottam el oda, ahol aztán, már lehetetlen méricskélni, hogy miben mennyi a paraszti, de méltatlan és komolytalan is az efféle osztályozás, — már csak irodalom van; emberi sorsokat, népeket és társadalmakat ábrázoló és alakító irodalom... S persze, aki megszereti a könyvgyűjtés jó ízét, annak már nemigen lesz nyugvása, így lártam én is. Mindig valamilyen célt tűztem ki: most Móricz, teljes Móricz, most Kosztolányi, Karinthy, majd Krúdy — s mellettük állandóan gyűjtöttem és gyűjtöm a külföldi irodalom jelentős, megőrzésre méltó alkotásait. E téren persze, nagyon szigorú mércét állítottam, mert — szerintem ez igen fontos szabály — általában a szépirodalmi művek rostálatlan, ömlesztett gyűjtésének vajmi kevés a haszna és értelme — a házi könyvtár könnyen áttekinthetetlen könyvhalmazzá, a gyűjtés pedig öncélú szórakozássá válhat, amely már nem sokban különbözik a cigarettás dobozok gyűjtésétől... Egy szó, mint száz: a könyvgyűjtésben legyünk nagyon igényesek, ilyen vagy olyan vonatkozásban — pozitív vagy negatív előjellel — lehetőleg minden könyvünknek legyen valamilyen sajátos értéke, illetve érdekessége! Például: sok barátom kérdezte már, mi az ördögnek tartom én egy bizonyos Liptai Albert nevű dilettáns tollforgatónak „Az új világ” című „szociális elbeszélését”? Megmondom: ez a gügye fércmunka klasszikus példája annak, hogy a klérus milyen bárgyúságokkal mehelyezte a falusi népet, szemérmetlenül kihasználva annak maradiságát és hiszékenységét . . . Van vagy 300 verseskönyvem, Tinódi Lantos Sebestyéntől — Jevtusenkóig. Külön dédelgetem a nyugatos Nagy Zoltán „Csend! Aranymadár!” című kötetét, amelyet valamikor egy Múzeum körúti antikváriumban vettem. Hogy az értékén túl miért oly kedves ez a kötet? Azért, mert a belső oldalán a következő kézírás olvasható: „Nyert? Na ugye! Ha itt vagyok, csak nyerhet! Csak szőke? Nem csak! Kézcsók: Zsiga, 1932.” Semmi kétség — ez Móricz Zsigmond bejegyzése. Az érdekes beírás értelmének és körülményeinek tisztázása bizonyára izgalmas feladat lenne... A történelmi (munkásmozgalmi), filozófiai, politikai, irodalomtörténeti, kritikai és egyéb tudományos művek számát mintegy 700-ra becsülöm. Bevallom ugyanis, hogy pontos számokat nem tudok mondani, mert könyvtáramat nem kezelem tudományos módszerekkel, katalógusom és ex librisem sincs. Könyveimet nagyjából a következő módon csoportosítottam: magyar prózai szépirodalom, külföldi szépirodalom, magyar és külföldi versek, politikai, történelmi, tudományos művek, s külön az esztétika és irodalomtörténet. Ezeken a csoportokon belül még néhány alcsoportba soroltam a könyveket. Ráadásul még elmondom, hogy több tucat kalendárium, rejtvény- és anekdotagyűjtemény is található a polcaimon. Szeretem a könyveket — de attól mindig óvakodtam, hogy ez a szeretet válogatás nélkül, vak szenvedéllyé váljék. Szeretem a szép kötésű könyveket — de nagy becsben tartom az elnyűtt, megtépázott köteteket is, közülük nőtt a legtöbb a szívemhez, a legkedvesebb emlékeim rendszerint az ilyenekhez fűződnek. Kincsként őrizem a nagyváradi ,,Holnap” elrongyolódott köteteit: valamikor, nagyon keserves körülmények között, utolsó filléreimen vásároltam ezeket. . . Fiatal koromban gyakran előfordult, hogy választanom kellett: vagy vacsora, vagy egy antikvárkötet... Sok száz kötetem történetét tudnám elmesélni; mindegyik ismerős, hű barát. S most, amikor szerényen számolva is, jó 3000 kötet árnyékában írom ezt a vallomást, meghatódva veszem elő Móricz kék kötésű Fáklyáját... Ez volt az én könyvtáram csírája, fundamentuma, ezt a könyvet vásároltam életemben először, bejegyzésem tanúsága szerint 1938. június 8-án, Unger Izidor antikváriumában, Szombathelyen. Két pengő volt az ára, de Unger bácsi nagyon szerette a diákokat, s ezért 1,50-ért adta . . . Ma látom csak igazán, mennyire jó választás volt; ez a könyv tizenhat éves koromban olyan világkép palántáját ültette el bennem, amely a későbbiek során sok zűrzavaron átsegített. . . Utána következtek a többiek, és megint és megint újabb felfedezések, szüntelenül gyűrűztek körülöttem a könyvek, s azóta sem lettünk hűtlenek egymáshoz. G12