Csák Ferenc (szerk.): Gádor István keramikus, szobrászművész 3.
Gádor István keramikus, szobrászművész (1891 Káka -1984, Budapest) A Pest megyei Kókán született 1891-ben. Tanulmányait 1906-tól, a Magyar Királyi Iparművészeti Iskola kisplasztikai szakán kezdte Lorántfi Antalnál. Következő évben átiratkozott a szobrászati szakra az akkor újonnan érkező tanárhoz, Maróti Gézához, majd végül Simay Imrénél fejezte be tanulmányait. Ettől kezdve szinte minden nagyobb hazai és nemzetközi kiállítás rendszeres résztvevője volt. A tanácsköztársaság bukása után Bécsbe ment és tagja lett a Wiener Werkstadte kerámia műhelyének. Sajnos a Wiener Werkstadte a rossz gazdasági helyzet miatt kénytelen volt művészei egy részétől megválni. Gádor István az itt szerzett impressziók, tapasztalatok alapján számos kiemelkedő műtárgyat alkotott. 1928-tól Orbán Dezső Atelier-jében tanított. 1933-ban a milánói Nemzetközi Triennálén ezüstérmet, 1935-ben, Brüsszelben a Világkiállításon és 1936-ban a milánói Triennálén aranyérmet kapott. Hasonló sikerrel szerepelt New Yorkban, Párizsban és Milánóban. 1945 és 1958 között az Iparművészeti főiskola tanszékvezető tanára volt. Az iskola kerámia szakán tanított. Ismét stílust váltott, és az absztrakt művészet irányába próbálkozott. Nagy hatással volt rá Picasso, akivel személyesen is módja volt megismerkedni. Modern formájú vázáin és tájain feltűnnek Picasso festészetének „Gádorosított” stílusjegyei. Pályája kései szakaszában nonfiguratív és konstruktivista kifejezés felé fordult. A pécsi Zsolnay porcelángyárban nagy méretű porcelán térplasztikákat készített. Tagja volt az Országos Képzőművészeti Társaságnak, a Képzőművészek Új Társaságának, az Új Művészek Egyesületének, a Szocialista Képzőművészek Csoportjának, az Országos Iparművészeti Társulatnak, a Magyar Iparművészek Országos Egyesületének. Pályája korai szakaszában groteszk formálású állatszobrokat készített, majd összefoglaló, egyszerűsített formákból építette fel kompozícióit. Munkásságát pályakezdésétől fogva szobrászi érdeklődés jellemezte. Műveiben feldolgozta a hazai fazekasság motívumvilágát és formakincsét, majd a 40-es évek közepétől bontakozott ki organikus stíluskorszaka. Pályája kései szakaszában a nonfiguratív kifejezésmód felé fordult, elvont nyelvezetű faliképeket is tervezett. Díjai 1979. SZOT-díj; 1975. Kossuth-díj; 1962. MNK Érdemes Művésze; 1962. Prága, Nemzetközi Kerámia Kiállítás aranyérem; 1962. MNK Érdemes Művésze; 1955. Kossuth-díj; 1937. Párizsi Világkiállítás aranyérem; 1936. Milánói Nemzetközi Triennálé aranyérem; 1935. Brüsszeli Világkiállítás aranyérem; 1933. Milánói Nemzetközi Triennálé ezüstérem. Első borító: i KIS AKT - 1912. körül, ruskicai márvány, 81 cm Hátsó borító: Ivó NŐ - 1932-36., kerámia, 65x24x19 cm