Aradi Nóra: Barna Miklós (Budapest, 2003)
ÖNARCKÉP / SELF PORTRAIT olaj, vászon, 50x40 cm, jelzés nélkül / pil on canvas, 50x40 cm, unsigned Barna Miklós pályájának, művészetének a bemutatása aligha szokványos feladat. Más utat járt be, mint kortársai, és azoktól a művészektől is különbözött, akik hozzá hasonló kényszerű emigrációban töltötték a két világháború közötti éveket. Nem hite, meggyőződése volt más, hanem személyes magatartása és alkotó módszere volt eltérő, sőt, elkülönülő. 1900-ban született Budapesten, és itt is halt meg kilencvenhárom éves korában. Közéleti posztja, szerepe sem itthon, sem külföldön sem volt, egyetlen művészeti kitüntetést, díjat nem kapott. Talán sértődött sem volt. De körülbástyázta önmagát magánnyal, és szinte dühödt következetességgel alkotta sorozatait, nagyméretű szénrajzokat a munkásmozgalom történetéről. Tömörségük jelszószerű, nincs bennük elbeszélő vagy leíró jelleg, még emblematikus elem is alig fordul elő. Hatalmas, egynemű fekete felületekről emelkednek ki a finoman, alig észrevehetően tagolt fehér alakok, vagy - ritkán - fehér alapból az érzékenyen mozgatott fekete sziluettek. A míves gondosság, a puritánság, a formálás következetessége akár egyfajta ikonszemléletet is sejtetni enged. Úgy látszik, két évtizedes oroszországi tartózkodásából ez a tapasztalat ülepedett le benne a legmélyebben, ez kísérte végig magányos pályáján. A méteres nagyságú, plakát-tömörségű szénrajzok inkább fekete-fehér festmények. Jellemzőjük egy sajátos szűkszavúság, olyan tartalmi és festői szelekció, melynek stiláris öntörvényűsége semmilyen, időben párhuzamos törekvéshez, izmushoz nem kapcsolható. A lapok rendkívül expresszívek, de nem expresszionisták, nincs bennük érzelmi-formai túlzás. A szimbólumok is mellőzhetők voltak, hiszen maguk a sorozatok váltak szimbólumokká. Kevés a konkrét portré - Marx, Engels, Ady - és ezek sem heroizáltak. Viszont egyik-másik alak éppen csak jelzett arca, mozdulata kiváló portretírozó készségről tanúskodik, s a megismert végső fogalmazás sok-sok előkészítő tanulmányt, megfigyelést sejtet. Az ötvenes évek második fele óta zárt világ, sorozatokba zárt világ Barna Miklósé. Korábban szerteágazóbb volt a pálya, stilárisan és tematikailag kevésbé koncentrált. Aligha lehetne és nem is szabadna utólag találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mit válthattak ki benne a végigélt történelmi kataklizmák, ami az utolsó évtizedeknek ehhez a sajátos, szinte dühödt összpontosításához vezetett. Az indulás másmilyen volt, és mégis, a pályakezdés legfontosabb szakmai tapasztalatai mindvégig lappangva tovább éltek művészetében. Akkor is, amikor ő maga - legalábbis szavakban - elzárkózott a kezdeti évek ún. formalizmusától. Barna Miklós 1918-ban végezte be középiskolai tanulmányait, majd behívták katonának. A Magyar Tanácsköztársaság idején kapcsolódott a munkásmozgalomba. Hamarosan elkezdte művészi tanulmányait: 1920-ban a Nyolcakkal indult, a konstruktív szellemű Czigány Dezső magániskolájában, olyan növendékekkel együtt, mint Aba Novák Vilmos, Derkovits Gyula. 1921-ben pedig már a budapesti Képzőművészeti Főiskola sokat ígérő Vaszary-növendéke lett. Közben azonban feljelentették tanácsköztársasági kapcsolatai miatt. Előbb itthon bujkált, majd 1922-től kezdetét vette a hosszú emigráció. A rokon sorsra kényszerített többi magyarhoz hasonlóan Barna Miklós esetében is Bécs volt az első állomás, ezt követte Berlin. Itt szeretett volna főiskolába járni, de terve anyagilag megoldhatatlannak látszott. 1923 végén továbbment Párizsba. Itt sem volt könnyű sorsa, menházban lakott, de nehéz munkából úgy-ahogy megélt és be tudott iratkozni az Ecole des Beaux- Arts-ba. 1923-ban érkezett Párizsba Uitz Béla is. A vele való találkozás hozta a leglényegesebb fordulatot Barna Miklós életében és pályáján. Uitz Béla volt az akkori magyar képzőművészet legjelentősebb alakja, akinek monumentális érzéke, szerkesztési igénye még emigrációs távozása után is élt és hatott Magyarországon. Párizsban, a Francia Kommunista Párt magyar szekciójában festőiskolát vezetett. Tanítványa lett Barna Miklós, akiben ekkor és itt tudatosodott, hogy mit is jelent valójában a munkásmozgalomhoz való tartozás, és ez a vállalása művészetét 5