Aszalós Endre: Turcsán Miklós (Budapest-Sopron, 2005)
Németh Lajos emlékének BEVEZETŐ Amikor bő három évtizeddel ezelőtt elindult Turcsán Miklós művészi pályája, sajátos helyzetben volt a magyar képzőművészet. Négy, párhuzamos rétegződéssel alakult ugyanis az akkori nemzeti festészet: a parancsuralmi fogantatású szocialista realizmus akkorra már tízéves agóniáját szenvedte, és végül eltűnt a magyar kulturális életből ez az elsősorban politikai propagandát szolgáló irányzat. Átadta helyét egy széles összképet adó művészeti programnak, amelyben képzőművészeink döntő többsége vállalta az államilag támogatott realizmusnak szolgálatát. Az esztétikai minőséget és a stílusbeli irányultságot azonban a példaképül kínálkozó hazai posztimpresszionista hagyományokból merítette. Turcsán főiskolai neveltetése Főnyi Géza növendékeként ebből a rendkívül változatos, de a tárgyiasság vállalásában közös nevezőre hozható és uralkodó irányzat által determinálódott. Az akkori politikai rendszer társadalmi közegében virágzó festészetünk azonban annyira széles spektrumú volt, hogy benne megfértek a provinciális festészeti hagyományok az urbánuspolgári tendenciákkal és az óvatosan konstruktivista (szerkezetes) törekvésekkel valamint a mágikus realizmusnak vagy „szűrnaturalizmusnak" nevezhető irányzatokkal. Az 1946-ban rajzolt és mindössze két évig működő hazai progresszív 1. Bűntelenek, 1964 művészeti csoportosulásnak, az Európai Iskolának időközben mesterré érett reprezentánsai a „megtűrt" besorolást kapták a politikai rendszertől. Több évtizedes mellőzöttségükből feltámadva, éppen életműveik zenitjére érkeztek. Korniss, Barcsay, Gyarmathy és Lossonczy, Tóth Menyhért vagy Schéner Mihály - mint festészetünk ragyogó állócsillagai - követésre méltóak lehettek volna egy ifjú pályakezdő számára. De példaképül szolgálhattak volna a Turcsánnál egy-két évtizeddel idősebb, éppen beérő pályatársak: Csernus, Kokas, Kondor Béla és Ország Lili. Mellettük bontogatta szárnyait az „ipartervesek" lelkesült csoportja, a Zuglói Kör, a balatonboglári kápolnatárlatok valamint a szentendrei Vajda Lajos Stúdió neoavantgarde csapata. 5