Körösvidék, 1920. szeptember-december (1. évfolyam, 126-226. szám)

1920-09-01 / 126. szám

Békéscsaba, 1920. szeptember 1. Körösvidék Mikor a szomorúság, a bánat és gyász nehéz napjaiban közénk itták a „hódítók" királyát, tarka itrincás övéivel együtt, az oláh uranyok ünneppé torzították a sz napját szegény megalázott sasunkban. Csendőrök jártak ház­i­ házra és virágot, zászlót, pompát, a balkaput és fényes, csillogó na­­pi tarkaságot kényszerítettek min­fájdalomra, minden bosszu­­­jára és minden elkeseredésre, b­írónak. Akkor díszesebb volt az i lrássy-ut is. Hisszük, hogy akkor m­­i a lelkesedés és az őszinte n mámor, hanem a 25 bottól való ele­­m késztette az Andrássy-uti­­ lázak tulajdonosait arra, hogy még padlásablakokat is felcsokrétázzák ; minden kémény mellé, minden rakatba oláh trikolort ragasszanak, zt azonban nem értjük, hogyan volt lehetséges, hogy a kormányzó csabai látogatásának ünnepén annyi hatalmas nagy épület maradt mez­telenül, dísztelenül az Andrássy­ uton. Az ilyen házak tulajdonosai úgy­ látszik, jobban respektálták az oláh botot, mint Magyarország kormány­­­zóját és jobban féltek attól, mint amennyire örvendtek a látogatás ün­nepének. Mindenesetre ajánljuk a rendőrség figyelmébe az Andrássy­ ut 2., 18., 29., 39., 36., 47., 49., 38., 51., 53., 55. és 57. számú házait. Ugyanitt említjük meg, hogy a posta épülete, amely különben szürke, eldugnivaló odu, a postáskisasszo­nyok páratlan ízlésénél fogva az Andrássy-ut legpompásabb, legdí­szesebb háza lett. r* Megszavazták a botot Budapest, aug. 31.­­ A nemzetgyűlés mai ülésén Ra­ovszky bejelentette Teleki átiratát, melyben értesíti a Házat, hogy a miniszterelnöki teendők ellátásával kormányzó az ő betegsége tar­it­ára Rubinek Gyulát bízta meg, sután a botbü­ntetés tárgyalására érült a sor. Somogyi István igyekezett bizo­nyítani a botbüntetés szükséges ok­át. Beszéde közben a "Ház elé em illő kifejezései miatt Szterényi Jzsef báró öklével többször az a­sztalra csapott s többen oda ki­oltották : „Maga nem való ide! Menjen le onnan!" Tomcsányi igazságügyminiszter be­elentette, hogy a javaslatot a 7-ik s­zakasz elhagyásával, (mely a botot, " m mint fegyelmi büntetést rendszere­sit) ajánlja elfogadásra. Rubinek is ugyanezt indítványozta, na­m névszerinti szavazásra került a javaslat, melynek során 25 szótöbbséggel meg­szavazták a 25 botot. Összesen 107-en szavaztak. Igen­nel 66-an, nemme 41-en. Sándor Pál volt az első szavazó. Rajta kívül „nem"-mel szavazott Apponyi, Hu­szár, Milotay és az összes kisgazdák. A botbüntetésre vonatkozó tör­vényes rendelkezés hatálya csak egy évre terjed ki. Szünet után Sréter honvédelmi miniszter válaszolt Szilágyi nem­zetgyűlési képviselő interpellációjára a MOVE ügyében. Kérte Szilágyit, ne feszegesse az ügyet, hanem vegye tudomásul válaszát. Szilágyi feleletében hangsúlyozta többek között, hogy a MOVE ne politizáljon és ne foglalkozzék üz­leti ügyekkel, mert különben ka­tonatanácsszerű intézménnyé válik. Gömbös Gyula ezután személyes kérdésben szólalt fel­ , Szilágyinak azzal válaszolt, hogy ha használni akar a MOVE-nak, jöjjön oda sze­rető szívvel, mert így nem épít, hanem rombol. A Ház elfogadta Sréter válaszát. A lengyelek megrend­szabályozása London, aug. 31. Anglia, Francia­ország és Olaszország a lengyel kormányhoz jegyzéket intézett, Melyben óva inti, nehogy a versa­lesi konferencia által megszabott határokon túlmenjen. Az oroszok uj offenzívára készülnek Koppenhága, aug. 31. A Morning Post írja, hogy mivel a moszkvai szovjet kormány veszélyeztetve látja pozícióját, egy utolsó, de mindegyik­nél hatalmasabb offenzívára készül. Minszk-Kakov irányába óriási szi­bériai csapattesteket koncentrálnak. Horthy Miklós kormányzó jellemrajza aterjú — A kormányzó belső élete Békéscsaba, aug. ül. A kormányzó csabai látogatásakor skalmam volt a kiséret egy magas­angu személyiségével — aki a kom­­á­­nyzóhoz közel áll — beszélgetni­­ főméltósága belső életéről. Az illető IT a következőkben válaszolt kér­déseimre : — Ami egyszerűséget, logikát és praktikusságot csak elképzelhet, az a kormányzó személyében mind együtt van. Minden egyéb emberi jellem fölé emeli Őrőméltóságát az a hatalmas erő, melynek segítségé­el első látásra lebilincsel és hívévé­­ isz mindenkit, aki elébe kerül. A így embereket az jellemzi, hogy í„­­kamatukat szinte át tudják vinni a közbe és ez Horthy Miklós kor­mányzó legnagyobb ereje. — A másik erő, melynek nem Ul­at ellent senki, az igazságosság. A kormányzó nem ismer egyebet, csak magyar embert és magyar tör­vényt. Hajszálnyi pontossággal jár el feladataiban és mindennap késő éjjelig dolgozik. Mondhatom, hogy nincs ebben az országban ember, aki hatalmasabb, fárasztóbb és ideg­ölőbb munkát végezne, mint ő. És amint látja, majdnem minden idejét elutazza, mert céljai elérését kezdet­től fogva ahoz kötötte, hogy országa minden részét megismerje. — A kormányzó munkája jelen­leg három pontban merül ki. Az egyik: megismerni a népet, a másik: megteremteni a javuló pénzügyet és a harmadik: keresztülvinni azt az eszmét, mely minden veszélyes, nem­zetrontó kísérletezést kizár. — Családi életében a kormányzó rendkívül higgadt, szerető és ked­veskedő családapa. Gyermekeit a rajongásig szereti és ha teheti, ál­landóan köztük tartózkodik. Általá­ban pedig a legjobb szívü ember, aki csak valaha található és sok­sok szegénysorsu, viharvert család megértő támogatója, Farkas István. ELŐFIZETŐINKHEZ ÉS OLVASÓINKHOZ ! Kérjük olvasóinkat, kiknek előfizetésük augusztus végével lejár, hogy azt már most nyit­sák meg, nehogy a lap kül­dése akadályozva legyen. Szeptember 1-ével új előfize­tést nyitunk azon t. olvasóink részére, kik eddig még nem előfizetői lapunknak. A Kőrös­vidéket m­inden nap már kora reggel házhoz hordják. Előfi­zetési ára egy hóra 25 korona, negyedévre 70 korona. A KIADÓHIVATAL. — A kormányzó Orosházán. A kormányzó vonata tegnap dél­előtt 9 óra 8 perckor 24 ágyúlövés közben robogott be az orosházi pályaudvarra. A pályaudvaron Zi­lahi Kiss Jenő főispán, Popovics Viktor főbiró és Torkos Kálmán főjegyző üdvözölte. A kormányzó szép beszédben válaszolt m­ajd át­vette a lányok csokrát és újra fel­szállt a vonatra, mely azonnal el­indult a másik diadalkapun át. — A II. számú önálló posta­hivatal. A múltkoriban ünnepelte a békéscsabai I. számú postahivatal Kovács Károly posta- és távirdafel­ügyelő főnökségének installációját. Mint értesültünk, a kereskedelem­ügyi m. kir. miniszter a Békéscsaba pályaudvari postahivatalt önállósí­totta, ennek a vezetésével pedig Lénárt István posta távirdafelügyelőt, volt salgótarjáni postafőnököt bizta meg. — Országos ÉME kongresszus. Az Ébredő Magyarok Egyesülete Budapesten, a régi Országház épü­letében (Főherceg Sándor­ utca 8.) szept. 7., 8., 9. és 10-én országos elnöki konferenciát tart, melyre Csaba 3, Gyula, Békés, Mezőberény és Orosháza 2—2 delegátust küld. Szeptember 12-én naggyűlést tarta­nak az ÉME helyi csoportjai az em­lített helységekben, melynek tárgya az elnöki konferencia határozata lesz. — Irredenta-napok Csabán. Szombaton és vasárnap, szeptember 7-én és 8-án rendezi a Hadviseltek Országos Gazdasági Szövetsége pá­ratlan műsora, régtől fogva nagy buzgalommal előkészített és nagysi­kerűnek ígérkező irredenta­ napjait. Az ünnepélyek fényének emelésére Csabára érkezik e két napra Papp Jenő, az „Új nemzedék" szerkesztője, Lipták Pál kereskedelmi államtitkár és Patacsy Dénes kisgazda-államtit­i­kár. Szombaton nagynevű művészek elsőrendű nívójú művészestélyt ren­deznek. Vasárnap délelőtt népgyűlés, délben pedig közebéd lesz. — Vasúti forgalom Csehszlo­vákiába. Magyarország és Cseh­szlovákia között mától megindul a közvetlen vasúti forgalom.­­ Franciaország Németország ellen. Az utóbbi napokban nagy csapattömegeket irányítanak Francia­országból a megszállott területekre és Elszász-Lotharingiába. Minthogy a kaszárnyák már zsúfoltak, a szál­lítmányokat a szabadban táboroz­tatják. Az északi határvárakba 10 ezer tartalékos vonult be azzal a rendelkezéssel, hogy felváltsák a megszálló csapatokat, ha ezekre katonai akció végett szükség lenne. — Új kisvasút. Már nagyrészt elkészültek az újonnan engedélye­zett Endrőd —Gyoma—Kondoros-Békéscsaba—Szarvas—Békésszent­andrás—Öcsöd között létesítendő keskenyvágányu motoros gazdasági vasút tervei. — Makónak van fája. Makó város tanácsa 1500 vagyon fát rendelt 25 millió korona értékben a Szabolcsi Gazdasági és Keres­kedelmi r­t.-től, mely október 15-ig 300 vagyonnal le is szállít a ren­delt mennyiségből. — Rokkant-nap. Rokkant-napot, este pedig táncvigalmat rendez va­sárnap, szeptember 5-én a Széche­nyi-ligetben a Hadirokkantak, hadi­sérültek, hadiözvegyek és hadiárvák Szövetségének békéscsabai fiókja, amely minden tekintetben fényes sikerűnek ígérkezik. A mulatság tiszta jövedelmét a nyomorban síny­lődő rokkant hősök és azok hozzá­tartozói, továbbá a hadiözvegyek és árvák ruhával való ellátására for­dítják. A nemesen érző szívekhez fordulnak tehát, hogy törekvésük elérésében támogassák őket. His­­szük, hogy ezen mulatság a kívánt erkölcsi és anyagi sikerrel fog le­folyni. Hisszük, hogy elszáll az apátlan-anyátlan gyermekek fohásza, sóhaja hozzátok nemes szivü em­berek ! — A rokkant­nap műsorára vonatkozólag egyelőre csak annyit, írhatunk, hogy az eddigi ünnepé­lyeket nagyrészben felülmúlja. Külö­nösen kiemelendő a csárda és a délutáni tombola. A szép és nemes célra tekintettel felülfizetéseket kö­szönettel fogad és hirlapilag nyug­táz a rendezőség. — Képek a Horthy-ünnepről. A tegnapi ünnep minden nevezetesebb aktusát lefényképezték. A felvételek rendkívül jól sikerültek és a képek a Körösvidék könyvesboltjának ki­rakatában láthatók. Aki a képekről másolatokat kíván, lapunk szerkesz­tőségében megrendelheti azokat.­­ Felemelték a sóadagot. A Sóelosztó Bizottság javaslatára a közélelmezési miniszter az eddigi 40 dekagrammos sóadagot 70 de­kagrammra emelte fel. Továbbá tekintettel a téli nagyobb sófogyasz­tásra, szeptember és október hó­napokban a fejadag 15 százalékát, november és december hóban pe­dig 25 százalékát, kapja majd a lakosság a fejadagon kívül. — MOVE felhívás. A hadifog­ságból visszatérő sok nélkülözésen átment véreink számára Horthy Miklósné Őfőméltósága felhívására országszerte gyűjtés folyik. A MOVE Békéscsaba város és békésvárme­gyei főosztálya bizalommal fordul Békéscsaba város lakosaihoz s arra kéri őket, legyenek szívesek szeretetadományaikat (élelmiszerek, dohány, könyvek stb.) folyó évi szeptember hó 15-ig a MOVE he­lyiségébe (Békéscsaba, Ferencz Jó­zsef­ tér, Casinó, I. em.) küldeni. A nemesszivü adakozók nevét hirlapi­lag fogja nyugtázni a főosztály. MOVE elnökség. — Két mesterhegedű, szép lágy hangú, kitűnően kijátszott kézimunka eladó. Cim­ a Körösvidék szerkesztőségében. S Női fehér filéz i | kalapok érkeztek I Széli kalaposhoz 1 III., Baross­ utca 14.

Next