Körösvidék, 1925. szeptember-október (6. évfolyam, 196-247. szám)

1925-09-01 / 196. szám

Békéscsaba, 1925 szeptember 1. Ara 1000 korona. Kedd VI évfolyam 196. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István­ tér 18. Telefon: 60. füstgyBrion korottxtány politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN­­ Felelős szerkesztő MIDEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Genfi előkészületek és népszövetségi tenács a francia delegátus elnöklete alatt szeptember 2-án kezdi meg ülésszakát, melyen igen fontos tanácskozások foly­nak majd Magyarország pénz­ügyi újjáépítéséről is. A­ főtárgy azonban, a kisebbségi kérdések rendezése lesz, melyre a kisantant államai nagy előkészületeket tesz­nek és erős támadásokat szándé­koznak intézni Magyarország ellen. Természetesen Magyarország állí­tólagos fegyerkezését szándékoznak éles bírálat tárgyává tenni, amely­ről ők mindig tudnak új adatokat s a célja ennek a machinációnak az, hogy a kisebbségi sérelmekről a közfigyelem erre a kérdésre te­relődjék át. Szóval azt a védeke­zési módot választják, hogy ők kez­denek támadásba. Éresülésünk sze­rint Jugoszlávia már össze is állí­totta kiküldendő delegációját, mely­ben hely jut Radicsnak is, a horvát parasztpárt volt vezérének, akiről az utóbbi időben oly sok szó esett. Az ülés előtt sajtókonferenciát is tartott a kisantánt Bukarestben. Bi­zonyára azoknak a részleteknek gon­dos megbeszélése és előkészítése volt a célja ennek a konferenciának, ame­lyet az európai közvélemény félreve­zetése és Magyarország befeketetí­tése végett szükségesnek láttak. Szó­val valószínűleg már a népszövetségi ülések megnyitása előtt el lehetünk készülve a legélénkebb sajtóhadjá­ratra és kellő beharangozásra.Szüksé­gesek is ezek a hangulatcsinálások, mert utóbbi időben a kisantant po­litikai hitele meglehetősen megren­dült s főleg Angliában és Ameri­kában elhangzott bírálatokból ki­tetszőleg a vérlázító kisebbségi sé­relmeket ezúttal komolyan fogják tárgyalni. Anyag van bőven erre ! E nagyon fontos konferenciára a magyar kormány is küld delegációt s annak elnökéül, amint értesülünk, gróf Apponyi Albertet kérte fel, aki készséggel eleget tesz ennek a meg­bízatásnak és vállalja a delegáció vezetését. Ez a választás nagy öröm­mel és önbizalommal tölt el bennün­ket, mert az illusztris államférfi neve és személye nagy segítségére lesz a kisebbségi ügyek rendezésének. Szó­noki képessége mellett Apponyi rutinja is számottevő tényező, mint aki már két év előtt is részt vett a népszövetségi ülésen s nagyon jól ismerik ott a súlyát, így remélhetjük, hogy azokat az igazságokat, amelye­ket évek óta bizony kevés ered­ménnyel sikolt be az európai süket éjszakába a letiprott és agyonrexült magyarság, ezúttal komolyabban megszívlelik az intéző körök. Zürichben a magyar koreait 0-0072-70-el jegyezték (A Körösvidék tudósítójától) Prága, aug. 31. A csehszlovák köztársaság védel­mével és biztonságával foglalkozik a „Národní Listy" tegnapi vezércikke. Csehszlovákia fekvésével s kiterje­désével nagyon fontos része az új Európának — írja a lap. Gondol­junk arra, hogy a világháború alatt úgy az oroszok, mint az osztrákok és magyarok részéről milyen óriási erőkifejtést igényeltek azoknak a szorosoknak a frontjai, amelyek ma Csehszlovákiát szegélyezik. Csehszlo­vákia takarja Lengyelország déli sar­kát, a központi államok jelentékeny részét s ezzel nemcsak a kisantan­tot, hanem nyugati szövetségeseit is védi. Ez a fontos pozíció megerősíti Csehszlovákia nemzetközi állását, természetesen azonban csak akkor, ha konszolidált a köztársaság és hadereje hivatása magaslatán áll. A háború után a szövetségesek és Csehszlovákia hadseregének erő­viszonya megközelítően egyenlő volt a szomszéd államok erőviszonyával. Idővel ez az arány Csehszlovákia előnyére változott meg.­­ A Národní Listy szerint az euró­­­pai békét a legeredményesebben a­­ garanciaszerződés, az arbitrázsról és a lefegyverezésről szóló általánosan­­ elfogadott jegyzőkönyvek biztosít­t­hatják. Minthogy azonban a genfi jegyzőkönyvet nem sikerült elfogad­tatni Csehszlovákiára súlyos és igen fontos feladat hárul. Erre a fontos feladatra figyelmez­teti a köztársaságot a szomszéd ál­lamok intenzív szervezkedése. Külö­nösen Németország, ha nem is hi­vatalosan, de annyira fel van ké­szülve, hogy bármikor fölállíthat egy 150 hadtestből álló hadsereget. Igaz ugyan, hogy a szövetségesek és a kisantánt hadereje eddig túlsúlyban van, de a valóságban nem lehet a teljes haderőre számítani s azonkí­vül Szovjetoroszországnak föllépése is nagyon kétes. Ha a békét szerződések révén nem lehet biztosítani, nincs kizárva, hogy Németország okot talál majd egy támadásra, hogy utat nyisson magának keletre. Egy ilyen támadásnak első célja volna, hogy a lengyel koridort ke­rítse hatalmába, azután északról ve­szélyeztetné a lengyel hadsereget és Ausztrián, Morvaországon keresztül megtámadná délről a csehszlovák és lengyel hadsereget. Ezzel már csak azért is számol­nunk kell, mert Ausztria nem aka­dályozná meg a német haderő átvo­nulását s egy ilyen támadás két részre szakítaná a csehszlovák köz­társaságot. A Národní Listy szerint a mai generáció életében szá­molni kell egy háborús kon­fliktus eshetőségeivel. Éppen ezért feladata a csehszlovák hadseregnek, hogy erre felkészüljön. „Az ellenfél — írja tovább a lap — a konfliktus első óráiban sok száz kilométer hosszú határaink men­tén egyes helyeken kisebb erőcso­portokkal igyekszik majd betörni és repülőtámadásaival állandóan veszé­lyeztetné védelmünket. Egyszóval az ellenség támadása meglepetés jel­legű lesz. Éppen ezért kell már most a leg­nagyobb titokban előkészülni min­den eshetőségre, amihez nem ele­gendő csak a hadsereg kiépítése, hanem elő kell készíteni a védelmet az egész nemzetnek, a kormány­nak s valamennyi minisztériumnak. Az ilyen előkészítő tevékenységet a nemzetvédelmi minisztérium vezeté­sével egy szűkebb körű miniszterta­nácsnak kellene elvégeznie. Nálunk azonban ez talán már az első na­pokban nehézségekkel járna, mert pártminisztereink vannak. Ezért alakult a nemzetvédelmi mi­nisztériumban Klecanda tábornok javaslatára, egy miniszterközi mun­kaszervezet, amelynek élén szakem­ber áll , amely előkészíti a jövő nemzetvédelmi tanács munkáját. Ez a szervezet az egyes minisztériumok­kal közösen dolgozik úgy hadászati mint nemzetgazdasági ügyekben. Ezért ment Franciaországba Bartis vezérkari ezredes is, hogy folytassa elődjének, Klecanda tábornoknak munkáját aki három évig tanulmá­nyozta Franciaország védelmi előké­születeit. „Az új háború veszedelmével még a mai generáció életében kell számolni" A Národní Listy érdekes cikke Csehszlovákia védelmének stratégiai előkészítéséről Emeljünk emléket elesett hőseinknek " A Faluszövetség akciója olcsó és művészi emlékek beszéi."'""A fl Faluszövetség falufejlesztési nagy munkássága közepette azzal is foglalkozi,­­hogy a községeknek segítséget nyújt a tekintetben, hogy elesett hős katonáiknak a kegyelet és a művészi izlés szem előtt tar­tásával méltó és anyagilag előnyös feltételekkel emléket állíthassanak. E célból a Képzőművészek és Iparművészek Országos Gazdasági Szövetségével megállapodást létesí­tett, amely szerint a Faluszövetség útján közvetített megrendeléseknél a legméltányosabb költségvetéssel ké­­­szítik el a művészek a kívánt em­­­lékművet, fl szobrászművészeknek­­ említett szövetsége ugyanis a bel­­­ügyminiszter rendelkezése alapján­­ egyedül hivatott hősi emlékművek­­ készítésére. Azon községek tehát, amelyek el­esett hőseiknek emléket még nem emeltek, hozzanak képviselőtestü­leti határozatot arról, hogy a felál­lítandó emlékmű céljára búzában, illetve pénzben mennyit szánnak, erről értesítsék a Faluszövetséget, amely azután a megje­ölt összegnek megfelelő emlékművek tervrajzait megküldi nagy választékban a helyi igényeknek legjobban megfelelő em­lékmű kiválasztása végett. Kívánatra a képzőművészek közül valaki a művészeti és szépészeti szempontok biztosítása végett a községbe utazik, a­rról is gondoskodik a Faluszövet­ség, hogy az emlékmű a megálla­pított időre elszállittassék. Al községek a Faluszövetségre való hivatkozással közvetlenül is fordulhatnak a Képzőművészek és Iparművészek Országos Gazdasági Szövetségéhez (Budapest, V., Or­szágház XI. sz. kapu) az emlékmű­vek elkészítése tárgyában, ahonnan mindennemű kérdezősködésre a kí­vánt felvilágosítást megkapják.

Next