Körösvidék, 1925. szeptember-október (6. évfolyam, 196-247. szám)

1925-09-01 / 196. szám

Békéscsaba, 1925. szeptember 13. Kőrösvidék — Elfogták a verekedő legé­nyeket. Megírtuk a napokban, hogy Fábián István sikkonyi lakost, amint a békéscsabai­­ hetivásárra igyeke­zett, hajnal három órakor a villany­telep mellett a Körös csatornánál há­rom ismeretlen férfi megtámadta és minden ok nélkül alaposan öszever­ték, majd megszöktek. A rendőrség a vizsgálatot megindította és a há­rom ismeretlen támadót Kokavecz Mihály 20 éves Nagyrét 2289 szám alatti földmives, Szarvas János 25 éves Kisrét 50—2 szám alatti föld­mi­­ves és Szarvas György 21 éves Hal­l utca 7 szám alatti földmives sze­­­­mélyében kinyomozta. A rendőrsé­­­­gen történt kihallgatásuk alkalmával­­ bevallották, hogy éjjel fél 2 óráig­­ a Békési úti Lerner-féle korcsmába­n voltak, honnan ittasan távoztak el. Kimentek a villanytelep melletti csa­tornához, hol megzavarták a fürdőző embereket, majd minden ok nélkül megtámadták Fábiánt, akire Koka­vec több ütést mért és azután el­menekültek. Tettük elkövetését ittas­ságukkal okolják meg. Mindhárma­juk ellen az eljárást megindítják. — Pótbei­atások az ág. h. ev. el. iskolákban. A békéscsabai ág. hitv. evang. elemi iskolákban szep­tember 1, 2, 3, 4 és 5-ik napjain lesznek a pótbeiratások. A tanítás a belterületen szeptember hó 7-én, a tanyai iskolákban szeptember hó 21-én veszi kezdetét. — A nő­ iparos tanoncikolában még egy napon — szeptember 2-án, szerdán d. u. fél 3-tól fél 5 óráig lesz az elmaradt tanulók beiratása, az elmaradottak az újólag kitűzött időben annál inkább iratkozzanak be, mert a később jelentkezőket nem válogathatnak abban, hogy milyen napokon látogassák az iskolát. A beiratás az Irányi uccai áll. elemi iskola emeleti tantermében lesz. A tanítás szeptember 9-én d. u. 3 óra­kor veszi kezdetét. — Az iparosta­nonciskola felügyelő bizottsága fel­hívja egyben mindazokat, akik ezen iskolában hajlandók órákat vállalni, hogy ezen szándékukat alulírott igaz­gatónál f. ho - ig jelentsék. Jelent­­­­kezhetnek oki. tanítónők és tanárnők, akik a magyar nyelv, üzleti levelezés, földrajz és történelmet, vagy az ipari számvetést, természettant és könyv­viteltant tanítanának, valamint azok, akik az általános szakrajzot (plani­média és női ruhák szabásrajza) ta­nítani képesek. Uhrin Károly igazg. — Állatbetegség. Gyula r. t. város területén a lépfene megszünt. — Én nem vagyok ausztriai jó ember — szabadkozom. — Hát nem vagy svába ? — Nem bizony. Én magyar vagyok, török-tatár ivadék, a te fajrokonod. Ibrahim e kijelentésem után majd­nem megcsókolt örömében. Megkí­náltam egy jófajta cigarettet és aztán így folytattam beszédemet:­­ — Tévedsz Ibrahim, ha azt hiszed, hogy a határvárakon tul Ausztria fekszik, mert ott még csak Horvát­­­­ország terül el. Ami pedig az hazá­mat, szép Magyarországot illeti, az csak a Dráván túl kezdődik. Szebb az, mint Ausztria és Horvátország együttvéve, hidd el. — Hiszem uram. Nekem is szebb Czazin meg Bihács, mint Zágráb vagy Bécs. — Ebben meg én hiszek neked. De hajts ám Ibrahim, mert ugyan­csak esteledik. Ibrahim szót fogadott. Pattantott egy nagyott s a két almásszürke olyan iramot vett, hogy három és fél kilométert haladtunk egy negyedóra alatt s két órán belül Bihácsra ér­keztünk.­­ A barackfák gutaütéséről ír a „Növényvédelem" most megje­lent augusztusi száma. Ismerteti a peronoszpóra és a­ lisztharmat közti különbséget, kit mit arra, hogy ho­gyan értékesítjük a lehullott gyü­mölcsöt, érdekes képekben mutatja be a Hawai­i a­szfaltpapírral befe­dett term­őföldeket, cikket közöl a szóló őszi rothadásáról, a káposzta­pillangóról, a verébkérdésről, a por­csávázószerek jelentőségéről stb. Az ízléses kiállítású dúsan illusztrált havonta egyszer megjelenő páratlan olcsó szaklap ára egy fél évre 25 ezer korona. A kiadóhivatal (Buda­pest, Rákóczy­ ut 51. IV. 5.) az ér­deklődőknek kívánatra ingyen küld mutatványszámot. — A kereskedőtanonc iskolá­ban a pótbeiratások szeptember hó 2 és 3-án d. u. 4—- ig lesznek. Tanszerdíj 34 ezer korona. A taní­tás kezdete szept.­7. — Tanitás kezdete a zeneis­kolában. Gyöngyösi Gusztáv áll. felőgi^elet alatt álló magán zeneis­kolájában a tanítás szept. 7-én veszi kezdetét. Beiratkozások naponta 9—12 ig és 2—6-ig eszközöltetnek az intézet helyiségében. Vassics­ u. 16. sz. Bejár­t az Andrássy uton levő Korona Kávéház mellett nyilló uccából. — Azon növendékek, kik évközben magánvizsgát óhajtanak tenni, a m. kir. vall. és Közoktatás­ügyi Minisztérium 58. 158 1924. III. a. engedélye alapján vizsgát te­hetnek s erről bizonyítványt nyernek. — Beiratás az iparostanoncis­kolában. A békéscsabai fiú iparos­tanonciskolába való beiratkozások szeptember hó 1., 2, 3 , 4. és 5 én d. u. 5—7-ig és 6 án­t vasárnap d. e. 8—12 ig lesznek, az iparostanonc­iskola tanácstermében. Tanszerdíj egész évre 34 ezer korona, a február hó 1-je előtt felszabaduló tanulók 17 ezer koronát fizetnek, felszabadulásuk idejét azonban szerződésük bemuta­tásával tartoznak igazolni. A beira­tásra kitűzött napokon jelentkező ta­nulók abbeli kívánságát, hogy mely napokon kívánnak járni, az iskola igazgatósága figyelembe veszi, a ha­táridőn tul jelentkezőket azonban nem teljesiti s ezen azért kívánatos, hogy szept. 6-ig minden tanuló be­iratkozzék s az egy műhelyben levők egyszerre jelentkezzenek. A szept. 6­ika után jelentkező tanulók, mint mulasztók lesznek elbírálva. A taní­tás szeptember 7-én veszi kezdetét. * Nyugdíjas MÁV ellenőr bár­milyen irodai, vagy raktárnoki ál­lást keres. Szulimán István Gyulai út II*. Vagy a kiadóhivatal. * Magyar-Francia Biztosító rt. előnyös biztosításokat eszközöl Mun­kácsy­ u. 16. sz. a. * Vágó Rezső szénnagy­keres­kedő cég Andrássy­ út 63. szám alatt (Löwy-fakereskedés) volt iro­dáját áthelyezte Szent István-tér 12. sz. alá a Bayer-féle házban. Telefon 228. * Herczeg Ferenc képes iro­dalmi hetilapjának az Uj Időknek 35. számában folytatódnak Beczássy Judit és Nicholson Meredith szép regényei. Közli a lap azonkívül Terescsényi György, Belloc Lown­des és Scossa Dezső elbeszéléseit Rákossy Jenő cikkét, Gács Demeter versét, ifj. Matavovszky Béla vers­fordítását, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, számos művészi és idő­szerű képet és lap rendkívül nép­szerű rovatait, a szerkesztői üze­neteket és a szépségápo­ást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80 ezer korona. Mutatványszámot kivonatra ingyen küld a kiadóhital Budapest, VI. Andrássy­ ut 16. * FOTÓ CIKKEK Wenich Lajos drogériában, Békés­csaba. A Bék­éssárm­egyei Gazdasági Egyesület Meghívó. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmánya 1925. évi szeptember hó - án va­sárnap délelőtt fél 11 órakor bé­késcsabán az egyesület székházá­ban gyűlést tart, melyre az igazgató választmány tagjait ezúton hívja meg az egyesület elnöksége. Tárgysorozat: 1. Elnöki bejelentések. 2. Állásfoglalás a vagyon és jö­vedelemadóknak, valamint a föld­adónak ez évre kivetett mértéke és mérve tárgyában. 3. Állásfoglalás a vámszerződé­sek, illetve az autonóm vámtarifa megkötése és megállapítása tárgyá­ban. 4. Beszámoló a békéscsabai állat­tenyésztési vándorgyűlés lefolyásá­ról az O. itt. G. E. rendezésében. 5. Folyó ügyek. 6. Esetleges indí­ványok. Tőzsde (A MTI bókósom abal fiókjának talontémi­ alap­ óai) Ferencvárosi sertésvásár: feb­. 4100, marad. , érk. —, eladva —, Árak : könnyű 18000—19500, nehéz 22500-23500. Valuták * A. ft. 345000-347000 Dollár 70786-71886 Ft. frank 3373 Líra 2676-2700 1 Márka 16705 lo.S 9980-10056 Szokol 2099 -2117 Leu 854-360 i Sv. fr. 18786-13886 1 Dinár 1251-1273 Gabonaáraki 365000 367500 370000—372500 372500-375000 375000 -377500 257500—262501 267500—272500 265000-280000 310000-350000 340000 350000 235000—255000 182500 -197500 76 kg. tiszavidéki 77 kg. tiszavidéki 78 kg. tiszavidéki 79 kg. tiszavidéki Rozs Tengeri Takarmányárpa Sörárpa Zab (ó) Zab (uj) Korpa 3 SPORT Úszás A délelőtti borongós és a délutáni csepergős idő ismét visszatartotta az úszósport közönségét úgy, hogy mérsékelt érdeklődés mellett folyt le a vasárnapi kerületközi úszóverseny. Kerületközi verseny annyiban volt, hogy hivatalosan annak volt kiírva, de a Tisza-Maros kerület — úszói­nak betegségére hivatkozva — le­mondta a versenyt s igy csak az OTK, Szarvasi Turul és a CsAK úszóinak részvételével folyt le a ver­seny. A MUSz dija így a Körös ke­rületé lett. A szegediek valószínűleg azért nem állottak ki, mert nevüket féltették. Ugyanis előre látható volt, hogy 4—5 ponttal a Körös­kerület győz. A verseny ugy is tel­jesen kielégítő volt. Csak az volt a baj, hogy kerületközi versenyszámo­kat szabályosan le kellett úszni is így sok sok számban csak két úszó vett részt. A többi már népesebbek és küzdelmesebbek voltak. A verseny gördülékeny lefolyású volt és min­den rendben történt, ami Áchim Károly úszószakosztályvezető szak­avatottságát hirdette. A részletes eredmények egyébként a következők: 50 m. úszás 12 éven aluli békés­csabai fiúk részére. 1. Horváth III.­­ 46 mp. 2. Viski 48 mp. 3. Zahorán I. 49 mp. 50 m. gyorsúszás (kerületközi). Ulrich és Tóth (OTK) holtverseny 30­2 mp. 50 m. gyermek hátúszás (kerület­közi) 1. Kaiser (OTK) 49 mp. 2. Haider (Csak) 51­4 mp. 200 m. mellúszás (kerületközi): 1. Huszár (Csak) 3­33 p. 2. Margonyai (OTK) 3­36. 3. Farkas Pál (Csak) 3.38 p. versenyen kívül. 3x50 m. ifjúsági gyorsstaféta. 1. OTK 1.45 p. CsAK (Szotyori, Kiszely, Horváth) 1.58 8 p. 100 m. hölgy mellúszás (kerület­közi) Pilinszky (Szarvasi Turul) 1.48 2 p. 2 Qesmey (Csak) 205 p. 3x50 m. vegyes staféta (kerület­közi) Köröskerület Huszár (Csak), Ulrich (Csak), 2 Tóth I. (OTK) 149 p. 100 m NI.­­ mellúszás 1. Rainer (OTK) 138 p. 2. Hazai (OTK) 1.41 p. 3. Fischer (Csak) 1.42 p. 50 m. hölgy gyorsúszás 1. Pi­linszky (Turul) 47 mp. 2. Juhász Manci (Csak) 55 mp. 50 m. úszás kezdők részére (bé­késcsabaiak) 1. Weisz 40 4 mp. 2. Horváth I. 42 mp. 3. Horváth II. 44 mp. 200­ m. hátúszás (kerületi) 1. Ul­rich (Csak) 3.15­2 p 2. Mladoniczky (OTK) 3­57 p. 50 m ifjúsági gyorsúszás: 1. Flór (OTK) 31 9 mp. 2. Székács II. (OTK) 34 mp. 3 Kiszely (Csak) 37 mp. 50 m. gyermek gyorsúszás: 1. Szo­tyory (Csak) 38.5 mp. 2. Raczkó (OTK) 40­4 mp. 3. Kaiser (OTK) 42 mp. (Raczkó ifj­úszó ) 200 m gyorsúszás (kerületközi): 1. Tóth 1. (OTK) 2­48­8 p. 2. Szabó (OTK) 3­15 p. 3X50 m hölgystaféta (kerületközi) Köröskerület Pilinszky (Turu ) Ges­mey (CsAK) Leszich (OTK) 2­41 mp. 100 m ifjúsági mellúszás (kerü­letközi) 1. Klenk (Turul) 1*38 p. 2. Jakuba (CsAK) 205 p. Pelach (CsAK) versenyen kivül. 1­40 p. 50 m úszás 12 éven aluli leányok részére (békéscsabai) 1. Fehérváry Linus 1­10 p. 2. Haider Annus lil p. 3. Szamek Babus. 3X50 m gyermek vegyesstaféta 1. OTK 218 ,­p. 2. CsAK (Zahoran, Haider, Szotyori 111) 2­21 p. Zaho­ran (CsAK) gyönyörűen úszott. — Raczkó (OTK) ifj. úszó ismét jogo­sulatlanul szerepelt. 50—100—150—200­m gyorsstaféta (kerületközi) í Köröskerület: Tóth 11. (OTK) Ulrich (CsAK) Szabó (OTK) Tóth 1 (OTK) 7 p. Műugrás (kerületközi) 1. Huszár (CsAK) 2. Hazai (OTK) A versenyek végeztével Szotyori 1. és Juhász nagyon mulatságos és ki­tűnően sikerült vizikabarét rendeztek. FOOTBALL CsAK-Orosházi TK 3:1 (1:0) Vasárnap Orosházán játszott a CsAK de nem olyan sikerrel, mint az OMTK ellen. Elég szép és ní­vós játék után legyőzte az elég jó hírnévben álló OTK csapatát. A CsAK csatársorának nem volt sze­rencsés napja. Több igen veszélyes lövés kapufát ért. A csapat legjobb­ emberei Balogh, Rósa és Jelenka voltak. Mind a három gólt Balogh rúgta. A CsAK 1­1-esből kapta a gólt. Jelenka a labdát ugyan ki­ütötte, de az orosháziak gyorsab­bak voltak a csabaiaknál és a ki­pattanó labdát az egyik orosházai csatár berúgta. Előre-Szarvasi Turul 3 :1 (0:0) Az Előre Szarvason játszott a Turul csapatával, amely elég ko-

Next