Kortárs, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám)

1958 / 5. szám - SZEMLE - Horváth Zsigmond: Benedek Marcell: Az olvasás művészete

Benedek Marcell: Az olvasás művészete (Bibliotheca) Benedek Marcell könyve az olvasásról arra a hitre épül, hogy az olvasás készsége, sőt művészete elsajátítható. Igaz, nem ingyen. Maga Goethe, akit a világirodalom talán „legjobb” olvasójának nevezhetünk, így nyilatkozik: „Mennyi időt és munkát kell arra fordítanunk, hogy megtanuljunk olvasni? Én nyolcvan évet fordítottam rá és még mindig nem állíthatom, hogy elértem a célt." Az ellent­mondás a könyv szerzőjének hite és Goethe nyilatkozata között látszólagos. Mert aki akar, megtanulhat olvasni, föltéve, ha gon­dolkodásának becsületes, igaz továbbfej­lesztésére is képes. Az irodalom olvasása és a megértőképesség csiszolása itt kölcsön­hatásba kerül. Benedek Marcellnek nem az volt a szándéka, hogy az olvasás lélektanát, vagy éppen „metafizikáját” nyújtsa. Új és széles tömegekhez kíván szólni, egyszerűen és világosan. „A fejlődés széles, világos útjait szeretné megnyitni minden olvasója előtt." S valóban, még azok is tanulhatnak köny­véből, akik a könyvvel való első találkozásuk óta hivatásos olvasókká nőttek: tisztaságot, pontosságot, józanságot a gondolkodásban, takarékosságot és gazdaságosságot a magya­rázatban és a fogalmazásban. Minden ízében tanár. Tudja kikhez szól s fegyelmezett mértéktartással, körültekintően formulázza a tudnivalókat. Felületes és fölényeskedő olvasó ezt pedantériának érezheti, de nincs igaza. A sorok mögött eleven, lüktető anyagot érzünk, a tudás hitelét. Az egész könyvet szigorúan logikus felépítés, az összefüggések hangoskodás nélküli, szerény feltárása, a szűkszavúság és a részletezőbb előadás szerencsés váltakozása jellemzi. Zajtalanul siklik előre anyagában; a tények és az elméletek engedelmesen sorakoznak fel az olvasó megnyerésére. Legfőbb célja a disztingváló képesség kifejlesztése. Hogyan leplezi le az írót akár az első két oldal is? Miből állapítható meg, hogy valaki művész-e, vagy mesterember, esetleg reménytelenül dilettáns ? Az a mód, ahogy Benedek Marcell a mesterember működésének tartalmi és formai jegyeit megvilágítja, hasznos a kezdő és haladó olvasónak egyaránt. A mester­ember fáradságmentes olvasáshoz szállít előzékenyen problémátlan, vagy hazug idea­lizmussal megcukrozott műveket. „Az igazi író... alkalmat adhat egy olyan lelkiismeret­­vizsgálatra, amely egész életünket más irányba tereli. A mesterember, aki hazug elképzeléseink­nek hízeleg, azért bűnös, mert megfoszt ettől az alkalomtól." A dilettánsról szólva szellemesen bizonyítja be, hogy kirívó jelleg­zetessége a banalitás és a fejlődésre való képtelenség. Benedek Marcell nem veszti el szem elől az olvasás szubjektív oldalát sem, magát az olvasót, amint éppen kezdi a magasabb igényű olvasást. Hogyan kell hozzáülni, hogy a gyors unalom, az értetlenség veszélyét el­kerüljük? Ez a kérdés egyik oldala. De más­részt beoltja olvasóját a sznobizmus, a nagy­képűen tálalt, üres „tekintélytisztelet” ellen­mérgeivel is. Aki csak olvasó akar lenni, válogathat, csak aztán tudja is, hogy melyik könyv szól legszemélyesebb érdeklődéséhez. Nekem személy szerint az a meggyőződésem, hogy minden könyv, amit valódi bensőség­­gel olvasunk végig, időben érkezett el hoz­zánk. Ha valaki Shakespearet negyven éves korában kezdi olvasni és megérezte a nagy­ság szorongató közellétét­­— nem késett el, mint az sem, aki „csak” húsz éves korában jut el mondjuk Petőfihez... Az a fontos, hogy a költő szavára valódi tartalmak remegjenek fel s a „késés” így szellemi sorsunk szempontjából igazolást kaphasson. Bizonyos dolgokat nem érthetünk egy regényben, ha magunkkal nem történt valami hasonló szerelem, gyász, komor lobogása valaminő szenvedélynek! „Láthat­nánk-e a napot, ha nem lenne szemünkben valami a Nappal rokon?" — mondja a mindent tudó Goethe. Benedek Marcell nem mondja ki — érezhető hiány ! —, hogy csak olyan alkotásra válaszolunk teljes embersé­günkkel, amelynek problémái már mintegy preformáltan bennünk is szunnyadnak, így lesznek a könyv közegében a „finom remegések” „erővé”. A könyv anyagának nagy része azonban nem ezzel foglalkozik, hanem az olvasáshoz szükséges elméleti, technikai ismeretek meg­világításával, továbbá a műfajokat, stíluso­kat képviselő írók és költők portréjának vázlatos felrajzolásával. Nem tagadjuk, ez

Next