Kortárs, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-6. szám)
1961 / 1. szám - Csukás István: Otthon (vers) - Kovács Ferenc: Egy Lidicei gyerek fejfája (vers)
CSUKÁS ISTVÁN Könnyű gondtalanságban élek itt, kerítés öregujjú léceit nézem s mögöttük a zöldfejű mák tótágast harangnyelvek csordáját; s erre, szabály szerint is: illenék, hogy óriás harangöböl az ég! Pulykán palást lóg, öblögve papol, elszunyókálva hallgatja az ól; figyelem én áhítattal, ahogy épülő ház körül állványzatok: a nyár ácsolt gerendái alatt tűnő, villanó gyerekkoromat. Zúdul a nikotin-korbácsolt vér, KOVÁCS FERENC EGY LIDICEI GYEREK FEJFÁJA Karcsú vörös rózsák nőnek a szívemen, épp ilyen karcsú lett volna a derekam. Benzin folyt végig szőke fejemen. Adjátok vissza a játékaimat! Alattam az anyám, keresztben mellemen szépszemű, teltkeblű nővérem hasal, ők géppuskától haltak. Boldogok mindketten. — Én élve égtem, mint a száraz szénakazal. OTTHON álmodó lelkem túl gyorsan beért, férfivé hámlok, csontos, nagy szavak öklétől fut a versíró hangulat. Mit gyerekként láttam, a robbanás moraja visszhangzik, fülemben más zene nem szól; földmérő parasztok súlyos hitével az égre tartok, szép zuhanások, poshadó vihar — nem törődök megcsúfolt álmokkal, elvesznek már, ha gyávult pillanat, kétség oldaná feszült izmomat; túlléptem a versek varázskövén, nem lehettek szigorúbbak, mint én! 62