Kortárs, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)
1963 / 3. szám - SZEMLE - Szappanos Balázs: Bor Ambrus: Világfutók - Dersi Tamás: Murányi-Kovács Endre: Akik szeretni tudtak
Bor Ambrus: Világfutók: Bor Ambrus korábban megjelent elbeszéléskötetében (A nagykorúság órája) bizonyságát adta, hogy írói élményanyagát elsősorban a második világháború körüli esztendők szolgáltatják. Regénye főhősének arcéle felvillan már egyik novellájában is. Keresztúton álló figuraként mutatkozik itt be, aki vidéki ismeretlenségből csöppen bele a történelmi osztály felsőbb régióinak világába. Iskolázottsága némi bejárást biztosít a szalonokba, de félszeg mozdulatai és a zsebében rendszerintmagányosan lapuló szerény tízpengős miatt idegennek tűnik a fesztelenség és bőség birodalmában. A Világfutók Ormos Endréje tágabb kaliberű írói szándék szülötte. Ez az akaratnélküli fiatalember egyfajta társadalmi típust van hivatva képviselni: a középosztálybeli értelmiségnek azt a rétegét, amely nem tud egészen bekapcsolódni az uralkodó osztály vérkeringésébe, de mentes marad nemzedéke jobbjainak szociális lelkiismeretfurdalásaitól is. Hiányzik belőle az etikai tartás és a történelmi felelősségérzet. Szinte törvényszerű — bár egy véletlen szerelem fogja kézen, sodorja magával —, hogy a kor szennyezett levegője őt is megmérgezi: korábbi tartózkodásával szemben szégyellni kezdi, hogy nem katona, s „az újonnan megkereszteltek lázas hitével” veti bele magát az őserőmítosz bűvöletébe. Horthy félresikerült kiugrási kísérlete után vonul be, ám a visszavonulás élményei rövidesen megtörik novicita buzgalmát. Egyelőre, sajnos csak a kiábrándultság fáradtságát érzi, s tehetetlenül kisodródik az országból a visszavonuló németekkel. Az emigránsként kint töltött évek purgatóriumára van szüksége ahhoz a felismeréshez, hogy egy félrevezetett, idejét múlt ideálokért hevített nemzedék tagja. „A mi egész tudományunk — mondja — nagy szavak, nagy nekiszánakozás, tehetetlenség, csodavárás. Kicsúszott alólunk egy valaha megcsinált élet, szaladtunkban elszórtuk a maradékot is, mert gátolt az eszeveszett futásban, s hogy itt maradtunk üresen, kétségbeesetten kapkodunk tömőanyagok után, amelyekkel az űrt betölthetnénk.” E számvetés egyúttal önmaga legyőzését is jelenti, képessé teszi arra, hogy egész lelkiereje megfeszítésével végre kitépje magát a céltalanság és cselekvésképtelenség indái közül, s hazatérjen. Ormos Endrét, dantei útja végén megtisztulás és tágabb közösség várja. Az író jól ismeri hősét, s pályája ívét nagy körültekintéssel igyekszik megrajzolni. Különösen otthonosan mozog az emigráns magyarok között, s jellegzetes figurák egész sorát vonultatja fel. Hogy a kép — néhány telibetaláló megállapítása s kitűnően összeválogatott részelemei ellenére — mégsem érzékletes, ennek okát egyetlen lakonikus, s első hallásra talán furcsának tűnő megállapításba lehet sűríteni: az író nem bízik olvasóiban. A könyv nem ismeri a frappánsan rövid jellemzések biztonságát, plaszticitását, a néhányszavas átsiklások könnyedségét, a sejtetés finomságait. Túl sokat akar egyszerre elmondani, túl világos akar lenni, s éppen ezért zavarossá válik. Mondandóját előre- és visszautalások ballasztjával terheli s elaprózza lehetőségeit, erejét lényegtelen mozzanatokra pazarolja, s a leglényegesebb mozgatókat képtelen súlyuknak megfelelően kibontakoztatni. Innen van, hogy figurái szinte dróton rángatóznak — nem a jellemükből és körülményeikből fakadó törvényszerűségek, hanem alkotójuk kénye-kedve szerint. Az ormosendrék útjának megmutatásán keresztül tolmácsolt mondanivaló eljut ugyan az olvasó tudatáig, de nem meggyőző erővel. Ormos döntése — ekkora arzenál felvonultatása ellenére — lélektanilag nem érződik indokoltnak, s hazatérése inkább spekulatíve következik az előzményekből. Befejezésül említsünk meg még egy, a kritikusban motoszkáló feltételezést: lehet, hogy a szerző érdekes formai kísérletnek szánta könyvét? Ám így is meg kell mondanunk: az ilyen körülményesen illusztrált igazságok nem e műfajhoz szabottak, s ebben az irányban haladva nemcsak a regény, de az irodalom ösvényéről is letévedhetünk. (Magvető Könyvkiadó) SZAPPANOS BALÁZS Murányi Kovács Endre: Akik szeretni tudtak Murányi Kovács Endre széles olvasórétegek igényeit kielégítő regénytípust alakított ki. Már öt évvel ezelőtt, „Szenvedélyes évek” című terjedelmes ellenállási regényének megjelenése után