Kortárs, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1963 / 5. szám - MAGYAR VALÓSÁG - Bor Ambrus: Tizenhárom ezrelék

MAGYAR VALÓSAG BOR AMBRUS TIZENHÁROM EZRELÉK A­z előcsarnokban csend. Régen épült klinika, oszlopok, boltívek, félemelet magasságig visz föl a lépcső a földszintre, s ott homály, egyetlen lámpa sárga fénye a szürkült mennyezeten. A lépcső tetején fiatal nő áll, mozdulatlan. Lenéz a kapura, kibámul. (Köd. Ned­vesen csillog a járda.) Amikor fölérek a lépcsőn, s körülnézek a három irányba nyíló folyosókon, mellettem összerezzen a nő, megfordul, elmegy. Halkan kopogó, papucsos lépések távolodnak fehér falak között, az imbolygó halványszürke pongyola eltűnik a folyosó végén. Csend, zárt ajtók sora: milyen nyomasztó. Magammal hoztam volna valamilyen ítéletet, vagy minden klinika ilyen? Az jut az eszembe, hogy ezek mögött a néma fehér ajtók mögött titok a betegség, nem lehet elmondani se barátnak, se isme­rősnek, mint egy gyomorfekélyt, egy csonttörést. A gyógymódokról, kezelésről se szá­molnak be az asszonyok, annak se, aki miatt jöttek. (Fájt? Igen, fájt. Jobban vagy? Jobban. Ez minden.) A kapuval szemben óra, fehér tányér fekete számokkal, olyan, mint a régi kony­hai faliórák. Még öt percem van, fél hatkor vár a professzor. Kényelmetlen érzéssel ácsorgok az előcsarnokban, lóbálom a táskámat. Jegyzetpapír van benne, meg az Író­szövetség levele. Azért kértem, hogy ne higgyenek újságírónak. Nincs riporttervem. (ami elindított) Abban a társaságban akkor este szó esett a gyerekekről, úgy látszott, csak futólag, fekete, aprósütemény és Camus és filmek és politika közé keveredve. Talán L. se akart témát kezdeni, amikor megemlítette, hogy sok gyereket látott Németországban, hogy feltűnt neki, mennyi a kisgyerek. Több, mint nálunk. Ekkor megvillant Dr. G. szem­üvege: — Hogyne volna több. Mindenütt több van, mint Magyarországon. — Ugyan — mondta L. —, micsoda túlzás. B., a házigazda, aztán fölállt, odament a­­könyvszekrényhez. — Majd a statisztika — vett elő egy kis zsebkönyvet, s belelapozott. Aztán oda­tette elénk: — Hát a számok gyalázatosak. A szemüveg megint villant: — Abortusz, az több van. Azt nézd, ne a születéseket. Ha ugyan eldicsekszenek vele. — És G. felém fordult: — Te biztosan ismered a kérdést, az okokkal együtt. Írtál róla. Igen, írtam egy novellát. Miért rezzentem össze most? — Nem olyan könnyű ebben a kérdésben ítéletet mondani — vonultam vissza. Körülöttem már röpködtek az érvek, így szokás, csak röpködtek, mint a játékosan föl­eresztett tarka sárkányok, amelyeket aztán vihet a szél, legföljebb röpítik a követ­kezőt. Hirtelen ilyen sárkánynak éreztem azt a novellát is. Alapos ismeretek nélkül írtam, pedig a szubjektív véleményalkotás kora lejárt, a világnézeti, gazdasági, társa­dalmi szubjektivitás az italboltok fórumára szorul vissza, csak arról beszélhetek fe­lelősséggel, amit tárgyi tudással is alá tudok támasztani. G. leszegett fejjel morogta a véleményét: 721

Next