Kortárs, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-6. szám)

1966 / 5. szám - FIATALOK - Petri György: Koponyaöltöztetők; Éjszaka (versek) - Lugossy Gyula: A szobor (elbeszélés)

könyörtelenül őszinték és realisták, írásaik legmélyén mégis csak megközelítik a fenti kritériumokat. Tematikai és stílusbeli egyszerűségek, sokszínűségük is ezt igazolja. A rea­lizmus számukra nem uniformis, hanem a világ művészi megközelítésének ki­meríthetetlen útja, lehetőség, amelyben jól megférnek, sőt természetesen illesz­kednek a modernebb ízek is, a pszichologizáló módszer vagy a népköltészetre építő, áttételesebb asszociációs­ technika. Javítani való persze itt is akad, he­lyenként sok még a szó, felesleges egy-egy jelző, túlságosan is körüljárt vagy éppen egyénítetlen a hős, szabadjára eresztett vagy ellenkezőleg: feszesre húzott a versforma. Mégis, ezekkel együtt és ezek ellenére: tehetségesek. És ez a lényeg. Mert a tehetség olyan valami, ami gazdagít, s ami gazdagabbá tesz, ami többletet ad nekünk, arra érdemes figyelnünk, annak érdemes elébemennünk. PETRI GYÖRGY Arc nem volt nála ostobább, ahogy az állottvizű presszó kotyogásában (langy zeneszó) olasz—francia mosolyát kivillantva egy koponyát tett az asztalra, és elégült vigyorral nyugtázta az elhalt — végre valami­­ fapofák felületes megdöbbenését, sőt — mert azt a story-éhség - szájüregébe csikket lök még, rá nylonkendőt hanyagon, s már jobb, mint a panoptikum. Nem beivott, vén boroshordók, néhány unatkozó húszéves járatra kézről-kézre kényes, lezser kezén a szürke csontot. Labdázva dobálták le és föl s láttam hogy ezek az egészből semmit, semmit nem értenek. A szakadékmély szemüreg s a kitört fogak iszonyát se, s nem is sejtik a lényeget, a csontban emberi fejet. Koponyaöltöztetők s hogy gesztusuk, ezért, halottabb, mint amit az asztalra dobtak. Mímelik az istenkísértést e kis hülyék, s ahhoz is gyávák, hogy egy pillanatra megértsék e koponya végső magányát. Ó, kis ügyeskedők, ripők koponyabeöltöztetők, ti vagytok a zebrán az autók előtt fartringatva a bajgók, ti veszéllyel kurválkodók, hát van köztetek, ki nem átall lefeküdni a halállal? Hisz úgy ültök be a mozikba, még látatlanba biztosítva be magatok egy röhögéssel, hogy titeket semmi sem ér el. Nonstop zenét, ricsajt! ameddig fejetek álmosan lecsuklik, s főleg: Percet sem egyedül - mert akkor, jaj, recsegve dől rád a világ, a meg nem értett. 732 —

Next