Kortárs, 1967. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)
1967 / 8. szám - SZEMLE - Bónis Ferenc: Zenei figyelő
tájékozott, vershez értő hallgatóhoz közvetít.” Fenti idézet 1942-ből való, de már szakmai szempontból a jövőt is el tudja látni tanácsokkal. Kétségtelen, hogy a versmondás tömegre való hatása az ellenállási mozgalomban önálló politikai műfajjá is szélesedett. Része volt ebben a klasszikus magyar költőknek , ugyanúgy, mint József Attila, Radnóti Miklós, Salamon Ernőnek és az akkor felcseperedett munkásköltőknek. A művek és az adottságok, az új körülmények között, az addig deklamáló szenvelgés helyett reális versmondó iskolát teremtettek. Ascher Oszkár, Bánky Zsuzsa, Brassai Viktor, Demján Éva, Gábor Miklós, Gobbi Hilda, Ilosvay Katalin, Major Tamás, és más művészek segítségével. Szélesedik a versmondás feladata a háború, a fasizmus lehanyatlása után. Ha a két világháború között a versre éhesek számát tekintélyesnek mondtuk, a felszabadulás utáni nemzedékek sűrű zajai jelentkeztek erősen igényes kívánságokkal. Ha csupán a versi éhség kielégítése lehetne a művelődési arányok fokmérője, az elégedett mosoly hosszantartó lenne. A versen élők, azt szerelmesen szeretők száma napról-napra nő. Az Irodalmi Színpad első műsorai a gondolatok közösségének verseredményeiből kerekedtek ki, klasszikusokból és élőkből vegyesen. A színpad jelenlétének a ténye, a függöny, a kulisszák, a mélyen benyúló háttér, akarva nem akarva élő jeleivel, s a szélesítés lehetőségeinek figyelmeztetésével a versek mellett mint kibővített irodalom, felcsatlakozott a verses dráma, különböző nem verses egyfelvonásosok, továbbá a sanzonokból, dalokból álló műsorok sokasága. A vers mint alapanyag maradt, de a kísérleti keverékek érdekes műfajt hoztak létre, a nem szcenírozott, új rendezői koncepciót kívánó színpadot, ahol a dramaturgiai munka is a színpadon kezdődik. Ugyancsak itt egyesülhet dobogó és színpad törvényeinek közös nevezőre hozó törekvése. Az adagolás akkor lett szerencsés, amikor a versmondás és színészi munka párhuzamában a szintézis előállt, így jöttek létre a sanzonok Párizsról, a világköltészet legszebb balladái, irodalmi koncert — nemzeti líránk legújabb műveiből. Drámai miniatűrök Burns, Byron, Puskin, Swinburne, Wilde, Supervielle műveiből. A múlt adóssága törlesztésére magyar oratóriumok ősbemutatóján részint régi, részint új műveket láthattunk. Magyar egyfelvonásosok is ebben a gondolatkörben születtek az Irodalmi Színpadon. A kísérletek olykor elhomályosították a versmondó színpad önállósága tisztaságát. Túlzások és esetlegességek keletkeztek. Viszont az irodalmi oratórium műfajában megragadó volt Madách: Az ember tragédiája, Babits Mihály: A második ének, Goethe: Ös-Faust, Szabó Lőrinc: Testvérsiratók, Karinthy Frigyes: Martinovics című műveinek oratorikus talpraállítása. Az Irodalmi Színpad görbe tükrében az emlékezetes Giccs-parádétól egész sor miniatúrát vezetett be a történelmi görbetükörig, pajzán históriák, ahol songok, zenés-táncos vidámságok gúnyolódnak a kalózok szeretője ismert dallamaiig. Az egyfelvonásosok mellett élő költők önálló szerzői estjei elevenedtek. Ifjúsági matinéi pedig a múltat idézték Csokonai Vitéz Mihálytól József Attiláig. Ráhárul az egységes előadói stílus színpadon való megteremtésének feladata is, amely a különböző művészi stílusokban játszó színházak odakölcsönzött előadói számára nem is olyan könnyű feladat. BECSKY ANDOR Zenei figyelő A hangversenyévad vége új magyar művekkel és jelentős előadóművészi teljesítmények egész sorával örvendeztette meg a hallgatóságot. Időrendben haladva, Kadosa Pál IV. zongoraversenyéről szólunk elsőnek, melyet a szerző s a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara mutatott be, Oberfrank Géza vezényletével. Kadosa 1966-ban komponált új zongoraversenye jelentős sikert aratott; IV. szimfóniája óta ezt a művét fogadta a közönség a legnagyobb elismeréssel. Ezzel az ítélettel magunk is egyetértünk: a IV. szimfónia óta írt legjobb Kadosa-kompozíciót ismertük most meg. Az új zongoraverseny arányos szerkezetű, tömör mű, azonos terjedelmű két szélső gyorstétellel s egy centrális lassúval, mely utóbbit nemcsak a kompozícióban elfoglalt helye, hanem gondolati gazdagsága, költői mélysége is központi jelentőségűvé teszi. A két gyorstétel — jellegében — emlékeztet némileg Kadosa korábbi nagyszabású ciklikus műveire: az elsőnek stilizált „neobarokk”-ritmika adja meg alaplüktető 1338