Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - SLOBODA SVETU - SLOBODA SVIJETA - Čolaković, Enver: Petőfi-a forradalom költője (Fordította: Csuka Zoltán)

ENVER COLAKOVIC Petőfi - a forradalom költője A Kortárs szerkesztőségének arra a kérésére, hogy mint a magyar líra fordítója, költő, és a kisszámú magyar nemzet nagy költészetének tisztelője, az ünnepi Petőfi-szám részére írást küldjek, sokáig tűnődtem, melyik cikkemet is küldjem, mit is írjak ? Magyarországon egész irodalma van Petőfinek, amelyhez nekem, a horvátnak, nincs hozzátenni valóm. Minden kritikai ítéletemet saját ízlésemen s a magyar költészet genezisének eléggé fogya­tékos ismeretén kívül, inkább az irodalomból, semmint az élő irodalom közvetlen élmé­nyeiből szereztem, olyan környezetben, amelyben létrejött s megalkották, és nem rös­­tellem bevallani, hogy Petőfiről semmi újat nem találtam, sőt arra vonatkozó adatot sem, hogy a nagy költő, mint katona, Zágrábban tartózkodott. Azt írjam meg tán, hogy Petőfi ma is él, időszerű, friss, utolérhetetlen, s hogy holnap is az marad, mert egyetlen, nem csupán Magyarországon, hanem a világirodalomban is? Azt írjam meg tán a legmagyarabb magyarról, hogy szláv származású volt - mert eredetileg Petrovicsnak hívták? Vagy azzal, hogy a világirodalomba foglaljuk, vegyük el tán Petőfitől - a forra­dalmi dalain kívül - legjelentősebb és legmagyarabb bordalait és megint csak egészen különleges magyar humorát? Vagy bíráló szóval illessük Goethe „Weltliteratur” fogal­mát s tagadjuk tán azt a teljességgel bizonyított tényt, hogy a művészet, az egész világé, tekintet nélkül, hogy hol s milyen korban, melyik stíluskorszakban alkották? Gyakran gondolkodtam s írtam is arról, hogy a nagy tehetségek és géniuszok műalkotásait nem szabad csupán arra az égtájra és órára korlátozni, amelyben létrejöttek, ugyanakkor azonban mindig az a gondolat kísértett, vajon Bach valóban Bach lett volna-e, ha nem Eisenachban születik és nem Lipcsében alkot, és ha­­ a zenei barokk kora helyett Beetho­ven vagy esetleg Britten kortársa lett volna; vajon Petőfi valóban Petőfi lett volna, ha nem magyar s nem egyesíti magában a magyar népköltészetet a magyar kisember forra­dalmi törekvéseivel abban az időben, amidőn a magyar polgári osztály kialakult, amelyhez ő, a mészáros, majd kocsmáros és a szolgálólány fia tartozott? Micsoda a világirodalom, ha nem a világ valamennyi népének integrált irodalma? S vajon integrálódhatik-e a kis népek költőképviselőinek poézise az angol Byron, az orosz Puskin, a francia Baudelaire vagy a német Schiller költészetével? Vajon nemzeti, folklorisztikus, földrajzi, történelmi s különösképpen az időbeli differenciálódás megenged-e ilyenféle integrálódást? Vajon egy nép költője veszít-e a nemzeti különlegességéből, ha nemzete tavából vagy tengeréből beleáramlik az emberiség óceánjába, vagy pedig a megbecsülésen kívül még egy általános emberi dimenziót nyer-e? Közelebb hozza-e a költő saját nemzetét a többihez azzal, hogy hűségesen és művészileg hatásosan mutatja be örömeit és szenvedéseit a többi népnek és - másrészt - vajon valamennyi népnek mindezek a szenvedései és örömei lényegében nem mind egységesek és általánosan emberiek ? Ha az efféle és hasonló gondolatokat kiküszöböljük, Petőfi a világirodalom költője marad, s ezzel sem nem veszít, sem nem nyer, mert olyan nagy, hogy semmit sem nyerhet s viszont nem is veszíthet semmit, azon kívül - ez pedig a szavakban megnyilvánuló művészetnél elkerülhetetlen - amennyit az egyik nyelv szellemében megírt költészet egy másik nyelvre történő fordításnál veszíthet, mert nagyon nehéz, ha nem lehetetlen olyan fordítót találni, akinek tehetsége teljesen megfelel a költészet egy olyan óriásának, mint amilyen Petőfi. Petőfi Sándor az 1848-as polgári forradalom világköltészetének legnagyobb énekese, a magyar költészetben pedig az első költőforradalmár, illetve első forradalmi költő a Petőfi-Ady­ József Attila triászban.

Next