Kortárs, 1973. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
1973 / 9. szám - Pándi Pál: "A tihanyi ekhóhoz" - Jegyzetek Csokonai Vitéz Mihály költeményéről (verselemzés)
PÁNDI PÁL „A tihanyi ekhóhoz” Jegyzetek Csokonai Vitéz Mihály költeményéről Az érzékeny lelkű olvasó kiábrándítónak vagy éppen illetlennek találhatja az itt következő szövegváltozatot, amelyet az újabb Csokonai-kiadások az 1803-ban véglegesített vers 1798-ból származó, A füredi parton címet viselő első megfogalmazásának hatodik strófájaként publikálnak: Rózsim, aki sorvadó ügyemnek Még egy élesztője volt, Rózsim is, jaj, gyászos életemnek Fájdalmára már meghalt. Már te nyugszol, drága lélek, Én pedig még elhagyatva élek Ennyi zaj, jaj, baj között; Ennyi zaj, jaj, baj között.Több más, kisebb terjedelmű szövegváltozatot is tartalmaz ez az első megfogalmazás, ezekre, ahol szükséges, majd a verselemzés menetében térünk ki. A hatodik strófa két változata közti különbség azonban a költemény jelentős pontját érinti, legszembetűnőbben a Rózsi-Lilla névcserével. A szakirodalom - Juhász Géza kutatásai nyomán - újabban Földi Jánosnét, Veszprémi Juliskát tekinti a Csokonai-versek Rózsikájának, akivel a költőnek bizalmas kapcsolata volt. Semmi megfoghatatlan nincs abban, ha Csokonai 1798-ban - ekkor Vajda Julianna szülei biztatására már a dunaalmási kereskedőnek nyújtotta kezét - fájdalommal idézi meg régi szerelme emlékét. Csakhogy: a fenti idézet szerint Rózsi „már meghalt”, viszont Veszprémi Juliska ekkor még élt, túlélte Földi Jánost (akinek 1801-ben elkövetkezett halála után még kétszer ment férjhez) és egykori - feltételezett - szeretőjét, Csokonai Vitéz Mihályt is. Felvethető, hogy a versbeli „halál” költői kifejezése az egykori kedves elvesztésén érzett fájdalomnak. Lehetséges. De ugyancsak 1798-ból maradt fenn a Rezsim sírja felett című nyolcsoros vers, amely még konkrétabb fogalmazással ad hírt a halálról („Forró sóhajtások... Itt lengjetek, hol kedvesemnek - Nyúgosznak áldott hamvai. - Vagy szálljatok fel a mennyekbe, - Hol ő van...”). Waldapfel József szerint a Rózsa nevét tartalmazó verseket „első szerelméhez, egy korán meghalt fiatal leányhoz” írta Csokonai. Az sem lehetetlen, hogy Csokonai Rózsit írt, de Lillát értett rajta. Nem kirívóbb megtévesztés (vagy praktikumszolgálat) ez annál, mint hogy egy Rozáliát megéneklő verset névcsere után besorolt a Lillaversek füzérébe. A személyiség tisztelete, a szerelem erkölcsi felfogása és a versalkotói öntudat most lép át abba a fejlettebb stádiumba, amelyben már rosszalló erkölcsi minősítésben részesül - például a szerelmes költemény rendeltetésének névátírással történő megváltoztatása. Csokonainál még tudomásul vesszük a Rozália-Lilla névcserét, Petőfinél már elképzelhetetlennek tartjuk, hogy Bertához írott vers Júliához intézett vallomássá alakuljon át. Mindebből két következtetést kell levonnunk. Először azt, hogy a Csokonai-filológiának még sok a tennivalója az életmű tényt érte-