Kortárs, 1976. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1976 / 12. szám - Moldova György: Istók, a vizek királya - H. Kovács történeteiből (szatíra)
A megdöbbenés első pillanatai után a halászok beszélni próbáltak vele, az egyik tapasztalt, fogságot megjárt ember oroszul is megszólította, hátha külföldi a jövevény, de a fiú csak riadt, nyögésszerű hangokat hallatott. A halászok úgy döntöttek, hogy beviszik az iszapvári rendőrőrsre. Mivel nem tudták, hogy a fiú elviseli-e a szárazföldi lét körülményeit, rongyokba csavargatták, és a vízzel félig töltött nagy halszállító sajtba tették. A körzeti rendőr nem merte vállalni a felelősséget, jelentette az ügyet a felettesének, a megyei kapitányság még aznap kiküldött két nyomozót. Ők is hiába tettek fel kérdéseket, újfent bebizonyosodott, hogy a fiú nem tud beszélni. Csak a párhuzamos orvosi vizsgálat derített fel néhány adatot. A gyerek 12-13 éves lehetett, mind a két szülője ember volt, de azt nem lehetett megállapítani, hogy mióta él a vízben, és hogy került oda. A vizsgáló orvos, aki jól ismerte a helyi körülményeket, megkockáztatott egy feltevést: talán valamelyik hangosi építőtábor egyik résztvevője, vagy egy konyhalány, egy adminisztrátor próbált így megszabadulni titkos viszonyának gyümölcsétől. Megvizsgálta a fiú gyomrának tartalmát is: az utolsó néhány órában nyers tojást, csíkot és egyéb apróhalat fogyasztott, vízi ragadozó életmódra vallottak hosszúra nyúlt, fejlett izomköteget is. Hivatalból megindult az eljárás, hogy felderítsék a szülők kilétét, de nem lehetett gyors eredményt várni, addig is rendezni kellett a fiú sorsát. Mivel egy tóból került elő, az iszapvári Községi Tanács a Vízügyi Főigazgatósághoz fordult, hogy mint arra illetékes szerv vegye magához a fiút. Válaszként csak egy hivatalos leirat érkezett : mivel a jelzett területet a Főigazgatóság halastó céljaira már korábban átengedte az „Egyesült Pirkadó Fény” téesznek, úgy találja jogszerűnek, ha a téesz gondoskodik a fiúról. A Főigazgatóság puszta méltányosságból hajlandó volt természetben hozzájárulni a gyerek neveléséhez, a téesz számláján minden hónapban jóváírtak öt köbméter vizet fürdővíz megváltásként. A Tanács más intézményeknél is próbálkozott, de az Állatkert és a Talált Tárgyak Osztálya is mereven elzárkózott, végül is az „Egyesült Pirkadó Fény” téesz fogadta örökbe a gyereket. Keresztnévként a Hanságban hagyományos „Istók”-ot kapta, vezetéknévként pedig a szülői szerepet elvállaló téeszét, így az anyakönyvbe: „Egyesült Pirkad A Fény Istók”-ként írták be. * - A következő évben mint a Vidám Park egyik vezetője hivatalos úton Iszapváron jártam - folytatta H. Kovács-, ugyanis az „Egyesült Pirkadó Fény” nem rendelkezett önálló székházzal, és tőlünk akart megvásárolni egy lebontásra szánt cirkuszt. Hazafelé kocsink egy kis kerülőt tett, megmutatták nekünk a téesz kacsanevelőjét. Engem a kacsák csak a tálban érdekelnek, de nem lehetett mutatni, bólogattam mindenre. Arra figyeltem fel, hogy az úsztatónak használt tavacska partjáról egy magas, vékony fiú veti magát a vízbe, és laza, mégis gazdaságos karcsapásokkal pillanatok alatt utoléri a tó közepén haladó kacsák csapatát. Nem tudtam mérni az idejét, de becslésem szerint métereket vert volna Istenesre, az idei 100 méteres gyorsúszó bajnokra. - Ki ez a fiú ? - Ó, ez csak Istók, a halőr, így délidőben, ha meleg van, mindig a tóban marháskodik. Halakkal is szokott versenyt úszni. - Halakkal ? - Na, nem nagyon vághat fel vele, tíz esetből nyolcszor sem nyer. Még magamhoz sem tértem a csodálkozásból, mikor az úsztató túlsó oldalán egy közeledő gépkocsit vettem észre, a hűtőjén kis lila-fehér zászlót csapkodott a szél. A kocsi lefékezett, a Dózsa intézője, Pilisi Jenő ugrott ki belőle. Pilisi valaha a tűzoltóknál dolgozott, mikor kiderült, hogy egy gyomorégést sem tud eloltani, mint mindenre alkalmatlant áthelyezték a sportvonalra. Biztosra vehettük, hogy Pilisi nem véletlenül került ide, hanem értesült Istók tehetségéről, és ha megengedem, hogy beszéljen vele, elviszi az orrunk elől. Nem volt