Kortárs, 1976. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

1976 / 11. szám - Bor Ambrus: Rövidítések és jelek (novella)

BOR AMBRUS Rövidítések és jelek 1 A teret bezáró épülettömbök egyikének homlokzatán nagy, világító digitális óra. Acél perclemezeket lapoz. Óra ötvennyolc, óra hetvenkilenc, óra kilencvenhárom, kétszázöt, kétszázhat. 2 A műhely hosszú csarnok, 82 m. A munkapadok a két fal mentén, sorban. A művezető egyvégtében tölti le rendes évi szabadságát. Nem utazik el, nem barkácsol. Reggel le­megy az utcára, végigmegy, megfordul, visszajön, megfordul, végigmegy, megfordul, visszajön, megfordul, végigmegy.­­ Ötvenéves korában, vasárnap, mise után (csizma, fehér ing, homlokot árnyékoló kalap) kigyalogoltatta a feleségét (fejkendő, imakönyv) a határba. Egy két és fél hol­das jász paraszt szavaival megmagyarázta, mi dolog még a krumplival, kukoricával, mikor kell a búzát vágni. Aztán megfordult, hazament, megebédelt, ebéd után le­feküdt az ágyba, nyolc évig volt fekvőbeteg. „Valahogy úgy mondták, hogy nagy­apának szétporlottak a csontjai.” Nem kérdezett semmit, nem szólt bele semmibe. 4 Mi­pengő, bilpengő, szópengő, diadalpengő. 5 Kissé megkésve érkezik az értekezletre, sötétszürke öltönyben mosolyog. Bólintással üdvözlik, visszabólint, helyet foglal egy fotelben. Fekete iratkofferkáját térdére teszi, két kezét még egyszer széttárja, a mozdulattal elnézést kér, akadályoztatva volt. Évtizedes tekintélyéhez illő félmosolyokat vesz tudomásul. Szemüvege csontkeretes, súlyos­ érdeklődéssel figyel. Egy idő múlva kétfelől fölkattantja az iratkoffer két króm­fényű zárját, a zárnyelvek finoman kattannak. Fölemeli a koffer tetejét, belenéz, a koffer teljesen üres, becsukja a koffer tetejét, bekattantja a zárnyelveket, ül. Két kezét a kofferkén nyugtatja, a fekete borjúbőrön igen fehérek.­­ Éjjel halk zörgés az ajtón. Noé fölserken. Ne hajlongj, ne csapj lármát, figyelj. Építs hajót. Költöztesd bele a családod nemzőképes tagjait. Kiirtom az emberiséget. Köl­

Next