Kortárs, 1976. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1976 / 11. szám - Bor Ambrus: Rövidítések és jelek (novella)
BOR AMBRUS Rövidítések és jelek 1 A teret bezáró épülettömbök egyikének homlokzatán nagy, világító digitális óra. Acél perclemezeket lapoz. Óra ötvennyolc, óra hetvenkilenc, óra kilencvenhárom, kétszázöt, kétszázhat. 2 A műhely hosszú csarnok, 82 m. A munkapadok a két fal mentén, sorban. A művezető egyvégtében tölti le rendes évi szabadságát. Nem utazik el, nem barkácsol. Reggel lemegy az utcára, végigmegy, megfordul, visszajön, megfordul, végigmegy, megfordul, visszajön, megfordul, végigmegy. Ötvenéves korában, vasárnap, mise után (csizma, fehér ing, homlokot árnyékoló kalap) kigyalogoltatta a feleségét (fejkendő, imakönyv) a határba. Egy két és fél holdas jász paraszt szavaival megmagyarázta, mi dolog még a krumplival, kukoricával, mikor kell a búzát vágni. Aztán megfordult, hazament, megebédelt, ebéd után lefeküdt az ágyba, nyolc évig volt fekvőbeteg. „Valahogy úgy mondták, hogy nagyapának szétporlottak a csontjai.” Nem kérdezett semmit, nem szólt bele semmibe. 4 Mipengő, bilpengő, szópengő, diadalpengő. 5 Kissé megkésve érkezik az értekezletre, sötétszürke öltönyben mosolyog. Bólintással üdvözlik, visszabólint, helyet foglal egy fotelben. Fekete iratkofferkáját térdére teszi, két kezét még egyszer széttárja, a mozdulattal elnézést kér, akadályoztatva volt. Évtizedes tekintélyéhez illő félmosolyokat vesz tudomásul. Szemüvege csontkeretes, súlyos érdeklődéssel figyel. Egy idő múlva kétfelől fölkattantja az iratkoffer két krómfényű zárját, a zárnyelvek finoman kattannak. Fölemeli a koffer tetejét, belenéz, a koffer teljesen üres, becsukja a koffer tetejét, bekattantja a zárnyelveket, ül. Két kezét a kofferkén nyugtatja, a fekete borjúbőrön igen fehérek. Éjjel halk zörgés az ajtón. Noé fölserken. Ne hajlongj, ne csapj lármát, figyelj. Építs hajót. Költöztesd bele a családod nemzőképes tagjait. Kiirtom az emberiséget. Köl