Kortárs, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - FÓRUM - Boldizsár Iván: Aczél György a szabadságról és a szocializmusról
FÓRUM BOLDIZSÁR IVÁN Aczél György a szabadságról és a szocializmusról Legszívesebben Aczél György stílusával kezdeném, annak a kifejezésbeli választékosságnak, olykor perfekcionista aprólékosságnak az elemzésével, amely egy tényleges politikus és politikai gondolkodó kötetének írói igényére vall. Aczél György, mindenki tudja - s aki nem tudná, e kötet számos darabjából, például az Alkotó elégedetlenség címűből meggyőződhetik róla - szerelmese az irodalomnak, gondolataira verssorok rímelnek, verssorok gondolatait ihletik. Mint minden valódi szerelem, ez is tisztelettel párosul. E két érzelem vezeti tollát vagy tollba mondó hangját, amikor maga is író. Ám ahhoz, hogy stílusát kellőképpen elemezhesse az ember, a tartalmat kell megvizsgálni, amelynek e stílus hordozója és kifejezője. Legegyszerűbb, ha mindjárt a címmel kezdjük. Már a kötet címe is kihívás. A könyv maga pedig válasz a szerző - és a szocializmus - ellenfeleinek állandó, meg-megújuló kihívására. Aczél György nem újabb kihívással, hanem érvekkel válaszol. Az újra meg újra odadobott kesztyűt Aczél György nem dobja vissza, felhúzza, és kesztyűs kézzel, politikai vitában szokatlan eleganciával mérkőzik. Hadd időzzem el még egy kicsit ennél a címnél. Amikor a cikkek és tanulmányok e gyűjteménye megjelenik, óriási erőfeszítés folyik a világon - tehát nálunk is, hol átgyűrűzve, hol tompítva, hol még fel-felerősítve is - a szabadság és a szocializmus szembeállítására, együttélésük lehetetlenségének bizonyítására. Tehát szenvedélyesen időszerű kötet ez. De ha megnézzük a címadó cikk — pontosabban a Le Monde-nak adott interjú - keltezését, szembetűnik, hogy Aczél nem akkor foglalta össze egy mondatba - ha tetszik dialektikus egységbe - a szocializmus és a szabadság fogalmait, amikor már mindenki erről beszélt, hanem 1975 októberének végén, tehát alig néhány hónappal a helsinki záróokmány aláírása után és majdnem másfél évvel a Carter kezdeményezte emberi jogok kampány előtt. Ez azért említésre méltó, mert rávilágít Aczél György könyvének és közéleti írói működésének legfontosabb mozgató erejére, pontosan arra, amit a címben kimond. Már régen felismerte — nyilván az 1956-os nagy nemzeti tragédiának és okainak vizsgálatakor —, hogy a szocializmus és a szabadság szembeállításának, látszólagos és történelmileg meghatározott, de nem örök érvényű ellentmondásainak a feloldása ma a legfontosabb feladat. Három síkon is: elméletben, politikai vitában, politikai gyakorlatban. Aczél mind a három területen tevékeny. Egy-egy cikke, tanulmánya önmagában is, de főképpen a kötet egésze, nagyszabású kísérlet arra, hogy elméletileg a szabadság és a szocializmus egységének kérdésén tovább munkálkodjék, mindennapos vitában az ellenfél érveit megcáfolja, a szocializmus és a szabadság harmóniája híveinek újabb és újabb érveket adjon; és - végül, de mindkét előző feladat alapjaként - a mai magyar politikai gyakorlat példáival érveit alátámassza, sőt elméleti és politikai érvelés közben a gyakorlatnak is új feladatokat adjon és új megoldásokat sugalljon. Vívótechnikájának megismerésére igen alkalmas a címadó interjú. Ez a valóságnak egy kis tükre, szinte drámai sűrítésben, amit a kérdés-felelet párbeszéd még kidomborít. Aczél György: A szabadság jelene, jövője a szocializmus (Kossuth Könyvkiadó, 1977.)