Kortárs, 1979. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1979 / 2. szám - KÖZÖS DOLGAINK - Bányai János: A Híd-szerkesztés gondjai

KÖZÖS DOLGAINK BÁNYAI JÁNOS A Híd-szerkesztés gondjai A hosszú életű folyóiratok irodalomtörténeti ritkaságnak számítanak. Az irodalmi (nem­zedéki, társadalmi) gondolat, ami létrehozza őket, aránylag gyorsan kifejezheti önmagát, minél harsányabban szólal meg, annál gyorsabban. És ezzel a, folyóirat szerepe is véget ér, a gondolat további kiteljesedéséről a könyvek tanúskodnak. Csakhogy vannak számot­tevő kivételek. Ilyen, többek között, a Híd is. Több mind négy évtizedes történetének két életforrása van: a kontinuitás, a megjelenése első korszakában megütött hang kitar­tása és a megújulás képessége. Vagyis a Híd hosszú élete egyúttal több élet is. Ezért vonzó és kihívó feladat a Híd szerkesztése. A történetének első időszakában megütött hang máig érvényes módon csendül, a megmerevedés réme nem kerülgeti, vagyis mindig adva van az újrakezdés, az „új élet” lehetősége. A kérdés csak az, hogy aki szerkeszti, együtt azokkal, akik írják, rá tud-e hangolódni a folyóirat élő és nyílt örökségére és megérzi-e az irodalom érvelésében az újrakezdéshez szükséges felgyorsulás ritmusát. A kérdés feltétel és feladat is. Vállalása pedig irodalmi kérdések végiggondolását, elfeledettek időszerűsí­­tését, jelenlévők bíráló visszaszorítását, egyszóval állandó gondolkodói jelenlétet követel meg. A Hidat 1934-ben alapították kritikusan gondolkodó fiatalok. Hamarosan a kom­munista mozgalom befolyása alá kerül. Ezt a megszállók, úgy látszik, jobban tudták, mint a helyi rendőrség, mert a bevonuláskor megszüntetik, szerkesztőit kivégzik. A Híd a háború előtti időszakban nem volt kimondottan irodalmi folyóirat, inkább világnézeti, ami azt is jelzi, hogy a maga módján, közvetlen utalások nélkül, részvevője a harmincas évek jugoszláviai ideológiai harcainak, a baloldalon zajló és mindmáig idő­szerű szempontokat felvető vitának, melyben a vitatársak — egyik oldalon a „szociális irodalom” képviselői, másik oldalon Miroslav Krleta és a szürrealisták­­ a forradalom és művészet, az írói és művészi elkötelezettség, a párt által kijelölt taktikai irányvonal és a művészet természetének (szabadságának) ellentmondásos viszonya körül ütköztek meg, az egész későbbi, háború utáni szellemi fejlődést és alakulást is meghatározó erővel és intenzitással. A Híd nem foglalt egyértelműen állást a vitában, nem is igen jelezte az ideológiai harcokat, de minthogy a szépirodalom helyett elsősorban szociológiailag érvé­nyes írásoknak, szociográfiának, riportnak, élménybeszámolónak adott helyet és ezzel a jugoszláviai magyar szociális irodalom melegágya lehetett (ebben a körébe tartozó képzőművészek, elsősorban Hangya András művészete is támogatta), ugyanakkor kap­csolatot tartott fenn a magyar népies mozgalom radikálisabb szárnyával is, elsősorban a „szociális irodalom” irányát követte, ami azonban egyáltalán nem zárta ki, hogy Krlela-művek fordítását adja közre. Nem az egyensúlykeresés szándéka látható meg ebben a szerkesztési meggondolásban, inkább a sajátos lehetőségek keresése, a folyóirat létét meghatározó társadalmi-történelmi lehetőségek felismerése, a munkások és parasz­

Next

/
Thumbnails
Contents