Kortárs, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-6. szám)
1980 / 4. szám - Lakatos István: Üllő és kalapács; December (versek)
LAKATOS ISTVÁN Üllő és kalapács Mint szikrázó, idomtalan vasat kovács kemény pöröly alatt, úgy tartsd otromba szenvedélyedet fehér izzásban napra-nap, és akkor vágyaid felett győz mindig a teremtő képzelet, s a formátlan, nyers anyagot úgy alakítja, ahogy akarod. December Este kilenc. Odakünn őrjöngő tél. Jeges ökle zúzza, repeszti szobánk zárt zsalugátereit. Rém alakok villognak a hó tükrében, az éles kristályrácsokon át száz eszelős szem üvölt. Itt készül valami! A szél csap le megint az ereszre, kürtön, kályhacsövön törne be, csúszna közénk. Ámde szobánk vörös izzásban. Lángot vet a kályha, lángot az ágy, amelyen két szerető heverünk. Tél helyet itt hol lenne, hová rejtőzne pehelynyi langyosság? A közöny hűvöse nem hat ide. Itt a tüzet tűz szítja, zsarátra zsarát borul, itt fény fényt szül, a vágy vágyat, nem lohad éle soha. Vijjog a szél makacsul, megcsördül a szélkakas érces hangja, gerincünkkel halljuk, ahogy csikorog. Én mondom, mire harmadszor hallod nyikorogni, megtagadok mindent, holnapomat-hitemet, 519