Kortárs, 1985. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)
1985 / 11. szám - KRITIKA-SZEMLE - Fráter Zoltán: Kulcsár Szabó Ernő: A zavarbaejtő elbeszélés
melódiákat fakasztott. Kezednek halhatatlan érintésére kicsiny szívem gyönyörűségében kitárul, kimondhatatlan mondanivalók keletkeznek benne. Mérhetetlen adományaid csak ezeken az igen kicsiny kezeimen jutnak hozzám. Évszázadok telnek, múlnak, s Te egyre töltögetsz, s még van hely, ahová töltögess.” Valóban van még hely, azaz van még esély arra, hogy felfogjuk e jelképesen is értelmezhető „friss élet” feladásait. De van lehetősége annak is, hogy végképp megfeledkezzünk edény voltunkról, s bezáruljunk az önzésnek, szeretetlenségnek olyan köreibe, amelyekben Jókai Anna hősei járnak. Szomjas Juli nem tudja végigjátszani szerepét, megbotlik, s egyelőre nem csinál karriert. Az olvasóban felvetődik a kérdés: vajon miképp csináltak karriert a többiek, akiknek a kegyétől függött? Mert igazán tehetséges és tiszta ember nem akad körülötte egy sem. Talán szerencsésebbek voltak nála, s nem vetették el a döntő lépést, mint ő tette. De a rossz lépés esélye éppúgy ott rejlik valamennyiük sorsában, mint a Vörös és vörös hőseiében. S ez az a lehetőség, mely végelemzésben mégiscsak a „ jó” felé mutat Jókai Anna mégoly kiábrándító írásaiban is. Elbújhatunk-e önmagunk elől? Végigjátszhatjuk-e azokat a kisebb-nagyobb szerepeinket, melyeket nem ránk szabtak, s mégis készségesen vállaljuk őket, abban a reményben, hogy a világ szemében nagyobbak leszünk, sikereket arathatunk? Ezek is visszatérő kérdései Jókai Anna elbeszéléseinek. A Tiszta vizet a pohárba - egy már-már sztereotip történet keretében - azt mondja el, bármily eredményesen jelenítjük is meg képzeletbeli énünket, melyet a környezetünknek szánunk, a múlt utánunk nyúl. Végképp senki sem bújhat ki a bőréből, mert mindnyájunk életében akadnak a múltnak olyan eseményei, oly tényei, amelyek egyszer csak kinagyítva megjelennek a jelenben, s állásfoglalásra késztetnek. Persze nehéz dolog liliputi környezetben állást foglalni, méghozzá hitelt érdemlő erővel. Az ifjú halász és a tó - mely ugyancsak egy fontos világirodalmi előképre rímel, csak abban egy eltökélt öreg halász szerepel és a tenger — bizonyítja ezt: benne a fiatal halász kimegy a tóra, hogy zsákmányul ejtse azt a titokzatos lényt, amelyről álmodozik, de csak egy nyiszlett halat fog, s azt is visszaejti a vízbe. Rokonszenvünk mégis ezé az ifjúé és Jókai Anna elbeszéléseinek fiataljaié, akiket az írónő is érezhető megértéssel és együttérzéssel ábrázol. Helyüket, céljukat, rendeltetésüket keresik ők. Bizonytalanságukat, talajtalanságukat hangos gesztusokkal, olykor durvasággal, nagyképűséggel palástolják. De az álmaikat nem veheti el tőlük senki, s az olvasónak olyan sejtelme támad, van bennük annyi erő, hogy ezeket előbb-utóbb valóra válthassák. Most még csak a korlátlan szabadság illúzióját kergetik, mint a Tavaszi hó féktelen gimnazistái, de bizonyosan sikerül majd úgy, tisztán és értelmesen berendezniük életüket, ahogy A garnitúra szereplői remélik. Eddig jórészt Jókai Anna új elbeszéléseinek világképéről, időszerű mondanivalójáról szóltunk. Nem teljes azonban a kötetről kialakított képünk az írónő művészi eszközeinek számbavétele nélkül. Újból megragad azzal a képességével, milyen biztosan, pontosan, céltudatosan indítja a cselekményt, milyen ügyesen szövi be az eseményekbe szereplőinek jellemzését, egy-két ecsetvonással is milyen plasztikus képet rajzol környezetükről, s menynyire jellemük törvényszerűségei szerint szólaltatja meg őket. Érzésünk szerint még egységesebb és célratörőbb lehetett volna könyve, ha kicsit kegyetlenebbül rostálja meg anyagát, s kihagyja a kisebb igényű tárcákat, melyekben a rutin uralkodik. De így is vonzó és időszerű olvasmányt ad kedvelőinek kezébe, várakozást ébresztve a talán feloldó folytatás iránt. RÓNAY LÁSZLÓ KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: A ZAVARBAEJTŐ ELBESZÉLÉS Kozmosz Könyvek, 1984 Tudja-e Ön, mi a hermeneutika? No, ha nem, úgy siessen kegyed a boltba, s vásárolja meg Kulcsár Szabó Ernő kötetét. Ne