Kortárs, 2016. július-december (60. évfolyam, 7-12. szám)
2016 / 12. szám - Kiss Gy. Csaba: A magyar ’56 irodalmi emlékezete Közép-Európában (Vázlat)
52 KISS GY. CSABA (1945) Budapest KISS GY. CSABA A magyar ’56 irodalmi emlékezete Közép-Európában (Vázlat) A Time magazin 1957. január 7-i számának címlapján az előző év embereként a magyar szabadságharcos (Hungarian Freedom Fighter) képét láthatjuk. Jean Cocteau, a jeles francia költő emlékezetes képversében írja: „Drága magyarok, ti csillagok az égitestek között." 1956 és 1957 fordulóján a világ számos táján és nyelvén tömérdek vers látott napvilágot a magyar forradalomról. Csak a versantológiákat tekintve 1957 és 1959 között megjelent például franciául, olaszul, angolul, spanyolul (még külön Argentínában is), továbbá norvégül és svédül. Történelmünkben ritkán fordult elő, hogy így végighullámzott a nemzetközi közvéleményben, sajtóban és művészetekben, irodalomban egy nálunk végbement esemény visszhangja, hogy annyi jelentős újságíró, író és költő ragadott tollat ebből az alkalomból. A visszhang fölerősítését és terjesztését természetesen a 20. század közepén az információ közvetítésének a korábbiaknál jóval kedvezőbb feltételei tették lehetővé. Már ahol nem gátolta állami monopólium az információ terjedését, mint a kommunista diktatúra országaiban. A magyar művelődéstörténet jószerivel föl sem dolgozta a számottevő mennyiségű publicisztikai és irodalmi anyagot, amelynek hatalmas szövegkorpuszában világirodalmi értékű szövegeket (verseket, elbeszéléseket, riportokat) éppúgy találunk, mint triviális alkotásokat, felületes tudósításokat. Jelentős kísérlet volt Tollas Tibor munkája, aki 1966-ban Gloria victis címmel emlékezetes magyar nyelvű antológiát állított össze a magyar forradalmat idéző költeményekből. E rövid vázlatban csupán arra a Közép-Európára korlátozom az áttekintést, amely a jaltai határok között a Szovjetunió befolyási övezetéhez tartozó országokat (az akkori Német Demokratikus Köztársaság kivételével) és a hasonló politikai berendezkedésű Jugoszláviát jelenti. Arra a területre, amelyet akkoriban szívesen neveztek Kelet-Európának Nyugaton is. Ez a régió sajátos mentális történelmi örökséggel rendelkezett, amelyben ott voltak a nemzeti identitás bizonytalanságai és az állami függetlenség hiányának tudata. Különböző módon kellett elviselnie ezeknek az országoknak a náci Németország agresszióját, majd a második világháború befejezése után a kommunista totalitarizmus rendszerét. A Szovjetunió által hozott diktatúra kialakítása azzal a tapasztalattal is szembesítette az itt élőket, hogy civilizáció tekintetében egy náluk kevésbé fejlett központnak lettek alávetve. Miután még a közép-európai térségre szűkített vizsgálat is meglehetősen sokféle, különböző időben és helyen - odahaza és emigrációban - született szövegeket jelent, csupán néhány figyelemre érdemes jelenséget kísérlek meg számba venni. A fő kérdés: miképpen formálódott a magyar '56 képe térségünkben? Külön elemzést érdemelne a versek toposzkészletének vizsgálata, amitől ezúttal eltekintek. A szövegek első csoportját a „tanúságtételek" jelentik, olyan szerzők írásai, akik az események személyes tanúi lehettek. Ezek a beszámolók egyben tanulságos történeti források. Ide kapcsolódnak a közvetlenül a magyar forradalomra reflektáló, 1956 őszén született versek. A következő csoportba tartoznak az emigrációban született irodalmi alkotások, bizonyos tekintetben a regionális szolidaritás kifejezései, a közös sors tudatosításai. Ezen túl szeretném bemutatni, miképpen alakult térségünk emlékezetében a magyar forradalom vissza-visszatérő képe. Összefoglalva elmondható, hogy e sokrétű visszhang részletei viszonylag kevéssé lettek föltárva. Az értelmezéshez természetesen minden esetben szükséges a recepció eltérő helyi körülményeinek, feltételeinek érzékeltetése, hiszen nyilvánvalóan jelentős volt a különbség például a korabeli Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia, illetőleg Lengyelország között. Különös jelenségnek tekinthetjük, részben véletlennek, hogy a forradalom napjaiban több jeles közép-európai tollforgató járt Budapesten, így például Adam Wazyki lengyel költő, aki október 23- án érkezett Budapestre a Magyar Írók Szövetségének hivatalos vendégeként, és a repülőtérről egyenesen kivitték a tüntetésre. Veres Péter után szólott a Bem téren, ám szavait az akkori szerény KORTÁRS 2016/12