Kortárs, 2020. január-június (64. évfolyam, 1-6. szám)

2020 / 3. szám - Márton Gyöngyvér: (Anyámnak a nyelve hegyén) (regényrészlet)

24 KORTÁRS 2020 / 03 MÁRTON GYÖNGYVÉR (Anyámnak a nyelve hegyén) (Étlenkedem) A könyveink, a szerte megjelenő sorozatok csábítóan álltak glédában a polco­kon. Nekem tizenévesen külön élmény a kortárs költőket, írókat személyes je­lenlétükben hallgatni, legújabb műveikkel ismerkedni; színészek, előadók ol­vastak fel tőlük különféle rendezvényeken, ahol én is rajongva lelkesedtem értük. Szó, ami szó, a betűk bűvöletében élek, mióta tudok olvasni, és ebben a mesés birodalomban sohasem unatkozom. Anyám elhúzott ezt-azt az orrom elől, úgynevezett indexen lévő szerző mű­vét, mondván, még nem nekem való. Dafke kíváncsivá tett, ugyan biz, mitől le­het tiltott egy könyv, a kinyomtatott betű?! A szülői hálószobában, a ruhásszek­rény tetején tárolt néhány könyvre igazán akkor figyeltem fel, mikor egyik-másik vendég az onnan leemelt példányban lapozgatva ácsorgott bent, és a kérdése­imtől kicsit összezavarodva kisomfordált a szobából. Anyám éjjeliszekrényéről néha csentem el könyvet, pláne, ha oda volt délelőtt tanítani, én viszont délután jártam iskolába, így olvashattam zavartalanul. Mindig rájött a turpisságokra, s hallatlan türelemmel kezelte a csínyeimet, ritkán büntetett. Párnám, takaróm alól viccelődve húzta elő éjféltájt az ócska elemlámpát meg a lopva olvasott könyvet, mert már ideje lenne aludni... Az esetleges fejmosáskor többnyire pulykapipi-haraggal, sértődötten, sipítozva tiltakoztam, bőgve ellenkeztem, mire alkut ajánlott: az engedélyével levehetem bármelyik könyvet, ha előbb szólok, s minden kérdéssel elsőre hozzá kellett forduljak. Tizenhárom múltam, akkoriban Makkai, Zilahy, Harsányi, Reményik erősen hatott rám, és otthon nagy pátosszal fújtam Kecskeméti Vég Mihályt, Garayt, Berzsenyit. „Vérlázító” verseiket egy antológiából tanultam, amely aztán eltűnt anyám régi könyvei kö­zül, máig nem sikerült rábukkannom, még a kötet címére sem emlékszem... Anya szerint egyébként rémesen csapongtam, vigyázni kellett velem. (Később már némi tapasztalattal vehettem kézbe, egyetem utáni első munkahelyemen, a Gorkij nevét viselő, idegen nyelvű könyvtárban például a nyugati magyar ki­adásokat vagy némelyik francia, Z-jelzetű, vagyis „ZÁRT'' könyvet. Akkoriban egyik-másik Gide-kötet, s pláne az emigráns Kunderáé nem kerülhetett akárki olvasó kezébe. Korán elhunyt kollégánk, a „híres" oroszos Könczöl Csaba nagy viccmester volt, jókat kuncogtunk, sőt nagyokat röhögtünk vele a „zárt" könyvek szigorított sorsán. Az állománygyarapítás mellett a korabeli román sajtó csán­gó vonatkozású cikkeinek szemlézése, fordítása meg a nagy port kavart Láncrányán Erdély „szózatának" ismertetése is feladatom volt, noha az irántam, erdélyi származású alkalmazott iránti igazgatói bizalmat a hivatalos ünnepek­kor bizarra sminkelt, kisestélyiben feszengő párttitkár értetlen, bumfordi kép­pel nyugtázta. S még inkább azt, hogy hárman-négyen, határon túlról valók ka­bátunkon kokárdával vonultunk a Március 15-e térhez közeli munkahelyről a Petőfi-szoborhoz. Mi hetyke természetességgel viseltük itt, amitől a szülőföl­dünkön szigorral tiltottak. Dehogy nézze el nekünk a szabadság csetlő-botló megnyilvánulásait bárki, pláne intézmény, hatalom! Megtűrt, de szemmel tar­tott, akinek az volt akkoriban a dolga.) MÁRTON GYÖNGYVÉR (1953) Budapest Részletek egy készülő regényből.

Next