Korunk 2012 (III. folyam 23.)
2012 / 1. szám = A hitel vására - TALLÓ - KÁNTOR LAJOS: Latinovits és a ködszurkáló
XK 2012/1 honlapját nem lehetett visszakövetni. A New Yorker cikkírója zamatos angolsággal írott, rejtjelező szövetségeseket toborozó üzeneteiből, illetve más csapásokon is, egyéb jelekből és nyomokból próbálja N. Sz. személyazonosságát kikövetkeztetni. Kriptográfuskonferencián nyomoz a japán név után, két lehetséges gyanúsítottal folytat beszélgetést, és számítógépes hájtermebányászatot fenntartó kentuckyi vállalkozóval tárgyal, aki a tranzakciókat hitelesítő matematikai feladványokkal játszadozó gépeket működtet. Mindeközben persze senki, semmi sincs az áramló, önálló jelölők visszáján, akire a bizalom és a hitel transzcendenciája, az értékben rejtőző érték épülhetne, hanem csupán egy önteremtő rendszer működéslogikája (a posztmodern kapitalizmus), amely akkor is hat és él, ha nincs rá fedezet. (Joshua Davis: The Crypto-Currency. Bitcoin and Its Mysterious Inventor. The New Yorker 2011. okt. 10.) R. L. 126 LATINOVITS ÉS A KÖDSZURKÁLÓ ■ Latinovits Zoltán (1931-1976) színházi és filmszerepeivel ma is jelen van az utókori emlékezetben, változatlanul a 20. századi magyar művészet legnagyobbjai közt tartjuk számon. 1973-ban megjelent és a kortársi tudat szerint igazi szenzációt jelentett könyve, a Ködszurkáló valószínűleg kevesebbet jelent az újabb nemzedékek számára, holott azoknak az éveknek a hivatalos művészetpolitikáját, a színházak belső életét ebből a nagyon indulatos, nagyon szubjektív műből lehet igazán megismerni. Ablonczy László, a budapesti Nemzeti Színház egykori igazgatója (1991-1999) a Hitelben közölt tanulmányában (Világosan látott) a Ködszurkáló megszületésének körülményeit járja körül, összefüggésben Latinovits Vígszínház-beli konflktusaival. 1970 áprilisában a színházigazgató Várkonyi Zoltán és Latinovits leültek tárgyalni. „Latinovits nyíltan beszélt, a rendezés mellett hatalmat is kívánt, amit teljesíteni nemcsak Várkonyi érdekkörét sértette volna. Aczélnak kiszámítható és megbízható vezetőkre volt szüksége, ha Latinovits és Darvas sikeresen rendez, az nemcsak a Víg, hanem az egész magyar színházi életben olyan forgószelet kavarhat, amely ezt a központosított és sokszorosan biztosított rendszert felkapja és elsodorja. Vagyis az aczéli kamarillajáték bukik meg.” Ablonczy a továbbiakban beidéz egy mondatot Latinovitstól: „»Véletlenül éppen aznap kaptam a Magvető Könyvkiadó megtisztelő felkérését színházi tanulmánykötet megírására, amikor a Vígszínház felmondta státusomat 1970 novemberében« - olvashatjuk a Vigília 1972. áprilisi számában a Könyvszurkáló részletének közlése előtt, Latinovits bevezetőjeként. Bámulatos gyanútlanság: Kardos György igazgató »véletlenül« épp a fordulat órájában telefonozott volna? Később kacagtak is Ruttkai Évával: semmi kétség, Aczél órára tudta a vígszínházi fordulatokat. Bizalmasával, Kardossal is bizonyos, hogy tanácskozott, s egyetértettek: Latinovits áldatlan és folyamatos küzdelmét szedálni szükséges.” Még fújdogált az „új mechanizmus” szellője Magyarországon - írja Ablonczy. Kádár János sorsát a hazai balosok és a moszkvai elvtársak lebegtették. „Ebben a feszültségben az értelmiségi szerepet is engedni kellett. Kardos György, a kiérdemesült ÁVH-s, aki elbocsátott légiósként a Magvető élén tudta ezt, fogantatása folytán más igazgatóknál bátrabbnak mutatkozott, botránygyanús művek kiadását is vállalta. Latinovits immár színházi kötelék nélkül, a nyilvánosság előtt próféciálhatta volna elégedetlenségeit. De hogy egy könyv esélyét kapta, így csöndes meditációra, írásra kényszerült - ami egy időre könnyebbséget ígért az aczéli művészi-színházi közéletnek. Latinovits idejét lefoglalják, gondolhatták, hisz nyilatkozni mindig könynyebb, mint egy könyvet megírni.” A könyv, a Ködszurkáló azonban megszületett - ki is adták, és nem akármilyen visszhangot keltett a közvéleményben. (Hitel 2011.10.) K. L.