Kosárlabda Hiradó, 1947 (6. évfolyam, 1-34. szám)
1947-06-26 / 13. szám
1947 JUN. i X (% W, ; ***%. KOSÁRLAP KORLAP A MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HIVATALOS KÖZLI Hivatalos helyiség: Budapest, V., Báthory utca 5, III. em. 8. Postatakarékpénztári befizetőlap 1.111 Hivatalos órák: Hétfő, szerda, péntek d. u. 4—7-ig. Telefon: 329-633. Kettős diadal Tiranában: Veretlenül nyerte meg Magyarország az 1947. évi női és férfi Balkán-bajnokságot! Az összetett versenyben is a magyarok lettek az elsők! Az elmúlt év decemberében a Nemzeti Sport Bizottság hivatalos kiküldöttei: Frankó Mihály elnök és Gárdonyi Henrik főtitkár Bukarestben részt vettek a Balkán-konferencián. Ennek eredményeképpen az idei Balkán-játékokra Albánia, Bulgária, Románia és Jugoszlávia mellett Magyarországot is meghívták. A játékok programjába felvett 13 sportág közül a kosárlabda- és röplabdabajnokságot ebben az évben Albánia rendezte Tiranában. A magyar válogatott férficsapat a prágai EB után alig pihenhetett valamit, máris el kellett indulniuk az albán fővárosba, ahová végre női válogatottunknak is sikerült elutaznia. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy magyar női válogatott csapat külföldön szerepelt. Utazás BUDAPEST - BELGRÁD - SZKOPJE - BITOLJA - OHRID - ELBASSANA - TIRANA. Május 18-án, vasárnap, este a menetrendszerű belgrádi gyorsvonattal indultunk TIRANA felé. A mintegy 50 főből álló kosárlabdás és röpplabdás különítmény a lehető legmodernebb, hálókocsivá átalakítható szerelvényt kapta és ezt jó előjelnek véve, bízva, de nem elbizakodva utaztunk el, hogy képviseljük hazánkat a nagy találkozón. Ott, ahol még magyar sportoló sohasem járt. A kosaras gárda a következőkből állott: Nők: Fekete Ilona, Kucsera Klára, Nagyné Szabó Márta, Nagy Mária, Naményi Kornélia, Németh Andrea, Pirik Margit, Rohonczi Mária, Stieberné Hajós Ilona, Szelőczey Szidónia. Férfiak: Bánkuti Antal, Karaffi Béla, Kardos Géza, Lovrics István, Mezőfi Tibor, Nagy György, Németh Ferenc, Novakovszky László, Velkei Ferenc. A női kapitány Eszéky Rezső, a férfi Gyimesi János volt. A válogatottakkal utazott még: Hepp Ferenc dr. alelnök — mint a FIBA hivatalos kiküldöttje —, Király István társelnök az elnökség kiküldöttje és nemzetközi jáékvezető, továbbá Dombóvári Sándor alelnök. Az egész magyar társaság hivatalos vezetője Gárdonyi Henrik NSB főtitkár volt. Az első éjszakát a kényelmesen ringató kocsiban mindenki átaludta, csak néhányan ébredtek fel Kelebia határállomáson ,s Szabadkán. Hétfőn reggel eléggé frissen érkeztünk meg Belládba. Itt egy teljes napot töltöttünk, megtekintettük a várost, a híres Kalimegdám várat és a Dunát, mely itt még sokkal széesebb mint Budapesten. Még hétfőn éjfél előtt indultunk tovább „gyorsvonattal” Jugoszlávia belsejébe. A vonat már félmnyira sem volt olyan kényelmes, mint előző éjszaka és mindenki ülve volt kénytelen — a nők párnázott helyeket kaptak, le keveset, így váltaniok kellett — aludni. Akinek ez kényelmetlen volt, az a sokkal „kényelmesebb” földet, vagy c csomagtartót választhatta. Így aztán reggelre a társaság úgy nézett ki, mint egy tépett hadsereg. Kedden délelőtt áthaladtunk Jis-en és Szkopjén, ahol rövid pihenőt és tisztálkodást rendeztünk. Szerencsére nem kellett átszállnunk, mint ahogy azt előzetesen terjesztették és így végre délután megérkezünk Bitoljába az időközben hozzánk csatlakozó románokkal és jugoszlávokkal együtt. Zenekarral vonultunk be a határszéli pompás kis városkába, ahol két éjszakát töltöttünk. Érdekes módon történt itt az elszállásolás. Megérkezésünk után kihirdették a reánk várakozóknak, hogy itt maradnak a sportolók. Nosza lett erre látásfutás. Perceken belül szinte szétkapkodták az egyes országok fiait, (mert a lányokat nem engedték külön-külön aludni) és mindenki kényelmes fekvőhelyet és jó ellátást kapott. Szerdán nagy ünnepe volt a városkának, mert ekkor futott keresztül az a staféta, amely egész Jugoszlávia területéről, 85.000 ember részvételével Tito tábornagy születésnapjára vitte a nép jókívánságait. Csütörtökön hajnalban indultunk tovább autóbusz-karavánnal Albánia felé. A legszebb vidékeken haladtunk át. Hótól csillogó csúcsok, sebesen rohanó hegyipatakok, zúgó vízesések és kopár szirtek között vezetett utunk. Első nagyobb állomáshelyünk ezen a részen Ohrid volt. Gyönyörű tó terült itt el amely olyan kristálytisztán csillogott zöld színében, hogy az alján úszkáló halakat is láthattuk. Rövid csónakázás és fürdés után máris indultunk tovább, mert még nagy út állt előttünk. Nemsokára megpillantottuk az első lefátyolozott muzulmán nőket is. Nagy derültség támadt a társaságban, amikor ijedt, de mégis kíváncsi arccal kapkodták magukra a fátyolt, amikor elhaladtunk mellettük. Röviddel később szamár és öszvérháton „vágtató” — kalap helyett fezt viselő — emberekkel találkoztunk, akik már közönyösen haladtak, el karavánunk előtt. Elérkeztünk a jugoszláv határra. Itt két övezeten is át kellett mennünk és a nem éppen udvarias határőrök mindkét helyen órákat késleltetve bennünket, sikeresen összedodálták az amúgyis nehezen összerakott podgrászainkat. Ezen is túlestünk, jött az albán határvizsgálat. Itt nem szedték le a kocsik tetejéről csomagjainkat, de mégis egy teljes órát vesztegeltünk. Albán földön... Végre bent jártunk Albánia első nagyobb városában, Elbassanában. Itt álltunk meg először. Teljesen megváltozott a vidék képe. Karcsú minarettek és azokon az Alahot dicsőítő ,Lodzsák” nekünk magyaroknak teljesen ismeretlen látványt nyújtottak. Indultunk tovább és utunk ezen szakaszán értük el a legmagasabb hegységeket. Itt állandóan 1500 és 2000 méter magasságban haladtunk. Olasz gépkocsivezetőnk nem tartozott éppen a legszívbajosabb emberek közé, mert ilyen szédítő magasságban és hatalmas hasadékok között is úgy vette a kanyarokat, mintha állandóan sík földön járnánk.