Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-08-05 / 31. szám

J­e 11­a­s­i­c­h, ki Magyarországra horvát bánul rátolatott, de s Magyarország békének és a királyi szent szó compromissiója kike­rülésének okáért, minthogy isten és világ előtt igaz ügy terén ál­lott, e törvényellenes feltukmálást elnézte, a nyílt párt ütés zász­lóját ütötte fel, s mire a történet példát nem mutathat, a népet a szabadság ellen lázította fel. És eszközül adván ma­gát a vonagló absolutismusnak, egy ártatlan népet csábított el, hogy isten és jog és igazság és alkotmányosság ellen fegyvert ragadjon. A magyar király Jellasichot, mint a magyar korona ellen fellázadót, miután a királyi parancsnak is ellenszegült, junius lé­kéről kelt közkézen forgó proclamatiójánál fogva hivatalától felfüg­gesztette és feleletre vonatni rendelte. Az osztrák reactio a pártütőt pártfogásába vette. Jellasich Innsbruckban jun. 19-én, Ferencz Károly főherczegnél mint bánfo­gadtatott , sőt ez napon Innsbruckból Zágrábba mint bán küldő pa­rancsokat. Az osztrák ministerium pedig, míg a dynastia koronájától elszakadni törekvő Olaszországban a magyar katonaság vért ont, m­íg az osztrák monarchia összetartásától Magyarország semmi ro­­konszenvet meg nem von, a magyar korona ellen lázongó pártülő­­nek nyilván és alattomban pénzt küld gyámolítására, s a becsületes osztrák nép véres verejtékét a magyar korona eldarabolására pa­zarolja. — Az illyr bonyodalmak kiegyenlitésére János főherczeg jön megbízva. Azon férfiú, ki polgár erényei miat jutott a köztisztelet pálmaágához. — A reactionalis camarilla gondoskodott, hogy a bo­nyodalom vezérfonala e férfinak kezéhez ne juthasson. A mint a missiót véve, Kulmer környezte elvárhatatlanul. A főherczeg még junius 29-ről szóló levelében is bánnak czímezi őt, és elnézi, hogy a pártütő magát az ország nádorával purificálja, amaz a lázadás l­emez a törvény terén. A magyar ministérium azonban kétségkívül valamint megvé­denéi az ország integritását, úgy megörzendi a nemzet tekintélyét és felségét. De a camarilla csak szítja az illyr lázadás trónemésztő zsa­rátnokát , pénzzel, fegyverrel és a pártfogás hatalmával. Bécsben a mozgalmak színterén a zavar, mellynek sem irá­nya , sem biztos ismertető jele, sem észszerű forrása, minden gát nélkül neveltetik. A kedélyek nyilván és alattomban, egyenesen és közvetve folyvást ingereltetnek. A kiengesztelődés és kibontakozás minden áron gátoltatik. A cselekvés sikerének még útja is elzára­­tik. A ministerium fondorkodása pártolásra, a valahára kibontako­zást óhajtó jobbak követelése akadályokra, a zavart okozók állandó támaszra találnak. Szóval: a politica characteristicája a zavart minden áron nevelni. Már május közepén, nehogy a nép követelése és a fejedelem jó szándéka öszhangzásba hozathatott volna, a még egyetlen fenle­­vő kapocs is a bécsi nép csüggedetlen ragaszkodása, s a felség igazságérzete bűnös kezekkel széttöretett, s a fejedelem ősi várá­ból , s népe meleg kebeléből kicsempésztetett *). Néhány nap múlva a nemzetőrség lefegyverkeztetése jön az academiai legion megkísértve. A kísérlet május 26-án torlaszokat emeltetett, mellyeken illyr zászlók is lobogtak. E nem sikerült kísérletet a prágai napok követék. Történt iz­gatás jobbról-balról a panszlavismus érdekében. És a reactio bámulatos ügyességgel felhasznált minden kö­rülményt már ekkor­ felhasználta a bécsi nép politicai kiskorúsá­gát, hogy az folyvást csak ingadozzon; felhasználta a gallicziai pa­rasztságnak földes­urai ellen mindenhol nyilvánuló ellenszenvét, s az alkotmányzó országgyűlésre írástudatlan földmivelőknek egész tömegét választatták követül, kik itt a retrograd szellemnek eszkö­zei gyanánt használtatnak. Felhasználta a prágai mozgalmakat, s árulásra birta a legerősebb pánszlávokat is. Az erdélyi unió sanctióját is szerették volna azon jó urak hosszabb pórázra bocsátani, ment is már izgató elem emberben és pengő pénzben Erdélybe, de a magyar külügyministerium keresz­tül járt eszén a nagy mestereknek. — Legyen érte köszönet mond­va Pulszkynak ! És miután e téren a cselszövény szálai jó eleve elvágattak, nem támaszthatának Erdélyben is valami Jellasichot, pedig már je­löltjük is volt. Most pedig hol állunk? Ott, hol minden áron csak zavart akar a reactio. Zavart — gondolván — hogy majd hiszen az egy­ség és összetérés meg lévén szaggatva, az osztrák a magyar ellen, az illyr a szabadság ellen, a csehség a németség ellen, a bécsi polgár pedig a sok bajjal járó alkotmányos élet becse ellen kellőkép­pel lévén paprikázva, a muszka kancsuka majd közéjök cserdít; — de felejtik azok a jó urak amott Innsbruckban, Ischlben, Salzburg­ban , Prágában és itt Bécsben, hogy a vásár kettőn szokott állni, s hogy a vész órájában azok az alaptalan ellenszenvek, mellyeket a hetvenkedés és elkényeztetés, sőt vétkes pártfogás óráiban felzú­­dítottak, mint szappanbuborék oszlanak szét, s a fegyver a kellő irányt veendi. És végre, mire vétkezik az a gonosz faj ? Egy részről a ma­gyar nagylelkűségére, másról,az osztrák nép hű kedélyére, é­s feledi, mi az írásban van: „És itt a gonosz órája, és lészen az ő sorsa borzasztóbb, mint az, mellyet az ártatlannak kohol vala“.—W. BOR-DÉZSMA. Minden párt s vélemény-színezet megegyez abban, hogy a még fenmaradt hűbéri tartozásokat, különösen pedig a b­o r-d­é z s­m­á­t is, melly az allodialis szőlőktől fizettetik, haladék nélkül el kell törleni. Ez iránt az alsó­házi ellenzék egyik tagja indítványt jelen­tett be. Az illető ministérium részéről pedig törvényjavaslat ké­szíttetik. A bor­dézsma befolyása, értéke, és kárpótlási elvei körül aka­runk most némelly eszméket közleni. Itt mindenek előtt két alapelv tűnik elő: statusgazdászati és a jogossági, mellyeket a dézsma körüli kérdéseknél legelőször kell iránypontokul kitűzni. A statusgazdászat tanai szerint a bordézsma mint minden más dézsma is, olly adózási nem, melly az ipar, munkásság és vagyo­­nosság kifejlődésével, és a polgárisodott állapot kellékeivel végkép össze nem fér. Dézsma mellett csak olly gazdászat és jóllét fejlődhetik ki, minő van Török-, Orosz- és Lengyelországban, s volt mai napig hazánk­ban is, hol ekkoráig a dézsma még mindig főszerepet vitt. Mert a dézsma annál nagyobb, minél munkásabb és szorgalmasabb a sző­­lömíves, annál nagyobb lévén termése is, mellyel nő, a belőle adan­dó kilenczed is. A dézsma elfojtja az ipart, a szorgalmat, mi a vagyonosodás és köz­jóllét kifejlődésének legfőbb s leglényegesb eszköze. Elveszi az ösztönz­s ingereket, mellyek arra határoznának, hogy a földbe nagyobb tőkék fektessenek, és a mívelésre több idő, nagyobb gond és ápolás fordíttassék, így lehetlenné teszi a bortermesztés tökéle­tesítését és kiterjesztését. Mit nehezítenek azon tetemes akadályok is, mellyek a dézsma beszedésével eljárás, s idő tekintetéből is összekötvék. A dézsma tehát mint a nemzeti gazdászat s ipar kifejlődésé­nek szükségképi akadálya, már önmagában, minden kivétel s kü­lönbség nélkül, olly intézet, melly polgárisodott statusban semmi esetre sem állhat fen. Ezen elvet, mellyet a status-gazdászat állít fel, szükség figye­lemben tartani akkor, midőn a dézsma megváltásáról és ennek foly­tán felmerülhető dézsma­mentesség kiterjesztéséről van szó. A jog elveit illetőleg, a szőlő­föld, mint terra allodialis a föl­­desurat illeti. Ez áll. De innen csak az következik, hogy tőle azt kárpótlás nélkül nem lehet elvenni. Ez iránt azon fontos kérdés tá­mad : ki­ által és hogyan, mi­ly arányban történjék a kárpótlás? Ezen kérdéseket már nem épen csak a jogosság, hanem politikai viszonyaink és a gazdászat elvei szerint kell megfejtenünk. Némellyek a bordézsma megváltását a szőlőbirtokosok köte­lességévé akarják tétetni, a státus minden segélye nélkül. Ezek egy permissiv törvényt indítványoznak, melly a megváltást szabad aka­ratra bízza, úgy hogy a szőlőgazdák ha képesek, vagy ha akarják, megválthatják magukat, s ha nem, meg is tarthatják az eddigi dézs­­mát is.­­ Ezek alapelvül az allodialis és úrbéri földek közötti különb­séget tűzték ki, feledve, miszerint nemcsak nagy részint úrbérisé­­gekből alakultak és szaporodtak az allodiumok , hanem úrbéri tör­vényeink, tartozások és eljárások nyomán a szőlők már egészen átalakíták természetöket. — Ők a kármentesítésnél az úrbéri eva­­luatio szabályait kívánják felállítani, úgy, hogy több évek utáni kö­zép számú bor­dézsmának megfelelő 20-szoros tökeképezze a vált­­ságot. Ennek ellenében áll azon vélemény, miszerint a szőlők meg­váltását is a status teljesítse. És e mellett igen fontos körülmények harczolnak. A föld, mellyet szőlőknek kiosztanak, felette csekély értékkel bir; mert arra többnyire olly hegyi vidékek használtatnak, mely­­lyek soványak, kopárok, s más czélra alig is használhatók. Tapasz­talás szerint a bor annál nemesebb és jobb szokott lenni, mint a Hegyalján, minél kövecsesebbek, mészteljesebbek a földek, s igy minél haszonvehetlenebbek más tárgyakra. Azon értéket, mely­­lyel a szőlők bírnak, majdnem kizárólag a szőlőmíves munkásságá­nak kell köszönni. Ő az, ki mint a gyámok a nyers­anyagot tízsze­res értékű árczikkekké alakítja, a sovány kopár földet dússá, jöve­delmezővé változtatja át. És a szőlőmívelés olly sok munkába, s költségbe kerül, hogy a végett a termés vagy csak igen kevés nyereséget ad, vagy épen vissza sem adja rá fordított költségeit. — De hasonló az ápolás, gond s utánajárás is, mellyet a szőlőmívelésre fordítani kell. — Ezenkívül nemcsak több évekig kell a szőlő ültetvényeket, bujtásolásokat ápolni, s évenként költséges munkával ellátni, mie­lőtt csak termenének is, hanem átalában mindig igen­is bizonyta­lan a termés, mit egy hosszas év folyama alatt majd mindennap tönkre silányíthat a jég, fagy, vagy más időjárások. Ezek hegyes vidékeken sokszor több években egymás után, megsemmisítik a termést. A szőlő­mívest és gabona-termesztőt tehát nem lehet egy osztályba sorolni. Mert ennél a föld minősége azon főkellék, melly elhatározza a termést, csak ennek lehet köszönni, hogy Bánátban, Csongrádban olly dús, olly szép magú a termés. Az ipar, ápolás, és költség, melly kivántatik, hasonlíthatlanul csekélyebb. Termése biztosabb is, és első elvetésre mindjárt jövedelmez. Azon érték, mellyet szőlőkben a tulajdonosnak földje képvi­sel, sokkal csekélyebb, mint az, mellyet a szántóföld képvisel. — Szőlőgazdának a bor előállítása sokkal többe kerül. — Ezért tiszta haszna, nyeresége, és jutalmazása távolról sem olly nagy, mint a gabona­termesztőé. — Ezért azon kilenczed, mellyet ad borból, sokkal több értékű mint a gabonáé; mert előállítási költségei szá­mosabbak. Innen világos az, hogy a kárpótlási tőke evaluatiójánál szőlő és gabona­termesztőt nem lehet egyenlővé tenni. Egészen más tö­két képvisel a bor 9-ed és egészen mást még pedig jóval kisebbet a gabonadézsma. Nem lehet, nem szabad tehát azt mondani, hogy olly 20-s­z­o­r­o­s tőkét kapjon a szőlő ura, mint kap az úrbéri szántóföldektől. Mert ezen arányosítás egyenvonalba tenné azt, mi egészen különbözik, mi egymástól véghetlenül eltér.­­ Vannak még fontosabb körülmények is, mellyek egyenesen azt kívánják, hogy a szőlő-dézsmát is a status váltsa meg. És illy ok az, melly a honpolgárok közt a rokon öszhangzást, baráti egyetértést sürgeti fentartatni, hogy összetett vállakkal, kö­zös erővel munkáljanak a haza közös czéljain. Hogy illy összetar­tás, szoros rokonulat uralkodjék a nép minden tagjai közt, fökép nekünk, kik százfelé darabolt erőkkel vagyunk elözönölve még most is — fökép pedig a jelen vészteljes napokban van nagy szükség rá. A bor-dézsma iránt nem csupán átalában igen nagy ellen­szenv uralkodik, Hegyalján, Dunamentében, nyugati és keleti me­gyéinkben egyaránt, hanem a honlakosokat egymás irányában is felizgatja. Azok, kik most is bor-dézsma alatt vannak, és a­kik némely­­lyek szerint önmagukat lennének kénytelenek megváltani, határta­lan gyűlölséggel viseltetnek azok iránt, kik a szabad földhöz, sza­bad kezekhez ingyen jutottak. És ezen ellenszenvet szerencsésebb polgártársaikról átviszik az egész álladalomra, törvényhozásra, kormányra, és új átalakult állapotra. Ezeket mind közösen vádolják, mint sorsuk iránt hideg, részvétlen mostohákat. Ezen megváltási különbség által két ellentétben álló osztály­ra fog szakadni a nép; azokra, kikéi, illaga a státus emelt szabad, önálló polgári helyzetbe, kiket minden lehető kegyekkel árasztott el; és azokra, kik ha szabadok lesznek, ezt nem a statusnak, nem a kormánynak, hanem egyedül önmagoknak, saját erejüknek fogják köszönhetni. — Hogy illy szakadást, illy ellentétes állapo­tot, melly a gyűlölet és viszály magvait hinti el, jó­l tanácsos-e egy még gyenge, újonnan keletkezett társaságban előidézni, és örö­kíteni , igen könnyű meghatározni. A dézsma alattiak nem tekintik azt, hogy szőlőföldeik az úrbéri telkektől különböző természetűek, mert ezen különbség egé­szen eltűnt már azon hosszas évek alatt, amellyekben az úrbériesek­­kel az úrbéri terheket egyenlőn viselték , egyenlő törvények ál­tal rendeztettek, és igazgattattak. Hanem csak azt tekintik, hogy ők s amazok e honnak egyenlő sorsú tagjai, egyenlő nyomor alatt görnyedeztek, egyenlőn voltak úri hatalom alá szorítva, egyenlőn tartoztak szorgalmaiknak eredményét földesuraikkal megosztani, stb. És ezeket tekintve, ha látni fogják, hogy a már egyszer meg­érkezett osztóigazság kedvezéseiben mégis nem egyenlőn része­­síttetnek, nem egyenlőn segíttetnek, ez gyűlöltté teendi előttök a törvényt és alkotmányt. Hogy ezen gyűlölség, ellenszenv milly fokra emelkedhetik szüret alkalmával, milly zavarokká törhet ki, úgy hiszem jobb vol­na meg nem kísérteni, hanem czélszerű intézkedéssel megelőzni. Továbbá a szőlőmívelés állapotjára is különös figyelemmel kell lennünk. Az hazánkban mind kiterjedése, mind a bor nemessé­ge által nevezetes kereskedési tényezővé vállhatik. De mind­eddig részint az okszerű munkálat, borkészítés, ültetés, részint pedig a dézsma miatt egészen elhanyagolt és keveset jövedelmező állapot­ban tesped. Hogy ezen gyökeres változás történjék, nagy szorgalom, kedv és nevezetes tőkepénzek kivántatnak. Már­pedig ezek mind lehetetlenné tétetnek, ha a szőlőbirtokos még önmegváltására is kényszerittetik. A legtöbbnek elveendi minden pénzbeli tehetségét, úgy hogy beruházásokra mi sem maradand. Meglehet, hogy né­mellyek nagy nehezen megválthatják magukat, de ekkor már nem maradand pénzök javításokra és újításokra, és igy a szülői mivelés ezek részéről is el fog hanyagoltatni és jelen silány álla­potában hagyatni. A többinek pedig épen nem is leend vagy kedve, vagy pén­ze magát megváltani, és tetemes pénzösszegeket tenni le azért, mit mások ingyen kaptak. És így a bordézsma nagy kiterjedésben fen fog maradni. Ez nem volna más, mint hű folytatása azon hibás 1840—ki és 1844—ki örökváltsági törvényeknek, mellyek permissiv alakban megengedték az úrbéri terhek váltságát, de azok létrehozatalát nem eszközlötték.Elismertetett,hogy azon terhek önmagokban szükségkép roszak, s polgárisodott intézetekkel össze nem férők, és mégis olly törvények hozattak, mellyek azokat fenhagyták. — Az 1848—i törvényhozás elismervén az úrbériség károsságát, elrendelte a status általi váltságot, mert ez csak ez után volt létesíthető. A tör­vényhozás máskép ön magához nem lehetett következetes, — és a bordézsmánál is csak úgy lehetend, ha elismerve annak fen nem állhatását, olly eszközt létesítend, melly többé azt intézeteink közt fen nem hagyandja. Ha a dézsma s igy bordézsma is olly rész, melly az ipar és nemzeti gazdászat kifejlődésével ellenkezik, mint ez már bebizo­nyult axióma , úgy azt tovább nem kell tűrni. — Ez pedig csak úgy sikerülene, ha itt is státus általi váltság alkalmaztatik. Az, hogy ez több milliókkal növelendi a váltsági összeget, nem alapos kifogás. Mert ezen segélyt a szőlőmívelés, melly szinte egy igen nevezetes ágát teszi a földmivelésnek, igen nagyon megérdemli. De megérdemlik azt leginkább azon szegény, jóformán proletarius osztályok, mellyeknek kezein vannak szüleink. Ezek mint szinte honpolgárok, a status kedvezéseire csak olly igényt tarthatnak, mint az úrbéri telkesek. Sőt ezek mint birtokosok némi jövedelemmel fognak birni a megválthatásra , mig azok, kik csak egy két darab szőlővel birnak, sehonnan sem kaphatnak annyit, hogy magukat megválthassák. — A váltsági összeg a fentebb fejtegetett különb­ségek szerint úgy is sokkal csekélyebb leend az úrbéri váltságnál. Szokolai István: E tény kétségbevonhatlan árulás az osztrák nép, s főkép a bécsi lakosság példátlan ragaszkodása ellen, melly az uralkodó ház iránt szakadatlanul nyilvánul. Főszerepet játszottak e catastropában: Schaffgottsche, Lajos főherczeg kamarása, B o­m­b­e 11 e s és Jósika. 138 A KÖZLÖNY UTÁN. Kiss Ernő ezredes jul. 28-kan kelt jelentésében a békési ön­­kénytes lovasságot dicsérettel említi. 27-kén ugyanis a zsigmond­­falvai előőröktől azon hír által , hogy az ellenség előnyömül fölh­­­asztalva, a békési lovasság vele szembeszállandó azonnal csatarendbe állott; a hír azonban nem valósult.­­ A ministerelnök július 5. kelt és a mozgó nemzeti őrsere­­gekről szóló rendeletét oda módosítja, hogy a már kimozdultak, mellyeknek a törvényhatóságok bizonyos idő múlva a fölváltást megígérték, ha jó móddal a maradásra nem bírhatók, a határozott időben felváltassanak, de ezentúl, minthogy az ide s tova utazás soit időbe telik, a nemzetőrök legalább tiz hétre álljanak ki. — A kiindultak háztartásáról, gazdaságáról, mesterségéről pedig a helységek gondoskodjanak. — A Pest megyei nemzetőrség 1-ső zászlóalja köszönetet mond azon budai hölgyeknek, kik azt a julius 3-kán fölszentelt zászlóval megajándékozták. — A hazai pénztár fölsegélésére f. évi julius 31-kéig bejött ajándékul 409,289 ft 33 kr, és kölcsönképen 447,572 ft 33 kr . 856,862 ft 6 kr. ORSZÁGGYŰLÉS. Aug. 3. 23-ik ülés a képviselőknél. (Folytatás.) A német birodalommal a szövetség mellett még köv. képviselők nyi­latkoztak: Teleki László. Nagyon röviden fogok az indítványhoz szólani, mert azt gondolom lehetetlenség azt nem pártolni. Kívá­nom én is, mint az előttem szóló, hogy valamint a nagy német bi­rodalom képviselői, egy követ kijelentésére felállással és átalános lelkesedéssel kinyilatkoztatták, miszerint a magyar szövetséget pártoljákúgy viszont mi is illy átalános lelkesedéssel pártoljuk a német szövetséget. (Az egész ház mint egy ember felállott.) Ör­­vendek ezen kijelentésnek, melly itten nyilvánult, mert azt gon­dolom, hogy Magyarhon Németországgal a szövetségében mind a sza­badságnak, mind pedig a civilisatiónak lehető legnagyobb garantiája van. E hónap 6-ika lesz Bécsre nézve a nagy nap, mellyen remé­lem, nem is lehet másképen, — Bécs is egyesülni fog a nagy német birodalommal. Ennek lenni kell, mert a szabadság kívánja; ennek lenni kell, mert a civilisatio parancsolja; ennek lenni kell, mert az ausztriai birodalom érdekében lehetetlen nem történnie. — Tudom én, ott van Bécsben a ministerium, melly, mint a hírlapokból olvas­tam nem tudta felfogni a nemzet érdekeit, és hagyta magát hajtat­ni mindenféle irányban; lemondással fenyegetőzött, s midőn el­jöttek az okok, mellyek miatt le kellett volna neki mondania, nem mondott le; a szabadság ministeriuma volt, mégis coquettirozott azokkal, kiknek a szabadság sok volt. De azt gondolom, hogy en­nek határa van. Az i­lyen hiba bizonyos fokon túl nem mehet; hogy a ministerium 6-án a nemzeti színeket ki ne tűzze, lehetetlen, mert a ki néme­t ministeriumnak tagja, és ezt nem teszi, az a né­met egység ellen küzd, s az i­lyen ember, véleményem szerint, há­romszoros áruló. Áruló mint német, mert hasonló helyzetben len­ne , mint azon magyar, ki azt akarná, hogy ne legyen Magyaror­szágban semmi centralisatio, hanem minden megye legyen souve­­rain. Az illyen embert árulónak mondanók, mert azt gondolnák, hogy machiavellisticus elvekből indul ki, azt akarja, hogy Magyar­­ország kitöröltessék a hatalmak sorából. Árulónak tekintem azt, ki midőn Németország szabadság hajnala derül fel, arra merne agitál­ni hogy abból ne legyen semmi,hanem Németország ezentúl is el le­gyen osztva 30nál több apró fejedelemségre,mint eddig volt,a meddig a souverainek a népeket juhoknak tartották s azt gondolták, hogy mindenki magára vállal egy nyájat. Ezen idő a zsarnokoskodás ide­je volt. De midőn egyesültek a népek, midőn a szabadság hajnala derült, akkor megfoghatatlan szemtelenség volna egy német hazafi­tól oda agitálni, hogy Austriának egyesülése Németországgal ne történhessék meg, az illyen ember kijelentené a világ szeme lát­tára, hogy hazaáruló. Árulónak tekintem az illyent az ausztriai mo­narchia érdekében is. Mert ez előtt mi volt az austriai monarchia. Tulajdonképen nem is volt monarchia, hanem volt egy család, mellynek különféle birtokai voltak s a külön tartományoknak egy közös uralkodójok volt, de semmi érdek nem kötötte őket össze. Ennek következése volt az ausztriai monarchia gyengesége, mert

Next