Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-08-05 / 31. szám
előttem s előtte is egy ideál, s ez az, hogy a hitfelekezetek közti választófalak minél előbb leomoljanak, s a kezdet erre nem lehet más, mint hogy ezen választófalak lebontása az elemi iskolákban kezdessék meg. De úgy hiszem, ismét közös azon ideálunk is, miszerint Magyarország függetlensége bármi által ne koczkáztassék, s én amaz előbbi ideált e főbb ideálnak kész vagyok alárendelni, mert azt hiszem, hogy ha most olly gyökeres reform behozatalát mondanánk ki, úgy felhíva érezné magát a vakbuzgóság s reactio a polgárok nyugalma felzaklatására, s ez által ama főbb ideált, a haza biztosságának helyreállítását talán kockára tennék. Uraim, a múlt országgyűlés a cultusministert oda utasította, hogy törvényjavaslatot terjeszszen e tárgyban a legközelebbi országgyűlés elébe, meghallgatván előbb a hitfelekezeteket. Én a múlt országgyűlés ezen rendelkezését nem tekintem ollyannak, melly nekünk a nép képviselőinek, ha különben ezen törvényjavaslat tárgyalását szükségesnek látjuk, útban állhatna; én azt hiszem, hogy amint nem szabad a törvényhozónak a vallás ügyébe avatkozni, úgy másrészt a nevelést vallásügynek szinte nem tekinthetni. A nevelés a status ügye, s ehhez a vallásnak, az egyháznak semmi köze. Eddig úgy állottunk, hogy a nevelés az egyházzal szoros kapcsolatban volt, s innen magyarázható az, hogy a múlt törvényhozás a hitfelekezetek meghalgatását meghagyta a cultusministernek. Ez nem történhetett meg, de azért nem mondom, hogy a tárgyalásba minda mellett belebocsátkozni ne lehetne; s hogy meg nem történt, koránsem tekintem olly akadálynak, minek jogi szempontból lenne némi nyomatéka, hanem pusztán politikai szempontéi igenis tulajdonítok annak némi nyomatékot. Mert a vallási buzgóság vagyis tulajdonképp túl vagy vakbuzgóság azt, hogy mi anélkül, hogy a múlt törvényhozás útmutatása szerint a különböző hitfelekezeteket kihallgattuk volna, most a törvény tárgyalásába belebocsátkozunk, kétségtelenül ki fogja zsákmányolni a kedélyek felizgatására; s mi, a helyett hogy jót tettünk volna, talán felidéztük az ármányt, felidéztük azon gonoszt melly ellenünk minden nyomon tör. A cultusminister úr által előterjesztett törvényjavaslatot, amint van, nem pártolhatom, mert lényeges alapelveket áldoz föl; de mivel saját elveim életbe léptetését mostani viszonyaink közt nem tartom tanácsosnak, azért, semhogy feláldozzam, inkább elhalasztani óhajtom. Én tehát urak — bár sajnosan, — mert a népnevelésnél, a közoktatásnál sürgetősebb ügyet aligha ismerek — azt kénytelenítetem indítványozni, miszerint ezen legszentebb ügy is a törvényhozás legközelebbi ülésszakáig elhalasztassék, bizton remélvén, hogy addig a béke helyreállítva s bujtogatások ellen biztosítva lesz. — A gyermek csak aludni fog, a gyermek meg nem hal. (helyes.) Azáltal nem mondjuk ki azt, hogy a cultusminiszer tétlenül maradjon, teljességgel nem, sőt azt sem, hogy mi a szükséges javításokat, a kellő költségeket meg nem szavazzuk, hanem csak azt kívánnám kimondani, miként most illy időben olly elveket ne állítsunk fel, melylyeket későbben megbánnánk, de meg nem történtekké tenni nem tudnánk. (Átalános helyeslés.) Irányi indítványát Román, Ludvigh, Kubinyi Flórián, Kubinyi Ferencz pártolák, és részint azon szempontból, hogy jelen törvényjavaslat a mostani körülmények közt ingerültséget okozna, részint mivel az 1848: 20. t.czikknek nincs elég téve t. i. az illető hitfelekezetek nincsenek kihallgatva, a nevelési költségre fordítandó statusjavak nincsenek kimutatva, részint mivel jelen törvényjavaslatban az eddigi választó falak felhagyatnak , részint mivel a státus még a papi jószágokról, alapítványokról nem illént tudull — elhalaszhatni kiváltják. Eötvös József a nevelési ügyet elhalaszthatlannak mondja, mert az utolsó országgyűlés a szabadság, egyenlőség elvét kimondotta, miről a jelen országgyűlés bizonyosan nem fog eltérni. Nevelés nélkül az egyenlőség nem egyébb, mint puszta szó. A nevelés az, melly által az alsó néposztálybeliek az állomány által nekiek adott jogok élvezetére képesekké tétetnek. Elhalasztani a nevelési intézkedéseket nem más, mint azon időpontot elhalasztani, mellyben a nép azon jogot, mit az állomány adott, valósággal élvezheti. A politikai jogokat nem csak a törvény adja, hanem adja a személyes képesség is. A háznak hát kötelessége a nevelésről gondoskodni, mert e gondoskodás semmi más, mint szükséges következése azon elveknek, mellyeket a ház felállított. A megtámadt §-okra nézve elő fogja okait adni. B o c s o r az elhalasztást nem pártolja. A legújabb statusintézvény szerint a nép a souverain, azért a nép nevelésére főgondot kell fordítani; ha a nép miveletlenül hagyatik, a status legfőbb tényezője hagyatik. Nevelés tartsa vissza a népet a rosztul, ne a statárium. A súrlódások elkerülése végett közös iskolák felállítását tartja szükségesnek, a tanítók fizetését emelni, legalább a minimumot kimondatni kívánja. A tanítók választását a községekre bízza. M o y z e s (lelkész) szinte nem kívánja elhalasztatni; közös iskolákat akar; nevelési költségek közös adó által fedezendők. Még néhányan szólnak az elhalasztás ellen, de a tárgy be nem végeztetvén jövő ülésre halasztatott. Az ülés 2 órakor eloszlott. FŐVÁROSI ÚJDONSÁGOK. Pest város közgyűlése august. 3-kán. Nevezetesebb tárgy nem került elő, de azért nevezetes dolog jutott köztudomásra. Ugyanis Fuchs Rudolf, már felesküdt képviselő lemondása jelentetvén, a polgármester indítványozá, hogy már felesküdt képviselők lemondása el ne fogadtassék. Nem pártoltatok. Indítványa okául előadá a nagy hanyagságot, melly a képviselők nagy részénél mutatkozik. Jelenté, hogy választmányokban alig jelennek meg, miért ülések nem tarthatása végett, a közönség kárával a közigazgatás folyama akadályoztatik, így az olly fontos árvas küldöttség már két hete nem tarthat ülést, mert a bele választott képviselők közöl egy sem jelenik meg. Képviselő urak , önök a régi kormány alatt borzasztó lármát ütöttek, elnyomatások s közügyekbőli kizáratások miatt, ám most meg van az olly epedve szomjazott jog, s önök nem bírják felfogni, hogy e joggal szent kötelesség is jár. Vagy azt akarják, hogy a megyékből kiküszöbölt, táblabírói rendszer a városi képviselő padokra menekülve nyújtózék egész kényelemmel, s ha nem is nemesi méltósággá, de nyárspolgári pöffeszkedéssel. Vagy csak czímnek tekintik szép hivatalokat, melly önöket jogosítja orrukat felebb emelni, s ezzel kötelességüket bevégzettnek tekinteni. Sokan önök közel kevéssé többé korteskedtek a választáskor; az ilyenek még bűnösebbek, mert talán más szorgalmasabb polgártársakat zárták ki. Különösen azon panasz is hallatszott, hogy épen a leggazdagabb képviselők leghanyagabbak, talán megszokták már magukért a szegényebbeket dolgoztatni, s majd hálából jövő alkalommal házbéreiket emelik fel. S valóban feltűnő a közgyűlések szorgalmas látogatói előtt, hogy ott majd kizárólag mindig ugyanazon arczokat látja, s ezek majd mind a város magyar származású képviselői a hajdani nemesi, polgári vagy honoratior rendből, tehát az annyira magasztalt német szorgalom, csak erszény töltésre nézve volna valóság. Kapcsolatban áll ezzel egy más szinte ma történt tény. Az óra tizenkettőt ütött. S jön a képviselők közt nagy mozgalom, mint klastromban a refectoriumi csengetyű megkondulásakor, mire a derék elnök komolyan felszólalt, intvén a távozni akarókat, hogy ha már képviselők, mondjanak le azon polgári szokásról, 12 órakor okvetetlen felszörpelni a levest, s mondják meg otthon, hogy közgyűlések napjain 1 vagy 2 . 140 órakor készítsenek ebédet. Az intés használt, de mindezekből látható, hogy némelly képviselőnknél nemcsak „virtus post numus, hanem post jusculum is.“ Azonban alig hihető, hogy illy intésre bármelly más városban is szorulnának a képviselők, talán Libet- Bányán sem, pedig ezen város még folyó évi július 9-ik napján a magyar királyi helytartó tanácshoz czimzette feliratát. — Érdekes lett volna a március óta fővárosunkban szállongott álhíreket registrálni. Ezen gyűjtemény oda illett volna l. Demanx mellé is. Azonban egészen nem vesztek el, mert némelly itteni, s főleg német lapok, sokat egész hitelességgel írtak meg. Ezen epocha még sem múlt el, majd minden nap uj meg új pletyka merül fel. S ezek gyártásában Buda még Pestet is felülmúlja. Szinte mulatságos volt, minap a hídláncz leszakadása után , hallani, hogy a láncz a reactió rendeletéből szakadt le, hogy a meghívott — de szerencsére gróf Széchenyin kívül meg nem jelent — ministereket agyon verje. Sőt avatotabbak szerint, még a leendhető ministerek is meg valának híva, hogy az egész magyar ministeri faj jelenre és jövőre egy csapással kiirtasáék. Valóban jezuitai phantásra. Legújabban azon jóslat szárnyal, hogy rövid nap — némellyek szerint august 6-kán, teend nagy kravall, s fővárosunk utczáin patakban foly a vér. Minden ember más forrásból tudja, legtöbben mégis bécsi tudósítások után állítják. Hisszük biz azt, hogy illyesmit szeretnének bécsi jó barátaink, s mivel az ember, mit szeret, könnyen hisz, még ki is nyomtatják valamelly Zeitungjokban ritkított betűkkel, s a mészárlás után deputatiót küldenének csókolódni. A bécsiek azzal is vigasztalják magukat e hírek szerint, hogy Jellasich szent István napját Budán ünneplendi, miért ők aztán hálából készek volnának ő exbánsága kedvéért szent Leopold helyett akár szent Miklós napját is celebrálni. A csütörtöki számunk szerint, egy kis vita után példátlan lelkesedéssel , és saját szavak szerint, az ország parancsára mindenre készen, a csatatérre indult Schwarzenberg ezredi 3-dik zászlóaljjal egyszerre egy lovas ágyutelep is elment, de szárazon, mert a fogatok uj lovakból állván azokat még az útban kell begyakorolni, szinte a sorkatonaságból vett kocsisokat is. — ^ — Az Agramer Zeitung julius 27-kei száma részletesen leírván b. Jellasichnak a kapcsolt tartományokban körútját, valódi diadalmenethez hasonlítja azt; de a vinkovezei (broodi határezredbeli) ünnepély leírásánál nem hagyható panaszos megjegyzés nélkül, hogy daczára azon nemzeti érzelemnek,melly a határőrvidéken uralkodik, mégis minden nyilvános feliratoknál hiányzott a nemzeti (horvát) nyelv. Hogy hogy talán csak nem szorították ki a magyar föliratok a horvátokat; úgy hiszszük nem, mert a magyar még ama régibb időkben is, mikor a horvátok nagyobb férfiai büszkeségüknek tartották egyszersmind magyaroknak hivatni, s a midőn nyelvünknek ottani terjesztésére sokat igen sokat lehetett volna tenniök, mondom, még akkor sem sértette meg a magyar, szentségtelen kezekkel a horvát nemzetiség sanctuariumát; az újabb időkben sem terjeszkedünk tovább, minthogy a törvényhozásunkban közösen résztvevő kapcsolt országok követei ne kényszerítsék a többséget olly nyelven szólani és szerkeszteni diplomaticai iratait, melly már Európa minden miveit nemzeteinél csupán a tudósok nyelvévé vált, de az életből kiküszöböltetett; szóval, hogy alkalmaszkodjék a kisebbség, de csak diplomaticai érintkezéseiben az anyaország, és igy a többség nyelvéhez. A legközelebbi pozsonyi országgyűlésen alkotott 16-ik törv. czikk pedig világosan kimondja, hogy „a kapcsolt részek belügyeik kormányzatában anyai nyelvüket használhatják.” És mi ezt szentül megtartók. Mellyik nyelv lehetett tehát az, melly a brood határezredbeli Vinkovcze városában a nemzeti nyelvet leszorítá a színpadról? Sejtenünk szabad, hogy az csak a német lehetett, de ekkor minek a feljajdulás, hiszen ugyan csak az „Agramer Zeitung“ e jul. 25-kei számában geborner Grenzertől olly czikket közöl,mellyben ez megmutatni törekszik, hogy Bécs nélkül nincs üdve a határőrvidékieknek; mert ,úgymond, századok óta Bécs volt be- és kiindulási pontja az austriai összes népesség minden magas státuséletének(?) Bécs volt az összes birodalom köz- és súlypontja, és a jámbor Grenzert annyira elfogta a Bécs iránti buzgóság, hogy fölkiáltana, miszerint a határőrök semmit sem akarnak tudni olly ministeriumról, melly nem Bécsben van a császár mellett, s nem közvetlenül adja neki tanácsait. Bocsássanak bár — úgymond — ezer manifestumot ezen őrvidékiekhez, parancsolják meg nekik az új (magyar) hatalom iránti engedelmességet, ő előttök mégis mindenkor pártosokut fognak tekintetni azok, kik az austriai egység központjának (Bécsnek) hátat fordítanak. E jámbor nép lázítói, úgy látszik, maguk sem tudják mit akarnak, egyik czikkben panasz, másikban kaczérkodás a német nyelv iránt, melly utóljára is kitolja köztök a horvát nemzetit, és még is mi vádoltatánk, mintha a magyarságot minden áron terjeszteni törekednénk Horvátországban. Vajha későn ne nyílnának meg az elámított nép szemei. Ezek után szabadjon kérdenünk: mellyik nemzetiség tehát az, a német vagy a horvát-e, melly annyira dagasztja a határőrvidékiek kebleit ? A többi, mit a Grenzerbró ezen czikkében a magyar ministerium ellen össze-vissza felhord, csak variatiója az ellenünk szövetkezett néhány austriai hírlapokban megjelent czikkeknek, mint szintén ezek is utánnyomják az Agramer czikkeit. Mintha egy kézre játszanának mindannyin. Tendentiájok az absolut hatalomnak visszaidézése s a népszabadság elnyomása, nem engedtetik. A költségek fedezésére 20,000 pft. vettetik ki. Azonban a ministeri rendelet azon pontjára, miszerint egész Zentáig az élelmi és fuvar költsége a megye pénztárából fedeztessék, valamint a szükséges fegyverkészületre, mert a megye fegyvertárában alig van több 1000 régi súlyos puskánál, s ezek közt is igen sok rész, s még némelly helybeli körülményekre nézve, Bükk Zsigmond, mint az itteni viszonyokba avatott egyén, személyesen küldetett fel a hadügyminiszerhez. Végre elhatároztatott: ha valamelly szegényebb sorsú család, nemzetőri szolgálat által, főtagját vesztené el, annak sorsát a közhatóság közsegély utján fogja enyhíteni. — Biharból szinte 3000 nemzetőr indult ki jul. 27-kén, Szalontán át Aradra, innen Zenta felé vonulandó. A pénzügyministernek a sereg félhavi zsoldját előre kellett utalványoznia. — Nagyváradról jul. 30-án írják: Falaink közt két szívesen látott vendéget bírunk, egyik a würtembergi huszárok hazaszerte nevezetes százada, másik a székelytestvérek 985 főből álló zászlóalja, mindkettő egy nap érkezett városunkba. A hatóság mindent megtett, mit csak szívesség és kényelem igényelhet; aláírást is bocsátott ki egy testvéries lakoma tartására, melly a „Fekete sas“ czimü vendéglőben meg is tartatott; naphőse a derék Lenkey kapitány volt. Sajátságos külsejű, izmos székely vitézeinknek tetszett a mulatság, mert a városban vetélkedve buzgólkodtak kedvökre járni. Nem sokára az oláh határőrök, azután ismét székely huszárok érkeznek városunkba. Csohaj és Farnos fellázadt és vétkeseknek talált lakosai, rögtönbiróság elébe fognak állíttatni. Egy óbecsei levélből értjük, hogy két szalontai ifjú, Fónyad József és Szigeti egymás mellett hulltak el az ellenség golyóitól; a derék ifjak megölelés és megcsókolással koszorúzák e szomorú jelenetet. Amaz kiépül, emez már meghalt. Béke lengjen hamvai felett ! — Az alföldi lapnak írják, miképp. Vay Miklós, kir. biztos, jul. 26-án érkezett vissza Kolozsvárra. A székelyek közt igen szrencsésen végezte dolgát, s a szászokat sem találta épen olly igen ferde embereknek, mint hiresztelik s reményit, hogy meg lehet azokkal is élni, velök is készen lesz. — Várad-olaszi augustus 1-én 1848. Tegnapelőtt egy ritka nagyszerű hazafi örömünnepünk volt. A nemes Székely nemzet hazafiai Balázs őrnagy s derék parancsnokuk vezérlete alatt, egy zászlóaljba mintegy ezer főből öszveseregelve, érkezőnek tárt testvéri karjaink közzé. Elhagyák bérezés hazájokat, el családokat , es egyszerű de kedves tűzhelyeiket, s kiindultak keletről, hogy délen emelhessék föl, ha kívántatik sújtó karjaikat a barbár tetteikről ismert lázadók ellen. Egy napot pihentek nálunk, s e pihenési órákat is együtt töltötték el velünk, s együtt ürítők ősi szokás szerint azon testvéreinkkel, kik három század óta, csak lelki egybeköttetésbe valának velünk, s kiket már most az Unió, ismét egybekapcsolt, a testvéri viszont találkozás örömpoharait. Olly romlatlan szívet, mint kebleikben találni aligha lehet, s ezen szív kristály tisztaságú mélyéből, közhazánk iránt, leírhatatlan magasztos, és férfias érzelem lángol föl. Elszánják ők élni, vagy halni a honért , mint ezt nevükben Anton János, lelkes főhadnagyuk, hatásteljes szónoklatában előadá ! Sok, igen sok szép vonásokat, közölhetnénk, e keleti remek fajról, de erre most sem hely sem idő. Alkalmasint, tetteikkel fognak maguknak a történetkönyvben ismét, egy érdekes helyet kivívni. Ma bocsájtánk őket újra. Innen szekereken szállíttatnak Szegedig , hogy minél előbb elérhessenek a csatatérre. Keblök istene kísérje lépteiket !! — Ugyancsak tegnapelőtt, július 30-án érkeztek ide a Lenkei vezérlete alatt ismeretes, hazánkért halni kész huszárok, másnap tüstént folytatván útjukat le a táborba. Beszédükből, lelkületükből látva, azt hisszük, hogy a rabló, a lázadó csoportban, nevezetes pusztítást fognak tenni. Múlt levelemben írom, miként a váradi központi nemzetőreink nagy lelkesedéssel kimozdultak Szalontára, ott a megyei többi nemzetőröket bevárandók, s velek Dentára táborba szállandók. Azonban július 29-én érkezett miniszeri rendelvény szerint a nemzetőrség kiindítására nézve, újabb intézkedések szükségeltetvén , visszahivattak. E miatt érzékenyen kifakadtak. Mi e kifakadásukat tiszteljük, mert a harczra készen álló honfinak tudjuk becsülni abbeli megindulását, hogy midőn a haza veszélyben van, s ő már kiindult annak megmentésére; a nélkül, hogy a veszély el volna hárítva, elszánt útjából vissza idéztetik. Azonban az említett miniszeri rendelvény czélszerűsége felől meglévőn győződve, a visszahívást csak jóra vezetőnek valljuk. Mert e szerint egy kiképezendő, felfegyverzendő, s erőteljes nemzetőrség szándékot látván fölállíttatni; azt hisszük, hogy többre mehetünk illy sereggel, mint 5000 fegyvertelen néppel, kik közöl csak az említett nagyváradi két század üti meg az elindithatási, s helyreállhatási mértéket. — Fényes József: Egy kis szelíd polémia. A Pesther Zeitung 734.számának hirdetései közt bizonyos úriember, ki magát Fürst Roman Auerspergnek és német birodalmi herczegnek nevezi, egész erejéből neki vágtat a Kossuth hírlapja soproni levelezőjének, s miután elmondá, miképen az Kossuth hírlapja jul. 18-ki számában egy örült s durvasága által az illedék minden határain túl hágó czikket irt, őt egy német birodalmi herczeg egész finomságával örült Hanswurstnak és ehrloser Schurk-nak nevezi, s mind öt mind Kossuth hírlapja szerkesztőjét pörbe idéztetéssel fenyegetvén, még pro superabundant 1 100 pft. jutalmat is tesz föl annak, ki csak egyetlenegy politicai tartalmú sort vagy levélboritékot képes elömutatni, mellyet ő (Fürst Roman Auersperg) valakihez valaha irt volna Illyriába vagy Croatiába vagy a fellázadt tartományok valamellyikébe. Mi hozhatta ezen jó urat illy nagy elragadtatásba, nehéz megérteni. Haraggal teljes sorai átolvasása után azonnal megnéztük lapunk eddig megjelent számait, de bennek „Fürst Roman Auersperg“ ellen írottat egy betűt sem fedezhettünk fel, s ki illyesmit fölfedezend, vagy a Fürst Roman Auersperg nevet valahol megmutatandja annak viszont mi fizetendünk 200 pft. díjt. A dolog így állván, most már mi szólítjuk fel ezennel Fürst Roman Auersperg urat, hogy tekintse erkölcsi kötelességének nyilatkozni, mi indíthatta őt ama mérges kifakadásra, s azon sértésekre, mellyeket derék soproni levelezőnk irányában használni nem átal, s tudtára adjuk, hogy ha vissza nem vonja csupán tévedésből mondhatott sértő szavait, soproni levelezőnknek lesz joga őt mint rágalmazót pörbe idézni. Mi magunkat illet: meg kell vallanunk, azt, hogy Fürst Roman Auersperg nevű ember is van a világon, csak a Pesther Zeitung 734. számának olvasása után tudtuk meg, s így őt, ha akartuk volna is, nem sérthettük semmivel. Soproni levelezőnk lapunk 16. számában bizonyos illyr szellemű s nyílt reactionális emberekről beszél, kik szemtelenül keltek ki a magyarok, s a magyar ministerium ellen, kik jogosnak nyilváníták az illyr lázadást, azon illyr lázadást, melly miatt ő felsége Jellasichot hivatalaitól megfosztván, pártütőnek ítélte. Ezen reactionális urak magok viseletére mi is azt mondók,hogy az nem egyéb mint szövetkezés a lázadókkal s felségsértés, de lapunkban megnevezve senki nem volt, s mi nem is álmodtuk, kik legyenek ezen valóban bűnös emberek, s íme világ bámultára a Pesther Zeitung 734. számában megjelenik bizonyos Fürst Roman Auersperg és magára értvén az egészet, rettentően megharagszik.. — Lugosról jul. 27-ről írják, mikép Krassó területe is már ismételve megtámadtatott a környékben rabló rácz martalóczok által, s különösen Suboticzán embertelenkedtek, hol velök csaknem az egész lakosság kezet fogott. Ennek következtében gr. Bissingen Ferdinánd Verseczről 500 temesi nemzetiőrrel körülvétett s mintegy 70 embert őrizet alá tétetvén, a falut megmotoztatá, s íme ezen embereknél, kik folyvást a szerbek ellen nyilatkoztak, hűségükkel kérkedtek, és a szerbek visszaverésére magokat nemcsak készeknek, de elég erőseknek is hirdetők; a legvétkesebb czimboraságban lenni találtattak elleneinkkel. Minek következtében a kirendelt nemzetőrök az egész helységet a szó teljes értelmében kirablották, nincs ajtó, nincs ablak, mit a nemzetőrök be ne törtek, nincs feltöretlen láda — mint a temesi alispán hivatalosan írja — nincs ágy, kasza, és sarló, mit el nem vittek volna; marháikat, lovaikat elhajták, de még mozsaraikat is magukkal vitték, egy házból pedig 3000 forintot raboltak el. E rendeltetésének olly jelesen megfelelő nemzetőrség hadnagya vagy vezére a buziási jegyző volt, ajánljuk őt az illetők figyelmébe. A helybeli bíró, Zsivota Gruin, a rögtönitélő bíróság által kötélre ítéltetett, mi rajta végre is hajtatott, tíz egyén börtönre ítéltetett; a pap Szerbiába menekült. — Miskolczról is részletekben fog a nemzetőrsereg csatamezére indulni; az első részlet i. h. 22-én s köv. napjain tartott közgyűlés határozatánál fogva 3000 főre tétetett, kik, mennyire a szám önkénytesekből ki nem telnék, sorshúzás útján fognak választatni , mellyre sanctióul tétetett, hogy ki alóla kihuzandja magát, az mindenesetre menni köteles. A sorshúzás alól csak a lelkészek és tanítók vétetnek ki, de nem ezek segédei, a helyettesítés meg