Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-08-05 / 31. szám

előttem s előtte is egy ideál, s ez az, hogy a hitfelekezetek közti választófalak minél előbb leomoljanak, s a kezdet erre nem lehet más, mint hogy ezen választó­falak lebontása az elemi iskolákban kezdessék meg. De úgy hiszem, ismét közös azon ideálunk is, mi­szerint Magyarország függetlensége bármi által ne koczkáztassék, s én amaz előbbi ideált e főbb ideálnak kész vagyok alárendelni, mert azt hiszem, hogy ha most olly gyökeres reform behozatalát mondanánk ki, úgy felhíva érezné magát a vakbuzgóság s reactio a polgárok nyugalma felzaklatására, s ez által ama főbb ideált, a haza biztosságának helyreállítását talán koc­kára tennék. Uraim, a múlt országgyűlés a cultusministert oda utasította, hogy törvényjavaslatot terjeszszen e tárgyban a legközelebbi ország­gyűlés elébe, meghallgatván előbb a hitfelekezeteket. Én a múlt or­szággyűlés ezen rendelkezését nem tekintem ollyannak, melly ne­künk a nép képviselőinek, ha különben ezen törvényjavaslat tárgya­lását szükségesnek látjuk, útban állhatna; én azt hiszem, hogy a­mint nem szabad a törvényhozónak a vallás ügyébe avatkozni, úgy más­részt a nevelést vallásügynek szinte nem tekinthetni. A nevelés a status ügye, s ehhez a vallásnak, az egyháznak semmi köze. Eddig úgy állottunk, hogy a nevelés az egyházzal szoros kapcso­latban volt, s innen magyarázható az, hogy a múlt törvényhozás a hitfelekezetek meghalgatását meghagyta a cultusministernek. Ez nem történhetett meg, de azért nem mondom, hogy a tárgyalásba mind­a mellett belebocsátkozni ne lehetne; s hogy meg nem történt, koránsem tekintem olly akadálynak, minek jogi szempontból lenne némi nyomatéka, hanem pusztán politikai szempontéi igen­is tulaj­donítok annak némi nyomatékot. Mert a vallási buzgóság vagy­is tulajdonkép­p túl vagy vakbuzgóság azt, hogy mi a­nélkül, hogy a múlt törvényhozás útmutatása szerint a különböző hitfelekezeteket kihallgattuk volna, most a törvény tárgyalásába belebocsátkozunk, kétségtelenül ki fogja zsákmányolni a kedélyek felizgatására; s mi, a helyett hogy jót tettünk volna, talán felidéztük az ármányt, feli­déztük azon gonoszt melly ellenünk minden nyomon tör.­­ A cultusminister úr által előterjesztett törvényjavaslatot, a­mint van, nem pártolhatom, mert lényeges alapelveket áldoz föl; de mivel sa­ját elveim életbe léptetését mostani viszonyaink közt nem tartom tanácsosnak, azért, semhogy feláldozzam, inkább elhalasztani óhajtom. Én tehát urak­­ — bár sajnosan, — mert a népnevelésnél, a közoktatásnál sürgetősebb ügyet aligha ismerek — azt kényteleníte­­tem indítványozni, miszerint ezen legszentebb ügy is a törvényho­zás legközelebbi ülés­szakáig elhalasztassék, bizton remélvén, hogy addig a béke helyre­állítva s bujtogatások ellen biztosítva lesz. — A gyermek csak aludni fog, a gyermek meg nem hal. (helyes.) Az­által nem mondjuk ki azt, hogy a cultusminiszer tétlenül maradjon, teljességgel nem, sőt azt sem, hogy mi a szükséges javításokat, a kellő költségeket meg nem szavazzuk, hanem csak azt kívánnám ki­mondani, miként most illy időben olly elveket ne állítsunk fel, mely­­lyeket későbben megbánnánk, de meg nem történtekké tenni nem tudnánk. (Átalános helyeslés.) Irányi indítványát Román, Ludvigh, Kubinyi Fló­rián, Kubinyi Ferencz pártolák, és részint azon szem­pontból, hogy jelen törvényjavaslat a mostani körülmények közt in­gerültséget okozna, részint mivel az 1848: 20. t.czikknek nincs elég téve t. i. az illető hitfelekezetek nincsenek kihallgatva, a neve­lési költségre fordítandó statusjavak nincsenek kimutatva, részint mivel jelen törvényjavaslatban az eddigi választó falak felhagyat­nak , részint mivel a státus még a papi jószágokról, alapítványokról nem i­llént tudull — elhal­aszhatni kiváltják. Eötvös József a nevelési ügyet elhalaszthatlannak mondja, mert az utolsó országgyűlés a szabadság, egyenlőség elvét kimon­dotta, miről a jelen országgyűlés bizonyosan nem fog eltérni. Neve­lés nélkül az egyenlőség nem egyébb, mint puszta szó. A nevelés az, melly által az alsó néposztálybeliek az állomány által nekiek adott jogok élvezetére képesekké tétetnek. Elhalasztani a nevelési in­tézkedéseket nem más, mint azon időpontot elhalasztani, mellyben a nép azon jogot, mit az állomány adott, valósággal élvezheti. A po­litikai jogokat nem csak a törvény adja, hanem adja a személyes ké­pesség is. A háznak hát kötelessége a nevelésről gondoskodni, mert e gondoskodás semmi más, mint szükséges következése azon elveknek, mellyeket a ház felállított. A megtámadt §-okra nézve elő fogja okait adni. B o c s o r az elhalasztást nem pártolja. A legújabb status­­intézvény szerint a nép a souverain, azért a nép nevelésére főgon­­dot kell fordítani; ha a nép miveletlenül hagyatik, a status legfőbb tényezője hagyatik. Nevelés tartsa vissza a népet a rosztul, ne a statárium. A súrlódások elkerülése végett közös iskolák felállítását tartja szükségesnek, a tanítók fizetését emelni, legalább a minimu­mot kimondatni kívánja. A tanítók választását a községekre bízza. M o y z e s (lelkész) szinte nem kívánja elhalasztatni; közös isko­lákat akar; nevelési költségek közös adó által fedezendők. Még néhányan szól­nak az elhalasztás ellen, de a tárgy be nem végeztetvén jövő ülésre halasztatott. Az ülés 2 órakor eloszlott. FŐVÁROSI ÚJDONSÁGOK. Pest város közgyűlése august. 3-kán. Nevezetesebb tárgy nem került elő, de azért nevezetes do­log jutott köztudomásra. Ugyanis Fuchs Rudolf, már felesküdt kép­viselő lemondása jelentetvén, a polgármester indítványozá, hogy már felesküdt képviselők lemondása el ne fogadtassék. Nem pártol­tatok. Indítványa okául előadá a nagy hanyagságot, melly a képvi­selők nagy részénél mutatkozik. Jelenté, hogy választmányokban alig jelennek meg, miért ülések nem tarthatása végett, a közönség kárával a közigazgatás folyama akadályoztatik, így az olly fontos árvas küldöttség már két hete nem tarthat­ ülést, mert a bele vá­lasztott képviselők közöl egy sem jelenik meg. Képviselő urak , önök a régi kormány alatt borzasztó lármát ütöttek, elnyomatások s közügy­ekbőli kizáratások miatt, ám most meg van az olly eped­ve szomjazott jog, s önök nem bírják felfogni, hogy e joggal szent kötelesség is jár. Vagy azt akarják, hogy a megyékből kiküszöbölt, táblabírói rendszer a városi képviselő padokra menekülve nyújtózék egész kényelemmel, s ha nem is nemesi méltósággá, de nyárspol­gári pöffeszkedéssel. Vagy csak czímnek tekintik szép hivatalokat, melly önöket jogosítja orrukat felebb emelni, s ezzel kötelességü­ket bevégzettnek tekinteni. Sokan önök közel kevéssé többé kor­teskedtek a választáskor; az i­lyenek még bűnösebbek, mert talán más szorgalmasabb polgártársakat zárták ki. Különösen azon pa­nasz is hallatszott, hogy épen a leggazdagabb képviselők legha­nyagabbak, talán megszokták már magukért a szegényebbeket dol­goztatni, s majd hálából jövő alkalommal házbéreiket emelik fel. S valóban feltűnő a közgyűlések szorgalmas látogatói előtt, hogy ott majd kizárólag mindig ugyanazon arczokat látja, s ezek majd mind a város magyar származású képviselői a hajdani nemesi, polgári vagy honoratior rendből, tehát az annyira magasztalt német szor­galom, csak erszény töltésre nézve volna valóság. Kapcsolatban áll ezzel egy más szinte ma történt tény. Az óra tizenkettőt ütött. S jön a képviselők közt nagy mozgalom, mint klastromban a refe­­ctoriumi csengetyű megkondulásakor, mire a derék elnök komolyan felszólalt, intvén a távozni akarókat, hogy ha már képviselők, mond­janak le azon polgári szokásról, 12 órakor okvetetlen felszörpelni a levest, s mondják meg otthon, hogy közgyűlések napjain 1 vagy 2 . 140 órakor készítsenek ebédet. Az intés használt, de mind­ezekből lát­ható, hogy némelly képviselőnknél nemcsak „virtus post numus, hanem post jusculum is.“ Azonban alig hihető, hogy illy intésre bár­melly más városban is szorulnának a képviselők, talán Libet- Bányán sem, pedig ezen város még folyó évi július 9-ik napján a magyar királyi helytartó tanácshoz czimzette feliratát. — Érdekes lett volna a március óta fővárosunkban szállongott álhíreket registrálni. Ezen gyűjtemény oda illett volna l. Demanx mellé is. Azonban egészen nem vesztek el, mert némelly itteni, s főleg német lapok, sokat egész hitelességgel írtak meg. Ezen epo­cha még sem múlt el, majd minden nap uj meg új pletyka merül fel. S ezek gyártásában Buda még Pestet is felülmúlja. Szinte mulat­ságos volt, minap a hídláncz leszakadása után , hallani, hogy a láncz a reactió rendeletéből szakadt le, hogy a meghívott — de sze­rencsére gróf Széchenyin kívül meg nem jelent — ministereket agyon verje. Sőt avatotabbak szerint, még a leendhető ministerek is meg valának híva, hogy az egész magyar ministeri faj jelenre és jövőre egy csapással kiirtasáék. Valóban jezuitai phantásra. Legújab­ban azon jóslat szárnyal, hogy rövid nap — némellyek szerint au­gust 6-kán, teend nagy kravall, s fővárosunk utczáin patakban foly a vér. Minden ember más forrásból tudja, legtöbben még­is bécsi tudósítások után állítják. Hisszük biz azt, hogy illyesmit szeretné­nek bécsi jó barátaink, s mivel az ember, mit szeret, könnyen hisz, még ki is nyomtatják valamelly Zeitungjokban ritkított betűkkel, s a mészárlás után deputatiót küldenének csókolódni. A bécsiek azzal is vigasztalják magukat e hírek szerint, hogy Jellasich szent István napját Budán ünneplendi, miért ők aztán hálából készek volnának ő exbánsága kedvéért szent Leopold helyett akár szent Miklós napját is celebrálni.­­ A csütörtöki számunk szerint, egy kis vita után példátlan lelkesedéssel , és saját szavak szerint, az ország parancsára mindenre készen, a csatatérre indult Schwarzenberg ezredi 3-dik zászlóaljjal egyszerre egy lovas ágyutelep is elme­nt, de szárazon, mert a fogatok uj lovakból állván azokat még az útban kell begya­korolni, szinte a sorkatonaságból vett kocsisokat is. — ^ — Az Agramer Zeitung julius 27-kei száma részlete­sen leírván b. Jellasichnak a kapcsolt tartományokban­ körútját, va­lódi diadalmenethez hasonlítja azt; de a vinkovezei (broodi határ­­ezredbeli) ünnepély leírásánál nem hagyható panaszos megjegyzés nélkül, hogy daczára azon nemzeti érzelemnek,melly a határőrvidé­ken uralkodik, mégis minden nyilvános feliratoknál hiányzott a nemzeti (horvát) nyelv. Hogy hogy­ talán csak nem szorították ki a magyar föliratok a horvátokat; úgy hiszszük nem, mert a magyar még ama régibb időkben is, mikor a horvátok nagyobb férfiai büszkeségüknek tar­tották egyszersmind magyaroknak hivatni, s a midőn nyelvünknek ottani terjesztésére sokat igen sokat lehetett volna tenniök, mon­dom, még akkor sem sértette meg a magyar, szentségtelen kezek­kel a horvát nemzetiség sanctuariumát; az újabb időkben sem ter­jeszkedünk tovább, minthogy a törvényhozásunkban közösen részt­vevő kapcsolt országok követei ne kényszerítsék a többséget olly nyelven szólani és szerkeszteni diplomaticai iratait, melly már Eu­rópa minden miveit nemzeteinél csupán a tudósok nyelvévé vált, de az életből kiküszöböltetett; szóval, hogy alkalmaszkodjék a kisebb­ség, de csak diplomaticai érintkezéseiben az anyaország, és igy a többség nyelvéhez. A legközelebbi pozsonyi országgyűlésen al­kotott 16-ik törv. czikk pedig világosan kimondja, hogy „a kap­csolt részek belügyeik kormányzatában anyai nyelvüket használhatják.” És mi ezt szentül megtartók. Mellyik nyelv lehetett tehát az, melly a brood határezredbeli Vinkovcze városában a nemzeti nyelvet leszorítá a színpadról? Sejtenünk szabad, hogy az csak a német lehetett, de ekkor minek a feljajdulás, hiszen ugyan csak az „Agramer Zeitung“ e jul. 25-kei számában geborner Grenzertől olly czikket közöl,mellyben ez meg­mutatni törekszik, hogy Bécs nélkül nincs üdve a határőrvidékiek­­nek; mert ,úgymond, századok óta Bécs volt be- és kiindulási pontja az austriai összes népesség minden magas­ státuséletének(?) Bécs volt az összes birodalom köz- és súlypontja, és a jámbor Grenzert annyira elfogta a Bécs iránti buzgóság, hogy fölkiáltana, miszerint a határőrök semmit sem akarnak tudni olly ministeriumról, melly nem Bécsben van a császár mellett, s nem közvetlenül adja neki tanácsait. Bocsássanak bár — úgymond — ezer manifestumot ezen őrvidékiekhez, parancsolják meg nekik az új (magyar) hata­lom iránti engedelmességet, ő előttök mégis mindenkor pártosokut fognak tekintetni azok, kik az austriai egység központjának (Bécs­­nek) hátat fordítanak. E jámbor nép lázítói, úgy látszik, maguk sem tudják mit akar­nak, egyik czikkben panasz, másikban kaczérkodás a német nyelv iránt, melly utóljára is kitolja köztök a horvát nemzetit, és még is mi vádoltatánk, mintha a magyarságot minden áron terjeszteni tö­rekednénk Horvátországban. Vajha későn ne nyílnának meg az el­ámított nép szemei. Ezek után szabadjon kérdenünk: mellyik nemzetiség tehát az, a német vagy a horvát-e, melly annyira dagasztja a határőrvidé­­kiek kebleit ? A többi, mit a Grenzerbró ezen czikkében a magyar ministe­­rium ellen össze-vissza felhord, csak variatiója az ellenünk szövet­kezett néhány austriai hírlapokban megjelent czikkeknek, mint szin­tén ezek is utánnyomják az Agramer czikkeit. Mintha egy kézre játszanának mindannyin. Tendentiájok az absolut hatalomnak vissza­­idézése s a népszabadság elnyomása, nem engedtetik. A költségek fedezésére 20,000 pft. vettetik ki. Azonban a ministeri rendelet azon pontjára, miszerint egész Zentáig az élelmi és fuvar költsége a megye pénztárából fedeztessék, vala­mint a szükséges fegyverkészületre, mert a megye fegyvertárá­ban alig van több 1000 régi súlyos puskánál, s ezek közt is igen sok rész, s még némelly helybeli körülményekre nézve, Bükk Zsig­­mond, mint az itteni viszonyokba avatott egyén, személyesen kül­detett fel a hadügyminiszerhez. Végre elhatároztatott: ha valamelly szegényebb sorsú család, nemzetőri szolgálat által, főtagját vesztené el, annak sorsát a közhatóság köz­segély utján fogja enyhíteni. — Biharból szinte 3000 nemzetőr indult ki jul. 27-kén, Szalontán át Aradra, innen Zenta felé vonulandó. A pénzügyminis­­ternek a sereg félhavi zsoldját előre kellett utalványoznia. — Nagyváradról jul. 30-án írják: Falaink közt két szí­vesen látott vendéget bírunk, egyik a würtembergi huszárok haza­­szerte nevezetes százada, másik a székelytestvérek 985 főből álló zászlóalja, mindkettő egy nap érkezett városunkba. A hatóság min­dent megtett, mit csak szívesség és kényelem igényelhet; aláírást is bocsátott ki egy testvéries lakoma tartására, melly a „Fekete sas“ czimü vendéglőben meg is tartatott; naphőse a derék Lenkey kapi­tány volt. Sajátságos külsejű, izmos székely vitézeinknek tetszett a mulatság, mert a városban vetélkedve buzgólkodtak kedvökre járni. Nem sokára az oláh határőrök, azután ismét székely huszá­rok érkeznek városunkba. Csohaj és Farnos fellázadt és vétkesek­nek talált lakosai, rögtönbiróság elébe fognak állíttatni. Egy ó­be­csei levélből értjük, hogy két szalontai ifjú, Fónyad József és Szi­geti egymás mellett hulltak el az ellenség golyóitól; a derék ifjak megölelés és megcsókolással koszorúzák e szomorú jelenetet. Amaz kiépül, emez már meghalt. Béke lengjen hamvai felett ! — Az alföldi lapnak írják, mikép­p. V­a­y Miklós, kir. biz­tos, jul. 26-án érkezett vissza Kolozsvárra. A székelyek közt igen sz­rencsésen végezte dolgát, s a szászokat sem találta épen olly igen ferde embereknek, mint hiresztelik s reményit, hogy meg le­het azokkal is élni, velök is készen lesz. — Várad-olaszi augustus 1-én 1848. Tegnapelőtt egy ritka nagyszerű hazafi örömünnepünk volt. A nemes Székely nemzet hazafiai Balázs őrnagy s derék parancsnokuk vezérlete alatt, egy zászlóaljba mintegy ezer főből öszveseregelve, érkező­nek tárt testvéri karjaink közzé. Elhagyák bérezés hazájokat, el csa­ládokat , es egyszerű de kedves tűzhelyeiket, s kiindultak keletről, hogy délen emelhessék föl, ha kívántatik sújtó karjaikat a barbár tetteikről ismert lázadók ellen. Egy napot pihentek nálunk, s e pi­henési órákat is együtt töltötték el velünk, s együtt ürítők ősi szo­kás szerint azon testvéreinkkel, kik három század óta, csak lelki egybeköttetésbe valának velünk, s kiket már most az Unió, ismét egybekapcsolt, a testvéri viszont találkozás örömpoharait. Olly rom­latlan szívet, mint kebleikben találni aligha lehet, s ezen szív kri­stály tisztaságú mélyéből, közhazánk iránt, leírhatatlan magasztos, és férfias érzelem lángol föl. Elszánják ők élni, vagy halni a hon­ért , mint ezt nevükben Anton János, lelkes főhadnagyuk, ha­­tásteljes szónoklatában előadá ! Sok, igen sok szép vonásokat, közölhetnénk, e keleti remek fajról, de erre most sem hely sem idő. Alkalmasint, tetteikkel fognak maguknak a történet­könyvben ismét, egy érdekes helyet kivívni. Ma bocsájtánk őket újra. Innen szekereken szállíttatnak Sze­gedig , hogy minél előbb elérhessenek a csatatérre. Keblök istene kísérje lépteiket !! — Ugyancsak tegnapelőtt, július 30-án érkeztek ide a L­e­n­k­e­i vezérlete alatt ismeretes, hazánkért halni kész huszárok, másnap tüstént folytatván útjukat le a táborba. Beszédükből, lelkületükből látva, azt hisszük, hogy a rabló, a lázadó csoportban, nevezetes pusztítást fognak tenni. Múlt levelemben írom, miként a váradi köz­ponti nemzetőreink nagy lelkesedéssel kimozdultak Szalontára, ott a megyei többi nemzetőröket bevárandók, s velek Dentára táborba szállandók. Azonban július 29-én érkezett miniszeri rendelvény szerint a nemzetőrség kiindítására nézve, újabb intézkedések szük­ségeltetvén , visszahivattak. E miatt érzékenyen kifakadtak. Mi e kifakadásukat tiszteljük, mert a harczra készen álló honfinak tudjuk becsülni abbeli megindulását, hogy midőn a haza veszélyben van, s ő már kiindult annak megmentésére; a nélkül, hogy a veszély el volna hárítva, elszánt útjából vissza idéztetik.­­ Azonban az em­lített miniszeri rendelvény czélszerűsége felől meglévőn győződve, a visszahívást csak jóra vezetőnek valljuk. Mert e szerint egy kiké­pezendő, felfegyverzendő, s erőteljes nemzetőrség szándékot látván fölállíttatni; azt hisszük, hogy többre mehetünk illy sereggel, mint 5000 fegyvertelen néppel, kik közöl csak az említett nagyváradi két század üti meg az elindithatási, s helyreállhatási mértéket. — Fényes József: Egy kis szelíd polémia. A Pesther Zeitung 734.számának hirdetései közt bizonyos úri­ember, ki magát Fürst Roman Auerspergnek és német birodalmi her­­c­z­e­g­n­e­k nevezi, egész erejéből neki vágtat a Kossuth hírlapja soproni levelezőjének, s miután elmondá, miképen az Kossuth hír­lapja jul. 18-ki számában egy örült s durvasága által az illedék minden határain túl hágó czikket irt, őt egy német birodalmi herczeg egész finomságával örült Hans­­wurstnak és ehrloser Schurk-nak nevezi, s mind öt mind Kossuth hírlapja szerkesztőjét pörbe idéztetéssel fenyegetvén, még pro superabundant 1 100 pft. jutalmat is tesz föl annak, ki csak egyetlenegy politicai tartalmú sort vagy levélboritékot képes elö­­mutatni, mellyet ő (Fürst Roman Auersperg) valakihez valaha irt volna Illyriába vagy Croatiába vagy a fellázadt tartományok vala­­mellyikébe. Mi hozhatta ezen jó urat illy nagy elragadtatásba, nehéz meg­érteni. Haraggal teljes sorai átolvasása után azonnal megnéztük la­punk eddig megjelent számait, de bennek „Fürst Roman Auersperg“ ellen írottat egy betűt sem fedezhettünk fel, s ki illyesmit fölfedezend, vagy a Fürst Roman Auersperg nevet valahol megmutatandja annak viszont mi fizetendünk 200 pft. díjt. A dolog így állván, most már mi szólítjuk fel ezennel Fürst Roman Auersperg urat, hogy tekintse erkölcsi kötelességének nyi­latkozni, mi indíthatta őt ama mérges kifakadásra, s azon sértések­re, mellyeket derék soproni levelezőnk irányában használni nem átal, s tudtára adjuk, hogy ha vissza nem vonja csupán tévedésből mondhatott sértő szavait, soproni levelezőnknek lesz joga őt mint rágalmazót pörbe idézni. Mi magunkat illet: meg kell vallanunk, azt, hogy Fürst Roman Auersperg nevű ember is van a világon, csak a Pesther Zeitung 734. számának olvasása után tudtuk meg, s így őt, ha akartuk volna is, nem sérthettük semmivel. Soproni levelezőnk lapunk 16. számában bizonyos illyr szellemű s nyílt reactionális emberekről beszél, kik szemtelenül keltek ki a magyarok, s a magyar ministerium ellen, kik jogosnak nyilváníták az illyr lázadást, azon illyr lázadást, melly miatt ő felsége Jellasichot hivatalaitól megfosztván, pártütőnek ítélte. Ezen reactionális urak magok­ viseletére mi is azt mondók,hogy az nem egyéb mint szövetkezés a lázadókkal s felségsértés, de lapunk­ban megnevezve senki nem volt, s mi nem is álmodtuk, kik legyenek ezen valóban bűnös emberek, s íme világ bámultára a Pesther Zeitung 734. számában megjelenik bizonyos Fürst Roman Auersperg és magára értvén az egészet, rettentően megharagszik.. — Lugosról jul. 27-ről írják, mikép Krassó területe is már ismételve megtámadtatott a környékben rabló rácz martalóczok által, s különösen Suboticzán embertelenkedtek, hol velök csaknem az egész lakosság kezet fogott. Ennek következtében gr. B­i­s­s­i­n­­gen Ferdinánd Verseczről 500 temesi nemzetiőrrel körülvéte­­tt s mintegy 70 embert őrizet alá tétetvén, a falut megmotoztatá, s íme ezen embereknél, kik folyvást a szerbek ellen nyilatkoztak, hűségükkel kérkedtek, és a szerbek visszaverésére magokat nem­csak készeknek, de elég erőseknek is hirdetők; a legvétkesebb czimboraságban lenni találtattak elleneinkkel. Minek következtében a kirendelt nemzetőrök az egész helységet a szó teljes értelmében kirablották, nincs ajtó, nincs ablak, mit a nemzetőrök be ne törtek, nincs feltöretlen láda — mint a temesi alispán hivatalosan írja — nincs ágy, kasza, és sarló, mit el nem vittek volna; marháikat, lo­vaikat elhajták, de még mozsaraikat is magukkal vitték, egy ház­ból pedig 3000 forintot raboltak el. E rendeltetésének olly jelesen megfelelő nemzetőrség hadnagya vagy vezére a buziási jegyző volt, ajánljuk őt az illetők figyelmébe. A helybeli bíró, Zsivota Gruin, a rögtönitélő bíróság által kötélre ítéltetett, mi rajta végre is hajtatott, tíz egyén börtönre ítéltetett; a pap Szerbiába menekült. — Miskolczról is részletekben fog a nemzetőrsereg csa­tamezére indulni; az első részlet i. h. 22-én s köv. napjain tartott közgyűlés határozatánál fogva 3000 főre tétetett, kik, mennyire a szám önkénytesekből ki nem telnék, sorshúzás útján fognak válasz­tatni , mellyre sanctióul tétetett, hogy ki alóla kihuzandja magát, az mindenesetre menni köteles. A sorshúzás alól csak a lelkészek és tanító­k vétetnek ki, de nem ezek segédei, a helyettesítés meg

Next