Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-10-14 / 91. szám

csunknak kénytelenek voltak engedni a slavoniai révészek s birto­kunkba hozták a hajót, a másik hajót pedig, mellyben a nap hőse, Körösy István biztosunk, száz halálnak kitéve egyedül evezett, mi­után öt golyók zápora közt kiragadni szerencsénk volt, útnak eresztettük a Dráván, nem lévén kötelünk, mivel megfoghattuk volna. Körösyt úgy járták körül a golyók, mint kotlóst csirkéi, fejét, lábát, sűrűen röpdösték körül, de szárnya alá egy sem ment. Velem is szerették volna elvettetni a kardot, kivált mikor minden lövés után fenyegettem őket, de nem boldogulhattak. Az elszalasztott hajót is kifogták molnáraink, mi pedig az ellenségnek sűrű lövöldözése közt elsülyesztettük, két ráczot is által adván a pokloknak, mint ezt a molnárok, kik holt tetemeiket látták, bizonyítják. Ezzel bevégzettnek hittük az egész tényt, s átadva magun­kat örömünknek, néhány boros kelyhet kiürítünk , midőn hozzák a hirt a kilyukgatott hajó nem sülyedt el, hogy a granicsárok száznál többen gyülekeznek s vissza akarják foglalni. Ekkor ismét a komp­hoz szaladtunk, fegyvereink fedezése alatt tökéletesen elsülyesz­­tendök azt, s midőn már épen vége felé közelítene munkánk, egy bozótban leselkedő gazfi olly szerencsésen lőtt biztosunkra, hogy csaknem elhordta orrát a golyó, mellyre mi hatszorozva feleltünk, s utolsó golyónkat ellőve, diadallal tértünk őrtanyánkra. Szép holdvilágos estve volt, a Dráva melletti falukból a dob­szó harczias lármával töltötte be a vidéket, gyűlt az ember mint a felhő a Dráva mind két partjain, száz tűz égett az éjben. — Itt volt utolsó közlekedési eszközük rácz szomszédainknak, a baranyai Dráva mentében , mellyet midőn elfoglalánk, felényi erővel is biz­tosan vagyunk. Éber figyelem és elszánt akarat, kérlelhetlen boszú s folytonos üldözése a rabló csordának s pár hónap alatt mentve lesz hazánk. — Hetessy Dániel, vajszlói lelkész s nemzetöri főhadnagy. — Fehértemplom. Sept. 30. A város körülsánczo­­lása egy pár nap alatt végbevitetik. Az ellenség e napokban gőz­hajókon segítséget kapott, már több hellyen táborozik, s hihetően Fehértemplomot is meg fogja támadni. Sept 29-kén délelőtt 9 órakor honvédeink az ideiglenesen fölszentelt zászló alatt esküjöket a legnagyobb lelkesedéssel tették le. — A fehértemplomi harczmezőről oct. 2-án. Tegnap az ellenségnek jól felsánczolt, megerősített táborát a Karas folyónál megtámadták. Két század, egy hat, s egy három fontos ágyúval, Rácz százados vezérlete alatt, Vracsegájtól nyomult elő, mig Blitz százados ugyanannyi erővel Ver­estem­plomnak oldalt kerülve vitte csapatait. — Az egésznek parancsnoka a köztiszte­­letet őrnagy Madersbach s szándékunk csak az ellenség ere­jének kipuhatolása volt. A csatár-lánczokat jó távolról már, lövé­sekkel fogadák, honvédeink azonban, a kemény tüzelés daczára, előre nyomultak, s a tetőket majd­nem minden oldalról ugyan egy időben foglalák el. Itt már a tüzelés átalános jön; a gaz nép számra legalább is 5—6-ot annyi, eleinte erősen tartá magát, később szép volt látni, miként futónak eszeveszetten hónaljig érő vizet gázolva sánczaik közé. A hidat (Teufels­brücke) föl akarák égetni, de nem volt rá idejök. Ifjú bajnokaink evet-gyorsasággal a hid mel­lett s a hidon termének, sőt néhány közölök elég vakmerő volt, záporként hulló golyók daczára, a hidon átmenni, s egy otthagyott hordóból, az ellenség borából ivón, a sánczok felé törni. — fel­adat van a hátrálásra, erőfeszítésbe került, neki tüzesedett csapa­tainkat visszahúzódásra birni, azonban parancsnokaiknak engedel­­meskedének. — Tüzéreink igen jól lőttek, — egy Bauer nevű­nek — ki különben honvéd, első lövésére három vadrácz terült le, másik egy parancsnokot lovastól külde a más világra. Azon hősies elszántság, melly a tiszteket lelkesíti, bámula­tos, a legsűrűbb tűzben mindig embereik előtt járnak, azokat szinte biztos győzelemre vezetve. — Megemlítendők közölök: Rácz Sándor, Blitz János, Elek Ferencz százado­sok, Kálnoky, Turánszky István, Földváry György, Sándor Kálmán, Kása Lajos fő- Fáy Gyula és Selczhorn alhadnagyok. Az altiszt, közöl Futó és Egressy ősmesterek és S­z­i­­­v­á­s­y tizedes. Az egész zászlóalj vörös sapkát visel, rettentő jelűi ellensé­geiknek. — A vidéken (die Rothmützler) név alatt ismeretesek, s a vörös sapkába helyzett bizalom olly nagy, hogy a­hol azt látják villogni, ott mindenki egy­előre biztosnak hiszi a győzedelmet. E csatában­­ halottunk s két könnyen sebesültünk van, az ellenfél részéről legalább is huszannyi. Egy rab vallomása szerint, Pancsován csak 7 ágyú, melly közel 4 rész s száz határőrvidéki van hagyva, a város védelmére, a helybeli ráczokon kivül, és szerinte Fehértemplom s Versecz környékén most mindöszre csak 1500-an táboroznak. — Ador­ján Károly. — B á c s b ó 1, oct. 6-án. Tegnap a túl a dunai rabló csor­dának egy része a dunai szigeten legelésző barmokat ,­á­n­y a­­ rév­hez közel erőszakosan el akarta rabolni, azonban nem sikerülhetett nekik , miután jó eleve észrevétetett gonosz szándékuk, ágyúikkal kilencz lövést lőnek, négy golyó az ottani révészkunyhó falait ta­lálta. A következő éjen Zomborban e végett egy kis cravall volt; a nemzetőrségnek fegyverek, s töltények osztattak ki, s Sztapár felöl várták a rabló csordát, az Apatin felöl levő canalisi hidak felszedetvék, az egész város talpon volt, a kapuk is elzárattak. — Azonban mi sem történt. Most Bács mező­város alá egy osztály sor­­katonaság , nagyobb számú nemzetőrség van rendelve négy ágyú­val a netaláni áttörések idejébeni meggátlására. A szenttamási rablók küszködt odujokban most igen meghúzzák magukat, s gyakori kitöréseikkel is felhagynak; lehet, hogy a Jellachichal való eldöntő csata kimenetelét várják. A toborzás utján beállott honvédeknek beavattatásuk a zom­­bori fiók hadfogadónál e héten megtörténik; ezek között is talál­koztak ámítgatók, kik azzal hitegették őket, hogy csupán az urak helyett fognak katonáskodni; ennek igen könnyű módon elejét le­hetne venni, ha a jó akarat bennünk volna, de mi bácsiakal úgy állunk, — hogy tenni nem igen akarunk, — tétlenek, és méltány­talanok vagyunk. Sok, igen sok van a rováson, mellyeket a békés időben le fogunk róni. N­­. !­­. — Szabolcsból. Debreczen, oct. 9-én. Szabolcs fellel­kesült. Péchy László első alispán buzgó és erélyes kormányzata alatt e megyétől várhatni azt, mit a haza a jelen vészes időben tőle megkíván. Az oct. 2-kán tartatott bizottmányi ülésben a reá vetett 3471 ujoncz kiállításáról tanácskozott, s az erre vonatkozó minis­­zeri három rendeletből, különösen az utolsóból, nem tűnvén ki az, hogy a 20 pftnyi fogpénz, az ezentúl toborzandóknak s tán a sors­húzás által kiállítandóknak is adassék-e ? hogy ezen fogpénz a jövő évi adóba megyeileg kivettethetik-e ? hogy a már eddig kiál­lítottak a kivetett számba betudatnak-e? ezen kérdések iránti kor­mányi felvilágosítás végett Kállay Emánuel másod alispán futáról Pestre küldetett, olly jelentés hozzáadásával, miszerint az ujon­­czok felszerelését a megye népe nem bírja, s általa teljesíttetnie nem is czélszerű. Addig is a toborzás az eddigi mód szerint min­denütt folytattatik. October 6-ára visszaváratván a futár, 7-ére ismét ülés rendeltetett. De a futár meg nem érkezett. Tehát hatá­­roztatott, hogy az egész összegnek­­ része kiállíttassék, még pedig ijy része rögtön, s a a­­ ministeri rendelet megérkezte után, hogy a mit valamelly helység eddig már illetőségén felül adott, az neki be fog tudatni, s ezután is a második gv-be tudatandó az , mit az elsőbe illetőségén felül adand; hogy arra nézve, valljon a megye vagy a helységek fizessék-e a fogpénzt, bevárjuk a futárt. Érdekes kérdés, hogy a hatóság vagy a helységek fizessék-e? Az önkénytesek kiállításának költségei helységenként vettetvén ki a lakosokra azon birtok aránya szerint, mellyet azon helységben birnak, a hol laknak, történt, hogy a több határokban birtokos gazdagok úgyszólván mit sem fizettek , mivel történetesen ott lak­nak , hol legkevesbet bírnak , míg azok , kiknek mindene azon ha­tárban van, hol laknak, ugyancsak megrovattak. Szabolcs lelkesebb teheteségei régóta készülnek maguk költ­ségén a csatam­ezőre. Kállay Ernán­, Zoltán Mihály, Molnár Guszti, és Finta Márton lelkesedésének köszönhetni, hogy most is a rabló horvátok ellen sokan készülnek, de az a bökkenő, hogy elmene­telük napját oct. 22-ére határozták, mintha bizony Jellachich épen addig várna utánuk, míg ők akarják. Az első alispán hathatós sza­vakkal terjeszté elő a bizottmánynak azon veszélyt, melly bennün­ket keletről fenyeget, s indítványozd, hogy 1. Szatmármegyének segédkezet nyújtsunk az oláhok ellen, e végből a magokat fel­ajánlottak csapatját erősen szaporítsuk, s kik magok költségén nem mehetnek, azokat a hatóság lássa el. 2. Szatmármegye ke­restessék meg, részletes tudósítás végett az oláh lázadás iránt, s hogy szüksége van-e segítségünkre ? Vay Dani azt indítványozta ostorozó szavával, hogy a vének vegyék át a kormányt s a tiszt­viselők közöl a ki bír, menjen. Főispánunk a népfelkelés eszköz­lését javaslá. Folyt a vita, s eloszlottunk. Hanem ebéd után ismét összegyűltünk, s ekkor a lemondott s menni kész tisztviselők he­lyett idősebb táblabirák helyettesíttettek. Maguk sem hitték volna, hogy még nekik is felvirrad. De szép török, ha tiszteletből szol­gálni készek. Végre főispánunk a ministériumnak az iráni megke­resésére bízatott meg, hogy az itt alakuló csapatot, az árnak le­fizetése mellett, fegyverrel lássa el, és annak feljelentésére, hogy itt sokan vannak, kik menni készek, de magokat fegyverrel s élelemmel el nem láthatják. — A két ülés közli időben az elmenni készülök tanácskozást tartván, elhatározták, hogy oct. 22-keig gyarapodásukon munkálandnak, s ekkor, ha kelleni fog, az oláhok ellen, különben Dunán túlra menendnek. Csak menjünk, mert im a marmarosi urak ma már itt vannak! — B. — Harczias mozgalmak a nagykunoknál. Oc­tober hónap 7-ikén indultak táborba tőlünk nagy kun Madarasról lovas­ nemzetőreink.*) Néptenger hullámzott utczáinkon, s átkozta a nép a királyi udvart, mellyet az eláradt keservek egyedüli for­rásának tart, s beszt­bten kérdezé egymástól: hát még­is él a király, ki gyermeke szívébe mártotta a gyilkoló kést ? Sok volna leírni népünk ingerültségét a fejedelmi ház iránt, mi azt mutatja, hogy a jól iskolázott nép föl tudja fogni a dolgokat, s az ármány vele czélját soha nem érheti. Az induló lovassághoz, melly szilaj mé­neken, férfias bátorsággal robogott el előttünk, idősb lelkészünk**), a következő rövid, de szívből fakadt beszédet tartá: „Polgárok! a haza szólott hozzátok, büszkék lehettek reá, hogy megértettétek a szaggatott keblű anyának, a hazának szóza­tát. Most válik meg, ki az igaz magyar ember, ki a hazának igaz gyermeke. Nem elég csak ajkainkon hordozni a haza­szeretetet, de szívünkben kell azt érezni, s tettekkel megbizonyitani. — El­mentek, hogy harczias tekintetetek megemészsze a pártütöket. Elmentek, hogy szablyátok élével Írjatok a bőszült csorda elébe törvényt és igazságot. Elm­entek, mint hírnökök, megvinni a hazá­nak, hogy készen állanak, utánatok mennek­ a nagykúnok ezerei, s meg fogják mutatni, mikép­p kell bánni a vérebekkel, mellyek az ártatlan nemzet testébe haraptak; meg fogják mutatni, hogy van még egy magyar faj, mellyet az őskor vérbölcsőben nevelgetett, mellynek szíve honszeretettel dobog föl, s keblébe láng be­tűkkel van fölírva: „Védd hű karokkal hazád és szabadságod“—; meg fogják mutatni, hogy szabadságunk fája, ha­bár vérharmattól öntözve is virágokat fog nyitni a jelen és utónemzedéknek. Föl te­hát, fegyverre polgárok! az igazság ereje meg fogja edzeni kar­jaitokban a fegyvert, és ti győzni fogtok, s a haza, a nagy­ kúnok becsület-koszorújába ismét egy emlék-virágot tüzend föl. Isten veletek! nem sokára együtt leszünk, szerencse, dícsösség hord­jon benneteket szárnyain. Isten veletek!“ Ekkor, éltetve a hazát, lovagjaink derűit kedélylyel indultak a harezmezőre. — N. N. — Sáros-Patak, oct. 4. Most indul ki a zemplini 3 szá­zadból álló zászlóalj Patakról, hol alakulása óta három hétig gya­korolta magát. Patakról olly mélyen hallgat a krónika, mintha en­nek lakosai tisztán és egyedül a csendes álmú zemplinmegyei tiszt­viselő testületből állnának, mellynek szemeiben a mostani idők ir­tózatosak s a szabad sajtó jog- és természetgátolás. Pedig korán­­sem. Itt a legnagyobb rész camarilla verő izgalmas nép, kik közt még a schwarzgelbek is annyira­ mennyire megszenteltetnek. Élénk és tettleges részvéttel kisérte e város mártius óta százfé­leképen bonyolódott sorsunkat, s bár maga szegény, s bár a Köz­löny — isten tudja mi okból — egy betűt sem közlött felőle, adakozni szentül törekvőnk a haza fölsegélésére. Gyermekeink már harczolnak Fehértemplomnál és Velenczénél, s a most kiinduló zászlóaljban nem kevesen vannak a mintegy 150 patakiak közt, kik föllelkesülésökben 2—3 gyermeket hagytak itthon, vagy testvé­rek , kik után magános özvegy anyának szive vérzik, ki minden fiú gyermekeit (3) a haza ellenségei ellen küldé. István herczeg­­nek is az ő hazát elhagyó politicája — hiába pengetvén el a czim­­balomszerü hazafias sententiákat — nekünk, kik az ö dicsőíté­sére egykori ámító körutában minden fagygyúnemünket fölégettük, mondhatlanul megszaggatta szíveinket, s azért casinónkban a Kossuthéval egy rámában álló képét fejére fordítottuk, akarván öt symbolicus állásában látni azon férfiú mellett, ki a hazát megtartó karokkal öleli fel, midőn ő annak pályán hátat fordít, és bizonyit­­ni akarván azt, hogy István herczeg jelenleg csakugyan fejére esett. Buzogtunk tehetség szerint önkényteseink fölszerelésében is, mert azon kivel, hogy nemzetörségi dobjainkat nekik adtuk, zászlóra összerakott szép összegnyi pénzünkön is vászonneműt szereztünk a szegényebbek számára; s az utóbbi napokban ha­ ki a várost járta, mindenfelé az önkénytesekkel találta foglalkozni a háznépet, hol fehérruha-varrással, hol lépéscsinálással, melly még gyermekeinknél is napi játékká tétetett. A pataki casinóban alakult honvédegylet is működését azzal kezdte meg, hogy Kossuth nép­ *) Lovasságról lévén szó, eszembe jut, hogy a derék Heves­ megyében csak az egy Fehér Lajos adott egy lovat. Nem dicsekedésképen mondom, de lehetetlen meg nem említenem, hogy még sok megyék feledkeznek a hazáról, addig a jász-kunok mindenüket — mint tö­rök telik — igyekeznek a hazának áldozni. A jász-kunok már 66 lovat is adtak ágyúk alá. Ez ugyan nem valami sok, és többet kell még tenniök. De hol vannak, megyei földes urak, a ti szilaj méne­seitek? hol vannak, dús polgárai e hazának, a ti számfeletti lovai­tok ? vagy talán az ellenség alá szántátok ? ! — N. N. ##) Ki a népet már több ízben lelkesíttete, buzdította s legközelebb ama vezérigékről tartott beszédében: „Kicsoda az Ábimélek, hogy szol­gáljunk neki, avagy nem ez a nép­e az, mellyet már megutáltál, menj ki kérlek most, és hadakozzál ellene.“ — N. N. 411 hez intézett felszólítását 2000 példányban kinyomatta, szétosz­­tandván azt különösen Bodrogköz átkozatosan elhanyagolt népei közt. Kötelességemnek ismertem Patak életéből e szerint bár egy csipet­nyit közleni *), hogy láttassák, miszerint a honfiúi kötelesség érzete kebleinkben élő és gyümölcsöző, nem kérkedésül, de biztatásul. E perezben pedig indítják útnak szívünktől elszakított ked­veseinket, szemeink s az ég kényeznek a búcsúra. Ők magas hon­filánggal mennek közanyánk intő szózatára, kissé későcskén ugyan vágyukhoz képest, de mint a lepányvázott szilaj mén minduntalan háborogván megyei kormányzatunk csigaszuszogása ellen, végre kiszabadíták magokat, mint a szírt közé fojtott lőpor. Jaj az anya­gyilkos csordának , mellyre szent haragjában e lelkes csapat leüt villámával, azt ugyan megszállja az isten méltó átka. Adjon isten nekik dicsőséget! — Szabó Dávid. — Thúróczból, oct. 6-án. Múlt hétfőn évnegyedes bi­zottmányi gyűlésünk volt. Egyéb közérdekű tárgya nem vala, mint a múlt hó 20-ról Bécsben minden ministeri ellenjegyzés nélkül kelt manifestum, mellyben tudtul adatik, hogy mivel Húrban, Hod­­zsa és Szúr, némelly részökre elcsábított fegyveres idegenekkel Magyarországba allattomosan betörtek, s onnan a szláv népet a magyarok, tisztviselők s magyar ministerek ellen lázitják. Illy hamis tévedések, csalások s onnan támadható nyugtalanságok el­hárítása végett minden honlakos óvatossá tétetik , s felszólíttatik, hogy felsőbbjeinek tovább is engedelmeskedjék s minden lehető módon arra törekedjék, hogy illy lázítók elfogassanak. E parancs a megyéhez nem érkezvén s mégis egy két nap óta szláv szerke­zetű nyomtatásban megyeszerte terjesztetvén, Lilye József tiszte­letbeli aljegyző a felháborított kedélyek (?) megnyugtatása végett a megyét czélszerű intézkedésre felszólitó, Sándor Károly főjegyző a dolog állását következőleg adá elő, hogy e néhány nap előtt azon parancsolatot 200 példányban Machold Fülöp beszterczebányai nyomdatulajdonostól azon jegyzéssel kapta meg, miszerint azon példányok a megye számára küldetnének, s ezekből néhány pél­dányt kiosztott, de hivatalos minőségben nem.­­A zaj s ingerültség természetesen el nem maradott; egy rész a kir. parancsnak nem alakja, hanem inkább tartalma miatt lázas állapotban lenni látszott; a másik ellenben a külső alak törvénytelenségét vallá. Végre Le­­hoczky Pál főszolgabíró előadó , hogy a Nyítra megyei történet mint valódi tény bizonyos lévén, miután azon hír szárnyalt, hogy Szent Márton székvárosunkban a Morvából becsapott lázadók elfo­gadására készületek létettek, e részben az illetők nyilatkozzanak, a megye pedig a vész elhárítása iránt intézkedjék. Ezzel a darázs­fészek meg lön érintve, de a felszólítottak nyomban közbekiálták, hogy ők a dologban mit sem tudnak (?), s megállapodás abban tör­tént , hogy Beszterczebánya megkerestessék, miszerint Machold Fülöpöt, kinek nyomdájából azon példányok kikerültek, annak honnan származása iránt kérdőre vonattassék. — Ennyi a bizott­mányunkból. A honvédek összeírása nálunk mindenütt jó sikerrel történt, kivéve két nemes közbirtokosságot, hol az összeírás minden kísér­let daczára meg nem engedtetett, ürügyül használtatván az , hogy a honvédi törvényjavaslat szentesítve még nem lévén, kötelező erővel nem bír. De mindamellett a toborzás harmadik hétre foly­ván, megyénk 142 honvédből álló illetményéhez már csak mintegy 30 legény van hátra, kik kétségtelenül ki fognak állíttatni. Beniczky Lajos országos biztos működését nálunk tegnap kezdé meg, Sparnensis Jenőt, Hodzsa András szucsányi lelkész mellett tartózkodó candidátust, panszlavistk­us érintkezések miatt befogatván, és Selmeczbányára szállíttatni elrendelvén. A befogott azonban, midőn útnak indítandó vala, Szent Márton székvárosunk polgárai által erőhatalommal kiszabadíttatott s megszöktetett, melly merény hi­ szerint olly egyéntől jó, kinek a közbéke s rend fen­­tartása főleg hivatásához tartozik. A további eredményt megvárom s közlendem. — Újhelyi Gábor. — A Pest megyei helységek is érzik hazafiúi kö­­telességöket. Legújabban Vecsés, Őri, Ecser és Mag­lód sváb és tót faluk lisztet (az utósó 12 mázsát) és más elesé­­get szállítottak be Pestre, a harertéren küzdő seregeink számára. — Kolozsvárról írja az Ellenőr, hogy ott oct. 5-kén népgyűlés tartatván, egy képviselő a közgyűlés határozata nyomán fölolvasta a nemzetgyűléshez küldendő föliratot, mellyben­­ Puch­­ner azon hanyagsága és rész irányú működése, melly részint Ur­­bán bujtogatásaira, részint a Pestre indított gránátosok visszahí­vására vonatkozik, fölfejtetvén, a nemzetgyűlés kéretik, hogy ez iránt intézkedjék, különösen pedig egy erélyes biztost leküldjön. Több polgár fejezte ki aggodalmát, hogy a magyar faj kiirtással fenyegettetik, a föliró sorsukat a magáéval összekötvén, saját ál­lását is fenyegetettnek nyilvánította. A fölirás kevés módosítás­sal elfogadtatott. Czáfolat, e hirlap 71-ik számában a Fünfk. Zeit. után adott közlésre. E czím alatt többek nevében Kossá­táról aláírással egy hosszabb czáfolatot kaptunk, mellynek tartalma szerint a nevezett lap azon közlése, mintha a baranyai la­kosság nagy része a reactio szellemétől volna megszállva, s azt a kálvinista papság nagy részének vészthozó szelleme kör­nyezné, valótlannak állíttatik. A protestáns papság u. m. a czikk­­író hírlapokat járat a nép számára, barátja a szabadságnak és a camarilla alacsony eszközévé soha sem szegődött. E papság, melly mindig a nép közt van, azt sem ismeri ollyannak, miilyennek a a Fünfk. Z. festő. És ha csak egy van ollyan köztünk, folytatja, miilyennek a pécsi lap a nagyobb részt állítja, érje őt a büntetések legnagyobbika, a haza megvetése és saját hitsorsosinak átka. Mi pedig, kik az érdeklett közleményt a pécsi lapban meg­ütközéssel olvastuk, örülünk, hogy alkalmunk van a Fünfk Zei­tungban a baranyai népre és az ottani reform, papságra kent szeny­­nyet letisztítani, óhajtva, hogy népünkről és vezetőiről minél több jót és dicséreteset írhassunk. KÜLFÖLD. Vitézlő Jellachich uram, panaszunk van ön ellen, áll­jon elő egy szóra! Tegnapi külföldi lapjainkat ön agyonlőtte, leve­leinket fölbontogatta, csupán azért, mert azokon egy név volt lát­ható, mellynek hallatára önnek háta mindenkor borsódzik. Ma pe­dig már végkép confiscálta azokat. Uram, ez a szláv Messiáshoz nem illő eljárás, különösen illy időben, mikor olvasóinkat a foly­tonosan érdekes bécsi hírekről akarnánk értesíteni. Aztán lássa ön, ebből önmagának is csak­ baja kerekedik, mert így az olvasó­közönség, azon hiszemben lévén, hogy ön mind­ekkorig sincs meg­­semmítve, sőt talán épen egyesülni szándékozik Windischgrätz és Auersperg barátjaival,­a derék bécsiek elnyomására: folytonosan készül, kardot köszörül és töltéseket készít, hogy önt s hóhé­rait kiirtsa, mikép azokból még csak hírmondó se maradjon fen. Tehát csupa jó szándékból fölszólítjuk önt, hogy a lapunkat illető külföldi lapokat és levelezéseket többé ne bolygassa vagy *) Köszönettel veszszük ön tudósításait. —

Next