Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-07-22 / 19. szám

19. szám. Pesten, szombaton Julius 22.1848 Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek s négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasébu sorért pedig 6 pgő kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál­­ helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza, 90. szám első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. A SZLÁVOK PETITIÓJA. I. A legújabb cseh lapokban olvasható volt a prágai szláv összejövetelnek azon petitiója, mellyben a különféle szláv népfajok elég ravaszai ugyan, mintha működésüknek irányt a panszlavis­­mus nem adott volna, de egy czélra törekvőleg, kívánságaikat ő felségénél felterjesztik. E petitio nem küldetett ugyan fel, de csu­pán a prágai közbejött véres események miatt, mert elvben már ak­kor el lévén fogadva, csak alakjára nézve volt még némellyekben változtatandó. És igy bízvást lehet azt a szláv mozgalmak egyik adatául tekinteni, mi némelly észrevételek elmondására nyújt al­kalmat. A petitio végén kimondják ugyan , hogy ők csupán „egyenlő jogélvezetet a magyarokkal és németekkel igénylenek, s nem szláv állodalom alapítását“. De ha — mint mondok — a különböző fajok egy czélra törekvését tekintjük, s hozzá még azt, hogy ámbár e kéreményt mindenik faj saját tűzhelyénél, hazájában szinte úgy megtehető, mint Prágában; e mentegetőzés alaptalanságát csak a vak nem képes látni. Vagy minek kellett volna akkor messze föld­ről a morváknak és galliciaiaknak , tótoknak és oroszoknak, szer­­beknek és horvátoknak Prágába zarándokolni ? Ez általában az egész conventiculum irányára nézve. Nézzük most a­ bennünket legközelebbről érdeklő tótokat. Ők jogokat, s tudja isten micsoda ábrándos szabadalmakat igényelnek, s épen midőn ezeknek eszközlését sikeresíteni akar­ják, azon jogokat, mellyekkel hazánkban bíznak, lábbal tapodni eléggé nem tudom, vakmerők-e inkább, vagy előre nem látok. Ők hazájukból kimennek idegen országba, hogy ott Magyarország ér­dekeiről tanácskozzanak, hogy nekünk törvényeket szabjanak, s ki tudja, micsoda változtatásokat eszközöljenek. És ezt kérvény útján teszik, rólunk nélkülünk, mintha nekünk a dologhoz nem is volna szólásunk. Uraim, tudják-e önök, hogy Magyarországnak alkot­mánya van, melly szerint annak ügyei csak törvényesen összehítt országgyűlésen intéztethetnek el, hogy azon változtatásokat a nem­zet beleegyezése nélkül, száz meg száz kérvény daczára, maga a fe­jedelem sem tehet, mert megtartására törvény és eskü egyaránt kötelezik. Ha tehát önök csak távolról is remény lettek képtelen kí­­vánataiknak sikert, az által királyunkról azt tették fel, hogy e né­hány ábrándos fő kedvéért a törvényt és esküjét fogja megszegni. Igenis néhány ábrándos fő oktalan machinatiója volt ez, nem más, mert mi ismerjük a tót népet, melly a visszanyert és magyarokkal közösen egyenlően leírt jogokkal megelégedve, nyugton folytatja működéseit, csak olly zavargók által, mint önök, ne háborgattas­­sék. De olvastuk a múlt hetekben a felföldi tótok nyilatkozatait is a hírlapokban, mellyekben­ őszintén kijelentik, hogy az önök által tett cselszövénykedések korán sem az ő akaratuknak kifolyása, hogy önöket nevekbeni intézkedésre meg nem bízták, önöket Prá­gába követekül nem választották, sőt valószínűleg küldőik egyedül hóbortos fejeik valának. De minél megnyugtatóbbak valának e nyilatkozatok, annál inkább kell őrizni a tót népet, nehogy az olly lázítók, mint a Prá­gában voltak, hozzá visszakerüljenek, s ámításaikkal olly ballépé­sekre csábítanak, mellyekért csak a nép volna kénytelen lakolni. A tótok állítólagos kivonatai közt első helyen áll, hogy az országgyűlésen a magyarokkal egyenlő jogban részesüljenek. Uram, teremtem, hát mikor osztottak Magyarországban a jogok nyelvek tekintetében ? A múlt országgyűlésen hozott törvények, mellyek a népnek eredeti jogait visszaadják, nem terjednek-e ki egyaránt magyarokra és tótokra ? Árva, Trencsin, Liptó, Túrócz, Nyitra­­megyében nem úgy választják-e a honpolgárok követeiket a népes­séghez aránylag, mint Bihar, Borsod, vagy más bármelly me­gyében ? A többi kívánat nem kevésbbé alaptalan az elsőnél. Vagy a kért nemzeti congressusok nem volnának-e megsértései az ország egységének ? Előttünk feküsznek a karloviczi események. Ki a stá­tusban státust akar alakítani, annak nincs fogalma a státusról és annak egységéről. Mit a tótok kérvényéről mondunk, ugyanaz áll a hasonló szerbről és horvátról is , azon különbséggel, hogy ők egy szóval kérik teljesíttetni mindazt, mit a lazító Jellasich a törvények elle­nére elkövetett. II. A régi kor háborúiban fő szerepet játszott a foglalási vágy; a középkor harczait vallási érdekek jellemzők; ma a nemzetiségek mozgalmai következtek be. És ha reánk nézve veszélyesek voltak azok, annál veszélyesbekké lehetnek ezek, tekintve hazánkban az anynyiféle nemzetiségeket, mint, az amerikai szabad státusokat ki­véve, talán egy országban sem. Két nagy hibát követtek el őseink a nemzetiségek tekinteté­ben , mellyekért ha csak vigyázók és előre látók nem leszünk, mi fogunk meglakolni. Egyik az, hgy vendégszeretetöknél fogva min­den nemzetiséget, minden nyelvű népet befogadtak hazájukba. És mivel az idegen népek itt több élvezetet találtak mind anyagi, mind szellemi tekintetben, nem hiányzottak soha, kik kedvet éreztek a szép magyar földön letelepedni, s annak áldásaival élni. Minden ül­dözöttnek , minden elnyomottnak menhelyül szolgált ez ország , s itt nem ellenség, de barátképen fogadtatott nyílt karokkal , nyílt ajtóval. De még nagyobb hibát követtek el apáink a bevándorlott ide­genek elhelyezésében. Tekintsünk Magyarország földképére, s úgy fogjuk találni, hogy a határokon köröskörül idegen ajkú népek lak­ják hazánkat. Austria és Styria felé nagy számú németeket, s ez utóbbinak határa egy részen vindusokat fogunk találni. Morvaország és Gallicia felé az ez országok lakosaival rokon nyelvű tótok tanyáznak, a Kárpátok bérczei közül Pozsony, Nyitra Trencsin, Árva, Liptó, Szepes, Sáros vármegyékben. Az éjszak-nyugati határokat szinte Gallicia felé a hasonlókép egy törzsökű oroszok lakják. Keleten Moldvaország felé lakik az oláhság legnagyobb része. Hát délre ? Ott vannak a határőrök, ott a horvátok és ott So­mogy és Zala vármegyék hasonló nyelvű lakosai. És így hazánk határainak az ellenségtől megvédése idegen ajkúakra van bízva. A magyar elem leginkább középen lakik, annyi idegen, és többnyire a külföldi szomszédokéval rokon nyelvű lakosoktól bekerítve. Rossz igen rossz politics. Miután pedig ezen többé nem lehet segíteni, más utakon kell a történhető veszélyt megakadályozni. És valljon miben állhat ez ? Említek fönebb az éjszakamerikai státusokat, mellyekben ha­sonlókép sokféle nemzetiség van egyesülve. Ezeknek példáját kell követnünk. A kapocs, melly ott a többféle nemzetiségeket együtt­tartja , az ország szabad és mindenekre egyaránt kiterjedő insti­tution A magyar eddig sem volt szűkkeblű idegen ajkú honfitársai iránt. Mutatja ezt a história, mutatja a következés, hogy nyelvkü­­lönbség nélkül fogadott hazájába boldogot és boldogtalant, s azt önsorsában híven részesítő. Sőt Magyarország tovább is ment, mert az idegen ajkúak egy részének több jogot engedett, mint a­mennyit maga gyakorolt. A horvátországi számtalanszor emlegetett municipális jogok erről elég bizonyságot tesznek. És az idegen ajkúak józanabb része a magyarnak e jogok­­bani osztakozás hűségét hálával ismeri el; csak néhány elvakított bujtogató tűzte ki elnyomatásról a szabadulás kopasz ürügye alatt a pártütés véres zászlóját. Bízom azonban a magyarok istenében, hogy azon önállásun­kat , mellyet egy ezredéven keresztül annyi viharok közt föntartot­­tunk, gyáván odaengedni nem fogjuk, s hazánk integritásából egy talpalatnyi földet sem engedendünk. A pártütöknek pedig meg fo­gunk felelni úgy, mint azt ármányos gazságuk megérdemli. — Szeberényi Lajos, ORSZÁGGYŰLÉS. Jul. 2­0.­14-ik országos ülés a képviselők­nél. (Vége.) Azon nyilatkozat felolvasása után, mellyet a ministé­­rium János főherczeg felhívására a nádor kir. helytartónak adott, Kossuth következőleg folytatá beszédét: Ezt feleltük ő fenségének. Uraim! méltóztatnak általlátni mindazt, hogy János főlig közbenjárásának a horvátországi híresz­telések által annyira elferdített kikérése minő alapon nyugszik; mindazt, hogy a ministérium­ a horvát bonyodalmaknak, ha lehet, békés kiegyenlítésére melly utat és politikát vett légyen fel. Most, uraim! önöktől függ e politics fölött határozni; ha tetszik, beleereszkedhetnek önök a horvátok irányábani további lépéseink elhatározásába. Ha tetszik, mondhatják önök, hogy ezen politics rész, és más alapot kell felállítani; mondhatják, hogy ezen politics jó, és azt kell követni. Méltóztassanak hazafias bölcseségek és lelkesülések szerint megmérni a körülményeket és határozni. A ministériumra nézve annyit jelentek ki, hogy ha az országgyűlés iránypontot ad az­által, hogy ezen politikát helyesli, vagy más poli­­tikának kiindulási pontját állítja fel, kijelenthetem: miképen a mi­­nistérium előtt semmi sem volna kedvesebb, saját felelőssége szem­pontjából is, mintha a ház ezen kérdésnek minden részleteit maga akarná meghatározni. És ha ezt méltóztatnak tenni, akkor a mini­­stériumnak könnyű állása lesz, mert neki csak végrehajtani és nem választani kell; a választás pedig nehéz, mikor a körülmények oly o­lyanok, hogy szíve sugallatát követni az embernek nem mindig sza­bad,­ hanem számot kell vetni a haza állapotával, és számot azon eszközökkel, mellyek a hazát megmentik. Reánk nézve tehát sem­mi sem lenne kedvesebb, minthogy részletekben kiszabják önök a ministérium eljárását. Ha önök nézetei saját nézeteinkkel egyezni fognak, eszközei fogunk maradni a végrehajtásnak, ha pedig né­zeteink a többség akarat­ával egyezni nem fognak, más végrehajtó hatalom fog keletkezni. De midőn azt mondom, hogy reánk nézve semmi sem kedvesebb , minthogy ha részletekben határozzák meg eljárásunk politikáját, úgy más részről kijelentem, miképen a haza körülményei közt érzem a kötelességet, hogy a felelősség nagysá­gától nem kell visszaijedni. Ha tehát önök bölcsesége úgy látja, hogy részletekbe menni nem lehet, hanem azt kívánják , hogy sa­ját felelősségére, de az induló pontnak meghatározása mellett, a ministérium intézkedjék : fejünkkel is örömest fogunk játszani, és becsületes akarattal, legjobb belátásunk szerint, úgy fogunk tovább is eljárni, mint az induló pont, mellyet választottunk és a követ­kezetesség élőnkbe szabja. A másik dologra mennék által most, uraim! de azt vagyok bátor kérni: nem méltóztatnak-e jónak látni, hogy elkülönözzük a két dolgot? el is fáradtam már, s addig egy kissé megpihennék. A horvát kérdéshez, mint külön állóhoz, hozzá is lehetne szólni, ha úgy méltóztatnak parancsolni; ha pedig kívánni méltóztatnak, foly­tatni fogom. (Ekkor zajos éljenzések közt hagyá el a szószéket.) A tanácskozás egy negyedórára felfü­ggesztetett. Ez idő el­telvén, Kossuth kör. folytató beszédét: Uraim! ha a ministeri hivatást azon óhajtandó szempontból mérném, hogy a ház elébe di­­plomatice előterjesztett szón, s annak kénytelenségein túl menni ha épen elkerülhetlenül nem szükséges, nem is tanácsos; ha a mi­­nisteriális diplomatiát a nemzet irányában is titkolózásokban ke­resni hajlandó volnék, úgy az olasz ügyről nem szólnék, mert van a trón­beszédnek egy erre vonatkozó §-sa, s van a választ készí­tő bizottmány javaslatában egy erre vonatkozó feleleti szakasz, s a ház tanácskoznék és határozna. De én, uraim , a­míg isten átka mi­­nisternek lenni kényszerít, egy kötelességtől soha nem fogok el­térni, s ezen kötelesség az, hogy nyíltan akarok állni minden gon­dolatimmal e ház előtt. (éljenzés.) Azon egyet akarom nehéz pá­lyámról elvinni, hogy a nemzetet nem ámítottam sem szóval, sem tetjes (éljenzés), s ezen szempontból akarok szólni a tárgyról. A kérdés, mellyről szólni fogok európai fontosságú, talán az első eu­rópai kérdés, melly a magyar nemzet törvényhozási teremében constitutionális állásban tárgyaltatik. Óhajtom, hogy erre mindnyá­jan figyelemmel legyünk, de óhajtom azt is, hogy az alkalom által, miszerint már egyszer európai kérdésben is szólhatunk, ne hagy­juk magunkat annyira vitetni, hogy megfeledkezzünk saját hazánk megmentésének eszközeiről, mert én e két szempontból tekintem ezen ügyet is t.i. a kül- és belviszonyok szempontjából. Akár­hová küldjön is a ház határozata, egyet óhajtok; óhajtom t. i. azt, hogy a ministereium politicáját — miről a házat felvilágosítni szerencsém lesz — taglalja a ház, ha tetszik, a hiba, a rosszallás, vagy helyes­lés szempontjából csak isten egytől őrizzen, hogy a kérdést akár­­melly oldalról is indulatok felzaklatására akarnák használni, mert ez kétélű fegyver. Két oldalról lehet izgatni ,­ lehet a szabadság ne­vével, mellyet én bálványozok, de lehet, kivált itt Magyarországban, holt a nép úgy gondolkozik, mint a mint tudjuk, a monarchia érdeké­ben is. Ne adjunk tehát alkalmat az izgatásra, hanem induljunk a kérdés tárgyalásánál, mindenek felett mint magyarok, kik a végett vagyunk itt, hogy hazánk javát eszközöljük, s a­mennyire evvel összefér, mint Európa polgári s nemzeti családja egyik tagjának képviselői (tetszés). Mielőtt a tárgyról szólnék, egy kis észrevételt akarok előbocsátani, s az észrevétel ez: miként vélekedésem sze­­­rint ott, a­hol egy nemzetnek sorsa a határozat mérlegén méretik, a magán-sympathiáknak hallgatni kell, valamint a magán-antipa­­thiáknak is. Itt politicáról van szó. Politicára nézve a háznak kettő közt kell választani; vagy abból indul ki, mit kívánnak a körülmé­nyek , vagy­is más szóval: mit kiván a politica, melly az exigensiák tudománya; vagy akar indulni elvekből. Én nem ismerek ugyan még országot, mellynek a körülmények változékonysága szerint, válto­­zólag kormányoztatni kelletvén, ügyei, a cathedra abstract elvei szerint intéztethettek volna minden időben egyiránt különbség nél­kül. De azért nem akarom mondani, hogy a ház ne tegye, hanem csak azt akarom, ha elvből indul a ház, készüljön el azon elv vas­következéseit mindenekben elfogadni. Ha nem tekintve semmire, azt mondaná: mi magyarok pártoljuk az olasz nemzet fölkelését, mert az nemzeti szabadságáért küzd, akkor pártolniuk kell önöknek a horvát lázadást is, mert véleményük szerint ők is szabadságért küzdenek (helyeslés), akkor rosszalni kell, hogy Windischgrätz a cseh Swornostot összelövette, egy szóval a dolgot minden követke­zéseivel kell keresztül vinni. Ha tetszik a háznak az elv, én nem fogok elmaradni az elv következései mögött, csak figyelmeztetni akartam a tisztelt házat arra, hogy az elveknek vannak kikerülhet­­len következményei is. Már most nyíltan kimondom, hogy én az olasz nemzet iránt sympathiával viseltetem , óhajtom , hogy az olasz nemzet a civilisatio érdekében is szabad nemzet legyen , szabad nemzeti kormánynyal bírjon. Ez az én magán érzelmem. Ha mint ministert kérdeznek, el fogom mondani a ministérium eljárását. A múlt országgyűlésen, mikor még alig volt ministérium, ha­nem voltak mégis annak jelöltjei, Bécsből — a­honnét még akkor Magyarország dolgai is kormányoztattak — azon kérdés intéztetett hozzánk: valljon ha Magyarország a pénz- és hadügyeknek külön kormányzatot követel, hajlandó lesz-e megosztozni az austriai stá­tusadósságokban ? Kivántatott: nyilatkozzunk e részben, s terjesz­­szünk az országgyűlés elébe valamit. Mi azt feleltük, hogy azt ten­ni nem fogjuk, Magyarországot in­theti egy­általában nem ismerjük arra kötelezettnek, hogy az ausztriai adósságokban részt vegyen. Erre azt mondták: már most Magyarország nem akar részt venni a monarchia közös terheiben , más részről Olaszország el akar sza­kadni , az sem fog részt venni a terhekben, mi lesz tehát ebből ? Lesz egy átalános banquerott, mellynek következményeit a magya­rok is fogják érezni, mert Magyarországban 40, 50, 60 millió bank­­jegy van keringésben, következve akarnak-e segítni az olasz há­ború becsületes bevégzésére; szóval: akarják-e az urak pártolni az országgyűlésen azt, hogy az olasz háborúra katona keressék ? Mi, mert ismertük az elveknek sikamlós terét, nem feleltünk mást, minthogy ez lehetetlen, ha mindjárt magára akarná is vállalni az" akkoriban még csak kijelölt ministérium, hogy az országgyűlés elé­be i­lyen kérdéssel járuljon, mert mint a körülmények állnak, meg­győződhetik akárki, hogy nem fog történni semmi, következőleg mi arra nem ajánlkozhatunk. Hosszas küzdelmek s nehézségek után megszületett végre a ministeriális kormány. A ministeriális kor­mányzat megszületvén, lázadást tapasztalánk minden oldalról, s ta­­pasztalok azt, hogy különösen a horvát ügyben, az austriai minis­terium s az austriai hatalom részéről ellenünkben nem csak barát­ság nem, de egyenesen ellenséges indulat követtetik. Ha az ember kérdezésiért van ez? Azt mondák:az isten szerelméért,Magyarország nem akar státusadósságot vállalni, Olaszország el akar szakadni, akkor mi nem bírjuk az adósságokat, tehát legalább az olasz hábo­rút kell becsületesen bevégezni, s erre Magyarország nem akar se­­segítni, Jellasich pedig segítséget ígért, tehát őt pártoljuk, különben existenciánk forog kérdésben, semmivé leszünk , tehát a honnét se­gítség jó, a felé nézünk mi is barátságosan. S uraim ! itt van azon lidércz, melly a magyar kormány eljárásának erején mindeddig átok gyanánt ült, itt van az, melly sem erőt kifejteni nem engedett annyit, mint a mennyit különben kifejthettünk volna, ha azon ka­­czérkodások helyett az ellenkezőt idézhette volna elő a pártütés és mozgalmak irányában az austriai hatalom részéről, azon austriai hatalom részéről, melly 300 éven által a közös hadsereget kezében tartván, ezen 300 éves kapcsolatnál fogva ollyan szálakat tart még most is kezében imitt amott, mellyeknek csak nyomára is jőni időbe fog kerülni, habár egy mindent látó embert tennének is hadügy­­ministerré. A dolog tehát igy áll. Mi ő felségének soha sem mu­lasztottuk el azt tanácsolni, hogy az olasz háborút végezze be, soha sem mulasztottuk el azon meggyőződésünket kimondani, hogy Olaszország megtartása feltarthatlan positio ; mindig mondtuk, mi­nél inkább késnek a kiegyenlítéssel, annál nagyobb veszteségükbe fog kerülni; ha ezelőtt három négy hónappal alkudtak volna, gaz­dag árt kaptak volna, s minél hátrább mennek, annál kisebbet kap­nak , mindig kértük a kiegyenlítést, unszoltuk a békekötést, de azt felelték: hát segítsetek egy becsületes győzelem kivívására, misze­rint becsületes békét eszközölhessünk. Erre mi természetesen össze­tettük kezeinket, s az elvet nem vitatva, mert a politikában, ha nem szükséges, azt nem kell tenni, hanem azt mondtuk: lázadásban van országunk, magunknak sincs elég fegyveres erőnk megvédni or­szágunk integritását, következve álmodni sem lehet, hogy segítsé­get adhassunk. Kértük, unszoltuk, de mi soha sem adtunk, termé­szetesen nem is adhattunk. A dolognak illy helyheztetése közt jött elő az országgyűlés megnyitása. Az országgyűlés megnyitása előtt a ministérium elébe terjesztetett azon tekintet, hogy miután feje­delmünk a magyar király egyszersmind austriai császár is, ha mi arra igényt tartunk — s méltán tartunk igényt — hogy a magyar koronát megtámadók az austriai császár ministeriumának pártfogá­sával ne dicsekedhessenek, ha méltán kívánjuk és követeljük, hogy a dynastiának minden tagja s az austriai „császár tanácsával egye­temben a magyar korona épségének, a nemzet jogainak s önállásá­nak fentartásában minket ha szövetségesként segítsen, akkor ha­sonló tekintettel legyen a magyar király ministeriuma is az austriai császár állása iránt, s ne mondjuk, ha az austriai császár megtá­­madtatik külhatalom által, a magyar király ministeriuma arról nem akar semmit tudni, vagy ne vegyük rész néven, ha az austriai császár ministeriuma is arra fog fordulni, a­hol Austria érdeke iránt barátságos közelítést lát. Mi tehát felvéve a dolgok állását úgy, a­mint van, arról tökéletesen meggyőződtünk, hogy a kormányzatnak nehéz ösvényén pusztán és egyedül privát sympathiák szempontjá­ból elindulni nem lehet. Hisz ki ne tudná, ha valaki, bizonyosan a franczia nemzet van az olasz ügy iránt sympathiával. Nem jóslatot mondok, hanem mondok olly véleményt, melly Francziaország ré­széről diplomatice kimondva van: ha respublica lesz a Lombard-re-

Next