Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-11-25 / 127. szám
KOSSUTH HÍRLAPJA 127. szám. Pesten, szombaton november 25.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek; négyszer halélozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábu sorért pedig 6 pgő kr számittatik. Előfizetési díj félévre Budapesten kézhoz-hordással boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgeft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egyetem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarékpénztár házában. Lapunkra jövő évi januárius 1-je napjától uj előfizetés nyittatik. Az előfizetési díj: Budapesten házhoz hordva boríték nélkül félévre 8, egész évre 16 ft pengő pénzben. Postán borítékban hatszor küldve . . félévre 10 „ „ 20 „ „ „ „ A kevesebbszer küldve . . . . 9 „ „ 18 „ „ „ Évnegyedre előfizetés nem fogadtatik el. Helyben egyedül a kiadóhivatalban fizethetni elő, vidéken minden postahivatalnál. A könnyen támadható kiadási zavarok és postai késedelmek kikerülése végett a czímeket hibátlanul, tisztán, olvashatóig, valamint általában az előfizetéseket jó korán beküldetni kérjük. CSELEKEDJÜNK ! A nemzet egyik fő életkérdésében emelek szót, a nemzetiség ügyében, és tettre hívom föl a haza minden hű fiát és leányát, olly tettre, melly egyedül képes a jövendőt a magyar faj számára biztosítani. Mindenki tudja, hogy Magyarország a legrégibb időktől fogva máig nyílt kebellel fogadott minden jövevényt, ki hozzánk, bármi oknál fogva, új hazát keresve, átszármazott. Az is tudva van, hogy a jövevénytől soha sem követeltünk semmit is, mint azt, hogy békén legyen és az ország csendét ne háborgassa. Megtanulni az ország nyelvét, vagy nem tanulni, egészen egyéni tetszésére bizva maradt. A rémítő csapások, mellyek az országot időszakonként érték , az idegen uralkodók, a tatárjárás, a török járom, s a magyar faj szaporátlansága, mellynek egyik oka bizonyosan abban van, hogy a magyar, szabadságát vesztve, életkedvét is elvesztette , mind oda munkáltak, hogy a beköltözőnek száma minden arányt a benszülöttekhez képest meghaladó, és a bevándorlások seregenként történvén, s a bevándorlónak legszívesebben együtt vagy közel egymáshoz megtelepedvén, a szükséget magyarúl: tanulni, nem igen érezték. Hozzá járult a magyarnak azon tulajdonsága , mellynél fogva a jövevényt vendégnek tekintve, minden lehető kímélettel, sőt megelőző szívességgel volt iránta , s ha néha valamit eltanulhatott a műveltebb, szemesebb idegentől, hála fejében eltanulta tőle nyelvét is. Ha a latin nyelv nem bitorolja a nemzeti nyelv jogait, ha minden tudomány és értelmiség nincs a latin nyelv által az életből kizárva, minden előadott okok daczára sem lett volna annyira háttérbe szorítva a magyar nyelv, mint azt az élet mutatja; így azonban minden körülmény oda működött, hogy a magyar saját hazájában csaknem kénytelen volt magát idegennek tekinteni. S van hely, van körülmény elég, hol ezt még most is érezhetni. Azonban engesztelhetlenebb s megátalkodottabb ellensége a magyar nemzetiségnek nem volt, sem török, sem tatár, mint az austriai uralkodóház. Ennek gyűlölete annyira ment, hogy épen akkor kezdett a magyarokhoz magyarul beszélni, midőn az ország önállásának a végső tördöfést adni, midőn azt az országok sorából büntetlenül vélte kitörölhetni. A magyar szó austriai herczeg alakból olly kábítószernek tartatott az udvaron ezek által, hogy ennek hatása által az enyészet fájdalmait is elnyomhatni vélték. A nemzet sírja szélénél állott, s hogy tetszhalálát mélyebbé, halálálmát erősebbé tegyék, a királyi család szájából magyar igék hangzanak, először századok óta, és voltak, kik alig hihetvén füleiknek, könyekre fakadtak, szebb jövendő zálogának tekintve a hallatlan eseményt. Csakhogy voltak mások is, kik azt tartván, hogy Talleyrand nem csak a francziák számára mondta,miszerint a nyelv arra való, hogy gondolatainkat elpalástoljuk, kik szemek előtt tartván, miket tett a magyar nyelv javára az austriai ház 300 év óta, s különösen azóta, hogy a nemzetiség kérdése élénkebb részvétet kezdett gerjeszteni, a rendkívüli tünemény alatt rendkívüli cselt véltek lappangani, s miként a következés mutatja, nem csalódtak. A király novemberben magyarul beszél, s ime már áprilisbenfeszelegnek a szerbek s ráczok, fészkelődnek az erdélyi szászok, mozognak horvát név alatt az illyrek; ezeket rövid idő múlva követik a felső vidéki tótok, végre kitörnek az oláhok. Ha a czigányt lehet valamivel csábítani, nincs kétség, ezeket is felbujtatták volna. Hát a németek ? Bécsben azt hitték, a németet csábítani, izgatni sem kell, az magától is megindul. Ezekben azonban és a felső vidéki tótokban csalódott az udvari ármány, s önámítás volna tagadni, hogy a magyart, istenén és önerélyességén kivül csak e körülmény mentette meg. Minden örömköny, mellyet novemberben a király magyar szava fakasztott, millió keserves könyekbe került e nemzetnek, s ha még most sem ébred föl tétlenségéből, ha még most sem látja, mi a teendője, ha még most is hiszi, hogy eleget tett, ha az ellenséget vagy elkergette vagy itt elnyomta , úgy ismét elláthatlan bajok tömkelegébe fog sodortatni és csak azon fogja magát észre venni, ha a gleichberechtigte Nationalitäten felhője, mint pusztító zivatar törend ki feje felett. Nekünk magyaroknak nagy tartozásunk van a köztünk lakó nem-magyar ajkúak irányában, mellyel leróva egyszersmind nemzetiségünket biztosítottuk s anyanyelvünk iránt leróttunk egy végtelen tartozást, melly első királyunk idejétől fizetetten maradt, csaknem egész a mai napig. Az 1848. törvény kiegészítve a régiebbeket, polgári jogot ad minden nagykorú, önálló embernek e hazában. Törvényhozói, elöljárói bírói s fegyver alatti tisztségekre választhat és választható, gyűléseket tarthat, kivonatait egyenként és egyesülten beadhatja, a sajtóhoz az ország minden elmebeli kincseihez joga van, szóval a közös haza minden javaiban minden polgár igényelheti részét. Ámde valljuk meg, hogy a nem-magyar ajkú polgár azáltal, hogy magyarul nem tud, sok polgári jognak használatából egészen ki van rekesztve, sok másnak hasznát pedig csak alig tudja venni. De ha ezt sem néznék, a nemzet soha egy, soha erős, soha megtörhetlen nem lesz, míg polgárai közt lesznek, kikkel tolmács által kell beszélni. Sok panasz emeltetett eddig a magyar ellen, azok részéről, kik az országban lakván és minden jótéteményeit élvezvén, de magyarul nem tudván, ezen önfogyatkozásuk rovására főképen azon hazafiak ellen keltek ki,kik a nemzetiség szellemétől áthatva,legmelegebben pártolók ennek jogait. Egy panasz igazságos leendett, az, hogy az ország sem a kormány által, sem sociális úton mit sem tett arra, hogy a ne inmagyarakúak a magyar nyelvet otthon, könynyen, olcsón, tisztán és mielőbb megtanulhassák ; de ezen egyetlen igazságos panaszszal hallgattak, mert a nép nem szokott országos ügyek s bajokról elmélkedni, a nép bajainak csak legközelebbi okait látja, s azon sülyedt lelki állapotnál fogva, mellyben, ha szándékosan nem is, de bűnösen tartatott, legsúlyosabb terheit is a kérlelhellen sorsnak, melly ellen mozogni vétek, tulajdonítva , elhárításukról nem gondoskodott; vezetői pedig, bármi oknál fogva, de nem akarták a baj okát látni, nem is tettek elhárítására semmit, sőt ha imitt-amott egyegy lelkesebb magyar akart is módot nyújtani magyarul nem tudó honfiainak a magyar nyelv megtanulására , azonnal magyaromániát, üldözést, martyrságot emlegettek, s kígyót békát kiáltottak ellene. A lenyügzött magyar és legyezgetett nemmagyar sajtó legjobban kimutatta a magyarok elleni agyarkodásnak kútforrását, kiki tudván, miféle sugallatok igazgatják a censorok ónját. A panslavismus egyfelől és a német propaganda, mellynek vesszőparipája szüntelen az vala, hogy „Die Donau ist ein deutscher Strom“ a nyilvános titkok közé tartozzanak, így talált bennünket ez év tavasza. Most a tél elején kiki tudja már, hogy a nyelvhezi ragaszkodás, a szerb , rász, horvát, illír, szász, tót s oláh polgárok részéről, soha semmiféle ellenséges népmozgalom oka nem volt, miután jelenleg már ürügynek sem használtatik, s egészen elpárolgott. De, ki népünk lelkületét figyelemmel kisérte, ennél is többet tud; tudja, hogy ahány jólelkű magyar polgár van, mindenik szeretne magyarul tudni, s ha látja, hogy ő evvel bizony már semmire sem megy, legalább gyermekeit szeretné taníttatni. Ezen lelkesedést nekünk nem látni, azt elszalasztani vagy lelohasztani nem szabad, sőt ha még meg nem volna, miután csakugyan úgy látszik, hogy ébresztésére semmi egyenes intézkedés nem történt, hanem önkényt kifejlett, tettleges hozzájárulással kellett volna ezen megbecsülhetetlen hangulatot előteremtenünk. Mi tehát a teendőnk ? Sikeresebb módot, mellyet a magyar nyelv megtanulására nem magyarajkú polgártársainknak ajánlhatnánk, nem ismerünk, mint, ha minden nem maagyarajkú községben egy vagy több kisdedóvó intézet megnyittatik, magyarlelkü óvó férfiút és, a mi fődolog, beszédes magyar dajkát rendszeresítve. Ezáltal a magyar nyelv tudása, a polgári jogok ezen elengedhetlen föltétele pár év alatt meghonosodnék mindenütt az ország határain belül, a tapasztalás azt bizonyítván, hogy a kisdedektől nagyobbak, ezektől pedig korosak is megtanulnak ollyan nyelvet, mellyen a kisdedek játszanak, danolnak s társalognak. A magyar nyelvnél azonfölül azon tüneményt is vehetni észre, hogy a magyarul megtanult gyermek semmi áron sem akar többé más nyelven beszélni. De a kisdedóvás lelkiösmeretes kezelése mellett nemcsak a nyelv, de nemzeti és szabadsági érzelmek, a hazafiság és erkölcsiség minden gyermekben szúnyadó csirái olly hathatós impulzust nyernének, melly az ország bérezés vidékeit ismét visszahelyezné régi dicsőségükbe, hogy ők a szabadság fészkei, a bajnoki bátorság és rettenthetlenség örökké ifjú tanyái. A czél olly magasztos, olly fenséges a jutalom, melly a nemzetet, ha ezen czélt elérte, koszorúzandja, olly gazdag és dicső, hogy minden kínálkozó útat, eszközt és alkalmat meg kell ragadni. Tegyen a kormány, mert ezt az ország fölvirágzása és biztosítása, ezt annyi millió polgárok elutasíthatsan szüksége, tagadhatlan joga, ezt az igazság szent szava, a polgárisodás érdeke tőle megkívánják. Tegyenek a megyék, ez őket közelebbről illeti, ők legjobban ismerik a szükséget, legjobban az eszközöket; tegyenek a községek, saját érdekök ezt hangosan követeli, tegyenek egyesek legjobban egyesülve, a hazáért halni olly szép, de cselekedni nem kevésbbé édes; tegyenek az írók, a magyar irodalom barátjai, olvasók és olvasónők, mert míg a magyarul tudók száma nem szaporodik, irodalom, tudomány és művészet nem fog díszleni ; legyenek a könyvkereskedők és kiadók , nyomtatók és főleg a hírlapszerkesztők, kik buzdítva igen sokat vihetnek végbe. Legyen végre gond a jegyzők, tanítók és lelkészekre, hogy a népet az eszme ellen ne bujtogassák, sőt járuljanak hozzá, mint az állam tisztviselői, ők is, s menni fog. Indítványom ellen három szokott lenni a kifogás (mert indítványom még áprilisben küldetett be az akkori cultusministeriumnak, hol szerencsésen eltemettetett pénzhiány, személyzethiány és a nép ellenszegülése. Az első nem áll, mert a nemzet máris megmutatta, hogy, ha érdemes rá a czél, pénzt is tud előteremteni, aztán a költség nem is túlságosan nagy és ki nem szivárogván az országból, sőt itt a legmagasb érdekek javára bőven kamatozván, azt sajnálni nem szabad. A személyzethiány csak úgy állana, ha igen mesterséges óvást akarnánk, mi nem áll. A dajka megteszi, csak a fegyelem végett kell melléje férfi. A népet pedig ne gyanúsítsátok. Megmutatta Hurbánnak és Simonichnak, s megmutatandja Urbán és Riebelnek, hogy, bár magyarúl nem tud, de magyarul érez és magyarúl tudni lelkestől óhajt. — Azért hát ne akadékoskodjunk, hanem a haza szent nevében cselekedjünk! — Barsi József.• A KÖZLÖNY UTÁN. Rendelet. Tapasztaltatván, miszerint több, különösen Pesten keresztül utazó polgári s katonai egyének, jóllehet útlevelekkel ellátva vannak, mindazáltal vagy nem jelentik magukat, vagy ha bejelentik is, tovább utaznak a nélkül, hogy útlevelük láttamoztatnék ; ennélfogva rendeltetik. J az, hogy a Közlöny i. e. 131-ik számában kiadott rendedelet pontos megtartását, mind a törvényhatóságok, mind az utasok mulaszthatlan kötelességeknek ismerjék. Sor, minden vasút-, gőzhajózás-, gyorskocsi-s más utasokat szállító köz vagy magánintézetek, az okozandó károk megtérítésének terhe alatt oda utasíttatnak, hogy habár útlevelekkel ellátott, de azokat a főbb átkelő helyeken nem láttamoztatott utasokat, tovább szállítás végett bármi szín alatt felfogadni ne merészeljenek. Kelt Budapesten, nov. 21. 1848. — Gremsperger Ferencz, miskolczi ruhabizottmányi számvevősegéd f. hó 16—dikától a honvéd 49-dik zászlóaljhoz áttétetvén, helyébe Thaisz Gyula, gróf Károlyi Ede önkénytes csapatjánál számvevő kineveztetik. — Az orsz. honv. bizottmányhoz Pécs László Szabolcsmegye első alispánja jelenti, hogy az elpusztúlt debelbácsiak részére a megyében történt adakozás útján 33 ft. pp., a debreczeni sóházi hivatalnál általa letétettek. Budapesten, nov. 22. 1848. Az orsz. honv. bizottmány. — A hazai pénztár fölsegélésére november 11-kéig ajándékúl 643,648 ft 38 kr, kölcsönképen 932,278 ft 231/* kr p. p. jött be. — Rendelet. Minekutána itt benn az országban a sorgyalog , és lovas ezredek a honvéd zászlóaljakkal egyenlő lábra állíttattak, s ugyanazon egy szín alatt, ugyanazon egy haza szent érdekében hordozzák a fegyvert, azért a sorezredektöli engedelem nélküli átlépés megtiltatott, s mégis történnek itt s ott esetek, hogy az illy tilalom elleni átlépőket az újonczozási bizottmányok elfogadják. Ismételve a tilalmat, figyelmeztetik mindenki, hogy ha valaki a nemzeties zászlóaljat ha azon ürügy alatt is elhagyja, hogy más ezrednél, vagy zászlóaljnál veend szolgálatot, vagy ha minden engedelem nélkül az országban szerte barangol, a XIII. törvényczikk értelmében, mint szökevény,fog büntettetni. Ezen rendelet a hadaknak többször ismételve nyilvánosan tudtára adassék, és az újonczozási bizottmányoknak is tudomásul szolgáljon. Budapesten, nov. 19. 1848. Az orsz. honv. bizottmány. — Kineveztetnek, a hadügyminister ur rendeletére. Főhadnagyéi a mérnöki karhoz: Fáy Móricz, Fáy Albert. Szodtfridt őrnagy úr parancsai alatt álló utászkarhoz, a zászlóalj előterjesztésére, századosokai: Gömöry Gusztáv, Svoboda János, Mali Mihály. Főhadnagyéi: Várady Imre, a parancsnok segédtisztjévé főhadnagyi ranggal áttétetik. Hadnagyokai: Mück Lajos, Vucskics Ágoston, Bemvinkler Károly, Glucsák Gábor, Miller János. Számvevőül: Thanhoffer Pál. A pesti hadi szállító kormányhoz hadnagyúl: Spisák J. A magyar lengyel csapathoz kineveztetnek az 1-ső századhoz századosúl: Matczinsky Constantin. Főhadnagyúl: Zuttaczky Hippolit. Hadnagyúl: Jagmin József. A 2-ik századhoz századosúl: Csernik Ignácz. Főhadnagyúl: Miller Lajos. Hadnagyúl: Toczysky Staniszlaus. A törzshez zászlóalji segédül főhadnagyi ranggal: Ponnisky Wladiszlav. Számvevő tisztül főhadnagyi ranggal: Rzepeczky József. A mérnöki karhoz Lipótvárba, a hadügyminister rendeletére, főhadnagyúl: Szubert Sándor. Hadnagyúl Nagyváradra: Blaue Bernárd. Perczel Mór tábornok úr előterjesztésére hadnagyúl: Devecsery István. A mozgó nemzetőrsereghez számvevő tisztül: Szigethy Gyula. A 2-dik huszár ezredhez főhadnagyúr: Fáy Béla, Szentkirályi Móricz főkapitány úr előterjesztésére. A 3-ik honvéd huszár ezredhez századosúl: Horváth Miklós, b. Vay kormánybiztos előterjesztésére. Főhadnagyúl: Daczó Pál, a honv. bizottmány rendeletére. A 31-ik honvéd zászlóaljhoz hadnagyokúl: Varjú Pál, Balázsy Pál. A táborkarhoz századosúl: Heinrich Ferencz, áttétetik a magyar főhadi kormányzó ajánlatára Leitner őrnagy és nagyváradi parancsnok mellé segédtisztül: Kajaba János. Az 5-dik hadmegye főparancsnoka mellé segédtisztül: Micsky Sándor, hadnagyi ranggal. A nemzetőrséghez segédtisztekül: n. ő. főparancsnok gr. Mikes János mellé századosi ranggal s segédi illetménynyel: Gál Sándor. N. ö. őrnagy b. Splényi mellé hadnagyi ranggal: Bán István. Szabadkára n. ö. őrnagy Szárics Móricz mellé: Szárics Jenő, hadnagyi ranggal. Békés megyében n. ö. őrnagy Okolicsnyi mellé : Németh József, hadnagyi ranggal. Előléptettetik főhadnagygyá: Szily István. ORSZÁGGYŰLÉS. Nov. 23. 96-diki ülés a képviselőházban, kezdete d. 12 órakor. Elnök Pázmándy Dénes. A jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök jelenté, hogy jegyzőkké Riskó Ignácz 58, Bozorédj László pedig 56 szóval választattak meg. Jelenté továbbá, hogy a kiküldött választmány az olmützi irományokra még nem készítheté el véleményét; hogy az adókivetési terv beadatván, ki fog nyomatni és osztályokban tárgyaltatni. Jelenté Kolosvár elfoglaltatását vagyis inkább oda az ellenség bemenetelét, mert nem ótalmaztatott. Erre nézve több jelentés érkezett a honv. bizottmányhoz;legnagyobb fontossággal bír azonban Minorich Károly ügyvéd levele, és erre