Közalkalmazott, 1948 (2. évfolyam, 1-13. szám)
1948-02-01 / 1-2. szám
XI. évfolyam 1—2. szám Budapest, 1948 február . A MAGYAR KÖZALKALMAZOTTAK ORSZÁGOS SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Kossa István: A szakszervezetek megváltozott szerepe és új feladatai A különböző országok szakszervezeti mozgalmának szerepét és feladatait összehasonlítva már az első megítélésre lényeges különbözéseket tapasztalunk. Más a szerepe és feladata a szakszervezeteknek a tipikus kapitalista országokban, mint például Franciaország, Anglia; megint más a szakszervezetek szerepe és feladata a népi demokrácia útján haladó országoknak, mint Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia, Lengyelország; megint mások a szocialista államban, a Szovjetunióban. A szakszervezetek szerepét és feladatát minden országban az illető ország gazdaságának és államhatalmának jellege szabja meg. Ahogyan, amilyen mértékben változik valamely ország nemzetgazdaságának és államhatalmának jellege, olyan mértékben kell megváltoznia a szakszervezetek szerepének és feladatának. Ott, ahol a szakszervezetek nem veszik észre, hogy szerepük és feladataik szoros összefüggésben vannak a nemzetgazdaság és államhatalom jellegével és szerepüket, feladataikat nem ehhez alakítják, ott a szakszervezetek nem tudják megfelelő módon betölteni a rájuk váró feladatokat. A szakszervezetek szerepének és feladatainak mechanikus alkalmazásával a nemzetgazdaság és az államhatalom változásait figyelmen kívül hagyva, a szakszervezetek nem a haladás erőinek fejlesztőivé, hanem a konzervatizmus és reakció segéderőivé válhatnak. A magyar nemzetgazdaságban és államhatalomban a felszabadulás óta bekövetkezett változások szükségessé tették, hogy ismételten újra és újra kiértékeljük e változásokat, amelyeket figyelembe véve, a szakszervezet tennivalóit megszabjuk. Gerő Ernő, közlekedésügyi miniszter, aki nemcsak a hidak, vasutak építésével ért el világraszóló eredményt, hanem egyúttal a Magyar Kommunista Párt egyik legkitűnőbb teoretikusa, 1947 december 19-én tartott előadásában marxista-leninista elemzését adta azoknak a változásoknak, melyek hazánk össznemzetgazdaságának és államhatalmának jellegében a felszabadulás óta bekövetkeztek. Megállapította: »hazánk nem kapitalista úton halad többé, mert átlépte a Rubicont a polgári és népi demokrácia között«. Ez azt jelenti, hogy Magyarországot többé nem lehet tipikus kapitalista országnak nevezni, s így a szakszervezetek feladatai már nem ugyanazok, mint egy tipikusan kapitalista országban. Ugyanezen, előadásában Gerő Ernő az államhatalom jellegében bekövetkezett változásokat így jellemezte: »a mi államhatalmunk, a népé, a dolgozóké, a munkásoké, a parasztoké, az értelmiségieké, akik szöveségben vannak egymással«.. Ez megint annyit jelent, hogy az államhatalom többé már nem a tőkések érdekeit szolgálja ki, hanem a fizikai és értelmiségidolgozókét. Azaz döntő módon megváltozott az államhatalom jellege, nem kapitalista többé, tehát ez a változás szabja meg a szakszervezetek szerepét is. A marxizmusleninizmus tanítása szerint az államhatalom összefüggésben van a nemzetgazdaság jellegével. A termelőeszközök bizonyos mennyiségének államosítása nem jelenti a gazdasági élet jellegének döntő megváltozását, ha a köztulajdonba vett termelőeszközök felett olyan áaaxhatalom rendelkezik, amelyik nem anépnek, a dolgozóknak, a munkásoknak, a parasztoknak, értelmiségieknek, akik szövetségben vannak egymással, hanem a tőkéseknek, a feudális nagy uraknak érdekeit szolgálja. Ezért tehát össznemzetgazdaságunk jellegét mindig a gazdasági életben és az államhatalomban együttesen bekövetkezett változások szabják meg. Ezt a szakszervezet " vezetőinek, funkcionáriusainak pontosan tudniok kell, ám azt akarják, hogy a vev y" Msro-t* y? 7. ].£ y« helyesen, a tömegek, a tagság érdekében, tudják betölteni hivatásukat. Ezért a szakszervezeteknek nem szabad megelégedniök azzal, hogy tagjaiknak csak politikai és kulturális műveltséget adjanak. Döntő feladat az is, hogy emellett még a gazdasági műveltség terjesztéséről és annak fejlesztéséről gondoskodjanak, hiszen Magyarország többé nem tipikus kapitalista ország, a dolgozók érdekelve vannak, nemcsak a termelésbe, de a termelés eredményében is. Mind a gazdasági életben, mind az állam apparátusában fontos, döntő pozíciókat tartanak kézben. Ezért a magyar szakszervezeteknek, mindezeket figye- lembe véve, arra kell törekedniök, hogy az országgazdasági erejét minden rendelkezésre álló erővel fejlesszék és az államhatalmat erősítsék. A szakszervezetek munkájának nyománelőállott többtermelés eredménye most már nem az egyéni kapitalista erejét és ami ezzel együtt jár, politikai súlyát emeli, hanem a nemzeti vagyont gyarapítja, amely ma már minden dolgozóé. Az államhatalom erősítése pedig éppen a dolgozók érdekeinek hathatósabb védelmét szolgálja. Ezért a szakszervezeteknek ma nincs döntőbb feladatuk, mint hogy megértessék a hozzájuk tartozó tömegekkel a nemzetgazdaságunkban ésállamhatalmunkban eddig bekövetkezett változásokat, meggyőzzék őket a termelésbe való fokozottabb bekapcsolódás szükségességéről és arról, hogy ezt az államtrfalmat támogassák, becsüljék, erősítsék. Fel kell vetni a kérdést: maradéktalanul tudják-e a szakszervezetek ezt a szerepüket mindig teljesíteni? Őszinte válaszom csak az lehet erre: nem mindig. Nem mindig,mert, sokszor, nem a" legrátermettebbek és a legképzettebbek vannak igen komoly szakszervezeti funkciókban, hanem olyanok, akik a két párt segítségével vagy egyéni, ügyességükkel foglalták el pozíciójukat. Hogy a magyar szakszervezetek előbb vázolt szerepüket jól be tudják tölteni, ahhoz megfelelő vezetőkáderekre van szükség. Erre csak úgy tehetünk szert, ha a szakszervezetekben mindenütt visszatérünk a szakszervezeti demokrácia alapjaira, azaz a szakszervezeti funkciók betöltésénél nem a párttagság, hanem az osztályöntudat, a rátermettség és a tömegek bizalma lesz csak a mérvadó. A szakszervezeteknek határozottan azt az álláspontot kell képviselniük, hogy senkinek semmiféle párttagsági könyv többé a szakszervezetben privilégiumot nem biztosíthat. Ha a szakszervezeti demokrácia ez alapelvét megvalósítjuk, akkor majd azok az új káderek kerülnek fel, akik a vezetéshez megfelelő rátermettséggel rendelkeznek és akiknek osztályöntudata nem engedi meg, hogy a szakszervezetet esetleg a maradék erői használják fel. A szakszervezeti demokráciához nemcsak a vezetők kiválasztásánál kell visszatérni, hanem alkalmazni kell már a szakszervezetekbe való belépés pillanatában. Határozottan fel kell lépni az ellen, hogy bárki bárkit a szakszervezetbe való beléppi. fit/,/y,v^ /,/r, xyCi • hív«./***. demokratikus felfogásunkkal, hogy a szabadszakszervezeteknek valaki ne szabad akaratából legyen tagja- De különösen fel kell lépni a tagsági díjak hivatalból való levonása ellen. Aki nem akar, ne legyen tea. Aki nem tartja érdemesnek, ne fizessen tagdíjat. Aki nem ért egyet a szakszervezet célkitűzéseivel, az maradjon távol a szakszervezeti mozgalomtól. Nekünk csak olyan tagokra van szükségünk, akiksaját elhatározásuk alapján lépnek be a szaszervezetbe, mert meggyőződtek a szervezkedés szükségességéről, mert tudják, hogy aszakszervezet a közért hozott áldozat. Olyanokra, akik tudják, hogy a dolgozók nem harcolhatnak eredményesen, ha egyénileg keresik a boldogulás útját, hogy csak kollektív küzdelem vezet eredményre a jólét felé vezető időn. Jól tudom, hogy még a régi szervezett munkások közül is sokan ellene vannak a kényszertagság megszüntetésének. Ellene vannak a kényszer-tagdíjlevonás megszüntetésének. Azzal szokták ezt magyarázni, hogy ha ők hosszú éveik, esetleg hosszú évtizedek áldozataival jólétet biztosítottak azoknak, akik a múltban nem voltak szervezett dolgozók, akkor most megkövetelhetik ezektől, hogy fizessenek s a múltban elkövetett hibájuk legalább egy részét tegyék jóvá. Az öntudatos szervezett munkást azonban a harcban nem egyéni érdekei vezetik, hanem a dolgozó osztály és éppen abban nyer elsősorban kifejezést az osztályöntudat, hogy egyéni érdekeknél a közösség érdekei mindig előbbrevalók. Ha ez így van- akkor az osztályért folytatott harc eredményes lehet abban az esetben is, ha a harcunkkal egyetértőket vagy egyet nem értőket bekapcsoljuk. Sokan vannak, akik a szakszervezet anyagialapjainak meggyön gy- lését látják, ha a teljes önkéntes tagságot bevezetjük. Rá kell mutatni néhány olyan helyre, ahol nincs levonás és mégis a tagság száz százaléka pontosan eleget tesz tagdíjfizetésének. Csak jó bizalmi munkát kell végezni és akkor nemcsak a tagsági díjatfizetik be pontosan, hanem mindentag legalább egyszer —-tagsági díja, fizetésének alkalmával — a szakszervezet egyegy funkcionáriusával beszél.Ilyen például a Pedagógus Szakszervezet, ahol nincs hiábavaló levonás, mégis közel 40.000 tagja van a szakszervezetnek és a tagság általában pontosan fizeti a tagsági díjat A szabadszakszervezetek ne csak tartalomban- célkitűzésben, de mégformáiban is mások legyenek, mint a fasiszta idők kényselt szervezetei, mint például a Keresztény Nemzeti Munkaközpont stb. Amit akkor helytelenítettünk, ami ellen akkor mi küzdöttünk, azt most nem vehetjük át azzal az indokolással, hogy most a mi érdekeinket szolgálja. Akkor is helytelen volt a tagdíjak levonása. Most is helytelen. Nekünk, szabad szakszervezeteknek éppen egyik döntő feladatunk, hogy a magyar fizikai és értelmiségi dolgozók osztályöntudatát lényegesen felfokozzuk, mert enélkül nem tudnánk őket tovább vinni magunkkal abban a harcban, amelynek célja, hogy a magyar nemzetgazdaság az államhatalom jellegében újabb, a dolgozók érdekében szolgáló változásokat idézzünk elő. A Magyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezetének most újra meginduló lapja ne legyen csak egyszerűen az események lerögzítője, hanem szenteljen helyet annak is, hogy a szakszervezet mindennapi kérdései mellett elméleti kérdések is helyet kapjanak. Élenjáró elmélet nélkül, nincs élenjáró gyakorlat. Eddig a szakszervezeti vezetők a prakticizmus fajtól nem látták az erdőt, így pedig megfelelő elméleti tudás nélkül eltévednek. Egy bizonyos ideig szükséges néha állandó hangoztatással a mindennap felmerülő problémákat megoldani. De a vezető azért vezető, hogy vezessen. Vezetni pedig elméleti tudás nélkül még a legkisebb ügyeket sem lehet, s ezért joggal követeljük azt, nemcsak a szakszervezet legfelsőbb tagjaitól, de a legkisebb funkcionáriusoktól is, hogy a gyakorlati tudás mellé mielőbb szerezzenek mentős nagyobb elméleti tudást is. Minden mozgalom káderein épül fel. A káderek erőssége, vagy gyengesége a mozgalom fejlődését, vagy összezsugorodását eredményezi. Ezért a szakszervezetek ne sajnálják az anyagiakat, az időt, és minden egyebet, ami a káderek továbbfejlesztéséhez szükséges. Olyan esetekben, mint pl. a közalkalmazottaknál, ahol Budapesten, és néhány vidéki várostól eltekintve, a közalkalmazotti réteg szét van szórva az ország minden területén, a káderként is a szakszervezet lapjára hárul. Különösen szükségünk lesz új, jólképzett káderekre, amikor a szakszervezeti demokrácia alapján az eddig be nem vált vezetők kicserélésére kerül sor. Minél szélesebb területre terjed ki valamely szervezet hatásköre, annál kevésbbé nélkülözheti egy a központtól irányított lap segítségét. A káderképzés központi irányításának munkája mindig könnyebbé válik, ha jól szerkesztett, a tagság által kedvelt, tehát olvasott szakszervezeti lappal kötik szorosabban a tagot a szakszervezethez. Reméljük, hogy a Közalkalmazott ezt a feladatot maradéktalanul megoldja.