Közalkalmazott, 1981 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-10 / 1. szám

Tanácskozott a Magyar Szakszervezetek XXIV. kongresszusa (Folytatás a 3. oldalról.) és az intézmények felújítására, korszerűsítésére, az intézmények komplex hasznosítására, a taka­rékosabb működtetésére. A köz­vélemény jogos igénye, hogy az együttműködés jobban terjedjen ki a köztisztaságnak, a lakóhelyi és a települési környezet haté­kony védelmének biztosítására. A jövőben is fontosnak tart­juk a tanácsi tervek, programok, a dolgozókat érintő jelentősebb intézkedések tervezetének közös megvitatását és a döntésekről a helyi közvélemény rendszeres tá­jékoztatását. Napjainkban­­ külö­nösen időszerű, hogy a szakszer­vezetek érdemben vegyenek részt a tanácsok VI. ötéves és a jövő évi terveinek előkészítésében, működjenek közre a feladatok sorrendiségének meghatározásá­ban, a takarékossági lehetőségek keresésében. Közvetítsék a dolgo­zók észrevételeit, javaslatait. A nyílt város- és községpoliti­ka éppen azt jelenti, hogy a te­lepülést, a lakosságot érintő min­den fontosabb kérdésben kérjük ki véleményüket. Ezért üdvözöl­jük örömmel a SZOT Elnökségé­nek közelmúltban hozott határo­zatát, amelyben a szakmaközi bi­zottságok fő feladatává tette,­hogy a helyi tanácsok és társadalmi szervek partnereiként segítsék a települések fejlesztését, a lakos­sági szükségletek kielégítését és mozgósítsanak a közösen kialakí­tott célok elérésére. Közös érdekünk a tanácsok és az üzemek kapcsolatának erősí­tése. Ebben a szakszervezetek ed­dig is hasznosan működtek köz­re. A­­tanácsi vezetők is mind többet tesznek azért, hogy tájé­koztassák az üzemi dolgozókat, megismerjék igényeiket, vélemé­nyüket. Követendő jó módszer­nek tartjuk a salgótarjáni és más tanácsok vezetőinek hagyományos gyakorlatát, hogy évente egyszer városuk valamennyi nagyüzemé­be ellátogatnak, az üzem vezetői­vel egyeztetik a feladatokat, majd ezt követően a szocialista brigád­vezetőkkel, társadalmi és tömeg­­szervezeti aktivistákkal tanács­koznak a lakóhelyi feladatokról, a dolgozókat érintő kérdésekről. A tanácsok és a szakszerveze­tek együttműködésében még nagy tartalékok vannak. Ezek kiakná­zása megköveteli formáinak és módszereinek további tökéletesíté­sét, Lányok intéznek szakszervezeti jogaik ellen. Mindannyian sokat tanulha­tunk egymástól, mindannyian hozzájárulhatunk egy jobb világ felépítéséhez, ha mindent meg­teszünk azért, hogy megtanul­junk együtt munkálkodni. Ez a nemzetközi szinten létesítendő együttműködés sürgős követel­ménnyé vált, mivel a világgaz­daság és annak növekedési prob­lémái egyre inkább összefonód­nak. Manapság egyikünk sem gon­dolhat — szemellenzős módon — kizárólag nemzeti problémáink­ra, egyikünk sem zárkózhat el annak a tragikus következmé­nyeitől, hogy több, mint 1200 millió dollárt költenek naponta a fegyverkezési versenyre, mialatt a világ népességének a fele sze­génységben él, és milliók meg vannak fosztva a tisztességes megélhetéstől. A világon manap­ság felhalmozott nukleáris fegy­vertár olyan pusztító erő, mely tízszer képes elpusztítani a boly­gónkon élő minden férfit, nőt és gyermeket A hadikiadások csökkentése óriási erőforrásokat szabadíthat fel. Ezekre az erőforrásokra nagy szükség van a több munkahely megteremtéséhez, az életszínvonal emeléséhez és különösen a fej­lődő országoknak adandó létfon­tosságú segélyek nyújtásához. A munkásoknak és a szakszerveze­teknek nagyfokú öntudatot és ak­cióegységre való készséget kell tanúsítaniuk annak érdekében, hogy a tudomány és a technika az emberiséget szolgálja. D­ISZABÓ IRMA: •Jobban kell késni kis emberekben ? öt esztendővel ezelőtt a XXIII. kongresszuson az állam­igazgatási munka egyszerűsítésé­ről, korszerűsítéséről és az állam­polgárok iránti bizalom növelé­séről beszéltem. A Közalkalma­zottak Szakszervezete IX. kong­resszusán, örömmel nyugtáztuk, hogy azóta jelentős eredmények, tapasztalatok birtokába jutot­tunk. Az egyszerűsítés és korsze­rűsítés — mint fogalom — ma már mindenhová eljutott, habár a cselekvés még nem minden köz­­igazgatási szinten egységes. En­nek egyik okát abban látom, hogy ennek a munkának nincs igazán gazdája, nincs sehol meg­határozva, hogy ki, mit és mikor csináljon. Vagyis sokszor csak egymásra mutogatunk. Mi a saját házunk táján, — a megyei pártszervezetek egyetértő támogatásával — öntevékenyen próbáltunk néhány területen elő­re lépni. Erre kötelezett bennün­ket pártunk XI. kaligr­usának határozata, amely kimondta, hogy „államigazgatási szerveink szün­tessék meg, hogy munkájuk he­lyenként tapasztalható bürokra­tizmusa, nehézkessége rontsa az állampolgárokkal való kapcsola­tukat”. Ma már hat városunkban olyan új ügyintézési formát hoztunk létre, a­mely megkönnyíti az ál­lampolgárok részvételét a taná­csi ügyintézésben, ügyes-bajos dolgaink elintézésében. Kockázat volt ez? Úgy érzem, igen! Ki biz­tosíthatott minket arról, hogy si­kerül összefüggő láncolatba kap­csolni az ügyintézést, nyílttá ten­ni az ügyfelek, áttkinthetővé a vezetés előtt. Senki! Mégis kide­rült, hogy a jó előkészítés, az emberek bevonása saját jövendő munkakörülményeik­ kialakításá­ba, szárnyakat adott még a tes­pedőknek is. Így alakult meg me­gyénk hat városában — hét kö­zül — az úgynevezett „kibőví­tett ügyfélszolgálati iroda”. S az eredmény? Sorolhatnám, de csak két tényezőt említek: gyorsabb lett az ügyintézés, mint ahol nem működik hasonló szervezet; a fel­lebbezések aránya csupán 50 szá­zaléka az országos átlagnak. 1950 óta a tanácsi szervezet megmerevedett. Ezért kerestük a kis- és középvárosokban a kö­vetelményeknek legjobban meg­felelő, a követelményekhez leg­jobban igazodó tanácsi szervezeti formát. Három városunkban 1980. október 1-től kísérletként már egy új városi szervezeti modell sze­rint dolgozunk. De ne higgye sen­ki, hogy ez az átállás sima és zökkenőmentes volt. Amíg az egyik oldalon a szakszervezetünk központi vezetőségének, elnöksé­gének, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának messzemenő segítsé­gét, közreműködését, koordináló tevékenységét élveztük, addig mások ferde szemmel nézték és nézik ezt a munkát, pedig a köz­ponti államigazgatási szerveknek az volna az érdekük, hogy zász­lóvivői legyenek az államigazga­tás egyszerűsítésének és korsze­rűsítésének. A központi szervek, a főható­ságok miért aggódnak? Egyik érvük az, hogy ha nem műkö­dik a városokban hasonló szak­mai osztály, nehezebb lesz az irá­nyítás. A városokban eddig is volt főorvos, ezután is lesz. Baj-e, hogy az adó az ügyfélszolgálati osztályhoz, a költségvetés a város­gazdálkodási és fejlesztési osz­tályhoz került? A tanácsnak mindig létérdeke volt az adó be­szedése, ma is az, mert enélkül a költségvetését nem tudja telje­síteni. Az pedig már mindegy, hogy a tanácson belül melyik részleg szedi az adót, a fontos az adó begyűjtése. Mi hiszünk az új szervezeti formában, és a gyakor­lat be fogja bizonyítani, hogy a kis- és középvárosokban szükség­telen tizenegy vezető 40—50 dol­gozó irányítására. Lépten-nyomon azt tapasztal­juk, hogy nemcsak a tanácsok, hanem egyéb szerveink is, feles­legesen nagy idő- és anyagi ál­dozatot kívánnak az állampolgá­roktól kisebb ügyeik intézésekor. Nem kell mindent túlbiztosí­tani! Meg kell bízni az emberek­ben. Sok szabályszegést a biza­lom hiányának érzete szül. Az sem ártana, ha néha, vagy az eddiginél többször, mielőtt bár­mit is szabályoznak, odafigyelné­nek arra is, hogy mi azoknak a véleménye, akik majd alkalmazni fogják a jogszabályt. Számunkra a közelmúltban nagy esemény volt, hogy a kor­mány tárgyalta megyénk végre­hajtó bizottságának tevékenysé­gét, és ennek kapcsán az egysze­rűsítési és korszerűsítési munka reflektorfénybe került, elismerést és bátorítást kaptunk a továb­bi munkához. N­SRAMOJ &AKA15IA, az SZDSZ megbízott főtitkára: Miinél te nntjinn h­ossójerru sh u ín nh jobb világ felépítéséhez ? Nagy örömmel adom át Önöknek a Szakszervezeti Világ­­szövetség és a zászlaja alá tömö­rült, minden kontinensről való és minden társadalmi rendszerben dolgozó 190 millió szakszervezeti tag forró testvéri üdvözleteit és jókívánságait. A Szakszervezeti Világszövet­ség és a SZOT egyaránt a nem­zetközi szolidaritás elveit vallja. Összkapcsol az a szilárd elhatá­rozás, hogy előmozdítsuk az egész világon a dolgozóknak életbe vágó érdekeik megvédésére irányuló egységét és egységes cselekvését. A Szakszervezeti Világszövetség­hez tartozó nemzeti szervezetek és az SZVSZ barátai nagyra becsü­lik azt a jelentős szerepet, ame­lyet a SZOT és személy szerint Gáspár Sándor vállalt annak ér­dekében, hogy fokozza a megér­tést és az együttműködést a szak­­szervezeti mozgalom valamennyi irányzata között. Igen fontos té­nyező ez az enyhülés megszilár­dításában, a népek jólétének biz­tosításában és a társadalmi hala­dás segítésében. Az Önök kongresszusa széles körű figyelmet keltett. Jól mu­tatja ezt azoknak a testvéri dele­gációknak a jelenléte, amelyeket a világ minden részéből küldtek a szakszervezeti központok kong­resszusára. Senki sem tagadhat­ja, hogy a szakszervezetek ta­pasztalatai a szocialista országok­ban, mint amilyen Magyarország is, ahol a termelő eszközök tár­sadalmi tulajdonban vannak, új távlatokat adtak annak a sze­repnek és azoknak a feladatok­nak, amelyeket a szakszerveze­teknek a modern világban vállal­­niok kell. Mindannyiunk meggyőződése, hogy a társadalmi és gazdasági problémák nem oldhatók meg a dolgozók és szakszervezeteik tel­jes és tevékeny részvétele nélkül. Ezért hát mindannyian követel­jük, hogy — egyik alapvető szak­­szervezeti jogként — a szakszer­vezetek részt vehessenek a dön­tések meghozatalában. Hangsú­lyozta ezt a szakszervezeti jogok­nak az az egyetemes deklaráció­ja, amelyet az 1978. évi IX. Szak­­szervezeti Világkongresszus sza­vazott meg. Nagyon örülünk, hogy ezt az egyetemes deklará­ciót a maga egészében alaptör­vényként fogadták el Magyaror­szágon, mégpedig a SZOT kezde­ményezésére. Ez bizonyára biz­tatásul fog szolgálni az olyan or­szágokban folytatott küzdelmek­hez, ahol a dolgozók egységes ak­ciókkal igyekeznek leszerelni a támadásokat, amelyeket a tőkés monopóliumok és a reakciós kor­ é koialkalmazott Célja: az egészségügyi ellátás színvonalának emelése Korszerűsítik a budapesti intézmények irányítását­ ­­ Ez év január 1-től kezdődően jelentős változás történt a fővá­rosi egészségügyi intézmények hálózatának irányításában. Az in­tegráció évek óta tartó folyama­tának újabb lépéseként a Fővá­rosi Tanács végrehajtó bizottsága — az érintett kerületek tanácsi testületeinek egyetértésével — a már kialakított, egyesített kór­ház-rendelőintézeteket a Főváro­si Tanács v. b. egészségügyi fő­osztályának irányítása alá he­lyezte, s a korábban még külön­állóan működő járóbeteg-ellátó intézményeket is a fővárosi irá­nyítás alatt működő kórházakkal egyesítette. A most végrehajtott intézkedésről, annak céljáról és a vele összefüggő változásokról dr. Varga Árpád főorvos, az egészségügyi főosztály vezetője tájékoztatott bennünket.­­ A tanácsi gyógyító-megelő­ző intézményrendszer irányításá­nak korszerűsítési folyamatában az első jelentős lépés a v. b. 1976 júniusában hozott határozata volt, amelynek eredményeként 1977. január 1-től 13 kórház-ren­delőintézet integrált egység, hat kerületi járóbeteg-ellátó rende­lőintézeti egység és 22 kerületi gyermek- és ifjúság-egészségügyi szolgálat jött létre. Az integrációnak első szaka­szában az egyesített intézmények egy része a kórházzal rendelkező kerület tanácsának, más részük pedig a fővárosi egészségügyi főosztálynak az irányítása alatt működött. Ebben az eltérésben több tényező is szerepet játszott, közülük a legfontosabb a kórhá­zak sajátos földrajzi elhelyezke­dése és nagyságuk, szakmai ösz­­szetételük eltérő volta. Már eb­ben a szakaszban is kirajzolód­tak a járó- és fekvőbeteg-ellá­tás funkcionális és szervezeti egyesítéséből származó előnyök: ésszerűbbé vált a munkamegosz­tás, hatékonyabb lett a munka­­szervezés, mód nyílt a vizsgálati módszerek és eljárások egysége­sítésére, a szükségtelen párhuza­mosságok felszámolására. Ugyan­akkor változatlanul fennmarad­tak a kórházi háttér nélkül, önál­lóan működő szakorvosi rendelő­­intézetek orvosellátottsági gond­jai, s ebből adódóan még szem­­beötlőbbé váltak az ellátás szín­vonalában mutatkozó különbsé­gek. — Éppen e tapasztalatok kész­tettek bennünket arra — mon­dotta dr. Varga Árpád —, hogy az integráció továbbfejlesztésé­vel biztosítsuk valamennyi buda­pesti járó-, illetve fekvőbeteg számára a színvonalas ellátás fel­tételeit. A most végrehajtott szer­vezeti intézkedéssel biztosítani tudtuk azt, hogy valamennyi ke­rület járóbeteg-ellátása megkap­ja a szükséges és nélkülözhetet­len kórházi bázist, s a fővárosi tanácsi egészségügyi intézmény­­hálózatának egésze — az egysé­ges irányítás révén — összehan­­goltabban, egységes ellátási elvek szerint szolgálja a betegek jobb ellátását. A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága ennek az átszervezés­nek a végrehajtása előtt is bizto­sította az érintett kerületi taná­csok egyetértési jogának gyakor­lását. Ezt a testületi jogkört — amint azt dr. Varga Árpádtól megtudtuk — a jövőben is gyakor­­rolh­atják mind a járóbeteg-ellá­tást irányító főigazgató-helyette­sek kinevezésénél, mind pedig az adott kerületi lakosság egészségét érintő egészségügyi átszervezések előtt. Az érintett kerületi tanácsok — a tanácstörvényben biztosított jogaikkal összhangban — a jövő­ben is beszámoltathatják az in­tegrált intézményeket a kerület lakosságának ellátását szolgáló tevékenységükről. A kerületi végrehajtó bizottságok pedig ezentúl is beleszólhatnak a kör­zeti tagozódást, a rendelési időt érintő intézkedésekbe, valamint a körzeti orvosok kinevezésébe. Az intézményrendszer egysé­ges fővárosi irányítás alá helye­zésével, a gyógyító-megelőző el­látás teljes körű int­erációjának megvalósításával együtt jár a ke­rületi egészségügyi osztályok ha­táskörének, feladatainak csökke­nése, emiatt szükségessé vált lét­számuk csökkentése is, dolgozóik egy része új munkakörbe került. — Meggyőződésünk, hogy az integráció teljessé válásával, az intézményrendszer központi irá­nyítás alá helyezésével — ha nem is egyik napról a másikra, de bizonyos idő távlatában — biztosítani tudjuk a még fennálló ellátási egyenlőtlenségek fokoza­tos csökkentését, végső soron az egész fővárosi lakosság járó- és fekvőbeteg-ellátásának magasabb színvonalát — mondotta befeje­zésül dr. Varga Árpád. (hajdú)

Next