Közalkalmazott, 1989 (43. évfolyam, 2-12. szám)

1989-02-01 / 2. szám

JANUÁR 20—21.Tanácskozott szakszervezetünk országos értekezlete Két dokumentum Állásfoglalás és Javaslat • A küldötteknek, a meghívottaknak közreadott vitaanyag — az országos értekezlet két dokumentuma — hónapokig tartó tagsági vitában kialakult tagsági véleményt és szándékot foglalt írásba, amely bizonyos módosításokkal, a küldöttek eszmecseréje nyomán végleges formát nyert a tanácskozás végére. Rangsorolni aligha lehet e két dokumentumot, fontosságában mindegyik egyenrangú, feltételezik egymást, két pilléreként a meg­újulási folyamat teendőinek. Az Állásfoglalás a helyzetmegítélésben leszögezi: „a változások a szakszervezetekben is elkerülhetetle­nek ... nem vitatható, hogy az érdekképviselet eredményességét döntően befolyásolta a gazdaság állapota, a politikai intézmény­­rendszer működése, a szakszervezetek szűk politikai mozgástere ... E folyamatok eredményeképpen ma aligha akad olyan réteg, cso­port, foglalkozási ág, amelynek tagjai körében ne lennének anyagi, szociális gondok, feszültségek, jóllehet ezek nem egyformák és az egyes rétegeken belül is eltérő súllyal jelentkeznek .. Megállapítja az állásfoglalás: az utóbbi években ugyan mind na­gyobb hangsúlyt kapott az érdekképviselet és az érdekvédelem, de lényegében a korábbi gazdasági, politikai mechanizmus szülte álla­potok konzerválódtak, ami a mozgalom szerepzavaraihoz vezetett. Vagyis igazi önállóság híján az élet- és munkakörülményeket érin­tő kérdésekben nem alakulhattak ki önálló szakszervezeti álláspon­tok. Mindennek következményeként erősödött a tagság elégedetlen­sége, fokozódott a mozgalom vezetésével szembeni bizalmatlanság, s ha nem is jelentősen, de csökkent a taglétszám is. Olvashatjuk azt is a következőkben — nem mentségként, de a helyzet objektív megítélése okán —, hogy szakszervezetünk veze­tése felismerve a megoldásra váró gondokat, törekedett ugyan a fe­szültségek oldására, de a megtett lépések nem voltak elégségesek. Nos, mindezeket figyelembe véve az országos értekezlet abból in­dult ki, hogy a tagság a szakszervezeti mozgalom egészétől — a mi szakszervezetünktől is — új politikát, új szellemiséget, új gya­korlatot sürget és követel. Ugyanakkor a dokumentum komoly fi­gyelmeztetést tartalmaz, amikor kimondja: az önszerveződés, az ön­állósodás messzemenő érvényesítése mellett gondosan ki kell je­lölni a határokait, amelyeken túl már számolni kell az elszigetelő­désből, az aprózódásból származó erővesztés veszélyével, illetőleg a gazdálkodási nehézségekkel. „Az Országos Értekezlet azt látja célravezetőnek, hogy a hatékony érdekképviselet megvalósításáért, a szakszervezetünkhöz tartozó társadalmi rétegek, az egyes szak­mai és foglalkozási csoportok , a sokféleségre épülő egység kere­tei között fogjanak össze. Ez jelentheti szakszervezetünk új önkén­tes és szolidaritásra épülő szövetségi szervezetének és működésének megalapozását. ” Leszögezi a másik dokumentum, amit a rövidség kedvéért „csak” javaslatnak nevezünk: „a Közalkalmazottak Szakszervezeti mozgal­mának megújulása szükségessé teszi, hogy a szakszervezet szerve­ződési elvei, a mozgalmi szervek működési rendje a tagság akara­tának megfelelően — a célokkal és a feladatokkal összhangban — gyökeresen megváltozzanak ... A szerveződésnek és a működésnek olyan elve és gyakorlata alakuljon ki, amely egyidejűleg érvénye­síti a demokráciát és a hatékony működőképességet. A korszerűsí­tés eredményeként jelentős mértékben javuljon a szakszervezeti érdekfeltárás, az érdekérvényesítés és megvalósuljon a tagság ered­ményes érdekvédelme.” A vita folyamán a tagság döntő többsége hitet tett a mozgalom egységének megőrzése mellett. Ennek szilárd meggyőződéséből fo­galmazódtak a szövetség létrehozásának és működésének alapelvei, amelynek elején leszögezi a dokumentum, hogy a szövetség az egységes magyar szakszervezeti mozgalom részeként a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának, illetőleg a későbbiekben más néven megalakuló szövetségnek a tagja. Majd részletesen taglalja a szö­vetségi hatásköröket, feladatokat, közülük néhány, a szövetséghez tartozó tagság egészét vagy több csoportját érintő képviselet (fel­hatalmazás szerint) a kormányzati és az országos szakszervezeti szerveknél, azután a közös programok, akciók szervezése, koordi­nálása, továbbá pénzügyi, gazdasági ügyintézés, a közös vagyon, a közös alapok kezelése, közös szolgáltatások, jogsegélyszolgálat biz­tosítása, az egyes tagszervezeteket ért jogsérelem esetén segítség­­nyújtás az érdekvédelemhez, saját kezelésű üdülők hasznosításának és a SZOT-beutalók elosztásának koordinálása, illetőleg a szövet­ség képviselete a nemzetközi munkában, az egyes önálló szakszer­vezetek nemzetközi munkájának összehangolása, a szövetségi infor­mációs és tájékoztatási rendszer működtetése stb. Fontos kitétel: a szövetségi testületek döntéseiben érvényesüljön a szolidaritás elve, amely a közös érdekfellismerésnek és a haté­kony érdekérvényesítésnek is záloga. E gondolat hatja át a szövet­ség vezető szerveinek felépítését: a kongresszusok között a szövet­ség vezető szerve — a szövetségi tanács. (Tagjait a tagszervezetek paritásos alapon, közvetlenül delegálják. Tagjainak egy részét a kongresszus választja.) Dönt mindazokban a kérdésekben, amelyek nem a tagszervezetek vagy a kongresszus közvetlen jogköre. A szövetség operatív vezető szerve: a szövetségi elnökség. Az orszá­gos értekezlet hangsúlyosan döntött arról is, hogy az egyes tag­­szervezetek ... a területi érdekek képviseletére és érvényesítésére, valamint az alapszervezetek munkájának segítésére területi közép­szervet hoznak létre! A szövetség lehetséges tagszervezetei közül­ elsőként említi a do­kumentum a szakmai szakszervezetet, amely azonos érdekű, azonos szakmai tevékenységet végző, azonos minisztériumhoz, országos ha­táskörű állami és társadalmi szervekhez tartozó munkahelyek alap­szervezetei, a szakmai és munkavállalói érdekeik együttes képvi­selete és érvényesítése céljából szakmai típusú (szakmai túlsúlyú) szakszervezetet hoznak létre. Az önállóságból­­ eredően „képviseli tagságát, az állami főhatóságoknál, ennek keretében a szakszerve­zet vezetői közvetlenül tárgyalnak, megállapodásokat kötnek ... önálló jogi személy, feladatai folytán vagyoni jogokkal rendelkezik és kötelezettségeket vállal”. Másik lehetséges formáció: a szakmai foglalkozási rétegek orszá­gos szakszervezeti tanácsa — teljes jogú, önálló jogosítványokkal rendelkező tagszervezet. Itt a tanács érdekképviseleti körébe tar­tozó ügyekben állásfoglalásokat, „döntéseket az szb-titkárok testü­leté hoz”. Ezt követően találjuk az országos szakszervezeti alap­szervezet, illetőleg a közvetlen alapszervezet leírását, ez utóbbiak létét a kislétszámú tagság indokolja. Az előkészületek szempon­tjából meghatározó, hogy az országos értekezlet — foglalkozási szakmai csoportok és társadalmi rétegek delegáltjaiból létrehozza a szövetség szervezeti és működési szabály­zatát előkészítő bizottságot. ÉV VÉGÉRE ELŐREHOZTÁK A XI. KONGRESSZUST­ ­ Két napon át tanácskozott a Közalkalmazottak Országos Szakszervezeti Értekezlete január 20—21-én, a SZOT központi iskoláján, a Tárogató úton. A rész­vevők — csaknem négyszázan — nagy többségüket az alapszervezetek küldöttként választották, valamint az egyes szakmai szekciók — meghallgatták és megvitat­ták dr. Szabó Endre főtitkár beszámolóját, illetőleg az értekezletre készült dokumentumokat. Ezek: Állásfog­lalás a közalkalmazottak szakszervezeti mozgalmának helyzetéről, megújulásának fő feladatairól, valamint JAVASLAT a Közalkalmazottak Szakszervezete szö­vetséggé alakításának főbb teendőire, a szövetség szer­vezeti és működési alapelveire. Módosításokkal — ame­lyeket külön-külön szavaztak meg a küldöttek — az értekezlet elfogadta a dokumentumokat. Megjelent a tanácskozáson a kormány képviseleté­ben Horváth István belügyminiszter, majd a második napon Gál Zoltán miniszterhelyettes, a tárcák, a fő­hatóságok képviseletében, Békesi László pénzügymi­niszter-helyettes, H. Kovács Imre vezérőrnagy, megbí­zott honvédelmi személyügyi főcsoportfőnök, Knopp András művelődésügyi államtitkár, Láng István, a Ma­gyar Tudományos Akadémia főtitkára, László Jenő, igazságügyi miniszterhelyettes. A SZOT képviseletében Szalay Ferenc titkár vett részt az értekezleten. A két napirendi pont címe a dokumentumokéval azonos. Az első nap plenáris ülése után — amelyet Buda Gábor elnök, Hantos Jánosné alelnök, másnap Nyirő Rózsa alelnök és Buda Gábor vezettek — szek­ciókban folytatódott a megbeszélés, második nap pe­dig a szekcióvezetők számoltak be a munkáról. A szer­kesztőbizottság vezetője Baloghné dr. Szőcs Klára, a bv titkára volt. A vitát Szabó Endre főtitkár foglalta össze. Dr. Szabó Endre Követelmények, feladatok a megújulás útján • Mélyreható és társadalmunk szinte minden elemét érintő válto­zások korát éljük. E megújulásra törekvést a felhalmozódott gazdasá­gi, szociális problémák, az életszín­vonal romlása miatt erőteljes társa­dalmi feszültségek kísérik. Szapo­rodnak a gyakran indulatoktól fű­tött viták, amelyekben az aggoda­lom, az éles kritika és az elkesere­dettség, más oldalról pedig az apá­tia is megjelenik — mondta beve­zetőjében a főtitkár. — A társada­lom egészében tapasztalható elbi­zonytalanodást erősítik az érték­rendszer súlyos zavarai, az elvek és az ellentmondásos valóság heves konfrontálódása. Ezzel egyidejűleg jellemző az útkeresés, a reális alter­natíva kiválasztására irányuló szán­dék. Mindezek sürgetik, hogy nyíltan, önkritikusan, felelősen, célratörő következetességgel gondoljuk végig a múlt tanulságait, közösen formál­juk ki szocialista fejlődésünk új tár­sadalompolitikai stratégiáját, a je­len és a jövő tennivalóit. A társa­dalmi kiegyezés, sőt, ha lehet, a közmegegyezés talaján teremtsük meg a nemzeti megújuláshoz oly­annyira szükséges közös cselekvés feltételeit. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a mai súlyos helyzetünkből a kilábalás, a stabili­záció megteremtése nem lesz köny­­nyű, nem megy kényszerű és fájdal­mas gazdasági és szervezeti intézke­dések és azok konfliktusai nélkül. Nincs azonban más lehetőség. NEHÉZ IDŐSZAKOT ÉL ÁT A MOZGALOM Ezt a következtetést vonta le az MSZMP múlt év májusi értekezlete, s ezt igazolja az azóta eltelt időszak tapasztalata is. A szakszervezeti mozgalom is igen nehéz időszakot él át, úgy is fogalmazhatok, nagy meg­rázkódtatásokon megy keresztül. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kiala­kuló új társadalmi-gazdasági viszo­nyok közepette a szakszervezetek nem tudják a korábbi szerepfelfo­gás és gyakorlat alapján betölteni hivatásukat és ellátni feladataikat. Ebben a felismerésben egységesek vagyunk. Tükrözte ezt az a széles­körű tagsági vita is, amelyet az utóbbi hónapokban folytattunk. A többség azt juttatta kifejezésre, hogy gyökeres, átfogó változások szükségesek, mert csak ez lehet az egyedüli megfelelő válasz a társa­dalmi-gazdasági viszonyok támasz­totta kihívásokra, s a tagsági köve­telményekre. Mindez azonban nem jelentheti a magyar szakszervezeti mozgalom több mint százéves tradí­cióinak, valós értékeinek tagadását és feladását. Megőrzésükre, sőt, fel­elevenítésükre is szükség van. Meg­győződésem, hogy egyebek között olyan értékek nélkül, mint a szoli­daritás, a tagságért érzett felelősség, az együtt figyelés a napi és távlati érdekekre, a közösségteremtés, a po­litikai és közéleti kultúra fejlesztése, a személyiségformálás — elképzel­hetetlen a tagság érdekvédelme, a munkavállalói érdekképviselet, egy­általán a hatásos szakszervezeti munka. Az említett felfogás jellemezte a szakszervezetek múlt év decemberi országos értekezletének állásfoglalá­sát, s ez a késztetés hatja át a jelen­legi tanácskozásunkra előterjesztett dokumentumokat is! Ma folyamatos az eszmecsere ar­ról, milyen okok vezettek a szak­­szervezeti mozgalmat érintő kritiká­ra, elégedetlenségre, sőt, már-már bizalomvesztésre. Úgy gondoljuk, hogy két szélsőséges felfogástól kell elhatárolni magunkat. El kell utasí­tani azt, amelyik a bajok forrásá­nak fókuszába a szakszervezeteket állítja, s azt is, amelyik fel kívánja menteni a szakszervezeteket a fele­lősség alól. A szakszervezetek iránti bizalmi válságot álláspontunk szerint a társadalompolitika, a gazdaságpo­litika zavarai, a voluntarista ellent­mondások, s ezek negatív következ­ményei, valamint saját hibáink együttesen okozták. Felelősségünket főként abban lát­juk, hogy tévesen fogtuk fel a hata­lom támogatásának funkcióját. Azt gondoltuk, hogy ha tompítjuk a helyzet, a gondok súlyosságát, az érdekek érvényesítésének és ütköz­tetésének élét, ha észrevételeink, ja­vaslataink képviseletében visszafo­gottak, ha munkánk nyilvánosságá­ban, nyitottságában óvatosak, ha a józan önmérséklet helyett önkorlá­­tozóak vagyunk, akkor erősítjük igazán a hatalmat. Ma már látjuk, hogy ez hibás felfogás és magatar­tás volt, mert ezáltal nemcsak a szakszervezeti mozgalom szenvedett presztízsveszteséget, hanem a hata­lom is gyengült. ÚJ ELLENTMONDÁSOKKAL KELL SZÁMOLNI De az említettek nem csupán a múltra vonatkozóan érdemelnek fi­gyelmet, hanem a jövő szempontjá­ból is. Jól látható, hogy a követke­ző időszakban is mind a társada­lompolitika, a termelés, a gazdálko­dás, mind az elosztás területén olyan új ellentmondásokkal kell számolni és szembenézni, amelyek az érdekképviselet, az érdekérvé­nyesítés konfliktusait még élesebbé tehetik. Emiatt a szakszervezetekre nézve is tovább nőhet a kettős szo­rítás ereje, s ennek következtében fennáll mind a felelőtlen radikali­­zálódás, mind az indokolatlan ön­mérséklet veszélye. S ha az említettek és a dokumen­tumainkban megfogalmazottak alapján azt a kérdést tesszük fel, hogy milyen szakszervezeti politikát akarunk folytatni, azt felelhetjük: önálló, demokratikus, reális, felelő­sen cselekvő érdekképviseleti és ér­dekvédelmi politikát. Konstruktívan és aktívan támogatni kívánunk min­den, a stabilizációt, a szocialista ki­ (Folytatás a 2. oldalon) Az elnökség és a részvevők egy csoportja Ölemiünkhez! :­­ Javaslatokat várunk Olvasóinktól a lap címére, tartalmára vonat­kozólag, tájékoztatást az olvasottságáról, a szerkesztéssel kapcsolatos kívánságokról, szeretnénk még szorosabban együttműködni tagsá­gunkkal és munkánkhoz az erkölcsi támogatáson túl anyagi segítsé­get is kérünk. Kérdőíves felhívásunk a 1. oldalon.

Next