Közérdek, 1890. január-június (2. évfolyam, 1-27. szám)
1890-05-04 / 19. szám
| Előfizetési dijak: ? % J ¡ * Egész évre ... 6 frt — kr. £ | Félévre . . . . 3 frt — kr. £ •jj Negyedévre . . I frt 50 kr. f * Egy hóra . . . . — 60 kr £ *■ *■ ♦>o!!oao‘W,oclo!><^1«intAA< jí&i Il-ik évfolyam. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és laptulajdona*: Pálffy Mihály, •Cá.gryvécL. Gálffy Bálint, IciacLó, Nyilttér soronként HO kr. * SZERKESZTŐ3ÉO: * s Hátiratot nem küldünk visíts, is. ♦ Csak bérmonten lévaiakat fogadunk el. .. 19-ik szám. Marosvásárhelytt, 1890. május 4. Hirdetések dija Egy kétszer hasábozott garmond sor vagy annak térmértéke 15 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. sr Bolyai-utcza 15-ik szám a hova a ■■ a lap szellemi részét illető közle- 3 H, mények, valamint az előfizetések | * és reclamátiok intézendők. é ICia.d.óHI'va.ta.l. a. Helyi je r. Is. l.-isk. nyomdájába,».. 1$ Olvasainkhoz! E második évnegyedre új előfizetést nyitunk s azoknak, kiknek előfizetéseik az első évnegyeddel lejárt, kérjük előfizetéseiket minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjen. A lapunk korábbi hátralékos olvasóit tartozásuk kiegyenlítésére tisztelettel felkérjük. A KIADÓHIVATAL. A munka. Ki ne tekintene feszült figyelemmel és várakozásteljes érdeklődéssel azon mozgalmak eredménye elé, amelyet napjainkban a már teljesen izzó munkáskérdés okoz és a midőn a munka harczias állást készül elfoglalni a tőkével az ő gyűlölt ellenségével szemben? Közeledik az idő, az a jelentőségteljesnek ígérkező nap, melyen a munkás odadobva a pörölyt, leoldva kötényét és levetve a darócz ruhát, ünnepi köntöst fog ölteni, hogy életre ébredt öntudattal, elszánt erélylyel protestáljon a kelletén túl terjedő munkaidő ellen és kívánja, hogy a nap 24 órája ezentúl 3 egyenlő részre osztassák, hogy egyben jusson ki a munkának, a pihenésnek és a szórakozásnak. És várjon mit jelent ez? Nem mást, mint a munka értékének emelkedését; az első lépést a munka becsének köztekintély által való megerősítése felé jelenti a munkának, mint a köz- és magángazdaság legfőbb factorának öntudatra ébredését és tekintélyének a közelismerést megszerezni kívánó nyílt fellépését. És várjon minek képezi ez a folyományát ? Talán egy véresszájú demagóg érdekhajhászó buzdításának ? avagy egy egyszerű csoportosulási törekvésnek oly érdek körül, amelyet talán csak az eddig magát sanyargatottnak érzett munkásosztály kényelmi szempontból contemplál ? Nem, hanem folyományát képezi ez azon eszmének, amely az ipart és annak minél hathatósabb fejlesztését tekinti úgy kulturális, mint gazdasági szempontból egyedül mérvadó tényezőnek. Hiszen előttünk állanak a példák, látjuk hogy azon államok fejlődnek, vagyonosodnak, melyeknél fejlett az ipar, vagy ahol ez — mint ezt legeclatánsabban látjuk Amerikánál — kellő lépést tart az agriculturával Hamis okoskodás az, hogy egy olyan államban, mely arra alkalmas voltánál fogva elsősorban agricultur állam, csak akkor számíthat kifejlődött iparállammá lehetni, ha annak mezőgazdasága teljes intenzivitását elnyerte, mint ezt sokan Magyarországra nézve állítják, ellenkezőleg a földmívesség belterjességét az ipar fejlettségének kell megelőznie, mert csak ez nyújthat kilátást arra, hogy egyrészt a föld gyümölcsrésze emeltetik, másrészt az ezzel járó gazdasági ipar is fejlesztetik. Amikor tehát annyit halljuk hangoztatni az ipar jelentőségét, ne tekintsük ezt üres beszédnek és ne hagyjuk magunkat lefegyerezni azon mivel sem indokolt conservatív nézet által, hogy Magyarország legfőbb jövedelmi forrását ezután is mindig csak a földműveléstől remélheti. Nem elég cáfolat erre a gazdagnak folytonos panasza most, midőn pedig még nem tekinthetjük a földet kicsigázottnak, a gazdag rémes látományait azonban mégis indokoltnak. A földmivelésnek éltető elemét az ipar fejlesztése képezi, annyiban, menynyiben e nélkül az intenzív gazdálkodást sohsem fogjuk elérni, másrészt pedig szükséges az ipar fejlesztése önálló gazdasági faktor szempontjából, nehogy a nyers termény feldolgoztatásánál ezutánra is a külföldi iparállam szedje le a tejfölt, hogy nekünk megmaradjon a sava. Ezek, azt hisszük, már rég tisztázott nézetek, amelyeknek miként való érvényesítése egyelőre az államhatalomnak képezheti gondját, mert fájdalom, nálunk a vállalkozás szelleme nem igen ismeretes, de ha az volna is, nélkülözünk egy más tényezőt, amelyet azonban ismét csak az ipar bizonyos fejlettségétől várhatunk: a tőkét. íme, itt lyukad ki a töke jelentősége, amelyet még a legtulzottabb socialisták sem mellőznek, s a mely túlzott nézeteket mi sem akarjuk magunkévá tenni; miért is, ha a tökét a munkával szembe állítjuk, nem mellőzhetjük azon viszonyosságot mely e két tényező között fennforog. Mondom a legtúlzóbb socialisták is elismerik a tőke jelentőségét, csakhogy nem oly nagymértékben, mint amilyen neki tulajdoníttatni szokott, hanem ők azon kategorikus elvet vallják a magukénak, hogy az első a munka és aztán jön a tőke. Ha már most valamely elv érvényesítése érdekében oly heves törekvést észlelünk, mint ezt mostanában a munkáskérdés szellőztetésénél látjuk, nem zárkózhatunk el azon valószínűségnek érzete elől, hogy e törekvés csak azért oly heves, mivel az, amienek érdekében kifejtetik, eddig igazi jelentőségénél jóval alantabb állónak találtatott s jóval alábbrendelt szereppel bírt, mint a milyen voltaképen | megilleti. Ez az értelme azon felkiáltásnak, hogy „szállítsátok le a munkaidőt és emeljétek fel a munkabért“, mivel a munka az egyedüli productio tényező s nem pedig a tőke.“ Ha pedig a munkának ilyen nagy a jelentősége , mondják tovább — adjátok meg neki , azt a tekintélyt is, amit eddig csak a tőkének adtatok. Annyi tény, hogy a jelszó világszerte visszhangra talál, és hogy ennek folytán a munkás mozgalom mondhatni az egész világon megindult. Hogy forradalom válik-e belőle vagy I A „KÖ Z É R D E K“! EREDETI TÁRCZÁJA. LÉLEKTANI RAJZOKAZ ŐSZINTESÉGRŐL. Scorpio. Az ember legszebb, de legháládatlanabb tulajdona az őszinteség, melylyel minden ember dicsekszik, de csak kevesek sajátja, s épen azok, kiknek mindig ajkukon az őszinteség, rendszerint a legalattomosabb emberek, kik az őszinteséget tettetik, hogy másokból csikarjanak ki valami alkalmilag fölhasználható bizalmi nyilatkozatot. Hasonlítanak az ilyen emberek a párizsi vendég-lősökhöz, kik kölcsönvett friss húst állítanak ki kirakatukba s bent, a szemétdombokon összeszedett csontokból főzik a levest s azzal traktálják a lépre ment baleket. Minél többet látsz az őszinteségből a kirakatban, s annál kevesebbet fogsz találni benn a boltban. Az őszinte embernek nincs rá szüksége, hogy szavakkal bizonyítgassa őszinteségét sama frázisok: barátom őszintén szólok, őszinte akarok lenni, vagy én őszinte ember vagyok, oly üres szólamok, melyek nem méltók figyelemre. Már társadalmi viszonyaink oly betegesek, s hogy nem tűrik az őszinte szót, bevett szólamaink, mikkel egymást üdvözöljük, társallgásunk egész folyama az „örvendtem, hogy a volt szerencsém-ig“ mind meg annyi, az őszinteség rovására ej lett, de a bo n ton által megkívánt füllentések. Kivált nőink érzékét hamisítjuk meg nagy mértékben, hogy előttük az őszinte szó egy sorban áll a faragatlansággal. Még nagyobb a baj, ha ezt a bajt beleoltják gyermekeikbe is, ha felsőbb osztályunk gyermekei nem érintkeznének a paraszt mosdatlan szájú kölykeivel, tán még fogékonyságuk is elveszne az igaz szó jelentősége iránt. S mily igazság rejlik Racinenak fiaihoz intézett szavaiban, midőn azt mondja: „mindazon dolgok között, mik nekem leghasznosabbak voltak, legelőre helyezem ezen szerencsés körülményt, hogy fiatalságomat oly emberek társaságában tölthettem, kik egymás iránt őszinték voltak s egymás hibáit leplezetlenül birálgatták! “ Pedig ő maga sem volt őszinte, s fiának azon kérdésére: „hogy míg Corneille darabjait az egész világ dicséri, őt magát föl nem karolják, mig téged kitüntetésekkel halmoznak el?“ nagyon is helyesen válaszolt, mert én az embereket nem arról akarom meggyőzni, hogy nekem van eszem, hanem velük hitetem el, hogy ők a nagy tehetségek!“ És erkölcsileg mennyivel magasabban áll a hízelgő udvaronczainál az a kétszemű Tollegrand, ki Napoleon azon kérdésére : „De hogyan tarthat téged a világ oly nagy kapacitásnak?“ ezt feleli : „Mert soha sem szólok oly dologhoz, amihez nem értek!“ Különös emberi gyöngeség, hogy szeretjük, ha dicsérnek bennünket, míg az őszinte szót ezredik sem hallja szívesen. Különösen bókokat mondunk egymásnak néha csupa illemből, máskor érdekből, számításból, majd szokásból. Aesepus már Krisztus születése előtt megírta meséjét a róka és a sajtot tartó hollóról; jele, hogy az emberek már a nyers ókorban is ismerték a hízelgés értékét s hogy jelentőségében azóta csak növekedett, bizonyitja azon nép nyelvében föltalálható közmondás: szólj igazat, betörik a fejed ! Aristidestől napjainkig hány kiváló jellem érezte már az igazmondás számos következményeit. Az utókor rendesen belátja botlásait s igazságot szolgáltat az életükben nem méltányolt nagy jellemeknek, de csak azt bizonyítja be azzal hogy az igazságot távolról szereti s istenét is csak azért ruházza fel a legigazságosabb névvel, mert távol áll tőle, ha ez emberi alakban hirdetné ma csalhatatlan igazságosságát, és oly hideg vérrel feszítené föl, mint egykor a megváltót azon merész szavakért, hogy mindanynyian egyenlő fiai vagyunk a világ atyjának. Minél magasabb állást foglal el valaki az életben annál nagyobb tisztelettel közelítik őt meg ; a tiszteletet pedig napjainkban nem is tudják másként kifejezni, mint bókok vagy helyesebben hízelgés által. Innen az örökös hajlongások közt élő hatalmasok füleinek érzékenysége az őszinte szó iránt. Aristomenesnek az ifjú Epipanes király nevelőjének méreg pohár által kellett elvesznie, mert ifjú neveltjének őszintén megrapadá, hogy megkezdett buja életmódja semmi jót sem vonhat maga után. Ritka azon fejedelmek száma, mint a fehér holló, kik érzik az igaz szó becsét, s mint egykor Mátyás, vagy IV. Henrik, álruhába öltöznek, hogy alattvalóik őszinte véleményét kipuhatolják. II. József egy, a sajtószabadság korában személye ellen írt botrányos röpirat szerzőjét maga elé rendelve, a remegő fiatalembert e szavakkal szólta meg. Ha ön kíméletlen röpiratával népemet sértette volna meg, oly mértékben, mint engem akart, most fejét lábaihoz tétetném; Így azonban méltányolva az ön szép tehetségét, kanczelláriámba titkárrá nevezem önt ki.“ A hatalmas Napóleon százakat börtönöztetet be a „londoni levelek“ irásának gyanújából, s már Augustus máglya halált szabott azokra, kik uralma ellen titokban mertek felszólalni, s még ma i is a fölvilágosodás (?) XIX-ik századában vannak államok, meyekben a pasquil írók ellen hozott büntetés teljes érvényében fenn áll. A szabad gondolkozást meg nem tűrő