Közgazdasági Szemle – 1927.
Tanulmányok - Heller Farkas: Konjunkturaelmélet és konjunkturakutatás
még túlságosan a statikai nézőpont állott előtérben a közgazdaságtanban, mely a gazdasági élet mozgási, változási jelenségei iránt nem mutatott érdeklődést. Midőn azonban, kivált az amerikaiak, élükön Patten és Clark, a figyelmet a gazdasági élet mozgási jelenségeire, folytonos változásaira irányították, mindjobban kezdték megérteni, hogy a gazdasági élet alaptényzői maguk is folyton átalakulnak és helyzetváltozásokat teremtenek. Egyszerre e szempont felé fordult az érdeklődés és most már a válságok is, mint a gazdasági élet alaptényezői változásának egyik eredménye tűntek fel. Észre kezdték venni, hogy a válság nem áll magában, hogy van előzménye és következménye és hogy a gazdasági élet hullámzásának körébe tartozik, melynek csak egyik fázisa. Ezzel a kérdés súlypontja is eltolódott. Nem a válságok magyarázata többé a fő probléma, mert mihelyt a válság csak fázisa a gazdasági élet forgandóságának, már maga ez a forgandóság, a helyzetváltozás és ennek egymásutánja kell, hogy legyen az igazi kérdés. Minthogy a magángazdaságból kifolyólag a konjunktúra fogalmával jelezték a kedvező piaci, tehát gazdasági kilátásokat és nemcsak jó, hanem rossz konjunktúráról is szólt az üzleti élet nyelvezete, a konjunktúra fogalma látszott legalkalmasabbnak a probléma középpontjába helyezésére. A konjunktúra a hullámzás jelensége: fel és lefelé ingadozik, amint változnak az üzleti kilátások. A gazdasági élet hullámmozgása tehát mint a konjunktúraváltozás problémája mutatkozik. A súly e problémánál a változáson, annak törvényszerű lefolyásán és az ezt kiváltó okokon van. Tehát a fázisok tipikus egymásutánja és az ezeket kiváltó okok kívánnak leírást és magyarázatot. Mint már láttuk, Lord Overstone és Juglar, mindkettő tapasztalati alapon, meglátta a fázisok mibenlétét és egymásutánját. Fellendülés (konjunktúra) — túlfeszítés — védság — depresszió — vagyis pangás, ezek a főfázisok. Ha újabban alapos tapasztalati kutatások alapján főképp Spiethoff és Mitchell több fázist különböztetnek meg és a gazdasági élet magához térésén kezdve, a fellendüléssel és a Hochschwunggal folytatva, a válság és a pangás fázisait veszik fel, evvel csak részletesebb lett a kép, de a lényeg nem változott. Legfeljebb egy irányban lényegesebb a változás, nevezetesen abban, hogy mindinkább úgy tűnik fel a dolog, hogy a válság a fázis változásoknak nem szükségképpeni folyománya, hanem esetleg a konjunktúráinak egyszerű kulminációja léphet a helyébe nagyobbszabású összeomlások nélkül. Amennyire egyszerű a fázisváltozások felismerése a tapasztalati anyag alapján, épp oly nehéz a fázisváltozások szükségszerűségének megmagyarázása, tehát okainak kiderítése.