Közjegyzők Közlönye, 2008 (12/55. évfolyam)
2008 / 1. szám - A TUDOMÁNY TOLLÁBÓL - Kengyel Miklós: A határon átívelő jogviták és a nemzetközi jogfejlődés
2008. január, 1. szám rásjogi szabályok meghatározása. Igazi változást és áttörést csak a XIX. század hozott, amikor megjelentek az első nemzetközi magánjogi törvények, és a polgári eljárásjogi törvénykönyveknek a külföldiekre vonatkozó rendelkezései. Megkezdődtek a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciák, amelyek a nemzetközi polgári eljárásjog számára is kézzelfogható eredményt hoznak. 1905-ben aláírták a polgári eljárásjogra vonatkozó nemzetközi egyezményt, amelyet Magyarországon az 1909. évi XIV. törvénycikkel hirdettek ki. Olyan kérdéseket érintett, mint a külföldre történő kézbesítés, más államok illetékes hatóságainak a megkeresése, a perbeli biztosíték, a szegénységi jog és a személyfogság, amelynek az alkalmazása akkor volt tilos az idegenekkel, azaz a szerződő államok polgáraival szemben, ha egyébként az eljáró ország polgáraival szemben sem lehetett alkalmazni. A kiragadott példák, akár több évezred távlatában is a határon átnyúló jogvitákkal kapcsolatos problémák állandóságát bizonyítják. A határon átnyúló jogviták problémakatalógusa Szászy István több mint ötven évvel ezelőtt állított fel a nemzetközi polgári eljárásjog problémakatalógusát, ami mind a mai napig akár iránytűként is szolgálhat a jogalkotók számára: 1. mely esetben kell külföldi és mely esetben belföldi eljárásjogot alkalmazni, 2. mely esetben van bírói joghatósága a belföldi bíróságoknak a jogvita lefolytatására és mely esetekben nincs, 3. mi a külföldiek jogi helyzete a belföldi polgári eljárásban (perképesség, perköltség-biztosíték, költségmentesség), 4. melyek a nemzetközi polgári eljárásnak a bizonyítással kapcsolatos szabályai, 5. milyen hatása van a külföldi peres, peren kívüli és választottbírósági polgári eljárásnak belföldön (perfüggőség, elismerés, végrehajtás), 6. milyen eljárási szabályok az irányadók, amikor a belföldi bíróság külföldi polgári jogot alkalmaz, 7. az állam milyen esetben terjesztheti ki, milyen feltételek mellett és milyen szabályok szerint a bírói hatalmát más állam területére. Kezdeti lépések Az Európa Gazdasági Közösség tagállamai kezdettől fogva tisztában voltak a határaikon átnyúló jogviták szabályozásának a fontosságával. Ezért már az 1957. évi Alapító Szerződésben kötelezettséget vállaltak arra, hogy egymás között tárgyalásokat folytatnak a bírósági határozatok és a választottbírósági ítéletek kölcsönös elismerésére és végrehajtására vonatkozó alakszerűségek egyszerűsítéséről. A 220. cikkben foglaltak teljesítését a tagállamok nem kívánták sokáig halogatni, bár tisztában voltak a feladat nehézségével. A tárgyalások - a Bizottság ösztönzésére - 1959- ben kezdődtek el. A következő évben egy szakértőkből álló testület hozzákezdett a megállapodás szövegének a kidolgozásához. A tagországok képviselőiből és egyéb megfigyelőkből álló bizottság elnökévé a német Bülowot választották, míg a javaslat előadója a belga Jenard lett, akinek a jelentése nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a megállapodás tartalmának az értelmezéséhez. Közel tíz éves előkészítő munka eredményeként készült el a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló egyezmény, ismertebb nevén a Brüsszeli Egyezmény, amelyet 1968-ban az EGK akkori hat tagállamának (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország) külügyminiszterei írtak alá. Ez az egyezmény nem közösségi jogi aktus volt, hanem hagyományos értelemben vett nemzetközi szerződés, amely valamennyi aláíró állam ratifikációs okmányának a letétbe helyezése után, 1973. február 1-jén lépett hatályba. A Brüsszeli Egyezmény kezdettől fogva túlmutatott a tagállamoknak az Alapszerződés 220. cikkébe foglalt kötelezettségén, mivel nemcsak a bírósági határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását szabályozta, hanem a joghatóságot és a perfüggőséget is, valamint kiterjedt a közokiratok és a bíróság által jóváhagyott egyezségek végrehajthatóvá nyilvánítására is. Az egységes alkalmazás előmozdítása érdekében a tagállamok megállapodtak abban, hogy a Brüsszeli Egyezmény értelmezése az Európai Bíróság feladata lesz. Az erről szóló jegyzőkönyvet 1971-ben írták alá és 1975. szeptember 1-jén lépett hatályba. Azzal, hogy a tagállamok saját szuverenitásuk önkéntes korlátozásával hozzájárultak ahhoz, hogy az egyezményt . Szászy, uo. 18-19. old. P. Jenard: Bericht zu dem Übereinkommen über die Zuständigkeit und die Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen. Amtsblatt, 1979, C-59. 1-70. p.